2014. január 23. csütörtök

jan. 23
4:06
Céget alapítottak a bundázásra (Blikk)
A tizenkét vádlottnak több mint a felét fenyegeti akár 6-8 év letöltendő börtönbüntetés.
jan. 23
4:24
Érvénytelen diplomával lett állami fejes az aggteleki park vezetője (Blikk)
Aggtelek — A környezetvédelmi főfelügyelőség főigazgatója után újabb, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter által kinevezett vezetőről derülhet ki, hogy nincs minden rendben a diplomája körül – tudta meg a Blikk.
jan. 23
4:42
Szabadulhat a sorozatgyilkos (Blikk)
Szeged — Alig négy hónap múlva szabadulhat a rácsok mögül Bene László (64), aki társával, Donászi Aladárral 1989 és 1993 között tucatnyi rablást követett el, négy gyilkosságot pedig rájuk bizonyított a bíróság 1996-ban.
jan. 23
4:46
Betörők közt keresték a kocogó nő gyilkosát (Blikk)
Budapest - Betörőket is kivallatott a rendőrség Kardos Krisztina (†36) meggyilkolása ügyében – az asszonyt tavaly ősszel gyilkolták meg Soroksáron. Az édesanya évekkel ezelőtt tanúja volt egy betörésnek, akkor a bíróságon is kihallgatták az ügyben, a tetteseket pedig letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
jan. 23
5:00
Alexa helyett Krisztián és Zsófi a villában (Blikk)
Döbbenten fogadták a lakócserét a ValóVilág játékosai. A villalakók tudták, hogy a szimpátiaszavazásnak köszönhetően valakinek távoznia kell, de azt nem remélték, hogy Alexa helyett két új vetélytárs érkezik.
jan. 23
5:18
Aurelio tovább fűzi Teót (Blikk)
Beleőrül a reménytelenségbe Aurelio (22)! A ValóVilág bőgőmasinája jó pár könnycseppet elhullatott már az elmúlt egy hétben, a legnagyobb fájdalmat pedig az okozza számára, hogy a választott hölgy – esetében Teo (21) – teljesen figyelmen kívül hagyja a közeledését.
jan. 23
5:20
7 kiló plusz van Istenesen (Blikk)
Budapest - Istenes Bencét (26) megszólták, hogy „kicombosodott". Rajongók szerint a ValóVilág műsorvezetője a korábbi x-faktoros énjéhez képest felszedett jó néhány kilót, és ez már a képernyőt nézve is sokaknak feltűnt.
jan. 23
5:36
Építőknek is tartozik VV Laci (Blikk)
Nemcsak annak a lakóparknak a vevői futnak a pénzük után, akik a Laci által építtetett lakásokat vásárolták meg, a szombathelyi származású Laki László vállalkozókat, építkezési szakembereket is átvert, vagy éppen nem fizetett ki.
jan. 23
5:36
Pusztaolimpián küzdöttek a bajnokcsapat focistái (Blikk)
Halászi — Zsákbanfutás, talicska tolás, szalmabála görgetés, farönk- és kődobálás. A Győri ETO labdarúgói "pusztaolimpián" mutatták meg, mire képesek.
jan. 23
5:38
Összeférhetetlen ByeAlex és Bogi (Blikk)
Budapest — Érdekes összeférhetetlenségre hívták fel a Blikk figyelmét az Eurovíziós Dalfesztivál rajongói. A Dal 2014 című műsorba bejutott egyik előadó ugyanis különös kapcsolatban van ByeAlexszel (29).
jan. 23
5:40
Aurelio: Anyám prostiként csalta az apámat (Blikk)
Budapest – Prostiként tekint anyjára Aurelio (22), amiért az sokszor félrelépett! Legalábbis ezt állítja a fia, aki éjszaka vallotta be villatársainak, hogy édesanyja 13 éves korától kezdve csalta az apját.
jan. 23
6:30
Éden Szandra terhes, de nem tudja, kitől (BorsOnline)
Hihetetlen dolog történt Ökrös Szandrával. Az egykori valóságshow-sztár pár napja tudta meg, hogy már a hatodik hónapban van, ráadásul azt sem tudja, kitől. A fogantatás napjaiban ugyanis kórházban ápolták. Most eldöntötte, hogy megkeresi a magzat édesapját.
