2008. május 27. kedd

máj. 27
0:04
Szudánban fegyver járt a kávéhoz (BORS Online)
Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem esett komolyabb baja a győri állatkert igazgatójának. Dr. Andréka György Afrika legveszélyesebb országába, a szudáni polgárháborús övezetbe utazott Kovács Róbert fotóssal együtt, hogy felmérjék a menekülő és összezsúfolt vadállományt. Egy humanitárius segély útját is előkészítették, miközben megtapasztalták, milyen a helyiek élete az állandó harcok és…
máj. 27
0:04
Vesztegetéssel vádolják a dögei polgármestert (Népszabadság)
Elkészült a vádirat a dögei polgármester vesztegetési ügyében. A szabolcsi település első emberével szemben vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette a vád.
máj. 27
0:08
JUHÁSZ: aggódóm a barátnőm miatt! (BORS Online)
A görögök elleni 3-2-es siker egyik hőse Juhász Roland volt. Az Anderlecht középső védője gólt fejelt az Eb-címvédő hálójába, s reméli, hogy szombaton Horvátország ellen is jól játszik majd a csapat.
máj. 27
0:08
Két pedofilper Belgiumban (Népszabadság)
Egy két évvel ezelőtti nyáréjszakán történteket hivatott tisztázni a liege-i esküdtszék. A vádlott a két meggyilkolt lány szüleinek szemébe nézett, és mindent tagad.
máj. 27
0:12
Molotov-koktélos figyelmeztetés (Népszabadság)
Gyermekének elrablásával, megerőszakolásával és megölésével fenyegettek meg egy vállalkozót, majd Molotov-koktélt dobtak a házára. A rendőrség még vizsgálja, felvethető-e a bűnszervezet irányításának gyanúja M. Zoltánnal (40) szemben, akit május 21-én fogtak el a kommandósok felbujtóként elkövetett önbíráskodás, közveszélyokozás, zsarolás, lőfegyverrel való visszaélés gyanúsítottjaként.
máj. 27
0:16
Készültek a gyilkosságra (Népszabadság)
Napok óta készült a nagyatádi Sz. József meggyilkolására a 17 éves fiatalember két barátja. A kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumba járó gyanúsítottak megosztották tervüket az osztálytársaikkal is, de azok nem hittek nekik, és semmit sem tettek a tragédia megakadályozásáért.
máj. 27
0:50
Illegális bevándolról fulladtak vízbe Máltánál (Index)
Öt illegális bevándorló veszhetett a tengerbe Máltánál, tizenhármat kimentettek.
máj. 27
1:05
A Phoenix puhán landolt a Marson (Népszabadság)
Magyar idő szerint hétfő hajnali fél kettő körül sikeresen leszállt a Marson az amerikai Phoenix szonda.
máj. 27
1:35
Maga alá temette egy szalmabála az apát (stop.hu)
Szalmabála temetett maga alá egy erdészt a Nagyszombathoz közeli falu határában szombaton.
máj. 27
2:06
Cuccparádé: pink panama (origo.hu)
máj. 27
4:08
Romákra támadtak a fajgyűlölők (stop.hu)
Életveszélyes fenyegetés és szélsőséges mozgalmak népszerűsítése miatt tett vádemelési javaslatot a rendőrség egy 18 éves malackai (Malacky) és egy 20 esztendős fővárosi férfi ellen, mert múlt csütörtökön a pozsonyi autóbusz-pályaudvar közelében romák egy csoportjára támadtak.
