2017. február 1. szerda

febr. 1
5:21
Fütyülnek a TEK-re és Putyinra (Alternatív Energia)
A Terrorelhárítási Központ jogszerűen nem tilthatja be az Együtt holnapi demonstrációját.
febr. 1
5:21
Durva adat: Duplájára nőtt a dolgozói szegénység (ATV)
A felmérések szerint Magyarország továbbra is az EU legszegényebb tagállamai közé tartozik. A kormányváltás óta a társadalom felső 10 százalékának ugyan javult a helyzete, 60 százaléknak azonban romlott a pozíciója. Minden tízedik munkavállaló szegénynek számít.
febr. 1
5:23
Schmidt Mária rendezkedik a Figyelőnél (Alternatív Energia)
A december 15-i szám tervéből a tulajdonos jelzésére vettek ki egy cikket.
febr. 1
5:25
Bentlakásos iskolákba terelnék a cigány diákokat (Alternatív Energia)
febr. 1
5:27
Ágoston László: Sokszerelmű ember vagyok (Alternatív Energia)
A Moltopera alapítója szerint aki elmegy innen, nem jókedvében megy el.
febr. 1
5:29
Busztragédia - Vádat emeltek a sérült sofőr ellen (Alternatív Energia)
"Nem megfelelő körültekintéssel vezette a járművet."
febr. 1
5:31
Elvették a gyerekét, hogy "ne panaszkodjon" (Alternatív Energia)
A gyámhivatalban azt kérdezték az anyától: ugye tudja, hogy a legrosszabb helyre jött segítségért?
febr. 1
5:33
Útonálló drón és forgó hordó (Alternatív Energia)
Idén is megrendezik a RobonAUT elnevezésű versenyt február 11-én a Budapesti Műszaki Egyetemen.
febr. 1
5:57
Brexit-vita a brit parlamentben (Alternatív Energia)
A May-kormány csütörtökön Fehér Könyvet hoz nyilvánosságra.
febr. 1
5:59
Trump újabb frontokat nyit (Alternatív Energia)
Menesztették az ügyvezető igazságügyi minisztert – Kezdődik a harc a legfelsőbb bíróságért.
febr. 1
6:01
Zeman elnök újra indulhat (Alternatív Energia)
A voksolást jövő év januárjában rendezik meg, s ez lesz a második közvetlen elnökválasztás.
febr. 1
6:03
Hollywoodi magyarokért dolgoznak (Alternatív Energia)
Nőtt a magyar filmesek önbecsülése, önmagukba vetett hite.
febr. 1
6:05
Fenyő Iván a Bóta Caféban (Alternatív Energia)
A kiváló színész markáns egyéniség, aki igencsak szereti a saját útját járni.
febr. 1
6:07
Életrevalók a Játékszínben (Alternatív Energia)
A megható történet egy kerekesszékre ítélt arisztokratának és ápolójának őszinte barátságáról szól.
febr. 1
6:09
Piros Zsombor: néhány kiló kell (Alternatív Energia)
Edzője szerint a 17 éves fiú kellemetlen ellenfél, aki szorgalmával kiemelkedik pályatársai közül.
febr. 1
6:11
Vidéken marad az Újpest (Alternatív Energia)
Jelen állás szerint tavaszi hazai mérkőzéseit is Kecskeméten játssza majd a csapat.
febr. 1
6:13
Edzeni és játszani kell (Alternatív Energia)
Bordavédőben játszott a Honvéd csatára, Eppel Márton, aki ha már a pályán volt, győztes gólt szerzett.
febr. 1
6:36
Élet a hitben, Erdő módra (Alternatív Energia)
A legtöbben hívő keresztény emberek, akik évekig hallgattak főnökük húzásairól.
febr. 1
6:38
Hiszékenyek (Alternatív Energia)
"Véget ért egy aljas hajtóvadászat" - ezt mondta a Népszavának hétfőn Hiszékeny Dezső.
