Vasárnap megtalálták annak az asszonynak a holttestét, akit több mint két hete sodort el az esőtől megáradt Tolcsva-patak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tolcsván. A vízbe fulladt nőre 31 éves fia talált rá, aki az eltűnése óta folyamatosan kereste őt - közölte lapunkkal Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőrkapitányság sajtóreferense.
Ehhez hasonló szörnyűség még nemigen volt Ausztriában: egy most letartóztatott 73 éves alsó-ausztriai férfiú 24 éven át egy - eddig még fel nem tárt - pincében bezárva tartotta saját lányát, és a tőle született három, 19, 18 és ötéves gyermeket. Másik három, szintén leányától született gyermekét "fenn" a házban feleségével együtt maga nevelte: mindhármat állítólag csecsemőként "találta" háza…
Január elsején lépett hatályba, a rendőrség azonban csak május elsejétől alkalmazza az objektív felelősség elvét az autótulajdonosokkal szemben. Egy Budapest-Bécs út 200 kilométeres sebességgel a jövőben akár 600 ezer forintjába is kerülhet a száguldó autó üzemben tartójának.
Április utolsó vasárnapján immár huszadszor jelent meg a The Sunday Times "Gazdagok listája". A hivatkozási alapnak számító kalauz rengeteg érdekességet tartalmaz.
Civilek a vasútért, vasút az olimpiáért címmel egyhetes rendezvénysorozat kezdődött a hétvégén a többször megszűnésre ítélt, ám ma is működő Balassagyarmat-Ipolytarnóc- vasútvonal központjában, Szécsényben. A programokkal magyarországi és szlovákiai civil szervezetek, önkormányzatok a térségi vasutak fontosságára szeretnék ráirányítani a figyelmet.
A megmérettetésen Gyúróról, Iszkaszentgyörgyről, Isztimérről, Kislángról, Pázmándról, Polgárdiból, Székesfehérvárról és Velencéről közel 30 csapat vett részt.
Meztelen hírességek sorozatunkban most egy olyan szőke szépséget mutatunk be, aki sikeres modellként kezdte, majd pocsék színész lett belőle. Jim Carrey pedig hiába könyörög neki egy gyerekért.
Csifó Dorina nehezen szakad el kollégáitól. Bár már két hónapja elbúcsúztatták, mai napig rendszeres vendég a Barátok közt stúdiójában. Ma utoljára tűnik fel a képernyőn.
A választók körében 39:15, a biztos szavazók körében 68:23 százalékra vezet a Fidesz. Az MSZP-szimpatizánsok pedig eltávolodtak a liberális tábortól - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből
Sarka Kata 7 kilót fogyott egy férfimagazin fotózása kedvéért, noha a csinos lány egyébként sem volt kövér. Hajdú Péter menyasszonya a StoryOnline-nak elárulta, gondolkodott rajta, hogy még három kilót leadjon, de vőlegénye arra kérte, ne fogyjon többet.
Zalatnay Cini bevallotta: sosem volt egy apáca, az emlékezetes esemény azonban csak 17 éves korában következett be nála. A szerencsés férfi Komár Laci volt, Cini pedig még ma is azon a franciaágyon alszik, ahol nagylány lett belőle.
Erotikus filmeket vesznek gimnazista lányoktól egyes internetes oldalak. A kompromittáló filmek aztán örökre a világhálón maradnak, és később befolyásolhatják a könnyelmű tinédzserek karrierjét.
A hatóságok gyanúja szerint több mint húsz éven át tartotta pincébe bezárva saját lányát egy idős osztrák férfi, akiről a hatóságok feltételezik, hogy vérfertőzést is elkövetett.
Teljes cikk olvasása >>> A Metal Lady új projektbe fogott! Egy új szórakozóhely megnyitóján tájékozódtunk arról hogy egy mikroalgákkal foglalkozó céghez csatlakozott, és most minden lehetséges módon keresi leendő partnereit. A több mint 4000 vitális anyagot tartalmazó algákat Ica már egy több mint tíz évvel ezelőtti könyvében is megemlítette, mivel hisz benne hogy tényleg hatásos...
Szeptemberben négy autópálya-szakaszt is átadnak, többet azonban csúszással. Az M6-os M0-Érdi szakaszát például már több mint két éve használni kellene
Betelt a pohár Kiszel Tündénél! A szőke díva megelégelte, hogy Hajdú Péter folyton játssza a királyt, hogy bemocskolja a sztárokat, miközben belerúg az emberekbe és felhasználja őket blogjában. Úgy döntött tehát, hogy jól megvereti a showmant.
Május 1-jétől a MÁV 12 szárnyvonalon kiszáll az üzemeltetésből. További 26 vonal juthat hasonló sorsra, ha nem sikerül megegyezni év végéig azok fenntartásáról az önkormányzatokkal
Ez ám az előrelépés - olvasható a People magazin szombati internetes kiadásában, amely szerint Madonna új dokumentumfilmjét nem más rendezi, mint a saját kertésze - jóllehet a popdíva férje, Guy Ritchie is rendező. A sztár filmjében malawi AIDS-árvák sorsát mutatja be. Az alkotást pedig a héten láthatta a közönség a Tribeca Filmfesztiválon.
Hajléktalanmelegedő szomszédságában üzemel Bajor Imre nemrég megnyitott klubja, a Kicsi Huszár. A fedél nélküliek örömmel fogadták a színész vállalkozását, és bíznak benne, hogy néha megvendégeli őket egy-két pohár sörre.
Rács mögé került Görögországban Mészáros Dóra magyar sztriptíztáncosnő. A külföldön is elismert magyar lányt egy razzián gyűjtötték be a görög rendőrök annak a bárnak a személyzetével együtt, ahol éppen fellépett.
Súlyos vérfertőzésre derült fény az alsó–ausztriai Amstettenben. A hatóságok gyanúja szerint egy idős férfi 24 éven át tartotta fogva és zaklatta szexuálisan házának pincéjében saját lányát, akinek idő közben hét gyermeke is született.
Idén is megrendezték a 100 Bombázó szavazást, amelyben egy magazin olvasói voksolhattak a számukra legvonzóbb hölgyekre. Ördög Nóri annak ellenére is előkelő helyre számíthat, hogy soha nem mutatta meg bájait a nyilvánosság előtt.
Csifó Dorinát négy és fél év után ma este láthatják a nézők utoljára a Barátok közt című népszerű sorozatban. Noémi figurája nem tűnik el, új lány alakítja majd.
A Sirocco és a Nemere II., a balatoni vitorlássport két nagymúltú, kiemelkedő eredményekkel és azonos paraméterekkel rendelkező fahajóján versengtek egymással a VIP vendégek
A lakossági vezetékestelefon-előfizetésekre kérhető szociális támogatást csak 30 ezren veszik igénybe, pedig elméletileg 425 ezren lennének jogosultak rá