2017. március 10. péntek

márc. 10
5:18
Üldözött keresztények? - Rejtély, miről beszélt Szijjártó miniszter (Alternatív Energia)
A kormány külföldön jeleskedik, ha védeni kell az üldözötteket - Kerestük a katolikus egyházat is.
márc. 10
5:20
3-as metró - Újra nekifut a főváros (Alternatív Energia)
Egyelőre csak a két szélső szakaszt újítanák fel.
márc. 10
5:22
Fleck: sérti az alkotmányt a Handó-szabályzat (Alternatív Energia)
Strasbourgban támadták meg bírók a visszaélésekre széles lehetőséget nyújtó integritási szabályzatot.
márc. 10
5:24
Megeszi a rozsda a Lánchidat (Alternatív Energia)
A munka legkorábban az év második felében kezdődhet meg.
márc. 10
5:26
Védtelen a körúti robbantó (Alternatív Energia)
Lemondott a körúti robbantó védője, utódja még nincsen.
márc. 10
5:27
„Nem mi diktáltuk Simicska fiának, mit mondjon a Jobbikról” (ATV)
Terjedelmes interjút közölt a Jobbik közelinek tartott zsurpubi.hu Simicska Lajos fiával, amelyből kiderül, hogy a Magyar Nemzet társügyvezetője akár kétharmados győzelmet is el tudna képzelni 2018-ban a Jobbiknak. A párt szerint a fiatalember a nép hangján szólalt meg, és nem ők diktálták neki, mit mondjon Vonáról.
márc. 10
5:36
Bizonytalan a gazdaságra gyakorolt "Trump-hatás" (Alternatív Energia)
A tőzsdék szárnyalása alapján úgy tűnik a befeketetők kedvelik az amerikai elnököt.
márc. 10
5:38
Aligha dönthet a nép Paks 2-ről (Alternatív Energia)
Elvi esély van a népszavazásra, ám gyakorlatilag kizárt a referendum.
márc. 10
5:40
Külföldi befektetőkre várnak Mészárosék? (Alternatív Energia)
Felfüggesztették az Opimus Group Nyrt. törzsrészvényeinek kereskedését a Budapesti Értéktőzsdén.
márc. 10
5:42
Elavult gázkészülékek cseréjét támogatják (Alternatív Energia)
A fő célcsoport a családi házak.
márc. 10
5:44
Hawaii perli a tilalmat (Alternatív Energia)
Március 16-án lép életbe az új beutazási korlátozás - További jogi csaták következhetnek.
márc. 10
5:46
Macronhoz szivárognak a szocialisták (Alternatív Energia)
Már az első fordulóban legyőzheti Marine Le Pent a volt gazdasági tárcavezető a francia elnökválasztáson.
márc. 10
5:48
Újra a szíriai békéről tárgyalnak Genfben (Alternatív Energia)
Ötödszörre ülnek zöld asztalhoz a felek, az első három alkalommal eredmény nem született.
márc. 10
5:54
Trump a humoristák aranybányája (Alternatív Energia)
Előny is van: újra virágzik a politikai szatíra.
márc. 10
5:56
Mucsi Zoltán - Nem realista anyag (Alternatív Energia)
Tóth János címmel új maratoni sorozat startolt a Duna Televízióban.
márc. 10
5:58
Jubiláló operalegendák (Alternatív Energia)
Az Opera két élő legendáját, Pártay Lillát és Tokody Ilonát ünneplik.
márc. 10
6:00
Búcsú Kurt Molltól (Alternatív Energia)
Hetvennyolc esztendős korában, Kölnben hunyt el a világhírű operaénekes.
márc. 10
6:12
Él a rosztovi remény (Alternatív Energia)
Döntetlenre futotta a Manchester United erejéből az Európa-liga negyeddöntőjének odavágóján.
márc. 10
6:14
Kamar(ill)a politika (Alternatív Energia)
Merjünk nagyot álmodni: ez a példa ragadós lesz kormánykörökben is.
márc. 10
6:16
Momentum tele-vízió (Alternatív Energia)
Mindent megtesznek azért, hogy szövegüket szerethesse a közönség.
márc. 10
6:30
Ha apád lájkolta a 444-et, akkor te Soros ügynöke vagy az Origo szerint (Alternatív Energia)
Találtuk: http://kettosmerce.blog.hu/
márc. 10
6:32
József Attila szobra (Alternatív Energia)
Népszava, 1957. március 10.
