Valamennyit behozott a múlt év utolsó pár napja a kereskedelem év közben megroggyant forgalmából. A mérleg jobb nem lett a 2006-osnál, de talán valamivel szebb lehet a vártnál.
A vidéki bevásárlóközpontok jelentős részében nem ért véget a karácsonynyal a vásárlók rohama - számoltak be kérdésünkre tapasztalataikról a bevásárlóközpontok vezetői.
Ismét kisebb hiányról ad ma számot a Pénzügyminisztérium. Veres János, az MTI-nek nyilatkozva tegnap azt mondta: a tavalyi hiány nem éri el a GDP hat százalékát - két hete még ilyen értelmű prognózist tett közzé a Pénzügyminisztérium (PM). Az eredeti hiány-előrejelzés (a GDP 6,8 százaléka) már tavasszal óvatosnak bizonyult, időközben háromszor korrigálta lefelé prognózisát a minisztérium.
Kemény esztendőt zártak a kereskedők: a forgalom nagyjából a két évvel ezelőtti szintre esett vissza, és előreláthatólag az új év első fele sem lesz rózsásabb.
A kollektív szerződést és a foglalkoztatáspolitikai megállapodást a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) is aláírta, s elfogadta, hogy a vasutasok fizetése idén 6,9 százalékkal nőjön. Utóbbi aláírását azonban két további feltételhez kötötte - mondta lapunknak Gaskó István, a szakszervezet elnöke.
Aláírták tegnap a MÁV Cargo Zrt. eladásáról szóló privatizációs szerződést. A magyar állami vasúttársaság árufuvarozási üzletágáért az osztrák Rail Cargo Austria és a GYSEV Zrt. konzorciuma 102,5 milliárd forintot fizet. Ezen felül öt év alatt 43,5 milliárd forint fejlesztésre vállalt kötelezettséget.
Káosszal kezdte az évet a MÁV. A budapesti elővárosi vonalakon az utasok és a vasutasok tegnap együtt találgatták, melyik vonat közlekedik és melyik nem. A több száz járat kimaradásáért, késéséért hivatalosan a hóesés, érdemben egy üzemirányítói döntés kárhoztatható.
Az állam már csak ellenőriz és összegyűjti a borforintokat, mert évekig tartó huzavona után 2008-tól a borászokhoz került saját reklámozásuk finanszírozása. Ezután csak maguknak tehetnek szemrehányást, ha elmaradnak az ettől várt bevételeik.
Míg a magánszemélyek vagyonátruházására vonatkozó illetékszabályoknál az sem merült fel, hogy esetleg a vagyonadóztatás kiszélesítésével párhuzamosan felülvizsgálják őket, a cégek januártól könnyítést kaptak - igaz, uniós jogalapon járót.
Vojiszlav Kostunica újévi nyilatkozatában 2008-at az energia évének nevezte. A miniszterelnök optimizmusa a szerb kormány és az orosz Gazprom egyelőre csak halvány körvonalakban létező szerződésére támaszkodik, amelynek értelmében a Nyugat-Európát majdan gázzal ellátó vezetékek egyike, vagy annak leágazása átszeli Szerbiát, és Vajdaságban építendő tárolóval együtt gondmentessé teszi az ország…
Elérte a londoni iparági elemzők által régóta jósolt 100 dolláros lélektani árküszöböt a szerdai New York-i határidős kereskedésben a nyersolaj hordója, bár az első szakértői vélemények szerint ezt a geopolitikai és a keresleti-kínálati fejlemények mellett az ünnep utáni lanyha forgalommal járó nagyobb árvolatilitás is okozta.
Fenntartja a sztrájkfenyegetést a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, mert nincs megállapodás az idei béremelésről a MÁV személyszállító leánycégénél. A tárgyalások ma folytatódnak. Eközben aláírták az állami vasúttársaság másik cége, az áruszállító MÁV Cargo privatizációs szerződését. A vonatok közlekedését tegnap alaposan megbolygatta a várt, ám végül elmaradt hóesés.
Fordulópontot hozhat a lakáspiacon a 2008-as esztendő: idén minden bizonnyal újra növekedésnek indul az átadott lakások száma. A trendforduló az építési engedélyek számát illetően a 2007-es esztendő volt, ez hónapokon belül tovagyűrűzhet, s a használatba adott otthonok esetében is hasonló fejlődés következhet be. Szakemberek szerint rövidtávon fokozódik az igény a minőség iránt a lakásvásárláskor.…
Több ponton módosult január 1-jével a számviteli törvény; a változtatások célja a jogharmonizáció mellett az egyszerűsítés, illetve a gyakorlat során felmerült kérdések rendezése volt.
Összefoglaltuk a személyi jövedelemadóval kapcsolatos változásokat adójóváírásról, öngondoskodásról, minimálbérről, adómentes támogatásokról, ingatlan-értékesítésről. Milyen változásokat veszélyes figyelmen kívül hagyni, és milyen előnyökre tehet szert munkáltató és munkavállaló?
Csehország talán 2019-ben, a nemzeti valuta, a korona bevezetésének 100. évfordulóján csatlakozhatna az eurózónához - jelentette ki egy gazdasági hetilapnak Zdenek Tuma, a cseh központi bank elnöke. T...
Két év múlva a budapesti Hősök teréről rajtol el az autósport egyik legnézettebb viadala, a Dakar-rali - tudta meg a Népszabadság. A cikk szerint a kormányt képviselő Ujhelyi István államtitkár erről ...
