Bajor Imrével még az utolsó 2007-es Heti Hetes felvételének napján futottunk össze a B7-ben, ami egy diszkó. Nem álltunk rá különösebben a hely reklámozására, de egyre inkább odafókuszálunk, mivel mintha nagy lenne a hírességek felbukkanásának esélye arrafelé. Szóval. Bajor Imre teljesen készséges volt, bentről rángattuk ki a bejárat elé beszélgetni, már csak a zaj miatt. S még egy igen titkos…
Dél-Itália fővárosát ismét ellepi a hulladék: az EU szankciókkal fenyeget. Tavaly júniushoz képest a helyzet annyit változott, hogy a januári hidegben kevésbé érződik a nápolyi utcákon tornyosuló szemét szaga.
Szilvesztertől - vagyis alig három nap alatt - már 11 heroinfogyasztó halt meg Olaszországban, ahol a kemény drog ismét fénykorát éli. Az adagok ára csökkent, mivel az Afganisztánból érkező ópiummennyiség többszörösére nőtt.
Sűrű havazás, hóvihar bénítja a közlekedést Románia déli és délkeleti részén, a fővárosban gyakorlatilag megállt az élet. Az ítéletidő különösen Olteniát, Havasalföldet és Dobrudzsát, valamint Moldva déli részét sújtja.
Garázdaság és súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség Patai Józsefet, akit Józsika néven emlegetett a sajtó, amikor 2005 májusában a Mortimer néven elhíresült támadója karddal leszúrta Budapesten, a 21-es buszon.
Márkás karórákat, farmereket és használati tárgyakat vásároltak, majd adtak el a környező országokban sokmilliós kárt okozva a csalók: a német és a magyar rendőrség mintegy száz, házilag gyártott hamis bankkártyát foglalt le.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a jegesmedvék napjai, pontosabban jégtáblái meg vannak számlálva. Az arktiszi térség ugyanis a világ többi részénél kétszer gyorsabban melegszik.
Azért a végén egy-két dologban mégiscsak igaza lesz Náray Tamásnak. A divattervező a Csillag születik zsűrijében beszélt hülyeségeket is, de abban kénytelenek vagyunk egyetérteni vele, hogy lehet, hogy ilyen kis gyerekeknek nem való ez a show. Régen ez nem volt probléma a Ki mit tud?-ban, merthogy nem léteztek bulvárlapok, amelyek igyekeznek idiótát csinálni azokból a szereplőkből is, akikkel…
Akár öt évre is rács mögé kerülhet az a rémhírterjesztő, aki miatt szerdán bombariadót kellett elrendelni Pozsonyban, Lamacs városrész egyik áruházában.
Két cseh újfasiszta ellen indított eljárást nácizmus népszerűsítése miatt a közép-szlovákiai Korpona város rendőrkapitánysága, mert a hitleri Németország jelképeit ábrázoló gyűrűt viseltek.
Megint borongósabb időre készülhetünk, csak egy-két órára süthet ki a nap. Elszórtan hószállingózás is lehet. Élénk marad a szél is. Délután mínusz 1-mínusz 3, este
Végéhez közeledik Molnár Anikó, és Angelo története. A pár hol esküvőről, hol szakításról, de már kibékülésről is beszámolt, ám most úgy tűnik, végleges a döntésük, és külön utakon folytatják. Az egykori szerelmesek már az ünnepeket sem töltötték együtt...
Két ausztrál tinédzsert 75.000 angol font (kb 26,2 millió forint) bírság megfizetésére köteleztek miután lefűrészeltek és eltemettek egy sebességmérő kamerát.
A Pókerarc és a Humorbajnokság győztese, Szabó Kristóf meglepő bejelentést tett a Cool Star adásában. A gumiarcú fiatalember szemrebbenés nélkül közölte a tévéműsorban, hogy saját neméhez vonzódik.
Müller Rózsa jósnő szakítást és házasságot lát Hajdú Péter műsorvezető jövőjében. A jósnő szerint a 2008-as év mindenkinek jobb és szerencsésebb lesz, mint az előző esztendő.
