Újabban azt játsszuk, hogy az Önök kérései alapján irányítjuk a műsorfolyamot. Ez merőben szokatlan a jelenkori tévék és rádiók között, de mi nem tartjuk hülyeségnek, hogy figyeljük azt, hogy mit tetszenek kérni. Ennyi erővel a rendelkezésünkre álló anyagból amúgyis bármit adhatnánk, van egy rakás műholdas bejelentkezésünk, majd mindjárt soroljuk, de most... tratatatam... itt az…
Madárinfluenza-vírust azonosítottak szárnyasokban egy észak-törökországi faluban - tájékoztatott hétfőn közleményben a török mezőgazdasági minisztérium.
Legalább 170 milliárd forint kárt okoztak a vagyon elleni és a gazdasági bűncselekmények elkövetői tavaly. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium napokban közzétett adatai szerint a legtöbben futhatnak a pénzük után.
Apa és fia holttestére találtak tegnap Szekszárdon, a városközponthoz közel, egy tömbházi lakásban. A 16 éves fiú a földön feküdt, az apa fel volt akasztva.
A napokban hunyt el a világ egyik legismertebb gyermekjátékának, a frizbinek a feltalálója. Az amerikai Richard Knerr a több százmillió eladott játék ellenére többször is csődbe ment.
Az influenzás megbetegedések számának jelentős emelkedése miatt látogatási tilalmat rendelt el a dél-alföldi regionális tiszti főorvos a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Kht., a Dr. Bugyi István Kórház, valamint a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház fekvőbeteg-ellátó osztályain.
Ezen a héten melegszendvicsekről lesz szó. Kezdjük talán a leghíresebbekkel: Madame és Monsieur Croque-kal. Kik ők? Francia gyorsételek, amiket kávézókban, bárokban szolgálnak fel.
Szétvágott bankautomatát találtak az Oroszlány közelében lévő Majki-tóban hétfőn - tájékoztatott egy szemtanú. Egy másik, közeli tóban tavaly decemberben már találtak egy bankautomatát.
Zokogás, kiabálás, félénk suttogás jellemezte az olaszliszkai gyilkosság első tárgyalási napját. Ha az ügyész nem tárta volna a hallgatóság elé, hogy milyen szörnyű halált halt Szögi Lajos, mindenki azt hihette volna, hogy tévedésből került a vádlottak padjára a 8 vádlott: ifjabb H.D., idősebb H.D., J.G., H.É., F.GY., Sz.A., SZ.K. és H.G.
Nem kis meglepetésre Britney Spears lett a Hello! magazin szerint a legszebb női híresség. A második helyezett egy amerikai énekesnő, Delta Goodrem lett, a harmadik pedig a Spiuce Girls egyik tagja, Mel C.
Úgy tűnik, a tavasz szerencsére visszacsempészi a divatba a finom nőiességet, bár ez az irány egy ideje már megfigyelhető, és most nemcsak a ruhákon, de a táskákon is.
OLiver Stone Oscar díjas rendező ismét nagy fába vágja a fejszéjét: Filmet készül forgatni George Bush elnökségének éveiről. A téma örök: hogyan lett egy alkoholista trógerből a világ leghatalmasabb embere.
Nem hiába retteg Tom Cruise. A hamarosan megjelenő, nem hivatalos életrajzában újabb és újabb elképesztő részletek látnak napvilágot. A legújabb információk szerint Tom annyira kikészítette Nicole Kidmant, hogy az csaknem apácának állt.
Történelmi pillanatnak lehettek szemtanúi azok, akik szombaton este részt vettek a Story Gálán. Gáspár Laci és Győzi úgy beszélgettek egymással, mint akik között soha, semmiféle konfliktus nem volt.
Közkívánatra ismét mikrofont ragad Döglégy Zolee és Horváth Éva partnereként boldogítja a Cool tv nézőit kedden 13 és 18 óra között. MInt mondja, nagyon bejött neki a délutáni műsor.
Az ELTE egyik kutatócsoportja egy olyan szoftveren dolgozik, mely a kutyaugatást érzékeli és analizálja, a célból, hogy meg tudja állapítani a kutya alapérzelmeit.
XIV.Benedek Pápa nem túl nagy barátja Harry Potternek és történeteinek, ugyanis egyetért azzal az állítással, miszerint egészségtelen érdeklődést kelthet a gyerekekben. II.János Pál viszont kedvelte a kis varázslót.
Hétfőn kijött a börtönből a 41 éves Kiefer Sutherland, akit ittas vezetésért másfél hónapra ültetek le. "Úgy tűnt, nagyon boldog, hogy kint lehet" - árulta el egy illetékes rendőrtisztviselő a People Magazin honlapjának.
