2017. július 26. szerda

júl. 26
3:03
Gondoltad volna? Már két éve pörgött a net ezen az elképesztő videón (Ripost)
Pista, Zsanett, szökőkút? 2015-ben egy hevesi faluban falunapra készültek, egy srác pedig különös meghívást intézett egy lányhoz.
júl. 26
4:03
Gyermekeik szeme láttára csapott a villám a két magyar édesanyába (Ripost)
Idén már a negyedik embert éri villámcsapás: ezúttal két nőre sújtott le a villám Csongrádon, a Körös-menti szabadstrandon.
júl. 26
5:15
Szemétügy: "Nem sikerül korrekt módon működtetni a számlázási rendszert" (ATV)
Ismét zavaros az ügy a szemét körül. Sajtóhírek szerint a szemétszállító cég számla helyett fizetési felszólítást küld az ügyfeleknek. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor más probléma is van, ha jönnek a csekkek akkor ömlesztve, több negyedévnyi egyszerre. Az ATV Híradónak Gémesi György azt mondta, ez azért érdekes, mert a cég több mint 700 millió forint
júl. 26
5:21
Tovább dáridózik Orbán kormánya (Alternatív Energia)
Nemcsak 76 miniszteri biztosra, de további 163 politikai főtanácsadóra és tanácsadóra is igényt tart.
júl. 26
5:23
Kiúttalan az úttalanság (Alternatív Energia)
Olykor már néhány száz méternyi aszfalt is lendületet adhatna a fejlődéshez.
júl. 26
5:25
Igazgatóváltás politikai felhangokkal (Alternatív Energia)
Ketten pályáztak, de egyikükből sem lesz most igazgató.
júl. 26
5:27
Vágó Gábor több százezer aláírásra számít (Alternatív Energia)
"Általában az általános rendszerkritika viszi a standokhoz az embereket."
júl. 26
5:29
Újabb ellentmondás a BKK-nál (Alternatív Energia)
Illetéktelenek megszerezték az online bérletvásárlók személyes adatait.
júl. 26
5:31
Élesbe fordul a kvótaper (Alternatív Energia)
Sorsdöntő lehet, hogy Magyarország, vagy az Unió mellé áll-e ma az Európai Bíróság főtanácsnoka.
júl. 26
5:33
Nagyon titkolt kis menekültek (Alternatív Energia)
20-30 kiskorú kísérő nélküli gyermekről gondoskodik az állam.
júl. 26
5:35
Választás a csaló heresznyei polgármester helyéért (Alternatív Energia)
Kolics Gábort első fokon tavaly októberben, jogerősen az idén áprilisban ítélte el a bíróság.
júl. 26
5:37
Egy külföldi prostituált nőismerős volt a csalétek (Alternatív Energia)
Huszonötmillió forintot lopott el apjától egy fiatal Balaton-parti férfi.
júl. 26
5:39
Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat (Alternatív Energia)
A kerti sarkantyúka baktériumok és vírusok szaporodását gátló, és vérkeringést serkentő hatású.
júl. 26
5:39
Krekó: Sorosnál sokkal jobb ellenségképek is vannak (HírTV)
Kiiktatná a számára veszélyes információkat megosztó szervezeteket a kormány – véli a Political Capital vezetője.
júl. 26
5:54
Erre költjük a fizetésemelést (Infostart)
A béremelésnek, a jövedelmek többletének nagyobb része iparcikkek vásárlására megy, át is alakul a családi költekezés összetétele. A vásárlások értéke 2017-ben meghaladhatja a tízezer milliárd forintot - írja a blokkk.com.
júl. 26
5:54
Hollande hibáiból tanul Macron (Alternatív Energia)
Emmanuel Macron népszerűsége tíz százalékot esett egyetlen hónap alatt.
júl. 26
5:56
Nem múlt el a varsói veszély (Alternatív Energia)
Nem hatotta meg a lengyel kormányzó pártot Andrzej Duda elnök vétója.
júl. 26
5:57
Szörnyű tragédia a nyaraláson: 15 éves magyar tini az áldozat (Ripost)
Hullám sodorta magával a 15 éves magyar lányt Szardínián.
júl. 26
5:58
Katariak is részt vehetnek a hádzson (Alternatív Energia)
A mekkai zarándoklatot minden muszlimnak legalább egyszer teljesítenie kell életében.
júl. 26
6:00
Hackerképző tanfolyam a neten (Alternatív Energia)
A kurzus a pénzügyi csalások számos vonatkozásával foglalkozik.
júl. 26
6:02
Manna a terrorizmusnak (Alternatív Energia)
Brüsszel szigorúan szabályozza a 250 évnél régebbi tárgyak behozatalát Európába.
júl. 26
6:04
Erdogan kémkedéssel vádolja Berlint (Alternatív Energia)
júl. 26
6:06
Izraelben is lehetne Sziget (Alternatív Energia)
A rendezvényre időarányosan még kicsit kevesebb bérlet fogyott.
júl. 26
6:08
Mégis Daniel Craig lehet a 007-es ügynök (Alternatív Energia)
A 25. James Bond-filmet 2019 novemberében mutatják be.
júl. 26
6:10
Záróműsor - A csodaszarvas keletre tart (Alternatív Energia)
18 országból 200 előadóművész, köztük 80 artista és több mint 50 táncos érkezik.
júl. 26
6:12
Húszmilliós bírság is lehet a BKK-hackelés vége (Infostart)
Vizsgálatot indít a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a Budapesti Közlekedési Központ online jegyértékesítési rendszerének hibái miatt, amiket egy 18 éves etikus hacker tárt fel.
júl. 26
6:12
Nagybányától Szentendréig (Alternatív Energia)
Az Erdész Galériában, Virág Péter gyűjteményéből csütörtökön nyílik válogatott kiállítás.