máj. 27
4:46
Ha kell a púder (origo.hu)
A sminkelés - már annak, aki alkalmazza - minimum negyed órás, maximum háromnegyed órás rutin. Ha már ennyit bíbelődtünk, nem ártana, ha minél tovább megmaradna eredeti állapotában, és nem kenődne, fénylene, csomósodna, maszatolódna el egy órán belül. Megkértünk egy szakembert, árulja el a tartós, szép smink titkát, és, hogy mit tartsunk a neszesszerünkben ahhoz, hogy egy 5 perces mosdólátogatás…
máj. 27
5:41
Szörnyű: kalapáccsal verték agyon Bajor Imre sofőrjét! (stop.hu)
Brutálisan gyilkolták meg a művészvilág taxisát. B. Soma éveken át várta a színészeket az előadások végeztével, hogy hazaszállítsa őket. A 60 éves férfiről azonban sokan nem tudták, hogy homoszexuális. Az okozta a vesztét, hogy miután megismerkedett a Nyugati téri aluljáróban F. Istvánnal, az a beígért együttlét helyett a felismerhetetlenségig összeverte egy kalapáccsal a férfit. A gyilkost akkor…
máj. 27
5:48
A zebrán elgázolt nagymamára és unokájára emlékeztek Pécsett (hirado.hu)
A 67 éves nagymamát és 20 hónapos unokáját múlt hét szerdán gázolta el egy Alfa Romeót vezető 32 éves férfi
máj. 27
5:50
Folytatás kedden a Roland Garroson (hirado.hu)
A félbeszakadt, illetve a programból még hátralévő mérkőzéseket kedden folytatják
máj. 27
6:03
Meztelen a világsztár színésznő - képek, videó (bulvarsport.hu)
Meztelen sztárok sorozatunkban rendszeresen megmutatunk egy-egy világhírességet, aki - így vagy úgy – megmutatta a meztelen valóságot. Sorozatunk mai szereplője Elizabeth Hurley.
máj. 27
6:06
Popsikiütést mondtak az orvosok, agyhártyagyulladásban halt meg a kisbaba (5perc.hu)
Háromszor is megvizsgálták, de nem tudták diagnosztizálni
máj. 27
6:06
Életet mentett egy túlélőverseny résztvevője Csobánkán (hirado.hu)
A férfi csak annyit tudott mondani, hogy gépkocsijával balesetet szenvedett és legurult a sípályán
máj. 27
6:08
Ősszel Kiss ül Gyurcsány helyére? (hirado.hu)
Bajnai maga generálta a kormányfőjelöltségéről szóló híreket, de nincs hátországa, a szocialisták a kancelláriaminisztert ültetnék a kormányfői székbe ősszel - értesült a Magyar Hírlap
máj. 27
6:16
Gálvölgyi elégedett eddigi életével (Blikk.hu)
Hatvanadik születésnapján semmilyen munkát nem vállalt el
máj. 27
6:18
Célkeresztben Csézy (Blikk.hu)
Hazai ellenfelei támadják az utolsó előtti helyen végzett énekest
máj. 27
6:18
Jolie és Pitt terjeszkednek (Habostorta)
Úgy tűnik, mindenkinek hasznos volt az idei Cannes-i Filmfesztivál - Jolie nemcsak melleit, de pénztárcája vastagságát is megmutatta...
máj. 27
6:20
Komár és Nacsa női ruhában (Blikk.hu)
A húszas évekbeli ruhákat Miss Balaton adta a murizókra
máj. 27
6:22
Ágica, az életmentő (Blikk.hu)
A volt villalakó két héttel ezelőtt segített egy idős hölgynek a fővárosi Bosnyák téren
máj. 27
6:33
Előkerült Csepregi Éva fürdőruhás fotója (storyonline)
Soha nem mutatta meg magát ruha nélkül a népszerű énekesnő, Csepregi Éva. Az egyetlen szexi fotó Japánban készült róla, de azon is fürdőruhában pózol, igaz a magas szárú csizmától különösen vérforralóra sikerült a felvétel.
