2008. január 5. szombat

jan. 5
0:20
Ítéletidő, korrupciógyanú (Népszabadság)
Legalább négy ember vesztette életét Dél-Romániában bizonyíthatóan az utóbbi napok szélsőséges időjárása következtében. Két emberhez a mentők nem jutottak el a hóakadályok miatt Mehedinti megyében, két másik személy pedig két falu között fagyott meg az országúton Slobozia város közelében.
jan. 5
0:24
Ház omlott a Váci útra (Népszabadság)
Az úttestre dőlt péntek hajnalban egy háromszintes épület a fővárosban, a külső Váci úton. A rendőrség bűncselekmény gyanújával indított nyomozást az ügyben. Az egykori újpesti bőrgyár épülete hat óra körül omlott rá az egyébként forgalmas főútvonalra. Csak a szerencsének köszönhető, hogy személyi sérülés nem történt.
jan. 5
0:36
A gyerek mint kereskedelmi tárgy (Népszabadság)
Pannimnak van egy visszatérő szólása az állam által meg nem oldott feladatokra: magánszociális probléma, azaz röviden “magánszoc”. Nos, mint láttuk, a szülés egyértelműen ebbe a kategóriába tartozik.
jan. 5
0:41
Eltűnt egy kisgép Venezuelában 14 utassal (Index)
A gép valószínűleg a tengerbe zuhant. A római külügyminisztérium tájékoztatása szerint a repülőn lévő 14 emberből 8 olasz állampolgár.
jan. 5
0:52
Tűz Bicskén (Index)
Egy kilencven négyzetméteres ingatlan áll lángokban.
jan. 5
2:47
A Hooligans Tóth Tibije megkéri Bea kezét! (juj.hu)
Ollé! Mit akarnánk mást, mint hogy nálunk történjenek meg a fontos dolgok. Nem? Aztán holnap majd elolvassuk ugyanezt valamelyik bulvárlapban, de ha ott látják a cikket, feltétlenül meleg szívvel gondoljanak ránk. Igen, itt kérte meg Tóth Tibi Bea kezét. Sőt. Nem is csak megkérte, egyenesen elkérte azt Mester Tamástól, aki rövid ideig Bea bátyja volt, majd hirtelen az apja lett az egyébként…
jan. 5
6:09
Tóth Gabi mindenkiben Palcsó Tomit keresi (Blikk.hu)
Tóth Gabi legutóbbi pasija, a titokzatos Lóri sem az igazi
jan. 5
6:11
Bolondozott Sas József (Blikk.hu)
Visegrádhoz közeli szállodában ünnepelték meg a születésnapját
jan. 5
6:56
A 6 legtutibb program a hétvégére (femina.hu)
Pihenj aktívan, és hallgass egy kis jazz-t a Művészetek Palotájában, ismerd meg a pestis történetét, gyere velünk a Vámpírok Báljára, majd egy láthatatlan kiállításra!
jan. 5
7:29
Palik: Gyávaság volt lefújni a Dakar ralit! (BORS Online)
Tegnap vált hivatalossá, hogy nem rajtol el a jubileumi, 30. Dakar-rali. A mezőny zöme már sikeresen túlesett az adminisztráción és a gépátvételen, s csupán a mai startjelre várt, amikor a szervezők a mauritániai incidensek miatt lefújták a versenyt.
jan. 5
7:40
Dundika Mauritiuson esküszik (BORS Online)
Január közepén elkel hazánk egyik legdögösebb nője, Dundika. A szexis Playmate öt éve él együtt szerelmével, akivel Mauritiuson, a tengerparton mondják ki a boldogító igent.
jan. 5
7:43
Dominik-ügy: születésétől fogva életveszélyben volt a kisfiú (stop.hu)
Ha nem harci kutyák haláltusájából, és azok tenyésztéséből, akkor miből éltek Dominik szülei? Takács Mária nem dolgozott, és mint kiderült, élettársa sem állt alkalmazásban egy fuvarozó cégnél, ahogy azt állították. Az igazság az, hogy K. Péter, aliasz Totya, a legnagyobb kutyaviador volt az országban, de még Romániában is.