A két szőkeség, Valkó Eszter és Hargitai Bea alaposan kifaggatták magánéletéről a nők bálványát Gianni-t. KIderült, hogy anno a nők miatt jött Magyarországra a jóképű olasz szívtipró.
Kate Moss-nak megint sikerült túllőnie saját célján. Egy újságíró barátja is bejutott Moss 34-ik szülinapi bulijára, ami pár óra leforgása alatt szexorgiába torkollott, méghozzá ne kevés ember szemeláttára. A hírek nyomban a sajtóhoz jutottak.
Az elhunyt ausztrál krokodilvadász, Steve Irwin kilencéves kislánya, Bindi Irwin úgy nyilatkozott: szerinte Britneynek egy dzsungeltúrára lenne szüksége ahhoz, hogy újra magára találjon.
Évekig nem veszik hasznát a nyereményautónak Utasi Árpiék. A mesemondó még túl fiatal ahhoz, hogy volán mögé üljön, szülei pedig nem rendelkeznek jogosítvánnyal. Árpi garázsban tartaná a közel négymilliós járgányt, csakhogy az épület még nem készült el.
A Lemberg-megyei Rava-Ruszkai határátkelő állomáson gyanúsnak találták egy DAF márkájú kamion szállítmányát, amely a kísérő okmányok szerint különböző márkájú tévékészülékeket szállított Németországból egy ungvári magánvállalat címére.
Erdélyi Mónikát egyáltalán nem zavarja, hogy terhessége alatt némi súlyfelesleget szedett fel. Az RTL Klub műsorvezetőnője a show folytatására sem adja le kilóit, ugyanis most csak kislánya, Olivia Johanna egészsége a fontos, ezért ameddig szoptat, nem kezd fogyókúrázni. Szerencsére párja, Mukli Gyula így is gyönyörűnek látja Mónikát.
Belázasodott ugyan, de már sokkal jobban érzi magát H. Péter, az a rendőr, akit hasbalőtt B. László, az ámokfutó lövöldöző múlt héten Téten. A törzszászlós kikerült az intenzívről, és ha minden jól megy, egy-másfél héten belül hazamehet. Gyógyulása szívósságának és optimista természetének is köszönhető, hiszen a férfi rengeteg vért vesztett, a veséjét és az epehólyagját is el kellett távolítani.
Isztambulban járt Charlize Theron és nem mondhatni, hogy elbűvölte volna észbeli képességeivel a törököket, miután országuk fővárosaként kedvesen megjegyezte, mennyire szereti Budapestet.
Exkluzív interjútt adott egy német sztármagazinnak Jacques Zolty, Diana hercegnő ezidáig titkolt szeretője. A félig magyar, félig francia származású playboy elmondta: Diana szeretetéhes és izgalomra vágyó nő volt. Kapcsolatuk ugyan csak egy nyári románc volt, de a férfi állítása megadta a hercegnőnek azt a szenvedélyt, amire vágyott.
A szelénnel, magnéziummal, kalciummal, káliummal, C- és E-vitaminnal gazdagított tejital fogyasztása a közönséges tejhez képest rövidtávon bizonyítható egészségügyi előnnyel nem jár. Ez a tanulsága annak a tudományos vizsgálatnak, amelyet holland kutatók végeztek, és amelynek eredményei a Journal of Hypertension című folyóirat januári számában jelentek meg.
Jó üzletet jelentenek Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök nőügyei a könyvkiadóknak. Miután nemrég három könyv is megjelent Sarkozy volt feleségéről, Cécilia asszonyról, rövidesen négy kötet kerül a könyvesboltokba új élettársáról, Carla Bruniról - jelentette pénteken a Le Parisien című lap.
Jó üzletet jelentenek Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök nőügyei a könyvkiadóknak. Miután nemrég három könyv is megjelent Sarkozy volt feleségéről, Cécilia asszonyról, rövidesen négy kötet kerül a könyvesboltokba új élettársáról, Carla Bruniról - jelentette pénteken a Le Parisien című lap.
A Csillag születik győztese is megkapta az influenzát. Árpi annyira rosszul érezte magát, hogy ki kellett hívni hozzá annak a szállodának az orvosát, ahol jelenleg Budapesten laknak - mesélte a StoryOnline-nak Árpi édesanyja, Erzsike.
Árulással vádolja sok női rajongója az afro-amerikai Oprah Winfreyt, a tengerentúli talk show "királynőjét", amiért a fekete bőrű Barack Obama szenátort támogatja az elnökválasztási kampányban, ahelyett, hogy az első nőt akarná a Fehér Házba juttatni.