máj. 27
6:38
Kriszta 'elismert és szőrös pornószínész' (juj.hu)
Ízlésen nincs mit vitatkozni, van ez a közmondás. Van, van, hogy ne lenne, de aztán azért rendezünk szépségversenyeket is, meg összevitatkozunk ősi filozófiai kérdéseken, amelyek alapja összesen annyi, hogy ki hogy szeret valamit. Ilyen mélyművészeti elemző anyag ez is itt például, nem olyan művészi, mint boldog emlékű Béres Zoli egykori zseniális életműve a fingásról, de feltétlenül érdekesebb…
máj. 27
6:38
Földrengés-amnesztia a második gyerekre (azta.hu)
Feloldotta a második gyerek tilalmát a kínai kormány a földrengésben elvesztett gyerekekre tekintettel a természeti csapás sújtotta területek lakói esetében. A rendes körülmények között szigorúan ellenőrzött, és már hetven éve érvényes egykevállalás betartását csak átmenetileg enyhítették.
máj. 27
6:40
Fellebentjük a fátylat - mi is az a hétvégi telek? (Hírszerző)
Sorozatunkban a régi időkből próbálunk becsempészni kifejezéseket a mindennapokba és bemutatni a jelentését.
máj. 27
6:42
Meghalt Sydney Pollack (hirado.hu)
Kaliforniai otthonában, családja körében, életének 73. évében elhunyt az Oscar-díjas rendező
máj. 27
6:44
Gasztrorasszizmus az osztrák kocsmákban (azta.hu)
Ausztriában mozgalom indult a vidéki, helyi specialistásokat készítő éttermekben, hogy az étlapon feltüntetik, honnan származik a sertéshús, a zöldség, vagy a felhasznált tojás.
máj. 27
6:44
Autó elé biciklizett egy ötéves gyerek (hirado.hu)
A kisfiút a helyi rendelőintézetből mentőhelikopterrel szállították Budapestre, a Heim Pál Gyermekkórházba
máj. 27
6:46
Megtették a téteket: valósággá válhat az Álomsziget (hirado.hu)
Fejleszthetik a beruházók a Hajógyári-szigetet, ahol a tervek szerint 2012 közepére elkészül az 525 milliárd forintos Álomsziget
máj. 27
6:51
Ábel Anitának Farkasházi Réka jósolt babát (storyonline)
Nem titok, hogy Anitának szeptemberben születik a babája, ám terhessége elején a színésznő titkolta, hogy állapotos. Sőt, mielőtt maga is orvoshoz fordult volna, Farkasházi Réka megjósolta neki, hogy már a szíve alatt ott a magzat.
máj. 27
6:52
Dukai Regina rosszindulatú megjegyzéseket kap! (ma.hu)
Az énekesnő a közelmúltban az egyik hazai férfimagazin által szervezett Bombázóválasztáson elnyerte az első helyet, erről faggatta őt Leo a Cool stúdiójában.
máj. 27
6:54
Ágica beismerte terhességét! (ma.hu)
Ágica a reggeliben járt, ahol a műsorvezetők arról faggatták, vajon miért lett rosszul a minap egy benzinkúton - Csonka András csakis egy dologra tippelt: Ágica babát vár.
máj. 27
6:56
A szépség elárulta, hogyan lehet ágyba vinni - Szexi képekkel - A világsztár pikáns hálószobatitkaiba avatott be mindenkit (femina.hu)
Most végre bevallotta a Karib tenger kalózainak sztárja, mivel lehet levenni a lábáról.
máj. 27
6:58
UV-B térkép: nézze meg és vigyázzon! (Hírszerző)
Innen megtudhatja, hol milyen erősen süt majd a nap. Ne felejtse el a napszemüveget, és vigyázzon gyermekeire is!
máj. 27
6:58
Íme a legveszélyesebb fogyasztószerek! (femina.hu)
Hatékony zsírégetés, látványos és tartós fogyás – többek közt ezt ígérik az egyre népszerűbb fogyasztószerek. De légy óvatos, számos káros hatásuk is lehet!