jan. 5
7:48
Britney csak bárgyún mosolygott a mentőben - fotó (bulvarsport.hu)
Kezd körvonalazódni, mi is történt pontosan a Britney Spears és férje között kirobbant vita estéjén. A hírek szerint a sztár bezárkózott egyik fiával a szobába, és csak az ajtót betörő rendőrök tudták kihozni onnan. A sztár csak bambán vigyorgott a mentőben.
jan. 5
7:49
Mentő vitte el a kiütött Britneyt (femina.hu)
Egyre javul Britney Spears nap/botrány mutatója: előbb késett egy meghallgatásról, majd pedig kórházba vitték, heveny befolyásoltság miatt.
jan. 5
7:50
Pártfogója hisz a tiszavidi rémnek (BORS Online)
A Bors megtalálta az az idős asszonyt, aki a legjobban ismeri a tiszavidi rémként elhíresült V. Árpád Pált. Ella néni több mint száz levelet váltott a férfivel, és biztos benne: Árpád nem ölt meg senkit Tiszaviden, hiszen a börtönben tiszta szívű hívő ember lett.
jan. 5
8:01
Bódi Sylvi sármos operaénekessel jár (BORS Online)
Bódi Sylvi újra párra lelt. A szépséges modell Bertram Klamp LeMercier színész operaénekes oldalán találta meg a boldogságot. A 45 éves rendkívül sármos férfi Olaszországban él, ugyanis a milánói Scálában énekel.
jan. 5
8:12
Miért lépnek félre a nők? (nana)
Kalandra vágynak? Vagy csalódtak a partnerükben? Netán unatkoznak? Más okokból csalják meg a párjukat, mint a férfiak?
jan. 5
8:12
Korábban halt meg Dominik? (BORS Online)
Gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsították meg a Monorierdőn meghalt két és féléves kisfiú, Dominik anyját, Takács Máriát, míg élettársát, K. Pétert bűnpártolással vádolják.
jan. 5
8:12
Liptai Claudiát kitúrták! (ma.hu)
A tv2-n látható Babavilág című műsor vezetőjét kitúrták műsorvezetői székéből. Liptai Claudia nemhogy felháborodott ezen, inkább örült a vicces helyzetnek, mivel két gyerek volt az ostromló a fordított ünnepi adás keretében.
jan. 5
8:15
Sztársztorik 2007-ből (nana)
Mozgalmas év áll a sztárok mögött. Szerelmek jöttek, szerelmek mentek, babák születtek, botrányok lángoltak fel, majd csendesedtek le. Lássuk, mi történt 2007-ben.
jan. 5
8:17
Szerelmes sztárpár: Bartók Eszter és Molnár Ferenc Caramel (nana)
Kevés olyan ember van, akit a csillogás nem képráztat el, ugyanolyan szerény marad, mint előtte. Pedig ők ketten egy csapásra mindent megkaptak: ismertséget, sikert, szeretetet és igaz társat - egymás személyében. A Fanny interjúja.
jan. 5
8:29
Magyar sztárok meztelenül! Szurkálás féltékenységből! Videó, csak 18 éven felülieknek! (storyonline)
Láttad már magyar sztárjainkat teljesen meztelenül? Érdekel, melyik két híresség szúrta meg egymást Kiszel Tünde miatt? A StoryOnline olvasói elsősorban ezekre a hírekre voltak a legkíváncsibbak a héten.
jan. 5
8:38
Vaklárma volt, hogy leszakadt a jégtábla a biciklizőkkel (BORS Online)
Hatalmas erőkkel, mentőcsapatokkal, helikopterrel kerestek tegnap három gyermeket és egy felnőttet, akik alatt állítólag beszakadt a Balaton jege Siófoknál. Ám a bejelentés kacsának bizonyult, a mentőcsapatok nem találtak senkit. Bár a mentés több millió forintot felemésztett, nagy kérdés: ha valaki tragédiát sejt, kell-e erre gondolnia.
jan. 5
8:49
Szél és sok csapadék (5perc.hu)
Várható hőmérséklet: Kora délutánra -3, vasárnap reggelre -1, kora délutánra +4\-1 fok köré várható. Ma erősen felhős idő következik. Megélénkül, néha megerősödik a délkeleti szél.
