A hónap végéig intézkedéscsomagot vár Gyurcsány Ferenc a feketegazdaság visszaszorítására a vámhatóság, az adóhivatal, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség vezetőitől. A kormányfő immáron másodszor szabott határidőt a csomagra, az első július végén járt le.
A vártnál kissé magasabb maradt az infláció szintje a múlt hónapban, mert az élelmiszerárak az augusztusban szokásos csökkenés helyett emelkedtek. A 8,3 százalékos adatban az elemzők így is találtak a jövőre nézve biztató elemeket.
A köztársasági elnök öt napon belül bizonyosan aláírja az új vagyontörvényt. Ezzel megalakulhat az állami cégeket, ingatlanokat és földeket irányító szuperholding, és újabb nagy cégek válnak eladhatóvá.
Nagy várakozás övezte keddi berlini felszólalásában nem tért ki sem az amerikai jelzálogpiaci válságra és annak következményeire, sem pedig a kamatok jövőbeni alakítására Ben Bernanke, az amerikai Fed elnöke. Ehelyett beszédének fókuszában az amerikai kereskedelmi hiánnyal kapcsolatos gondolatok álltak.
Többségben vannak azok a területek, ahol még mindig ez a szegmens a lakáspiac mostohagyereke, s a panellakás a kényszerű megoldást jelenti, míg máshol nagyon is élénk a forgalom, s a panel jó befektetést jelent.
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal a mai napon hivatalból törölte a BELLA TOURS Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t az utazási vállalkozók közhitelű hatósági nyilvántartásából jogszabálysértés miatt. Az utazási vállalkozó a mai naptól további utakat nem szervezhet és nem bonyolíthat le.
Csődbe jutott a másfél évtizede jól működő, több fiókirodát működtető budapesti Bella Tours utazási iroda. A cég hétfőn este 80 utasát cserbenhagyta a Ferihegyi repülőtéren, mert a Malév nem engedte fel őket a Krétára induló chartergépére, az utazási iroda ugyanis nem fizette ki a díjat a repülőtársaságnak.
Enyhén lefelé kerekítette az Európai Unió gazdasági növekedésére vonatkozó ezévi előrejelzését a brüsszeli Bizottság, amely szerint az amerikai gazdaság vártnál borúsabb kilátásai és a pénzpiacok bizonytalanságai kedvezőtlenül befolyásolhatják a Huszonhetek jövő évi teljesítményét. A magyar pénzügyminiszter, Veres János már előrejelezte: idehaza nem várható változás a gazdasági növekedés ütemét…
Magyarország 2020-ig tartó energiapolitikai koncepcióját nem lehet kialakítani a természetvédelem szempontjainak figyelembevétele nélkül - világítottak rá kedden a szakemberek az Akadémián egy konferencián.
Börtönbe kerülhet az az amerikai olajmilliárdos, akit most azzal vádolnak, hogy dollármilliókat fizetett kenőpénzként a korábbi, Szaddám Huszein vezette iraki kormánynak.
A telefonok közti közvetlen, ingyenes hívások lehetőségét vizsgálja egy svéd vállalat, melytől azt várják, hogy jelentősen növelni fogja a kommunikációt a fejlődő világban.
Az Egyesült Királyság Európa egyik vezető kereskedelmi hatalma és pénzügyi központja, a világon a második legjelentősebb tőkeexportőr és tőkeimportőr. Az ország gazdasága az egyik legerősebb Európában, az infláció, a kamatláb és a munkanélküliség tartósan alacsony. Összeállításunkból kiderül, mit kell itt tudnia egy külföldi munkavállalónak, milyen adónemek vannak, miért egyszerű a cégalapítás, és…
Az internetes honlapok olvasói egyre szkeptikusabbak az online reklámokkal kapcsolatban, ezért nehéz olyan kommunikációs eszközt találni, amivel könnyedén elérhetőek. Íme tíz érv, amiért az online kérdőívek jelenthetik a marketing jövőjét.
Legkésőbb szeptember végéig kell kiadni a múlt évben ki nem adott szabadságokat, és az idei szabadságokat sem lehet a korábbi mértékben átcsoportosítani a következő évre
A múlt heti tárgyalásmentes időszak után ma újra egyeztetnek a repülőtéren dolgozók idei béremelési mértékéről a szakszervezetek és a munkáltató, a Budapest Airport képviselői. Szollár Domokos, a BA szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy nem is csak egy egyeztetésre kerül sor: a BA tárgyalni fog a sztrájkkal fenyegető és a tárgyalásokba a munkaügyi közvetítő bevonását szorgalmazó két…
Az Egyesült Királyság Európa egyik vezető kereskedelmi hatalma és pénzügyi központja, a világon a második legjelentősebb tőkeexportőr és tőkeimportőr. Az ország gazdasága az egyik legerősebb Európában, az infláció, a kamatláb és a munkanélküliség tartósan alacsony. Összeállításunkból kiderül, mit kell itt tudnia egy külföldi munkavállalónak, milyen adónemek vannak, miért egyszerű a cégalapítás, és…
A kormány felkérte a vámhatóságot, az adóhatóságot, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt (OEP), valamint az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőséget (OMMF), hogy szeptember végéig készítsenek intézkedéscsomagot a feketegazdaság visszaszorítására - mondta Gyurcsány Ferenc.