febr. 1
6:40
Schmidt Mária bevezette a cenzúrát a Figyelőnél (Alternatív Energia)
Találtuk: http://b1.blog.hu/
febr. 1
6:42
Mit mondott Kocsis Máté a népszavazásról 2014-ben? (Alternatív Energia)
"Csak az ökör következetes..."
febr. 1
6:44
Elkészült az új Csepel kerékpár (Alternatív Energia)
Népakarat, 1957. február 1.
febr. 1
6:46
Schulz a német szociáldemokraták reménysugara (Alternatív Energia)
Paul Lendvai meglátása szerint jelölésével teljesen nyílttá vált a német kancellárválasztás.
febr. 1
6:48
"Ez itt az én hazám..." - A reformáció 500 éve (Alternatív Energia)
A jubileum alkalmából vándorkiállítás nyílt Debrecenben.
febr. 1
6:50
Kulturáltan jobb volna (Alternatív Energia)
Két levélre szeretnék reflektálni.
febr. 1
6:52
Csak morfondírozok (Alternatív Energia)
Pogátsa Zoltán január 28-i cikkéhez szeretnék hozzászólni.
febr. 1
6:54
Mi a zöld hályog! (Alternatív Energia)
Olvasom a kis kék füzetben: "A népszerű Orbán Viktor Magyarországa szárnyal."
febr. 1
6:54
"Idióták!" Óriási feszültség a demokrata bojkott és Trump rendelete miatt (ATV)
Amerikai demokrata szenátorok kedden bejelentették, hogy további információkra várva elhalasztják több miniszterjelölt további meghallgatását.
febr. 1
6:56
Metró-ügyek (Alternatív Energia)
A Fidesz napi, sorozatban jelentkező botrányai közül is kiemelkednek a metró-ügyek.
febr. 1
6:56
Hatmillió forinttal gazdagodott Áder János (ATV)
Áder János köztársasági elnök a kedden nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata szerint 2016-ban több mint 6 millió forinttal növelte megtakarításai összértékét az előző évi mintegy 4 millió forintos vagyongyarapodás után.
febr. 1
6:58
Egy sajtótájékoztatóról (Alternatív Energia)
Január 28-án Szanyi Tibor sajtótájékoztatót tartott az egyik nolimpiás aláírásgyűjtő stand mellett.
febr. 1
6:58
Kubatov: A drukkerek egy része nem vállalja a felelősséget a tetteiért (ATV)
Kubatov Gábor a Lokál című napilap szerdai számában kijelentette, ameddig ő a Ferencvárosi Torna Club elnöke, megmarad a vénaszkenneres beléptetés a Groupama Arénában.
febr. 1
7:12
"Briliáns elme" Obama évfolyamtársát jelölte Trump a legfelsőbb bíróságba (ATV)
Donald Trump amerikai elnök Neil Gorsuch coloradói konzervatív bírót jelölte az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelső bíróság tagjának a tavaly elhunyt Antonin Scalia helyére.
febr. 1
7:30
A vagyonnyilatkozatok szerint így gazdagodott a kormány tavaly (ATV)
Seszták Miklós fejlesztési miniszter könyvelhette el a legnagyobb vagyongyarapodást 2016-ban a tavalyi évre vonatkozó nyilatkozatok szerint, amelyekből az is kiderült, hogy a belügyminiszter megtakarítási portfóliójának értéke több mint 100 millió forinttal csökkent.
febr. 1
7:48
Jeges utakra kell számítani ma is (ATV)
Az autópályák és az autóutak burkolata nedves vagy sónedves, de Lébény közelében havas. A főutak burkolata többnyire szintén nedves, sónedves, de Pest, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, valamint Mosonmagyaróvár, Sárvár, Lenti, Esztergom, Kápolnásnyék és Kiskunfélegyháza környékén havas, hókásás és latyakos, Körmend, Zalaegerszeg és Pápa tájékán pedig jeges - közölte az Útinform…
febr. 1
8:06
Elnöki látogatás: Erre használná Magyarországot Putyin (ATV)
A teljes légtérzár mellett részleges földi zárat is elrendelnek Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki látogatásának idejére, de a lezárások már kedd este megkezdődtek a belvárosban. Az Együtt az Alkotmány utcába szervez tüntetést Putyin látogatása ellen, a párt szerint ugyanis Orbán Viktor túl szorosra fűzi a kapcsolatát az orosz elnökkel.