jan. 5
8:56
Év Tűzoltója 2007. pályázat meghirdetése (Lánglovagok)
Február 21-ig bárki jelölhet hivatásos, létesítményi vagy önkéntes tűzoltót.
jan. 5
9:04
Kaliforniában egymillióan maradtak áram nélkül (Index)
A helyenként 130 kilométeres szelet záporeső és havazás kísérte.
jan. 5
9:09
Szombati horoszkóp 2008-01-05 (HarmoNet)
Ma sokkal fáradtabbnak érezhetjük magunkat! Ha sokkal több terhet veszünk magunkra, mint amennyit elbírunk, abból csak kudarcélményünk származik.
jan. 5
9:09
Debreczeni Zita szülne milliárdos kedvesének (BORS Online)
Szakmailag és magánéletileg is révbe ért Debreczeni Zita. A csinos modell, aki a napokban ünnepelte huszonhetedik születésnapját, fotósként is bizonyított, és úgy tűnik a szerelemben is szerencséje van, hiszen az ország egyik leggazdagabb férfija, Kedves Ferenc hordozza a tenyerén. Zita azonban gondol a jövőre is, a közeljövőben édesanya szeretne lenni.
jan. 5
9:10
"Kalickában" a tojásrabló jómadár (5perc.hu)
Fél év börtönt kapott Nagy-Britannia legmegrögzöttebb tojástolvaja.
jan. 5
9:11
Heti Style-Art-Party horoszkóp január 5-től 11-ig (HarmoNet)
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
jan. 5
9:15
Az ítéletidő miatt egymillióan maradtak áram nélkül Kaliforniában (Népszabadság)
A sarki eredetű heves szél fákat csavart ki és oszlopokat döntött le. A széllökések ereje helyenként elérte az óránkénti 130 kilométeres sebességet. A szelet záporeső és havazás kísérte. A meteorológusok előrejelzése szerint a vihar miatt vasárnap Sierra Nevadában akár háromméteres hótorlaszok is kialakulhatnak.
jan. 5
9:17
Tengerbe zuhant egy kisrepülőgép Venezuela partjainál (Népszabadság)
Tizennégy emberrel a fedélzetén pénteken a tengerbe zuhant az a kisrepülőgép Venezuela partjai közelében, amellyel korábban megszakadt a rádiókapcsolat.
jan. 5
9:22
Egyre kevesebbet diétáznak az amerikaiak (velvet.hu)
Az amerikaiak diétázás helyett egyre inkább "egészségesen étkezve" igyekeznek lefogyni, és mind kisebb hányaduk gondolja úgy, hogy a kövérség egyenlő a csúnyasággal.
jan. 5
9:23
Nagy szexhoroszkóp 2008-ra - Melyek a legszenvedélyesebb hónapok? (femina.hu)
Most megtudhatod, mit mondanak a csillagok életed ezen talán legfontosabb területével kapcsolatban erre az évre!
jan. 5
9:25
Családi ház égett le Bicskén (Népszabadság)
Tűz ütött ki Bicskén az éjszaka egy családi ház melléképületében - erősítette meg a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.  Egy kilencven négyzetméteres ingatlan áll gyulladt ki.
jan. 5
9:26
Vádat emeltek spamküldőkre (5perc.hu)
Tömeges elektronikus levélküldéssel elkövettet tőzsdei visszaélések miatt emelt vádat a detroiti szövetségi vádesküdtszék egy csak "spamkirályként" emlegetett michigani férfi és további tíz társa ellen.
jan. 5
9:28
28 ezer dollárral a hasában vitték el (Hírszerző)
28 ezer dollárral a hasában vittek el szerencsés betörők egy mexikói bankautomatát, miközben az őrök a kocsijukban szundikáltak békésen.
jan. 5
9:33
Képek: Fiat borult a villamossínre a fővárosi Árpád hídon (Lánglovagok)
A középső sávban Budára tartó, olasz rendszámú Audi A3-asra a szemtanúk szerint ráhúzta a kormányt egy másik személygépkocsi, feltehetőleg egy Mercedes, emiatt az autó nekiütközött a belső sávban haladó Fiat Tempra személyautónak.