júl. 26
6:12
Idén még nem kaptak sokan kegyelmet Áder Jánostól (hirado.hu)
Míg tavalyelőtt huszonnégyen, tavaly huszonketten, az idén június végéig csak ketten részesültek államfői kegyelemben.
júl. 26
6:14
Mándoki: csak egy pesti srác vagyok (Alternatív Energia)
Augusztusban Bródy Jánossal lép fel, koncertjein többször ott volt Orbán Viktor.
júl. 26
6:14
Ma estig izgulhatnak a felvételizők (hirado.hu)
Ma este hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A diákokat idén is várják a hivatalos Pont Ott Partira, a főváros XI. kerületében.
júl. 26
6:16
Az állampolgár japán sikere (Alternatív Energia)
Vranik Roland rendezése nyerte a zsűri különdíját a Skip City Nemzetközi Filmfesztiválon.
júl. 26
6:18
Gaudiopolis 2017 – az öröm városa (Alternatív Energia)
Szeptember végén lesz Magyarország legnagyobb független művészeti kezdeményezése, az Off-Biennále.
júl. 26
6:20
A Bayern legyőzte a Chelsea-t (Alternatív Energia)
Az együttes Rafinha egy és Thomas Müller két góljának köszönhetően hamar előnyre tett szert.
júl. 26
6:21
Idén eddig két embernek adott kegyelmet Áder János (ATV)
Míg tavalyelőtt huszonnégyen, tavaly huszonketten, az idén június végéig csak ketten részesültek államfői kegyelemben az igazságügyi miniszter felterjesztése nyomán - írta a Magyar Hírlap szerdán az Igazságügyi Minisztérium féléves összesítése alapján.
júl. 26
6:27
Kicsit belelóg (Alternatív Energia)
Ha az UNESCO megszünteti a védettséget, még mindig lehet majd vállat vonni.
júl. 26
6:29
Juvenalis mondta (Alternatív Energia)
A szakszervezetek bornírt ötletek felkarolásával múlatják az időt.
júl. 26
6:30
Újabb külhoni diákok kaphatnak lehetőséget a „magyar Erasmus” programmal (hirado.hu)
Augusztus végéig lehet jelentkezni a Kárpát-medencei Felsőoktatási Együttműködési Keretprogram folytatására.
júl. 26
6:31
Zuhanás és hegymenet (Alternatív Energia)
Egy Varga nem csinál nyarat, miközben Matolcsy költekezik.
júl. 26
6:33
Áder eddig idén csak két embernek kegyelmezett (444.hu)
Tavalyelőtt 24, tavaly 22 ember kapott kegyelmet.
júl. 26
6:33
A szabadságharcos (Alternatív Energia)
Akarjuk, vagy sem, a múlt kísért. A sajátunk is, meg a nagyobb közösségé is.
júl. 26
6:35
Charles Gati - Áldemokráciák szövetsége (Alternatív Energia)
A moszkvai négyek más országok belügyeibe avatkoznak be.
júl. 26
6:37
Plakátfák erdejében (Alternatív Energia)
Pedig a goebbelsi módszer egyszerű.
júl. 26
6:54
Összefog a Jobbik, az MSZP és az LMP? (Infostart)
A Jobbik, az MSZP és az LMP összefogását sürgetik értelmiségi körök Róna Péter közgazdász, az LMP programírójának vezetésével – értesült a Magyar Idők. A lehetséges együttműködésről meg is kezdődtek az informális egyeztetések, a lap információ szerint az alku legnehezebb részét az MSZP jelenti.
júl. 26
6:57
Megtalálták a kiskaput Rogánék, rengeteg pénz ment el (HírTV)
75 milliárd forintot is elkölthet a választási hajráig propagandára a kormány.
júl. 26
7:00
Győzike hol marad? (Alternatív Energia)
Egy ilyen célzott közvélemény-kutatás legfeljebb ennyit ér.
júl. 26
7:03
Vonattal utaznál? Felsővezeték-szakadás történt Kőbánya felsőnél (Ripost)
Felsővezeték szakadás miatt hosszabb a menetidő a Budapest-Gödöllő-Hatvan-Miskolc és a Budapest-Nagykáta-Újszász-Szolnok vonalon...
júl. 26
7:06
Este kiderülnek a ponthatárok (Infostart)
Ma este hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A diákokat idén is várják a Pont Ott Partira, a főváros XI. kerületében.
júl. 26
7:06
Egyre többet vihetnek haza a rendőrök (hirado.hu)
Átlagosan ötven százalékkal nő a rendvédelmi dolgozók illetménye 2019-ig a 2015 júliusától elindult életpályamodellnek köszönhetően.
júl. 26
7:15
Nem igaz, hogy Orbánon kívül mindenki lebontaná a kerítést, ezért a Fidesznek kell egy új ellenség: a sajtó (444.hu)
Bár a Fidesz ennek ellenkezőjét hirdeti, valójában minden komolyabb ellenzéki párt megtartaná a határzárat. Érzik is a kormányban, hogy nem lesz elég csak ezzel kampányolni, ezért kijelölték az új ellenséget.
júl. 26
7:18
Felsővezeték szakadás miatt késnek a vonatok (Infostart)
Szerda hajnalban Kőbánya felsőnél felsővezeték szakadás miatt az állomás egyes vágányain, illetve Kőbánya felső és Rákos között, a fenti pályán nem közlekedhetnek a vonatok, így hosszabb menetidővel kell számolni és arra, hogy a vonalon közlekedő helyi vonatok nagy része ideiglenesen kimarad a menetrendből - közölte a MÁVINFORM szerdán reggel az MT

Keresés