A Vodafone Magyarország újabb szervezeti átalakulást hajtott végre, melynek keretében kommunikációs szervezetét a dinamikusan változó üzleti és szakmai környezet követelményeihez igazodva korszerűsítette. Az új, összevont kommunikációs egységet Nagy Bálint irányítja, mint vállalati kommunikációs igazgató.
A magyar társadalom komplett megújulása kardinális kérdés az ország hosszú távú versenyképessége és a modern társadalom kialakulása érdekében. A jelenleg tapasztalható társadalmi egyenlőtlenségből fakadó hátrányok leküzdése nagy feladat. Nemcsak Budapest és a vidék, hanem a vidéki nagy- és kisvárosok és falvak között is óriási különbségek vannak.
Elérte az elemzők által régóta jósolt 100 dolláros lélektani árküszöböt a szerdai New York-i határidős kereskedésben a nyersolaj hordónkénti ára, fő ok a politikai zűrzavar
A szakértők az amerikai jegybanki alapkamat további csökkenésére számítanak az amerikai központi bank (Fed) decemberi kamatdöntő ülésének most nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve alapján. A decembe...
Mind a T-Mobile, mind a Pannon rekord számú sms és mms küldéséről számolt be az év utolsó napján. A mobilszolgáltatók szerint a kiugró forgalom ellenére is jól vizsgáztak a hálózatok.
A befektetési vállalkozások fő bevétele az ügyfelek tőzsdei adásvételéből származik. Ezért minél több, minél egyszerűbben teljesíthető adásvételi megbízást szeretnének kapni. Ez azonban elviheti tőzsdei megtakarításaink nyereségét, ezért érdemes körültekintően eljárni.
Több száz fős létszámbővítéssel és az ellenőrzések szigorításával lépett fel tavaly a kormányzat a feketegazdaság ellen. A korábbinál több feketén foglalkoztatottat csíptek fülön, s kiemelten figyelték, hogy az orvosoknál megjelenők után fizetik-e az egészségügyi járulékot.
Tavaly november végéig több mint 130,7 milliárd forint illetékbevétel keletkezett, ebből mintegy 15,6 milliárd forint novemberben - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján kö...
Emelkedett az országosan kötelező minimálbér, illetve a szakképesítést igénylő munkakörökben fizetendő bérminimum az idén január elsejétől - Nőttek a minimálbérhez rendelt egyéb juttatások is, mint például az álláskeresők járadéka.
Tavaly november végéig több mint 130,7 milliárd forint illetékbevétel keletkezett, ebből mintegy 15,6 milliárd forint novemberben - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal honlapján közzétett adatsorokból.
Több ponton módosult január 1-jével a számviteli törvény - A változtatások célja a jogharmonizáció mellett az egyszerűsítés, illetve a gyakorlat során felmerült kérdések rendezése volt.
Emelkedett az országosan kötelező minimálbér, illetve a szakképesítést igénylő munkakörökben fizetendő bérminimum az idén január elsejétől, nőttek a minimálbérhez rendelt egyéb juttatások is, mint például az álláskeresők járadéka.
Elérte a londoni iparági elemzők által régóta jósolt 100 dolláros lélektani árküszöböt a szerdai New York-i határidős kereskedésben a nyersolaj hordónkénti ára.
December 24-én hétszer annyi sms-t és ötször annyi mms-t küldtek a T-Mobile-osok, mint egy átlagos hétköznapon - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint a háromnapos ünnep alatt a cég ügyfelei által küld...
A luxusutók piacára is szeretne betörni a dél-koreai Hyundai, miközben az alacsonyabb kategóriákban is komoly növekedést tervez a társaság. A Kia csoportot is magába foglaló Hyundai idén 3,11 millió autó értékesítését tervezi.
Kiírta a közbeszerzési pályázatot az M6-os autópálya Dunaújváros-Szekszárd szakaszának a tervezését, építését, felújítását, üzemeltetését, karbantartását és ezek finanszírozását magában foglaló koncesszióra a gazdasági tárca - írta csütörtökön a Világgazdaság.
A hazai munkaadók igyekeznek az autó és a szervíz költségén spórolni, ritka a fix juttatásként drága gépkocsit alkalmazottaiknak. Még a menedzsereknek sem!l
A gazdasági tárca kiírta a közbeszerzési pályázatot az M6-os autópálya Dunaújváros-Szekszárd szakaszának teljes munkálatait magába foglaló koncesszióra - írja a Világgazdaság.
Tavaly november végéig több mint 130,7 milliárd forint illetékbevétel keletkezett, ebből mintegy 15,6 milliárd forint novemberben - derül ki az APEH honlapján közzétett adatokból.
Reálértéken csökkent az előző év harmadik negyedében a hazai magánszemélyek nettó pénzügyi vagyona - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adataiból. Miközben ugyanis a vagyon állománya nem egészen százmilliárd forinttal nőtt, a kamatokba foglalt inflációs kompenzáció közel 136 milliárd forintot tett ki - írja a Napi Gazdaság.
A kereskedelmi láncok erőfölényét egyre erőteljesebben érzik a beszállítók: legtöbbször azonban nem a kisméretű, árbevételű és gyenge alkupozíciójú vállalkozásokat érinti a piaci erővel való visszaélés, sokkal gyakoribb, hogy a közepes méretű cégekre kényszerítenek az új kereskedelmi törvénybe ütköző feltételeket - írja a Napi Gazdaság.