márc. 10
6:34
A titkosszolgálatok kiaknázzák a digitális világ adta lehetőségeket (Alternatív Energia)
Aki azt gondolta, hogy az internet teljesen biztonságos, az egy régi sci-fi ben élt.
márc. 10
6:36
Mit mondott Rákay Philip 2011 -ben a politikai indíttatású támadásról? (Alternatív Energia)
„Csak az ökör következetes...”
márc. 10
6:38
"Ez itt az én hazám..." - Oscar tudja, de nem mondja (Alternatív Energia)
Hinnye! Milyen fegyelmezetten áll, még ki is húzza magát.
márc. 10
6:39
Újabb jó hír az autósoknak (ATV)
Csökkentette bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott.
márc. 10
6:41
Öldöklésbe kezdett két fegyveres egy bázeli kávézóban (ATV)
Két fegyveres vaktában lövöldözni kezdett csütörtök este a Svájc északnyugati részén lévő Bázel egyik kávézójában, két vendég azonnal meghalt, egy pedig súlyosan megsebesült.
márc. 10
6:43
Brutális karambol a Bécsi úton: kigyulladt a kamionnal ütköző sofőr autója (ATV)
Összeütközött egy személyautó és egy kamion péntekre virradó éjjel Budapest III. kerületében a Bécsi út külső szakaszán, a személyautó vezetője a helyszínen életét vesztette - közölte Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
márc. 10
6:48
Nem szakadt le a mennyezet (Alternatív Energia)
Gondolom, nem szabadtéren adta az interjút Csepreghy miniszterhelyettes a Népszavának.
márc. 10
6:50
Amikor a hit hat (Alternatív Energia)
Lehetséges ez? Bizony lehetséges. Aki hisz, annak minden lehetséges.
márc. 10
6:52
A Fehér Könyv (Alternatív Energia)
Szóval a következő időszak propaganda szövege a migráció és az élelmiszer kérdése lesz.
márc. 10
6:57
Sorba perlik a szövetségi államok Donald Trumpot (ATV)
Gyarapodik azoknak az amerikai államoknak a tábora, amelyek ellenzik Donald Trump elnök beutazást korlátozó újabb rendeletét is.
márc. 10
7:15
Teljes készültségben a szöuli rendőrség: Elmozdítják hivatalából a dél-koreai elnököt (ATV)
Teljes készültségbe helyezték pénteken a dél-koreai főváros rendőrségét rögtön azután, hogy a dél-koreai alkotmánybíróság egyhangúlag jóváhagyását adta a korrupciós botrányba keveredett, a parlament által korábban államfői tisztségéből felfüggesztett Pak Gun Hje végleges lemondatására.
márc. 10
7:33
Antiszemita gyűlölethullám az Egyesült Államokban (ATV)
Elképesztő módon megszaporodtak az antiszemita fenyegetések és incidensek az Egyesült Államokban január eleje óta. Sokan úgy vélik, a megváltozott közhangulatnak az új amerikai elnök politikája az oka, míg a Trump-adminisztráció minden lehetőséget megragad, hogy elítélje a zsidókat támadó megnyilvánulásokat.
márc. 10
7:35
Halálos gázolás történt a velencei vasútállomáson (ATV)
A velencei vasútállomás közelében gázolt el egy embert a Budapest irányába, menetrend szerint közlekedő vonat péntek hajnalban, a gyalogos a helyszínen életét vesztette - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
márc. 10
7:37
Zöldbablevest és csirkét kapnak Orbán lengyelei (ATV)
Zöldbableves, csirkecomb, csokikocka. Ezt a vacsorát kapják a CÖF-től azok a lengyelek, akik március 15-ére érkeznek Budapestre. Sajtóhírek szerint egyébként igen olcsó az utazásuk, mert mindössze 25 ezer forintot kell fizetniük a kétnapos programért. Az biztos, hogy a CÖF nem kért állami támogatást az utaztatáshoz. Piaci szakértők szerint egyébként nem irreális a 25 ezer forintos csomagár.
márc. 10
7:51
"Azon a nyelven remélhetőleg értenek" A lengyeleken élcelődött Tusk és Juncker (ATV)
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke csütörtökön este kijelentette, mindent meg fog tenni, hogy megóvja a lengyel kormányt a politikai elszigetelődéstől. Erről azt követően beszélt, hogy az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján Varsó heves tiltakozása ellenére újraválasztották a testület élére a 2017. június 1. és 2019. november 30. közötti időszakra.
