Hat év után idén végre pont kerülhet a móri ügyre, a Fővárosi Főügyészség ugyanis benyújtotta a vádiratot a Fejér Megyei Bíróságra a móri mészárlás egyetlen élő gyanúsítottja W. Róbert ellen.
A magyar és a román kulturális tárca képviselői Kolozsváron egyeztettek a város főterén álló, Mátyás királyt és hadvezéreit ábrázoló szoborcsoport felújításáról. Schneider Mária magyar szakállamtitkár és Demeter András, a román szaktárca államtitkára, illetve Szép Gyula, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető alelnöke tegnap elmondták: a tavaly októberi magyar-román együttes…
Új show-műsor indul az RTL Klubon, melynek első két felvételén mi is ott voltunk! A vidám műsorban a klasszikus stand-up comedy show, a tengerentúl és Nyugat-Európa legnépszerűbb humor-formátuma, az Esti Showderből már ismerős dumagépek, és az ország legtehetségesebb fiatal humoristái szerepelnek. Teljes cikk olvasása >>>
Változatlanul világméretű köznevetség tárgya a British Airways és a T5 szuperterminált működtető BA. A múlt csütörtökön átadott létesítmény csomagkezelésének látványos öszszeomlása miatt egy kisváros poggyásza, mintegy 30 ezer koffer keresi elveszett gazdáját és fordítva.
Egy korábban bíróként, majd ügyvédként, végül jogtanácsosként ismert jogász irodájából irányították azt a bűnözői csoportot, amely két év alatt "jutalék ellenében" összesen másfél milliárdos adócsaláshoz segédkezett.
Öt hónapos önkéntes föld alatti száműzetéséből felszínre jött tizennégy tagja annak a szektának, amely a világvége bevárására vonult a saját maga által épített menedékbe az oroszországi Penza közelében fekvő Poganovka faluban.
Vádiratot nyújtott be a Fővárosi Főügyészség szerdán a Fejér Megyei Bíróságra W. Róbert ellen, akinek szerepe lehetett a hat évvel ezelőtti móri bankfiókban történt mészárlásban.
Az 1849-es hatvani csata jeleneteit játszották el katonai hagyományőrzők korhű jelmezekben Boldog határában. A hadijátékon mintegy kétszáz hagyományőrző - huszárok, tüzérek, honvédek - vett részt.
Csak a műtőasztalon sikerült kivenni a kést annak a cseh férfinak a hátából, akit szlovákiai mostohatestvére szúrt le az észak-morvaországi városban hétfőn - tájékoztatta az Új Szót tegnap a cseh rendőrség.
Egy egész sorozat került elő Geri Halliwell meztelen képeiből. A fényképek még akkor készültek, amikor Ginger Spice nem volt híres, ám most sok pénzt értek a készítőnek.
Judy Nero egy színdarab előkészítésében vesz részt. Egyelőre még nem a Hamlet dugós verzióját rendezi, de talán majd arra is sor kerül, elvégre ha a Piroska és a farkasnak lehet pornóverziója, akkor mindennek, nem? Szóval valami megcsalásos diliről van, azaz lesz szó, amelyhez szereplőket válogattak a minap egy helyes kis bárban. Mi kissé leragadtunk egy versenyzőnél, de ilyen melleket nem minden…
BUDAPEST – Egy hét különbséggel hozza világra első babáját a szép híradós és a húga, Mariann. Akár romantikus film is készülhetne az édestestvérek boldogságáról!
Nem jósolnak hosszú életet a kisebbségi kormánynak a választók. Egy felmérés szerint leginkább előre hozott választásokat szeretnének, Orbán esetleges visszatérésének megítélése azonban vegyes
Albert Györgyit több férfi is megverte, ráadásul mindig olyanok emeltek rá kezet, akiket szeretett. Bár a riporter neveket nem akart mondani, de azt elárulta, hogy bántalmazói között volt ismert ember is.
Egy 33 éves perui fiatalasszonyt saját temetési szertartásán érte az a haláli élmény, hogy mégsem szenderült jobblétre. Nála jobban már csak a gyászolók akadtak ki.
A szexi popcsillag augusztusban tölti be az ötvenet, de nyoma sincs a búslakodásának. Sőt legféltettebb szex titkába avatta be az Elle magazin olvasóit.
Kevés a pénz vasútipálya-felújítása és a helyzeten a remélt uniós pénzek sem változtatnak érdemben. Addig is marad a sebességkorlátozás - írja a Magyar Nemzet
Bíró Ica tisztességtelen ajánlatot kapott. Egyik üzleti tárgyalása közben ugyanis félreérthetetlen célzást tett számára egy befolyásos uriember. Mivel Ica elvből nemet mondott, régóta dédelgetett álmát sem valósíthatta meg.
Az Oscar-díjas színésznőt szembesítették leghatalmasabb félelmével: a kígyókkal. Jodie Foster legújabb filmjében egy fóbiákkal küzdő nőt alakít, ám a színésznő nemcsak a filmvásznon retteg a kígyóktól.
David Beckham számtalan nőt boldoggá tett, mikor tavaly decemberben egy szál kisgatyára vetkőzött egy fehérneműreklám kedvéért. Ám van egy nő akinek nem jött be a vetkőző szám.
AA Kiválasztott című műsorban beígért gyilkos harapású csúszómászó helyett egy jámbor hüllővel sikerült felmérgesíteni a publikumot. A terrarista társadalom is egy emberként adott hangot felháborodásának.
Hiába van jó hangja Christina-nak, a szomszédok nem élvezik, amikor kiengedi...A legtöbb sztár nem hajlandó lemondani kedvenc elfoglaltságáról csak azért, mert az sokakat zavar.
Megcsonkítva kerül adásba a Tereskova néven ismert Nagy Kriszta interjúja a ma esti Fábry-showban, miután trágár dalával nagy port kavart a műsor felvételén. A botrány nem rázta meg Tereskovát, bár a művésznő azóta olyannyira eltűnt, hogy még hites ura sem tudja elérni, holott meg kellene beszélniük a válásukat.
Újabb rokon bukkant fel Antal Imre életében. Kálai Imréné a nagybeteg művész unokahúga, aki már több mint tíz éve nem látta nagybátyját. A nyugdíjas asszony ennek ellenére határozottan cáfolja, amit Imre barátja, Józsi állít: a rég nem látott rokonok kizárólag az örökség reményében jelentkeztek.
Van, akiknek az a természetes, hogy saját bankszámlájuk van, és keresetükkel maguk rendelkeznek - csak a háztartási költségeket felezik a párjukkal. Mások a hálószobán nem kívánnak osztozni, vagy a péntek estéiket tartják meg szigorúan maguknak. A Hölgyvilág azt kereste, mennyi függetlenség kell a boldogsághoz?
Barátaitól tudta meg Cicciolina fia, hogy édesanyja pornósztár volt. A tizenöt éves Ludvignak nem lehetett könnyű ezt feldolgozni, Ilona ugyanis otthon nem meztelenkedik, gondosan testére tekeri a törülközőt, ha fürödni indul.
A fiúnak jó a ritmusérzéke, mégsincs önbizalma, ha csörögni kell - A Srácok adásában Real Actionre nehéz feladat várt: meg kellett tanítania Leót táncolni!
Egy amerikai házaspár kétszer élte át tinédzser fiuk elvesztését. Gyermekük halálába beletörődve segítségül felajánlották szerveit, ám ez újabb halálesetekhez vezetett. Ritka és még fel nem ismert rákbetegséget terjesztettek a szerencsétlen fiú felajánlott szervei.