A következő 20-25 évben Magyarországon a gázfogyasztás a jelenlegi 14 milliárd köbméterről 17-17,5 milliárd köbméterre fog növekedni, az unió országaiban pedig ezalatt 100 milliárd köbméterrel emelkedik majd az igény. Éppen ezért alapvető, hogy ne csak az orosz Gazprom szállításaitól függjön az ellátás biztonsága, hanem legyen alternatív lehetőség is, ezt pedig a Nabucco-vezeték biztosíthatja.
Legkésőbb szeptember végéig kell kiadni a múlt évben ki nem adott szabadságokat a Munka törvénykönyve április 1-jétől hatályos módosítása szerint, s közben az idei szabadságokat sem lehet a korábbi mértékben átcsoportosítani a következő évre. A Magyar Közlöny idei 39. számában megjelent törvénymódosítás szerint az idei évtől a szabadságnak legfeljebb egynegyede vihető át a következő év március…
Eddig egyetlen pályázaton sem emelt kifogást a Rádió Taxi Kft. pénzügyi helyzetét mutató banki igazolás ellen az ajánlatkérő, egyedül az Országgyűlés Hivatala (OH) találta úgy legutóbbi tenderén, hogy a benyújtott irat nem felel meg a kiírásnak - mondta lapunknak Horváth Csaba, a vállalat vezetője.
A több-biztosítós rendszer bevezetése kapcsán az átalakítás sebességében nem ért egyet az MSZP és az SZDSZ: a szocialisták lassú, partnereik gyors átmenetet szeretnének
Bár a miniszterelnök a kormány nevében felkérte az Országgyűlést, hogy a képviselői költségtérítést alakítsák át, sem a kormánypárti, sem az ellenzéki frakciók nem tartják ezt aktuális kérdésnek, így feltehetőleg megmarad a jelenlegi rendszer
A Levegő Munkacsoport karolta fel azt az ügyet, amelyben magánszemélyként milliós értékre kártérítési pert indított a fővárosi önkormányzat ellen Gyömrei Andrea
Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter utasítására az elmúlt 24 órában 404 fő vízügyi dolgozó vett részt a védekezésben. Jelenleg 509 km védvonalon van árvízvédelmi készültség. A felső szakaszokon megkezdődött az apadás, Budapesten éjszaka 695 +- 5 cm-en tetőzött a Duna. A rakpartokon előreláthatólag csütörtökig nem lehet közlekedni.
Szerdán tovább javulhat a forint, ha folytatódik a viszonylagos nyugalom a nemzetközi tőkepiacokon. Az elemzők megegyeznek abban, hogy sok függ a Fed jövő heti kamatdöntésétől - a töb...
Meg kell szüntetni a bioüzemanyagok gyártásának állami támogatását, mert jelentős élelmiszerár-emelkedést okoz, és az ökológiai hatásai sem egyértelműen kedvezők – számolt be az OECD megfogalmaz...
Bejelentette lemondását szerdai rendkívüli sajtóértekezletén Abe Sindzo japán kormányfő. Abe - akinek kormánya kevesebb mint egy évvel ezelőtt lépett hivatalba - lemondása indokláskén...
A miniszterelnök eddigi álláspontjával szemben a gazdasági miniszter az uniós gázvezeték, vagyis a Nabucco megépítését támogatja az orosz gázra épülő Kék Áramlattal szemben.
Kisebb és városközelibb üzletek nyitására álltak át a kereskedelmi multik, ugyanis a hipermarketek piaca lassan teljesen telítődik. A nemzetközi óriások megjelenése a hazai kisboltokra mérhet újabb csapást.
Meg kell szüntetni a bioüzemanyagok gyártásának állami támogatását, mert jelentős élelmiszerár-emelkedést okoz, és az ökológiai hatásai sem egyértelműen kedvezők - számolt be az OECD megfogalmazta figyelmeztetésről a szerdai Világgazdaság.
Átláthatóbbá teszi a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium az általa irányított ellátó szervezetek rendszerét - derül ki abból a rendeletmódosító tervezetből, amely a minisztérium honlapján olvasható.
Újabb gyártási programokat telepít magyar cégéhez, a Payer Industries Hungary Kft.-hez az osztrák Payer International Technologies GmbH. A világ egyik vezető, Kínában is üzemet működtető elektromos szépségápolásicikk-gyártója a jövőben Ajkáról szolgálja ki európai vevőit - tudta meg a Napi Gazdaság.
Egyet a családnak, egyet a szeretőknek. Egyet az álláskereséshez, egyet a pornóoldalakhoz. Ha szeretnénk egy új e-mail címet, ingyenes szolgáltatók tömkelege áll sorban értünk. Körülnéztünk a hazai levelezőrendszerek között: nem csak a nagyok vannak