febr. 1
8:24
A központi hatalmak a legélesebb hadjáratot hirdetik (Alternatív Energia)
Kíméletlen harc a tengeralattjárókkal - Mit jelenthet ez abban a borzalmas vérfürdőben, amely harmadik éve pusztítja már az emberiséget?
febr. 1
8:24
Trump szállodája tele van külföldön gyártott tárgyakkal (ATV)
Bár az amerikai elnök azt ígérte, amerikai termékeket vásárol, a Mirror szerint a washingtoni Trump International Hotel szobáiban szinte minden az Egyesült Államokon kívül készült.
febr. 1
8:26
Ónos eső - Több BKK-busz egyáltalán nem jár (Alternatív Energia)
Számos járat pedig rövidített útvonalon közlekedik.
febr. 1
8:28
Ónos eső - Nedves és jeges utakra is számítani kell (Alternatív Energia)
Az autópályák és az autóutak burkolata nedves vagy sónedves.
febr. 1
8:42
Berlini iszlamistákat fogtak el, ugyanabba a mecsetbe jártak, mint a karácsonyi gázoló (ATV)
Letartóztattak három férfit kedd este Berlinben terrorgyanú miatt.
febr. 1
8:44
Fehér Ház: Erre emlékezni fognak az amerikai szavazók (ATV)
Az amerikai szavazók "emlékezni fognak" arra, hogy a demokrata párti szenátorok bojkottálják több miniszterjelölt további parlamenti meghallgatását - mondta kedden Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője..
febr. 1
9:00
Agyrázkódás, lábtörés, karambol: Kihúzta a talajt a lábunk alól az ónos eső (ATV)
Tegnap hatalmas fennakadásokat okozott a rendkívüli havazás és ónos eső. Ma szintén csúszós, jeges utakra kell számítani Budapesten és az ország több megyéjében, sok helyen egyáltalán nem közlekednek a BKK járatai. Továbbra is másod- és harmadfokú riasztások vannak érvényben.
febr. 1
9:33
Vagyonnyilatkozat: Gyurcsány 446 millió forint adót fizet (ATV)
A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között, az ellenzéki politikus több mint egymilliárd forintos osztalékot vehetett fel 2016-ban szerdán nyilvánosságra került vagyonnyilatkozata szerint.
febr. 1
9:35
Ezt gondolják a magyarok az oroszok elleni szankciókról (ATV)
A magyarok közel fele (47 százalék) ellenzi az Oroszországgal szemben bevezetett uniós szankciókat – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készült közvélemény-kutatásából.
febr. 1
9:51
Tállai menesztette a NAV főigazgatóját (Alternatív Energia)
Arról, hogy ki kerül a helyére, egyelőre nincsenek hírek.
febr. 1
9:51
Összeütközött két kisbusz az 1-es úton, számos sérült (ATV)
Összeütközött két kisbusz szerda reggel az 1-es úton Abda és Öttevény között, a balesetben kilencen megsérültek, közülük nyolcan könnyebben - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
febr. 1
9:53
Szmog: Tisztul a levegő, de sok helyen még mindig indokolt a piros riasztás (ATV)
Országszerte több településen, köztük Budapesten is jelentősen csökkent a légszennyezettség, de vannak települések, ahol még mindig veszélyes a levegő a magas szállópor-koncentráció miatt.
febr. 1
10:09
Ónos eső - Ismét forgalomkorlátozás a 2-es úton (Alternatív Energia)
A 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek a kijelölt parkolókban várhatják meg a tilalom feloldását.
febr. 1
10:09
Mit kell tenni, ha megcsúszik az autó a jégpáncélon? - videó (ATV)
Megcsúszott a jeges úton és egy ház falába csapódott egy busz Szegeden. Nem utazott rajta senki, a sofőr pedig nem sérült meg.

Keresés