2017. június 17. szombat

jún. 17
4:06
Kétségbeestek a tejesdobozokon látható eltűnt Dávid szülei - fotók (Blikk)
A tejesdoboz-akció körüli botrány miatt aggódnak Ackermann Dávid szülei, József és Jolán. Dávid volt az első, akinek arcképe felkerült a tejesdobozra a nyomtalanul eltűnt gyerekek közül.
jún. 17
5:18
Az államtitkárt nem lepte meg az egészségügy orvosi lelete (Alternatív Energia)
Ónodi-Szűcs Zoltán: minden kormányban benne van a félelem, hogy szembenézzen a valósággal.
jún. 17
5:18
Mécs Imre szerint szélhámos módon visszaélnek '56-tal (ATV)
A szocialisták egyértelműen Nagy Imre örökösének tekintik magukat –ezt mondta a párt elnöke Molnár Gyula. Mécs Imre szerint szélhámos módon visszaélnek ötvenhattal, míg a Liberálisok elnök Orbán egykori üzenetét kérte számon, amikor a szovjet csapatok kivonásáról beszélt. Felszólította a miniszterelnököt: a Paksihoz hasonló együttműködést fejezze b
jún. 17
5:20
Szociális lakhatás - Botka országossá terjesztené (Alternatív Energia)
Ötszörös a túljelentkezés - Három év alatt 600 bérlakást újít fel Szeged.
jún. 17
5:22
Plakátháború köz- és lopott pénzből (Alternatív Energia)
A Jobbik tagadja, hogy a piaci ár töredékéért hirdethet Simicskánál - Kiadták a költéseiket is.
jún. 17
5:24
Síri csend a LEGO-center körül - Nyíregyházán még "nem állt össze" (Alternatív Energia)
jún. 17
5:26
Hiába tiltakoztak - Áder katonásan szignált (Alternatív Energia)
Orbán Viktor és Trócsányi László sem érti a polgári engedetlenség lényegét.
jún. 17
5:28
7-en a 7-ről - Ön hova utazna Habonnyal? (Alternatív Energia)
Egy csodálatos kis faluba, ahová kisvasút vezet, és melynek több nevezetessége is van...
jún. 17
5:30
Orbán miatt lépnek le - Súlyosbodik a helyzet (Alternatív Energia)
Alulbecsüli a kormány a külföldön dolgozó magyarok számát.
jún. 17
5:32
Így demonstrál a fogorvos - Három napig csak húzni fognak (Alternatív Energia)
Azt szeretnék elérni, hogy a háziorvosi praxisokkal azonos mértékű támogatást kapjanak.
jún. 17
5:51
Gázszerződés Horvátországgal (Alternatív Energia)
Az Orbán-kabinet hamarosan államközi szerződést köt - tudtuk meg.
jún. 17
5:53
Adót csökkenthet a kormány (Alternatív Energia)
A kiadási oldalon mérhetővé kell tenni, hogy a közkiadások elérik-e közhasznú céljukat.
jún. 17
5:55
Őrző-védő cégek csaltak adót (Alternatív Energia)
A pénzügyi nyomozók az elkövetők előállításával, vagyonuk lefoglalásával iktatták ki a cégpiramist.
jún. 17
5:57
Munkaerőköltség - Miénk a második hely (Alternatív Energia)
Kiadta az adatokat az Eurostat.
jún. 17
5:59
Macron nem veri szét De Gaulle hagyatékát (Alternatív Energia)
Vasárnap tartják a francia parlamenti választás második fordulóját.
jún. 17
6:01
Fogytán Ferenc pápa türelme (Alternatív Energia)
A katolikus egyházfő a június 28-i konzisztóriumon nevez ki új bíborosokat.
jún. 17
6:03
Trump alelnöke ügyvédet fogadott (Alternatív Energia)
Az elnök dühödt Twitter-tirádákkal reagált a Washington Post jelentésére.
jún. 17
6:05
Kalifa nélkül maradhat a kalifátus (Alternatív Energia)
Abu Bakr al-Bagdadi meghalt egy támadásban.
jún. 17
6:07
Betiltanák az atomfegyvereket (Alternatív Energia)
Több mint 130 állam támogatja azt a tervezetet, amely kimondaná a nukleáris fegyverek teljes betiltását.
jún. 17
6:09
Méltánytalan különbség a nyugdíjak között (Alternatív Energia)
Sürgősen kezelni kell a férfi és női munkavállalók közötti munkahelyi, fizetésbeli különbségeket.
jún. 17
6:11
Nem könnyű kutyával strandolni (Alternatív Energia)
Nincs túl sok kutyabarát fürdőhely az országban, ha valaki nem figyel, bírságot is kaphat.
jún. 17
6:13
Magyarok találták meg Heródes mikvéjét (Alternatív Energia)
Vörös Győző a romfeltárásról Jordániából nyilatkozott lapunknak.
jún. 17
6:24
Világbajnoki főpróba jön Oroszországban (Alternatív Energia)
A házigazda Oroszország mellett szombattól 7 másik csapat küzdhet az aranyéremért.
jún. 17
6:26
Létszámfeletti a magyar játékos (Alternatív Energia)
Kleinheisler László játékára nem számítanak.
jún. 17
6:28
Bölöni belga megbízatása (Alternatív Energia)
A marosvásárhelyi születésű, 108-szoros román válogatott szakember 2 évre szóló szerződést írt alá.
jún. 17
6:30
Disszonáns világban élünk (Alternatív Energia)
Szomorú vagyok, hogy ilyen lett a társadalmunk természete.