jan. 23
6:48
Ki gondolta: a biszex Teo taktikából ölel (BorsOnline)
Túlságosan magabiztos, ez okozhatja a vesztét – állítják a VV Villa fekete démonáról a barátai. Teo, a biszex lány valóban nem félénk, kihasználja szexuális vonzerejét a győzelem érdekében.
jan. 23
6:50
Berki 50 milliót gyűjt Natasának (BorsOnline)
Sanyarú gyerekkora késztette Berki Krisztiánt arra, hogy már most kislánya jövőjéről gondoskodjon. Az apuka azt szeretné, ha Natasa Zselyke bankszámláján az érettségi után ötvenmillió állna. Ám a pénzt csak az ô beleegyezésével költheti majd el.
jan. 23
6:57
Ez volt a sztárok igazi foglalkozása, mielőtt híresek lettek (Joy)
Lerántjuk a leplet 6 világsztárról és eláruljuk, mivel foglalkoztak, mielőtt híres énekesnők, színészek, illetve színésznők lettek. Meg fogsz lepődni egy-kettőn, ezt garantálhatjuk!
jan. 23
7:06
6,5 milliót számláztak a déli harangszóért (BorsOnline)
Kiderült, melyik műsorért mennyit fizetett a köztévé. A megkérdezett sztárok szerint jogos, hogy az emberek értesülnek a kiadásokról, Gundel Takács Gábor úgy véli, ez megelőzheti a korrupciót.
jan. 23
7:08
Oh: Stohl Andrást félig szeretik (BorsOnline)
Stohl András a legismertebb magyar színész – derült ki egy közvélemény-kutatásból. Kevésbé örvendetes hír a Vígszínház művésze számára, hogy csak az ország fele szereti.
jan. 23
7:10
Tolvajok rontják a magyarok hírét (BorsOnline)
Ellopták a világutazó japán, Josihiro Simada kerékpárját a Kertész utcában. A férfi öt éve járja a világot, de ilyen még nem fordult elő vele. Nem ô az elsô, aki a magyaroknál jár pórul. A Bors összegyűjtötte a legkínosabb lopási eseteket.
jan. 23
7:42
Schumacher éber kómában fekszik (BorsOnline)
Egy osztrák hírportál szerint a síbalesetet szenvedett Michael Schumacher apallic szindrómában szenvedhet. Schumit majdnem négy hete mesterséges kómában tartják.
jan. 23
7:44
Milliárdos drogszállítmányt csíptek el a rendőrök (BorsOnline)
Egymilliárd forint értékű ko­kainszállítmányt foglalt le a rendőrség egy január 15-i titkos akció során – értesült a Bors.
jan. 23
8:00
Szíj Melinda újra szerelmes (BorsOnline)
Hosszú évek után végre boldog Szíj Melinda. Ez elsősorban új szerelmének, Attilának köszönhető, és annak, hogy újraindította karrierjét, ráadásul elvesztett munkahelye helyett máris talált másikat.
jan. 23
8:00
A kis szólótáncos (Metropol)
Jó beállni a sorba, de néha nem árt, ha kilógunk belőle.
jan. 23
8:00
Nem siették el - Sztárok, akik sokáig vártak az elsővel (Joy)
Ciki lenne huszonévesen szűznek lenni? Nem gondoljuk. Ha mégis, akkor ciki többek között Jessica Simpson, Beyonce, Kevin Jonas és Brooke Shields is... Igen, ők mind elmúltak 20 évesek, amikor először szexeltek. És nem ők az egyedüliek!
jan. 23
8:18
FIFA-elnök akar lenni Orbán hasonmása (BorsOnline)
Jövőre már a világ futballéletét akarja irányítani a FIFA elnöki posztjára pályázó Jerome Champagne. Jó eséllyel indul, főként ha azt nézzük: mire vitték az elmúlt húsz évben Orbán Viktor hasonmásai.
jan. 23
8:36
Elnökükön röhögnek a franciák (BorsOnline)
Több multicég is ráugrott francia elnök hetek óta tartó szexbotrányára. Francois Hollande-ról január elején derült ki, hogy élettársa mellett szeretőt tart.