jan. 5
9:42
Parádézzon az Oscar-gálán 70 ezer forintért! (BORS Online)
Néhány száz dollárért Oscar-díj-átadáson, illetve jól kitömött zsebekkel akár új-zélandi borfesztiválon is részt vehet az, aki nem elégszik meg a Magyarország kínálta programokkal. Bár mélyen a zsebbe kell nyúlni, de idehaza nem valószínű, hogy világsztárba botlunk.
jan. 5
9:47
Villámebéd, hogy ne töltsd a délelőttöt a konyhában! (HarmoNet)
Egy olyan menüsort fogok összeállítani, amit minden háziasszony könnyedén és nem utolsó sorban gyorsan össze tud állítani. Ez a villámmenü garantáltan 1 óra alatt elkészíthető! Stopper indul!
jan. 5
9:48
Ma lehet még visszavinni a megmaradt tűzijátékokat (Index)
Több tízezer forintos büntetésre számíthat, akinél szombat után találnak kistűzijátékot.
jan. 5
9:48
Madeleine-ügy: "gyanúsak a szülők" (5perc.hu)
Továbbra is a szülőket tartja a Madeleine-ügy fő gyanúsítottjának a portugál rendőrség, amely állítólag elkészítette az ügyészségnek benyújtandó vizsgálati jelentést a tavasszal eltűnt skót kislány ügyében.
jan. 5
9:52
Rohammentő vitte kórházba Britney Spears-t - fotókkal! (Habostorta)
Négyórás huzavona után rohammentő vitte kórházba Britney Spears-t és kisebbik fiát. Állítólag a gyermekelhelyezés vita fajult el az énekesnő és Kevin Federline között
jan. 5
9:59
Összetört versenyzők a Dakar törlése után - videó (5perc.hu)
Döbbenten állnak az események előtt a 2008-as Dakar rali versenyzői. Ma délben ugyanis a szervezők bejelentették: terrorveszély miatt elmarad a verseny.
jan. 5
9:59
Schirilla György szombaton átússza a jeges Dunát (DunaTV)
Tizedjére próbálja átúszni a téli Dunát szombaton ifjabb Schrilla György a váci révnél. Délután két órakor száll a jéghideg vízbe. Az előző évekhez hasonlóan több száz embert várnak a partra.
jan. 5
10:08
Vad Katit kísérti a múltja (BORS Online)
Vad Kati pár éve szakított a pornós szakmával, és a Michelle Wild művésznévvel, ám egy most előkerült dal kéretlenül is a régi időkre emlékezetei. A MAHASZ kislemezlista második helyére tornászta fel ugyanis magát a Császár Előddel korábban készített erotikus produkciója.
jan. 5
10:10
Jay Leno a sztrájktörő? (comment.blog.hu)
Kiborult a bili a Tonight Show című talkshow műsorvezetője, Jay Leno köré, és lassan már bokáig áll a szarban, pedig ő istenbizony csak jót akart, és egyébként is, kint sztrájkolt az írókkal, most miért kell bántani? Hát azért, kérem szépen, mert a január 2-án adásba került évnyitó műsorban monológot mondott. Márpedig azt meg kell írni, állítja a WGA, és akkor ez sztrájktörés, mert ők nem adtak…
jan. 5
10:10
Hargitai Bea máris megszegte az újévi fogadalmát (BORS Online)
Mindent megígértünk újévkor magunknak és másoknak, aztán végül semmit nem tartunk be belőle. Ugye ismerős? A hazai sztárok többsége sincs ezzel másként, bár akadnak kivételek. Van aki meg sem próbál fogadkozni, hiszen tudja: teljesen felesleges.
jan. 5
10:10
Rácz Félix sosem feküdt le Südi Iringóval (velvet.hu)
A sikeres egykori boxmenedzser a Blikknek elmondta, hogy 2006 nyarán randizott néhányszor a táncosnővel, de nem alakult ki közöttük komolyabb kapcsolat, mert Rácz akkoriban vonult vissza a profi boxból, és néhány hónap pihenésre vágyott.
jan. 5
10:15
Egy gyerekszoba 2. autókarambolja (5perc.hu)
Egy éven belül már másodszor karambolozott autóval egy gyerekszoba az Egyesült Államokban: kétszer ütközött neki egy családi háznak gépkocsi és mindig a 7 esztendős fiúcska szobájának falába.

Keresés