2017. június 13. kedd

jún. 13
0:00
Zagyva György Gyula feljelentette Orbánt hivatali visszaélés miatt, kész Strassbourgig vinni az ügyet (444.hu)
Szerinte a miniszterelnök beleavatkozott egy már folyamatban lévő rendőrségi eljárásba.
jún. 13
0:09
Theresa May elnézést kért (Alternatív Energia)
Közölte: a frakció döntésén múlik, hogy ő meddig álljon a kormány élén.
jún. 13
0:13
Véletlenül lelőtte kislányát egy miskolci férfi (Alternatív Energia)
A 9 éves gyereket még kórházba szállították, de ott sem tudták megmenteni.
jún. 13
4:06
Mellrákkal műtötték Editet, évek óta küzd a fertőzéssel, amit a kórházban kapott el (Blikk)
Igazi rémálom Edit élete immár négy éve: a 62 éves asszony mellrák miatt veszítette el a jobb mellét, ám igazi megpróbáltatásai csak ezután kezdődtek.
jún. 13
5:06
Virágzik az uzsora a statisztikák mögött (Alternatív Energia)
„Munkahelyek, helyi termelés és piac kellene, hogy kevesebb legyen az uzsorázás.”
jún. 13
5:39
Mehetnek a lecsóba a "papíros" gyerekek (Alternatív Energia)
Valamennyi ellenzéki párt segíti aláírásával, hogy a lex Taigetosz az Alkotmánybíróság elé kerüljön.
jún. 13
5:41
Zagyva feljelenti Orbánt (Alternatív Energia)
Zagyva vitába keveredett korábbi eszmetársával, Varga B. Tamással.
jún. 13
5:43
Poltnak sok volt a DK fenyegetése (Alternatív Energia)
A párt szerint koncepciós per zajlott.
jún. 13
5:45
Életmentő képzést kapnak a taxisok (Alternatív Energia)
Naponta hetvenen halnak meg hirtelen szívhalál következtében.
jún. 13
5:47
Félünk, mégis posztolunk (Alternatív Energia)
Minden harmadik utazó már az üdülés alatt is tudatja a világgal, hogy milyen jól érzi magát otthonától távol.
jún. 13
5:49
Kína is vásárolná a magyar cseresznyét (Alternatív Energia)
jún. 13
5:51
Példátlan hatalom Macron kezében (Alternatív Energia)
Szinte tét nélküli a francia parlamenti választás második fordulója.
jún. 13
5:53
Puerto Rico: egyesült álmok (Alternatív Energia)
Több mint félmillió szavazó támogatta, hogy a szigetország legyen az USA 51. tagállama.
jún. 13
5:57
Kevesebb cigarettára gyújtunk rá (hirado.hu)
Ezernél több embernek segítettek leszokni az egészségfejlesztési irodák.
jún. 13
5:59
Elvált szülők problémája: kinél mennyit legyen a gyerek nyáron? (hirado.hu)
A külön élő szülők nagy része nincs azzal tisztában, hogy milyen jogai, illetve lehetőségei vannak a közös gyermekkel való kapcsolattartás esetében. Mennyi időre viheti el a gyereket nyaralni, és kell-e a másik szülő jóváhagyása ahhoz, hogy elhagyják az országot?
jún. 13
6:03
Durva szélviharokat hoz az újabb hidegfront (Ripost)
A következő napokban sajnos lehűl a levegő, és gyakran beborul az ég.
jún. 13
6:03
„Bebizonyítom Orbán Viktorról, hogy bűnöző” (HírTV)
Juhász Péter szerint el fog jönni az az elégedetlenség, mely lebontja a jelenlegi rendszert.
jún. 13
6:12
Környezeti bomba a kávékapszula (Alternatív Energia)
Nem is az irdatlan mennyiségű szemét a legnagyobb gond.
jún. 13
6:14
A gép forog, de az alkotó sem pihen (Alternatív Energia)
Nem science-fiction, nem futurológia, az okos gépek már ma életünk részei.
jún. 13
6:15
NVB-elnök: nem lehet népszavazás Paksról (hirado.hu)
A paksi bővítés ügyében a nemzetközi szerződések miatt még csak megerősítő népszavazást sem engednek a hatályos szabályok, emiatt a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) továbbra sem fog ezzel kapcsolatos népszavazási kérdést hitelesíteni - hangsúlyozta Patyi András NVB-elnök a Magyar Nemzetnek.
jún. 13
6:16
Pandabocs született Tokióban (Alternatív Energia)
Világszerte mintegy 420 óriáspanda él rabságban, nagy többségük Kínában.
jún. 13
6:17
Nyomoznak Zagyva György Gyula fenyegetőzése miatt (hirado.hu)
Zaklatás alapos gyanúja miatt indított nyomozást a Balassagyarmati Rendőrkapitányság Zagyva György Gyula, a Jobbik volt parlamenti képviselőjének fenyegetőzése ügyében - tudta meg a Magyar Idők.
jún. 13
6:18
Patyi András: Semmilyen népszavazás nem lehet a paksi bővítésről (444.hu)
A Nemzeti Választási Bizottság szerint a helyzet tiszta, a nemzetközi szerződések nem engednek ilyesmit.
jún. 13
6:18
Felfedezhették a világ nyolcadik természeti csodáját (Alternatív Energia)
A Rotomahana tónál található völgyet 131 évvel ezelőtt egy vulkánkitörés teljesen elpusztította.
jún. 13
6:19
A hidegfront ellenére is hőség lesz (hirado.hu)
Kedden a tőlünk nyugatra elhelyezkedő anticiklon peremén kissé hűvösebb, többnyire száraz léghullámok érkeznek fölénk.
