Miközben pang a magyar kiskereskedelem, a használt cikket kínálók széllel szemben is növekedni tudnak. Az évek óta szépen bővülő ágazat forgalma a hivatalos adatok szerint közelít a negyvenmilliárdhoz, a kereskedők szerint a valós piac ennek a többszöröse.
A filmgyártáshoz adott magyarországi társasági adókedvezmény körüli bizonytalanság némileg visszavetheti a filmköltések elmúlt években jellemző dinamikus növekedését - mondta Veszprémi István, a Deloitte Zrt. adótanácsadási igazgatója a cég információtechnológiai prognózisának ismertetésén.
Brüsszel fenyegetésére sorra önként csökkentik a külföldi internetezést méregdrágává tevő adatroaming-díjaikat a nagy mobilszolgáltatók. Az Európai Bizottságnak azonban ez alighanem kevés lesz.
Észak-amerikai és európai értékesítéseinek visszaesése nyomán, ázsiai, latin-amerikai, közel-keleti és afrikai nyereségének emelkedése mellett 38,7 milliárd dollár rekordveszteséget könyvelt el tavaly a General Motors, amely 2007-ben még éppen megelőzte a Toyotát, s a világ legnagyobb autógyártója maradt.
A hazai piacot is elözönlötték az importgyertyák, de nálunk nem a kínai, hanem a lengyel termékek uralkodnak. A magyar gyertyaexport ugyanakkor háromszor akkora, mint a behozatal: minőségben még versenyképesek vagyunk.
Eltört a mécses az európai gyertyagyártóknál, akik most azt várják az Európai Bizottságtól, hogy indítson vizsgálatot a szerintük dömpingáron terített, olcsó kínai gyertyák miatt.
A 4 Tender Hungary Kft. a magyarországi pályázati tanácsadó piac egyik legdinamikusabban fejlődő és kiemelkedő sikeraránnyal dolgozó szereplője, amely ügyfeleinek teljes körű szolgáltatást nyújt már a projektötlet felmerülésétől kezdve egészen a megvalósítást követő záró ellenőrzésig. Ügyfelei között egyaránt megtalálhatóak a kis- és középvállalkozások, a nagyvállalatok és az önkormányzatok.
A HP az elmúlt év tavaszán megújította kellékanyag-portfólióját annak érdekében, hogy az ügyfeleknek szélesebb választási lehetőséget és jobb ár-érték arányt nyújtson, valamint hogy lényegesen egyszerűsítse a kellékanyagok beszerzését. Az új árazású és színkódokkal jelölt csomagolásban mindenki könnyedén megtalálhatja a nyomtatási igényeinek leginkább megfelelő tintapatront, sőt mostantól az adott…
A CIB Faktor, a magyar piac egyik vezető faktorcégeként maga mögött tudhatja a múlt év végi, Inter-Európa Bankkal történt egyesülést követően második legnagyobb banki szereplővé előlépett CIB Csoport pénzügyi erejét, infrastruktúráját és országos fiókhálózatát. Ennek is köszönhető, hogy a jelentős piaci pozícióval rendelkező faktorcég rugalmas és gyors finanszírozási megoldások széles kínálatával…
A társasági adó szabályozása jelentősen befolyásolja a társaságalapítási kedvet minden országban. Az adókulcsok országonként változnak. Romániában kedvezményekkel együtt 2,5 százalékosra is csökkenhet a fizetendő adó. Milyen kedvezményeket és kulcsokat fizetnek társasági adó néven a szomszédos országban? Összefoglaltuk.
A társasági adó szabályozása jelentősen befolyásolja a társaságalapítási kedvet minden országban. Az adókulcsok országonként változnak. Romániában kedvezményekkel együtt 2,5 százalékosra is csökkenhet a fizetendő adó. Milyen kedvezményeket és kulcsokat fizetnek társasági adó néven a szomszédos országban? Összefoglaltuk.
Az aktív korú népesség fele egyáltalán nem, illetve alig készül nyugdíjas korára. A megkérdezettek kétharmada még a nyugdíjkorhatárral sincs tisztában, vagyis nem tudja, meddig kell dolgoznia
Az interneten vásárló amerikaiak több mint kétharmada állítja, hogy az online shoppingolás révén csökkent a "valódi" boltokban történő vásárlásaikra fordított összeg - derül ki a USC Annenberg Center for the Digital Future 2007-es adatokon alapuló felméréséből. Az arány - kevéssel ugyan, de - nőtt 2006-hoz képest.
A Visa Europe európai fizetési társaság ismét kétszámjegyű növekedést ért el, jelenleg 350 millió Visa kártya van forgalomban. A Visa sajtótájékoztatóján vetített bemutató letölthető a cikk alján kapcsolódó linkről.