jan. 23
8:54
Három hónapra Zséda mentor lett (BorsOnline)
Az énekesnő nagyon büszke arra, hogy felkérték a tehetséges lány támogatására.
jan. 23
8:54
Stílustippek a születésnapos first ladytől (Metropol)
Michelle Obama múlt héten töltötte be az ötvenet – mindannyian tanulhatunk a stílusából.
jan. 23
9:03
A 3 legújabb szemhéjpúder paletta (Joy)
Egy sminkpalettával sokszínű, különleges sminket készíthetsz. Ezek a paletták nemcsak gyönyönyűek, de pillanatok alatt szexi, ellenállhatatlan sminket varázsolhatsz velük.
jan. 23
9:12
Pálinkás Vera óvja Feri bá egészségét (BorsOnline)
Súlyos betegségekből gyógyult fel saját gyógy­füves készítményeitől a most 79 éves Feri bácsi. A helvéciai füves ember már soha nem mondana le pálinkás itókáiról.
jan. 23
9:12
Erőszakkal végződött az internetes ismerkedés! (Blikk)
Erőszakkal végződött egy facebook-os ismerkedés. Az áldozat egy 14 éves lány, őt akarta megerőszakolni támadója, aki ellen a Fonyódi Járási ügyészség most emelt vádat.
jan. 23
9:12
Exe meg akarta veretni Ádámot (Habostorta)
Miután megcsalta még verőembereket is ráküldött Nati Az Éjjel-nappal Budapest sztárja, Mandula Ádám dühösen kelt ki facebook oldalán, ahol azt állította, hogy volt barátnője megcsalta őt, sőt még ennél is tovább ment.   „Nati győri cigányokkal akart engem megveretni, úgy, hogy én fél évig hűséges voltam hozzá, amíg ez a retek, mint utólag kiderült, szétcsalt" – írta a fiú kicsit talán keményen…
jan. 23
9:30
Vádalkut kötöttek a bundaügy vezéralakjai? (BorsOnline)
A főügyészség semmilyen magyarázatot nem adott arra, miért nem került a vádlottak közé a nemzetközi meccseket elcsaló magyar bírók vezetője. Köpött, ezért megúszhatja a büntetést H. Gábor is.
jan. 23
9:30
Imádja férjét (Habostorta)
Réka szerint Norbi egy zseni Schobert Norbit azért támadják, mert nemrég felénekelt egy szerelmes dalt Rékának, amit a netre is kitett. Réka a bírálókkal ellentétben értékelte a gesztust és nagyon örült az ajándéknak.   A fitneszguru más többször bizonyította ország-világ előtt, hogy mennyire rajong feleségéért, legutóbbi pedig az a bizonyos felvétel volt, melyen dalban vall szerelmet…
jan. 23
9:48
Élő fáklyaként lángolt a tüntető (BorsOnline)
Két embert lelőttek Kijevben, egy harmadik tüntető lezuhant egy oszlopcsarnokról, úgy halt bele sérüléseibe. Ez a tüntetések tegnapi mérlege.
jan. 23
9:50
Kárpáti Rebeka külföldre vágyik (BorsOnline)
Egyelőre hiába utazott Milánóba Kárpáti Rebeka, hogy beindítsa külföldi karrierjét, útját állták a sudár manökenek. A 170 centis magyar szépség épp a divathéten érkezett, amikor ellepték a várost a magas modellek.
jan. 23
10:06
Nem hajléktalan a banki robbantást végignéző 64 éves férfi (BorsOnline)
Maffiaper, móri mészárlás, Lehel utcai bankrobbantás. Ami közös bennük: a védett tanú. A bank elleni támadásnál egy 64 éves férfit vett védelmébe a rendőrség. A Bors ennek kapcsán vizsgálta a tanúvédelmi program hátterét.
jan. 23
10:06
Miamiban nyaraltak a szerelmesek (Habostorta)
Iszak Eszterék Amerikába utaztak kikapcsolódni Iszak Eszter és Dobrádi Ákos úgy döntöttek, hogy a tavalyi év fáradalmait a tengerentúlon pihenik ki.   Eszter a rajongóival közösségi oldalán osztott meg fotókat magukról, amint a gyönyörű Miamiban mosolyognak.         „Sok puszit küldünk mindenkinek Miamiból! Nagyon régi álmom volt, hogy eljussak Amerikába, úgyhogy most nagyon boldog vagyok”…
jan. 23
10:06
Miskolcon már havazik (Metropol)
Hull a hó és hózik.