jún. 13
6:20
Vízben oldódó drónszárnyat fejlesztenek (Alternatív Energia)
Tengeralattjáróként víz alatti felvételek készítésére is alkalmas a repülő eszköz.
jún. 13
6:22
Mesteri küzdelmek (Alternatív Energia)
A wagneri életmű élvezhetetlen a történelmi háttér ismerete nélkül - véli Bajai András, a Wagner Társaság elnöki.
jún. 13
6:24
Kilencven évesen is lemezen dolgozott (Alternatív Energia)
Chuck Berry kerek születésnapjára időzítve újságolta, hogy új albumot ad ki.
jún. 13
6:26
Homok a Dóm téren (Alternatív Energia)
Június 16-án rendezik a Vízkereszt, vagy amit akartok című darab olvasópróbáját a Jurányi Házban.
jún. 13
6:28
A Kitömött barbárról a szegedi REÖK-ben (Alternatív Energia)
Péterfy Gergely József Attila-díjas írót látja vendégül Szegeden a REÖK június 14-én.
jún. 13
6:30
Valami összetört a magyar válogatott körül (Alternatív Energia)
Továbbra sem csitulnak a kedélyek a magyar labdarúgó-válogatott 1-0-s andorrai veresége után.
jún. 13
6:32
Tenisz - Aljona és Rafa párizsi sikerei (Alternatív Energia)
A Roland Garros legjobbjai legközelebb Wimbledonban bizonyíthatnak.
jún. 13
6:33
Budapesten tárgyal a magyar és az osztrák államfő (hirado.hu)
Alexander van der Bellen délelőtt megkoszorúzza a Hősök emlékkövét a Hősök terén, majd Áder János katonai tiszteletadással fogadja a Szent György téren. A két államfő megbeszélését követően közös sajtótájékoztatót tart a Sándor-palotában.
jún. 13
6:34
NHL - A Pittsburgh ötödször, Crosby másodszor (Alternatív Energia)
Tizenkilenc év után fordult elő ismét, hogy egy csapat duplázott, utoljára a Detroit Red Wingsnek sikerült ez a bravúr.
jún. 13
6:35
A civil szervezetek külföldi támogatásainak feltüntetéséről szavaz a parlament (hirado.hu)
Az Országgyűlés ma összesen tizennyolc előterjesztésről szavaz. A képviselők egyebek mellett elfogadhatják a kormány adócsomagját, továbbá döntenek arról a kormánypárti javaslatról, amely előírná a külföldi támogatás feltüntetését a civil szervezeteknek.
jún. 13
6:36
Pléhgátat aranyáron? (Alternatív Energia)
Most valakiknek a "hűtlen kezelésre" irányuló előkészülete magyarázza a 3,5-4-szeres többlet költséget?
jún. 13
6:37
Radikális aktivisták kormányellenes akciókra való felkészítése zajlik (hirado.hu)
Rutinos épületfoglalók is a tartoznak közéjük.
jún. 13
6:38
Futballreform (Alternatív Energia)
Ha valódi felelőst keresünk Orbán Viktornak kellene bejelentenie a távozását, de mi nem keverjük össze a sportot a politikával.
jún. 13
6:40
Hosszú oldal - Nyolcszázharminc forint (Alternatív Energia)
Ő két fejjel magasabb nálam, sehová sem jutnék, ha utánam iramodna...
jún. 13
6:42
Csak szerencse dolga? (Alternatív Energia)
Az orbáni szívességbankból azok vehetnek ki, akik hajlandók oda vissza is termelni.
jún. 13
6:44
Macron titka (Alternatív Energia)
Sem a konzervatívok, sem a szocialisták, sem a populisták nem képesek új lendületet adni az országnak.
jún. 13
6:45
Éjjel is kutattak a Mahirnál (HírTV)
Késő éjszakáig vizsgálódtak a NAV bűnügyi nyomozói a Mahir City Posternél.
jún. 13
6:48
Budapesten tárgyal ma a magyar és az osztrák államfő (Blikk)
- en tárgyal ma Áder János magyar és Alexander van der Bellen osztrák államfő.
jún. 13
6:54
Sajtóértesülés: Zajlik a felkészülés a polgári engedetlenségi akciókra (ATV)
Polgári engedetlenségi képzést tartottak titokban radikális aktivistáknak a Civil Kollégium Alapítvány kunbábonyi központjában - írja forrás megjelölés nélkül a kormányközeli Magyar Idők.
jún. 13
7:00
Szavazásdömpinggel folytatódik az Országgyűlés záróülése (Infostart)
Ma szavaz az Országgyűlés a civil szervezeteket érintő kormánypárti tervezetről, illetve az Iszlám Állammal szembeni magyar szerepvállalás kibővítéséről.
jún. 13
7:03
Könnyedén átviheti ma a Fidesz a civiltörvényt (HírTV)
A civileket megbélyegző javaslat elfogadásához nem kell minősített többség, így a kormányoldal önmagában is el tudja fogadni.
jún. 13
7:06
Tragédia: meglőtte a saját gyermekét egy miskolci férfi (Blikk)
Miskolc - Meglőtte a gyermekét hétfőn egy férfi.
jún. 13
7:24
Negyedikről zuhant ki egy nő Újlipótvárosban, szörnyethalt (Blikk)
, Újlipótváros - Borzalmas tragédia rázta meg egy Visegrádi utcai társasház lakóit.
jún. 13
7:57
Cseresnyés: mihamarabb szakma kellene a gyerekeknek (HírTV)
Népszerűbbé kell tenni a szakképző iskolákat, a diákok érdekében - jelentette ki a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár.
jún. 13
8:03
Recept nélküli gyógyszerfelírás az e-szolgáltatási rendszerben (hirado.hu)
A papíralapú kommunikáció azonban nem fog eltűnni a rendszerből.

Keresés