márc. 10
7:53
Baltával esett neki a 13 éves kislánynak a düsseldorfi mészáros (ATV)
Egy harminchat éves, a volt Jugoszlávia területéről származó, Németországban élő és mentális zavarokkal küszködő férfi volt az a támadó, aki csütörtök este több embert baltával megsebesített a németországi Düsseldorf főpályaudvarán - jelentette péntekre virradóra a helyi rendőrség.
márc. 10
8:09
Hiába a lengyel bojkott: Elfogadták az EU-csúcs zárónyilatkozatát (ATV)
A teljes egyetértés hiányában huszonhét tagország által támogatott zárónyilatkozatot fogadtak el az Európai Unió állam- és kormányfői brüsszeli csúcstalálkozójuk első, csütörtöki tárgyalási napjának végén, miután Beata Szydlo lengyel miniszterelnök bejelentette, hogy nem fogja aláírni e nyilatkozatot, sőt az ülés egyetlen dokumentumát sem fogja elfogadni - tudatta Twitter-üzenetében Preben Aamann,…
márc. 10
8:11
Gender szak: Rétvári az ATV-ben cáfolta a sajtóhíreket (ATV)
Cáfolta Rétvári Bence az ATV-ben, hogy a Corvinuson indítandó családtudományi szak az ELTE gender-szakának ellenében jönne létre. Az államtitkár szerint amivel az ELTE-n indított szak foglalkozik, az "nem tudomány, csak ideológia".
márc. 10
8:27
Fordulat: Merkel visszakapaszkodott az élre (ATV)
Németországban nagymértékben emelkedett Angela Merkel választói támogatottsága, a kancellár így ismét kihívója, a szociáldemokrata Martin Schulz előtt áll egy csütörtökön ismertetett felmérés szerint.
márc. 10
8:33
Leváltották a dél-koreai elnököt (Alternatív Energia)
Hivatali visszaéléssel, korrupcióval vádolják.
márc. 10
8:35
IS-ellenes konferencia Washingtonban (Alternatív Energia)
Világméretűvé szélesítenék a radikális muzulmán szervezet elleni diplomáciai, illetve katonai lépéseket.
márc. 10
8:51
Bíróság elé állítanák Kim Dzsong Unt (Alternatív Energia)
Emberiesség elleni bűncselekmények miatt perelné az észak-koreai diktátort az ENSZ.
márc. 10
8:53
Boris Johnson: Vegyen példát a Vasladyről Theresa May (Alternatív Energia)
„Szögezzük le, Margaret Thatcher csak egy volt, de Boris Johnsonnak igaza van."
márc. 10
8:55
Azonosították a düsseldorfi baltás ámokfutót (Alternatív Energia)
A férfiről úgy tudni, labilis az elmeállapota. Valószínűleg nem terrorista.
márc. 10
9:21
Quaestor-ügy: focistákat is fizettek a betétesek pénzéből? (ATV)
Matolcsy György jegybankelnök lemondását követelték tegnapi demonstrációjukon a Quaestor-ügy károsultjai. Képviselőjük, Kálmán-Pikó István A nap híre csütörtöki adásában a károsultak képviseletében elmondta, szerintük a brókercég bedőlését egyértelműen a jólértesült bennfentesek pénzkivétei okozták, hiszen konkrétan a Magyar Nemzeti Kereskedőház az utolsó napon a Quaestor likviditásának mintegy…
márc. 10
9:23
Váratlan bejelentést tett Zuckerberg a Facebookon (ATV)
Másodszorra is kislányt vár a Facebook-alapító Mark Zuckerberg és felesége, Priscilla Chan - jelentette be a közösségi média milliárdosa az interneten.
márc. 10
9:27
Hiányosak voltak Antall Péter papírjai (Alternatív Energia)
Nem kapott állandó belépési engedélyt az Európai Parlamentbe.
márc. 10
9:39
Ezrek tüntettek a dél-koreai elnök mellett: két halott, tíz sérült (ATV)
Ketten meghaltak miután pénteken több ezer tiltakozó gyűlt össze a szöuli alkotmánybíróság épületénél, Pak Gun Hje elnök leváltása ellen tiltakozva.

Keresés