Roman Abramovics, a 11,7 milliárd fontos vagyonával második leggazdagabbnak számító "brit", a Chelsea futballklub tulajdonosa volt az a rejtélyes műgyűjtő, aki két egymást követő napon alaposan kiköltekezett New York-i aukciókon. A szakértőket napokig foglalkoztatta, ki vehette meg előbb a Christie's árverésén Lucien Freud 1995-ös keltezésű Benefits Supervisor Sleeping (Az alvó szociális munkás),…
A közelgő gyermeknap tiszteletére átadták Szentendrén az Ericsson Magyarország által felújított játszóteret. A kommunikációs cég egyébként is komoly teret nyert a városban: 2008 tavaszán nagyszabású műszaki fejlesztésbe kezdett, melynek során internet- és telefonszolgáltatást telepített. A beruházás megkezdésekor kötelezettséget vállaltak a játszótér EU-szabványok szerinti felújítására is.
Az esküdtek hatórás tanácskozás után mondták ki, hogy az 56 éves Helmut Osbergert bűnösnek tartják gyilkossági kísérlet elkövetésében. A kremsi tartományi bíróság húsz évre ítélte - nem jogerősen - a férfit, aki idén februárban köszönőlevél kíséretében egy mérgezett pralinét helyezett el az alsó-ausztriai Spitz polgármesterének kocsiján. Hannes Hirtzberger szerencsétlenségére az ajándék csokoládét…
A Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet 117 millió forintos hitel kihelyezésének ügyében, noha még nem hallgattak ki gyanúsítottként senkit - tovább nyomoznak, értesült a Népszabadság.
A hazai vízjelző szolgálat is megerősíti azt a most megjelent felmérést, hogy egyre kevesebb a hó Európa magas hegyein. Az Alpokban például attól tartanak, hogy hamarosan már csak a magashegyekben lehet síelni, az alacsonyabb régiókban elvétve, és akkor is csak rövidebb ideig.
Drága mulatság lesz Németországban a gyorshajtás vagy a piros lámpán való áthaladás: a nagykoalíciós német kormány által szerdán elfogadott új törvény ugyanis hatvan százalékkal megemelte az ilyen közlekedési szabálysértések esetén kiróható bírságok összegét. A változtatások a tervek szerint jövő januártól lépnek életbe, a törvényt a parlament mindkét házának még meg kell szavaznia.
Ez év májusától nőket is felvesz a tagjai közé a világ egyik legelitebb és legzártabb klubja, a Carlton Club Londonban. A döntést a tagság több mint kétharmada támogatta az éves közgyűlésen tartott szavazáson. Az egyetlen megkötés a hölgyek esetében, hogy a konzervatív párt aktivistájának kell lenniük.
Jövő hét szerdán 11 órakor lesz a Retró szótár sajtóbemutatója. Ebből az alkalomból ma és a következő hét minden napján két-két szócikkel kedveskedünk olvasóinknak.
Egy pákozdi földügylet miatt hivatali visszaéléssel gyanúsítja az ügyészség Benedek Fülöpöt, az agrártárca volt államtitkárát - értesült a Magyar Nemzet
Érettségi vizsga? A tanulás gondolatától ugyanúgy kiverte a víz a legtöbb hírességet, mint a mai diákokat. Mégis sikerrel vették az akadályokat, levizsgáztak, és most a StoryOnline-on mesélik el élményeiket.
Hölgyek, íme a bizonyíték arra, hogy a remény hal meg utoljára: Robert Redford tizenkét év után eljegyezte kedvesét, bár az esküvő dátumát még nem tűzték ki
Nem először szabadul meg ruháitól a Való Világ egykori sztárja. Ágica ezúttal nem a férfimagazinok olvasóinak kedveskedik, mégis úgy döntött, megmutatja a meztelen valóságot.
A Kiss Ernő utcán a Pöltenberg utca felől a Lechner György út irányába tartó Audi a vasúti átjáróban az elejével a Vásárosnamény és Mátészlka között közlekedő BZ-motorvonatnak ütközött.
Egy 36 éves lengyel művészettörténész megölte, majd Krakkó környéki házuk kertjében elásta 27 éves indiai származású feleségét, akit még az Egyesült Államokba ismert meg.
Birmingham közelében éhen halt egy 7 éves kislány, 5 testvére pedig súlyos állapotban van - közölte az angol rendőrség. A szomszédok figyeltek fel arra, hogy a kisgyerekek a madaraknak szánt kenyeret eszik.
Erre mondják, hogy oknyomozás. Miért? Egy nyomozásnak lehet negatív eredménye is. Szép is lenne, ha minden nyomozás mindig mindenkit bűnösnek kiáltana ki. Tessék, itt van nekünk Szekeres Nóri, akit nagyon kedvelünk, épp ezért roppant módon érdeklődünk is iránta. Legutóbb valami bazinagy akvárium mellett találtuk meg, de akkor mintha még aktívan vezetett volna műsort. Most meg mintha már nem.…
A Cool Star mai vendége Hoffman Mónika volt, aki mesélt énekesnői terveiről sőt, az általa szervezett szinglipartykról is rengeteg információval szolgált.
Nem jutott be az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe a magyar induló. Csézy a csütörtöki középdöntőben tizennyolc másik ország képviselőjével együtt lépett a színpadra a belgrádi Arénában. Az énekesnő az eredményhirdetés után az MTI-nek azt mondta: veszíteni tudni kell.
Új-Zélandon utazott egy kisgéppel a két pilóta, amikor észrevették, hogy elfogyott az üzemanyag. Hatalmas szerencséjük volt, hogy sérülés nélkül megúszták a kalandot.
29 évesnek becsülik a világ feltehetően legöregebb kutyáját. Az eb Nagy-Britanniában él, és azért csupán becsült a kora, mert jelenlegi gazdájához nem kölyökként került, hanem a - 76 éves férfi becslése szerint - már legalább hároméves volt. Ez alapján közelít a harminchoz, ami - emberre vetítve - legalább 200 esztendős matuzsálemi kor. Belláról - ez a kutya neve - azonban nincsen semmilyen…
Több iraki menekültet fogadott be eddig a 80 ezer lakosú svéd Södertälje városa, mint az Egyesült Államok és Kanada együtt. Az utóbbi két évben összesen 8 ezren jöttek.
A móri bankrablás részleteiről, Nagy Lászlóhoz fűződő viszonyáról és az elmúlt évek megpróbáltatásairól mesélt Weiszdorn Róbert, a móri mészárlás egyetlen gyanúsítottja tegnap este az ATV Friderikusz Most című műsorában.
A Miss World és a Miss Universe szépségversenyek összevont, magyarországi döntőjén a 24 éves Freire Szilvia bizonyult a zsűri döntése alapján a legszebbnek. A nemzetközi szabályoknak megfelelően a 12 tagú zsűri pontozással választotta ki a nyertest, aki megkapta A Királynő címet és Miss World Hungaryként az idén Kijevben képviselheti Magyarországot a világdöntőn. A barna hajú Freire Szilvia…