Párizsban várja kihallgatását és bíróság elé állítását az a hat szomáliai férfi, aki a múlt héten túszul ejtette a Ponant nevű francia luxushajó személyzetét. A túszokat kétmillió dolláros váltságdíj kifizetése után szabadon engedték a kalózok, akiknek egy csoportját azután a francia kommandósok menekülés közben Szomáliában elfogták.
Az áldozat családja megdöbbenéssel fogadta az osztálytársát januárban, a Vas utcában halálra verő 17 éves fiú előzetes letartóztatása megszüntetésének hírét. A jogászokat kevésbé lepte meg a döntés. Információink szerint a hónap végére befejeződik a nyomozás.
Mától új helyen, a Naphegy téren folytatja tevékenységét a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), miután az Andrássy út 101. szám alatti székházát eladta egy reprezentatív szállodákat működtető portugál cégnek. A szövetség azért vált meg a patinás, műemléki védelmet élvező épülettől, mert nemcsak a felújításra, de az állagmegóvásra sem volt elég anyagi ereje. A Magyar Sajtó Házáról 2006-ban…
Draskovics Tibor igazságügy-miniszter Franco Frattinihez, az Európai Bizottság alelnökéhez, igazságügyi biztoshoz fordult annak érdekében, hogy a 8 éve Leányfalun két kisgyermeket halálra gázoló ír férfi megkapja méltó büntetését és megkezdje jogerősen kiszabott hároméves szabadságvesztésének letöltését - tudatta közleményében a szaktárca.
Rosszul számolták ki az amerikai űrhivatal, a NASA tudósai annak az esélyét, hogy a 2004-ben felfedezett Apophis nevű aszteroida becsapódik a Földbe. Hibájukat egy 13 éves német iskolás fiú javította ki - jelentették a hírügynökségek.
A vadóc szörfös srác felnőtt! Matthew McConaughey (38) elárulta, miért utálja a garbókat, hogyan készül az apaszerepre és mivel vette le a lábáról álmai asszonyát.
Kintner Oszkár modell, a Cool TV egyik műsorvezetője nemcsak szép, szépen is beszél. Sőt, van szépérzéke, ráadásul tudja is tenni a szépet. Na ugye, hogy nem kell ennél több?
Ez aztán a merészség! A Van Cleef & Arpels luxus-ékszercég azt állítja, hogy Heidi Klum (34) ellopta az ötleteiket és felhasználta saját ékszerkollekciója tervezésekor.
Új trend hódít a párkapcsolatokban. A szexpajtásság a szingli életforma egyik fajtája, klassz szexuális élettel - több mint egyéjszakás kapcsolat, de mégsem jelent komoly elkötelezettséget.
Jack (Henry Thomas) mobiltelefonján beszél valakivel miközben részegen száguld az úton. Váratlanul a semmiből valami a szélvédőnek csapódik. Nem egy szarvas, az már biztos. Az óra 11:14-re vált.
Az amerikai elnök (William Hurt) Spanyolországba érkezik, hogy a terrorizmus elleni harcról tárgyaljon. Egy nyilvános nagygyűlésen rálőnek. El kell kapni a mesterlövészt, mielőtt másodszor lesújtana.
A sztárok segítségével bemutatjuk az idei nyár frizuratrendjét. Göndörített, tupírozott vagy feltűzött? Mindegy! Fotóinknak köszönhetően lépésről lépésre haladva készítheted el a sztárok látványos hajkölteményeit.
Jack Mosley detektív (Bruce Willis) látszólag rutinfeladatot kap, Eddie Bunkert, a kisstílű bűnözőt kell elvinnie a börtönből a tizenhat utcányira lévő bíróságra. A feladat nem is olyan egyszerű.
Cooper (Dennis Quaid) és Leah (Sharon Stone) belefáradt a stresszes nagyvárosi életbe, ezért elhatározzák, hogy vidékre költöznek. Találnak is egy hangulatos kis vidéki kúriát Cold Creek falucskában.