jan. 23
10:06
Margot Robbie letagadta a meztelenkedést családja előtt (Joy)
A Wall Street farkasa Mrs. Belfort-ja füllentett a filmben nyújtott forró jelenetéről! Tudd meg, miért!
jan. 23
10:08
Szavazz! Melyik hónap képe a kedvenced a JOY 2014-es szexi pasis naptárjából? (Joy)
Most már biztos neked is megvan a februári JOY-hoz kapható ajándék 2014-es szexi pasis naptárunk, tele szexi katonákkal. Úgyhogy meg is tudod válaszolni a kérdésünket: Szerinted melyik hónap katona/katona párosa, illetve képe a legjobb, legszexibb a 12 közül? Ki(ke)t ismernél meg jobban, ki(k)ről látnál még több képet? Szavazz!
jan. 23
10:42
Bolondok: jégkockákba zártak férfiakat (BorsOnline)
A televízió is közvetítiti, hogy 4 embrt egy jégkockába tesznk 48 órára. Hogy mit lehet nyerni ezzel a mutatvánnyal, nem derült ki.
jan. 23
10:42
Kis híján leharapta a lábát a krokodil – videó (Blikk)
KwaZulu-Natal, Dél-Afrika – Egy életre megtanulhatta a leckét Peter Watson (73), aki krokodilfarmján egy hosszú bottal böködni kezdte az egyik közel háromméteres hüllőt, hogy azt mozgásra bírja. Ez végül sikerült is, de nem pont úgy, ahogy a férfi elképzelte.
jan. 23
11:00
Kutyatánc is lesz a Csillag születikben (BorsOnline)
Megkezdődött az őrü­let: akrobaták, színészek, zenészek és állatok lepték el az RTL Klub székházát, ahol a szerkesztők már javában keresik 2014 igazi állócsillagát.
jan. 23
11:00
Fémtolvajok – végignézették a gyerekkel a verést! (Blikk)
Három fémtolvaj bozótvágó késsel és karóbal vert össze, illetve sebesített meg életveszélyesen egy gazdát Bács-Kiskun megyében. Az áldozat „bűne" annyi volt, hogy rajtakapta a bandát a tanyáján. A legdöbbenetesebb az ügyben, hogy az egyik támadó egy nő volt, aki a saját, 10 éves fiát is magával vitte lopni és végignézette vele, ahogy csaknem kivégzik a férfit.
jan. 23
11:02
Keleten már havazik (Blikk)
Az ország keleti részében beköszöntött az igazi tél, több területen havazik - közölte az Útinform.
jan. 23
11:09
Michael Bublé kisfia tiszteletére tetováltatott (Joy)
Nézd meg, milyen tetoválást csináltatott az énekes!
jan. 23
11:11
A boldog párkapcsolat 7 titka (Joy)
Igazán boldog, nyugodt, kiegyensúlyozott párkapcsolatra vágysz? Íme 7 tipp, amivel neked is az lesz!
jan. 23
11:18
Magyar Róbert: vissza a börtönbe (BorsOnline)
Vizoviczki László, Portik Tamás ès Tasnádi Péter neve is elhangzott tegnap abban a perújítási eljárásban, amelyet a fekete sereg vezetőjeként elhíresült, korábban tényleges életfogytiglani fegyházra ítélt Magyar Róbert ügyé­ben indított a Fővárosi Törvényszék.
jan. 23
11:20
Matyi Dezső kivérezteti a Pécset? (BorsOnline)
Matyi Dezső, a Pécs tulajdonosa magához ragadta a menedzsmenti jogokat, így a téli játékoseladásból befolyt összeg őt illeti, miközben a működtetésre nem költ.
jan. 23
11:54
Kiszivárgott, kik A Dal elődöntősei (BorsOnline)
Például Cserpes Laura már másodszor került a legjobbak közé. Oláh Ibolya neve sem megdöbbentő.

Keresés