A Spice Girls két tagjának bejelentése sokkolta a rajongókat. Geri és Mel C bevallotta a nyilvánosság előtt, hogy annak idején súlyos étkezési zavarokkal küszködtek, azaz bulimiások voltak.
Zalatnay Sarolta elég hosszú ideig volt börtönfalak között ahhoz, hogy mélyen megmaradjanak lelkében az ottani emlékek. Mindmáig naponta álmodik a rácsos életéről, nemrégiben újabb könyvet írt az ottani létről.
Feketéné Bokor Katalin természetgyógyásznak, a Harmonet tanácsadójának gondolatait, általa összegyűjtött idézeteket szeretnénk most közreadni minden kedves olvasónknak az újév köszöntéseként. Hogyan zárjuk le az elmúlt évet, s miként készüljünk lélekben egy újesztendőre?
Nyolcszázezer forintnyi összegért a tervezettnél korábbi műtétet intézett volna el egyik páciensének a nagytapolcsányi kórház egyik orvosa - tájékoztatott az szlovákiai Országos Rendőr-főkapitányság.
Tíz kilót fogyott, hogy jó kondiban legyen, Szilveszterkor öt koncertet nyomott le, fittnek érzi magát a rock örökifjú hazai királya. Még szerencse, hogy a kislánya nem tudja elolvasni az apukájáról keringő szörnyű pletykákat
Utálod vagy sem, egy dolog biztos: a pasik ellenállhatatlanul vonzódnak a pornófilmekhez, minket, nőket pedig folyton furdal a kíváncsiság: mi lehet a pornósztárok titka?
Sok szó esik a sízésre való felkészülésről, de van, amiről kevés. Kétségtelen, hogy a sízés erőnlétet igényel. Ha az ember ezt a sízéshez magával hozza, "duplán kifizetődik" a síszabadság, a felkészült ember szlogenje "fitten a sízésnek".
A vibrátorok, síkosítok és unalmas tangabugyikák helyett sokkal izgalmasabb dolgokat találhatunk már egy-egy valamire való szexshop polcain. Például ilyeneket.
Örömteli eseményről számolt be Dósa Matyi a StoryOnline-nak, ugyanis nővérének január 2-án megszületett a második kisfia. Zolika és a mamája jól vannak.
A színésznőt, aki a rehab óta állítólag nem iszik, szilveszterkor, egy olasz filmfesztivál keretében rendezett bulin rajtakapták, amint egy üvegből pezsgőt döntött magába.
Sorban állnak a sztárok Kovácsovics Fruzsinál. A Csillag Születik bájos énekesnőjét máris elhalmozzák ajánlataikkal a hazai zeneszerzők, akik a fiatal tehetség bemutatkozó lemezén szeretnének szerepelni. A kiscsillag sejtelmesen hallgat szerzőtársairól, a Hooligans együttes gitárosa Tóth Tibi azonban elárulta: akár egy egész lemezt is készítene Fruzsinak.
Kate Moss nevét ütötték be leggyakrabban egy közismert online aukciós oldalon. Szó se róla, a szupermodell igen csak jó évet tudhat maga mögött saját tervezésű ruhakollekciójának köszönhetően, és a legutóbb piacra dobott parfüm is sokat lendített meglehetősen megtépázott hírnevén.
A hagyományos burgonyaleves egy kicsit turbózott változata! Pasiknak is nyugodtan adhatjuk, mert elég tartalmas ahhoz, hogy utána már csak valamilyen süteményfélét kelljen kínálnunk!
Rendíthetetlenül uralja a főműsoridőt a Barátok közt. A legújabb nézettségi adatok szerint az RTL Klub szappanoperája egész évben a legnézettebb műsor. A Mátyás tériek diadalmenetét csak egy ötperces hírműsornak sikerült megtörnie: az RTL Klub Híradójának október 22-ei összefoglalója ültette képernyő elé a legtöbb nézőt 2007-ben.