máj. 27
7:00
Elhunyt Sydney Pollack (comment.blog.hu)
73 éves korában, rákban hunyt el korunk egyik legjobb rendezője, akinek olyan filmeket köszönhettünk, mint a Távol afrikától, az Aranyoskám, a Lovakat lelövik, ugye?, a Havana vagy a Keselyű három napja. Számos filmben színészként is feltűnt, de szerepelt a Maffiózókban, a Will és Grace-ben, a King of the Hill című animációs sorozat egyik vendégszereplőjének is ő kölcsönözte a hangját, és még…
máj. 27
7:00
Kézilabda-vb, 2011 - Döntés október közepén (hirado.hu)
A 2011-es női - szintén olimpiai kvalifikációs - vb-re csak Brazília pályázott
máj. 27
7:02
Kirúgták a bringás postást (hirado.hu)
Megszüntette a kerékpártenderének előkészítésével és lebonyolításával megbízott Gergely László munkaviszonyát a Magyar Posta
máj. 27
7:04
Modellezés EP-választásra: brutális Fidesz-győzelem, kiesne az SZDSZ (hirado.hu)
Ha most vasárnap lennének az EP-választások, a Fidesz 59 százalékot szerezne, a liberálisok pedig távolról nézhetnék Brüsszelt
máj. 27
7:09
Kitálaltak C. Ronaldo nőjének szexuális életéről (Bulváros)
Érdekes dolgok derültek ki Nereida Gallardóról. Cristiano Ronaldo barátnője az egykori barátja szerint szexmániás, odavan a pénzért, és bármikor képes egy kis vetkőzésre.
máj. 27
7:09
Dér Henitől a nemi szervükre is kérnek (ma.hu)
Alaposan meglepik olykor Dér Henit a rajongók - A csinos énekesnő néha kénytelen úgy alárást osztani, hogy oda sem néz...
máj. 27
7:16
Elhunyt Sydney Pollack Oscar-díjas rendező (Hírszerző)
Életének 73. évében meghalt Sydney Pollack Oscar-díjas rendező, színész és producer. Számos filmsiker fűződik a nevéhez, a legjobb rendezőnek járó aranyszobrot a Távol Afrikától című filmért kapta 1986-ban.
máj. 27
7:18
Válni akar a nő, mert férje 30 év után látni szeretné arcát (5perc.hu)
Három évtizede élnek együtt, de a férfi még nem látta felesége arcát
máj. 27
7:18
A mélyponton túl, de még mindig bizonytalanok vagyunk, vagy mégsem? (hirado.hu)
A beruházási aktivitásra nem jellemző a derülátás, a GVI konjuktúraindexe azonban az októberi 4,2-ről 12 százalékra nőtt
máj. 27
7:19
Meghalt Sydney Pollack (Hír 3)
Elhunyt Sydney Pollack Oscar-díjas amerikai filmrendező. A 73 éves művész rákbetegségben szenvedett. Pollack ügynöke elmondta, hogy a filmrendező otthonában halt meg, s utolsó pillanatait családja körében töltötte. Számos sikeres film (A lovakat lelövik, ugye?, Ilyenek voltunk, A keselyű három napja, Bobby Deerfield, A Las Vegas-i lovas, A szenzáció áldozata) után 1982-ben az Aranyoskám!…
máj. 27
7:20
Lesújtott a törvény a korrupt szemetesekre (azta.hu)
Fejenként hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy bécsi bíróság két szemetest, akik 10 éven keresztül némi pohár sörökért, ingyenjegyekért, és készpénzért rendszeresen elszállítottak néhány üzlettulajdonostól olyan szemetet is, amit csak felárért lehetett volna, mert a szerződéses mennyiség fölött volt.
máj. 27
7:20
263-mal száguldott toldott-foldott kocsival (hirado.hu)
Az autót még roncsderbiszervezők sem engedték volna versenyezni: karosszériája műanyagkábelekkel volt összekötözve, hogy ne essen szét

Keresés