jún. 17
6:32
Sok kis Hende (Alternatív Energia)
Mindenkinek kötelező olvasmány a volt honvédelmi miniszter interjúja.
jún. 17
6:34
Az igazságszolgáltatás tekintélye (Alternatív Energia)
Ott kellene kezdeni, hogy az ügyészi szervezet háza táján tegyen rendet kormányzat.
jún. 17
6:36
Önpuccsra készülnek? (Alternatív Energia)
A kormánysajtó azon rémüldözik, hogy őszre „erőszakos cselekmények” várhatók.
jún. 17
6:38
Férfiasan (Alternatív Energia)
Ezért tagadta meg a kormányfő 1294 menekült ideiglenes befogadását.
jún. 17
6:40
Pillantás a kilencedikről - Az ellopott én (Alternatív Energia)
Tudom, a magyar parlament nem nyelvi szempontból vizsgálja a jogszabályokat.
jún. 17
6:48
Pataki Zita az örökbefogadással kezdte a pályáját (ATV)
Jótékonysági gálaestet tartott pénteken a Várva Várt Alapítvány. A rendezvény célja a krízishelyzetbe kerülő babák és szüleik támogatása, illetve az örökbefogadás népszerűsítése. A Hetek az est háziasszonyát, Pataki Zitát kérdezte, honnan is fúj a szél, miért vállalta el a gálaest házigazda szerepét.
jún. 17
6:57
Andorra (Alternatív Energia)
Ott ésszel és szívvel élnek, míg nálunk ész nélkül szórják a pénzt.
jún. 17
6:59
Előbb mérlegelni (Alternatív Energia)
Magyarország évek óta támogat külföldön működő egyesületeket, szervezeteket.
jún. 17
7:01
Nem értem (Alternatív Energia)
A Fidesz egyetlen maga kezdeményezte projektjét sem tudta maradéktalanul és hibamentesen befejezni.
jún. 17
7:03
Neheztelek Junckerre! (Alternatív Energia)
Magyarország nem ezt érdemli!
jún. 17
7:09
Jövő pénteken tárgyalhatják újra a plakáttörvényt (hirado.hu)
Akár már jövő pénteken, rendkívüli ülésen tárgyalhatja újból a plakáttörvényt az Országgyűlés - értesült a Magyar Idők kormánypárti forrásból.
jún. 17
7:12
Már pénteken nekifutna újra a Fidesz a plakáttörvénynek (444.hu)
Áder visszadobta, így újra megnézhetik, lesz-e kétharmad az utcai politikai plakátolást tiltó törvényhez.
jún. 17
7:24
Bod Péter Ákos: Orbán, ha síugró lenne, akkor minden alföldi faluban építhetne akár sáncot is (ATV)
Politikai értelemben a labdarúgás a sport, nagyon sok pénz megy bele, ezekre az összegekre máshol is szükség lenne – ezt Bod Péter Ákos mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jún. 17
7:27
Már pénteken nekifutna a Fidesz a plakáttörvénynek (HírTV)
Akár már a jövő pénteken, rendkívüli ülésen tárgyalhatja újból a plakáttörvényt az Országgyűlés – értesült a Magyar Idők kormánypárti forrásból.
jún. 17
7:30
Biciklizem (Alternatív Energia)
Még ma is elszörnyedek, amikor eszembe jutnak az első leckék borzalmas megpróbáltatásai.
jún. 17
7:32
Kikívánkoztak ezek a dalok (Alternatív Energia)
Koncertekkel ünnepli ötödik születésnapját a Blahalouisiana.
jún. 17
7:34
Egyszerű történet a halálról (Alternatív Energia)
Múlt héten pénteken hajnalban arra riadtam, hogy mindjárt meghalok: egy perc, és vége van.
jún. 17
7:36
Anyám élete ’45 után (III.) (Alternatív Energia)
Mintha soha nem ettünk volna sütit, úgy vetettük rá magunkat esténként a krémes-szállítmányokra.
jún. 17
7:38
Nemzeti össze-vissza (Alternatív Energia)
Június negyedike, amelyet a kormány a nemzeti összetartás napjának nevez, (...) sebeink emlegetésével és vakarásával lenne hivatott érzelmekkel feltölteni a foszladozó nemzeti együttműködést.
jún. 17
7:40
Van-e élet a halál után? (Alternatív Energia)
Egy kétezer fős kutatás eredményeire alapozva bebizonyították, hogy a szívműködés és a vérkeringés leállása után is megmarad az emberi öntudat.
jún. 17
8:03
Fehér Ház, sötét felhők (Alternatív Energia)
Az ügyészek azt is felróják, hogy továbbra is üzleti kapcsolat áll fenn más államok és az elnök cégei között, és Trump maga is részesedik ebből a külföldről származó profitból, ami példátlan.
jún. 17
8:05
Sándor Mária - A kórtermek fekete Jeanne d’Arcja (Alternatív Energia)
Nem a jól fizetett sztárorvosok lázadtak együtt vele, pedig ők, ha akarnák, tudhatnák mi van a műtőkön kívül a kórtermekben, a szenvedés és elhagyatottság csarnokaiban.
jún. 17
8:07
Lehúzó lápvidék (Alternatív Energia)
Rémisztő a világ, és képtelenek vagyunk jól érezni magunkat benne, pedig elszántan próbálkozunk, de valahogy nem és nem megy.
jún. 17
8:09
Botka László kihívása (Alternatív Energia)
A felmérések szerint a választópolgárok kétharmada egyetért a "Fizessenek a gazdagok!" elvével, és a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének csak ez kell, hogy számítson.

Keresés