Kondorosi Ferenc, az Új rend kormányzati program összehangolásáért felelős kormánybiztos a Népszabadság hétfői számában azt javasolta, hogy az autófinanszírozó cégek legkevesebb 20 százalék önerővel vállaljanak csak üzletet. Ez a javaslat egybe vág a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) múlt év áprilisi vezetői körlevelébe foglaltakkal, amely szintén - a bruttó árra vetített - 20…
Február 2-án a szokottnál is fényesebben ragyogott az Operaház épülete. Ünnepi díszkivilágításba öltözött az Operabál estéjére, hogy mindenkinél szebb legyen ezen a különleges napon.
Az állam kötelező önerőhöz kötné az autófinanszírozástt, a szakma egyik ellenérve viszont az, hogy ez a szabály is kikerülhető. Az biztosnak látszik, hogy 14 évre hitelt adni hülyeség
Közös vállalkozást hoz létre a negyedik generációs mobiltelefonok fejlesztésére a az Alcatel-Lucent francia és az NEC japán nagyvállalat. A hírek szerint mintegy ezer mérnök munkáját hasznosítják együttes tevékenységükhöz. A vállalkozás finanszírozására szánt összeget egyelőre nem közölték.
Zuschlag János részletes, feltáró, önmagára nézve is terhelő vallomást tett kedden a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen - írta szerdai számában a Magyar Hírlap. Az MSZP volt országgyűlési képviselőjének...
Barack Obama az amerikai demokrata előválasztási verseny egyértelmű éllovasává lépett elő kedden: a Potomac-előválasztások mindhárom helyszínén nyert Hillary Clintonnal szemben
Ahogy korábban a kínai cipőknél, az unió itt is védővámot vezethet be. A kereskedők szerint a kínai veszéllyel riogatás csak a lobbiharc része, a gyártók egy csoportja így akar az itteni versenytársaiktól megszabadulni - olvasható a Népszabadságban.
Bár nem tűnik bonyolult feladatnak, mégis komoly felkészülést igényel például a postának, hogy március elsejétől kivonják a forgalomból az 1 és 2 forintos érméket. A kerekítés készpénzes fizetés esetén le és fel egyaránt történhet, a szociális juttatásoknál viszont minden esetben felfelé módosul az összeg.
97,5 millió néző kísérte figyelemmel a Super Bowlt, az amerikaifoci-bajnokság döntőjét, ami minden várakozást felülmúlt. A rekordot döntő közvetítés a hirdetők számára is sikert hozott, igaz, a hirdetési időt meglehetősen borsos áron, félpercenként 2,7 millió dollárért adták.
Egyetértettek az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei keddi brüsszeli találkozójukon az Európai Bizottságnak azzal az értékelésével, hogy a magyar konvergenciaprogramban lefektetett hiánycsökkentési célok teljesíthetők, és Magyarország deficitje jövőre a hazai össztermékhez képest 3 százalékos szint közelébe szorítható.
A Gripen-flotta több mint kétszáz milliárd forintba került, ám kérdéses, mire lehet használni a tizennégy vadászrepülőt - írta szerdán a Népszabadság. A lapnak nyilatkozó biztonságpolitikai elemző, De...
A piac szerint a forint árfolyamsávjának eltörlésével is sikeresen lehetne küzdeni a hazai valuta gyengülése ellen. Mások tartanak a túl erős fizetőeszköztől.
Türkmenisztánban e hét elejétől az eddigi ár nyolcszorosát kell fizetni az üzemanyagért, miután az ashabadi kormány határozott lépéseket kíván tenni a szovjet típusú gazdaság szabadpiaci átalakítása érdekében - olvasható a Napi Gazdaságban.
Óriási az ellentét ami a piacok technikai illetve fundamentális helyzetét illeti. Fundamentálisan szemlélve a világpiacoka, nehezen tudom magam rávenni, hogy bottal is hozzáérjek a mostani newsflow mellett.
A társasági adóban 2008 január 1-jétől pontosították az elszámolóárak szabályait, miközben módosultak az adókedvezmények és a fejlesztési adótartalékra vonatkozó tételek is.
Az alacsonyan képzettek sok esetben magasabb jövedelemre tehetnek szert munkanélküli-segélyből Németországban, mintha teljes állást vállalnának - olvasható a Világgazdaságban.
Az evások nem okoznak túl sok problémát az adóhatóságnak - írta szerdai számában a Napi Gazdaság annak apropóján, hogy az evásoknak - más adózói csoportokkal egyetemben - péntekig kell vallaniuk taval...
A magyar lakosság jelentős része egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy nyugdíjba vonulását követően miből fog megélni - írta szerdai számában, egy kutatás eredményeit ismertetve, a Világgazdaság.
Warren Buffett amerikai multimilliárdos ajánlata, hogy befektetési társasága, a Berkshire Hathaway megvásárolná a jelentős pénzügyi nehézségekkel küzdő kötvénybiztosítók adósságait, nagy lendületet adott a részvénypiacoknak. Nem utolsó sorban a New York-iaknak, amelyek kedvező irányzata fellelkesítette a vezető európai tőzsdéket is.