Olyannyira jól érzik magukat a tyúkok az unió által előírt luxusketrecben, hogy énekelnek. A tyúkdal árát azonban mi fizetjük meg, mert a szárnyasbarát ketrecben legalább 15 százalékkal drágábban potytyan a tojás a fészekbe, mint a nagyüzemi tyúknyomorítóban.
A gazdasági növekedés a tavalyi 1,5 százalék után az idén 3,2 százalékra gyorsul, miközben az átlagos infláció 5,7 százalékra lassul a 2007. évi 8 százalékról - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében.
Holland-dán tulajdonba került az utolsó még független brit sörgyártó. Négy hónapnyi mérlegelés után beadta a derekát a Scottish & Newcastle, és úgy döntött, elfogadja a holland Heineken és a dán Carlsberg felvásárlási ajánlatát.
Tavaly nyár óta mindössze nyolc kiemelt fejlesztés gazdájával kötött szerződést a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség abból a több százból, amelyeknek az elmúlt fél évben adott zöld jelzést a kormány. Információnk szerint, a kudarcokat megelőzendő, a kabinet rövidesen dönt egy előterjesztésről, amely végre tisztázza a felelősségi köröket, egyértelművé, számon kérhetővé teszi a követelményeket.
Budapesten, a Gyógyszerkutató Intézetben alakítják ki az Aids-tapasz gyártó üzemét. A Lisziewicz Julianna által kidolgozott eljárás hasznosítása körül felgyorsultak az események: megérkezett az első amerikai befektető, és a tervek szerint a gyártó cég papírjaival New Yorkban is lehet majd kereskedni.
Lehet-e betegállományba menni, miközben felmentéssel megszüntetik a jogviszonyt? Hány óra szabadság vonható le napi 11 óra munkaidőből, ha 2 szabadnapja van az alkalmazottnak egy héten? Vezető beosztású munkavállalónál miben lehet eltérni a Munka Törvénykönyvében foglaltaktól? Olvasóink kérdéseire Viszló László ügyvéd és munkajogi szakértő válaszolt. (16 hozzászólás)
Alig száradt meg a tinta az új áfatörvény lapjain, máris megjelent a láthatáron a pénzügyi szolgáltatások áfakezelésének átfogó, közösségi szintű revíziója. A brüsszeli menetrend szerint – amennyiben a közelmúltban beterjesztett javaslati csomagot elfogadják – a mélyrehatóan újraszabályozott pénzügyi áfakörnyezet 2010-ben lép életbe, és ez a reform várhatóan újabb kihívások elé állítja a hazai…
A kedvezményes átszerződés Junior folyószámláról a korábbi Lakossági forint folyószámla helyett a Tempó számlacsomagra érhető el 2008. január 25-től. Emellett az OTP Bank az Egységes Európai Fizetési Övezet (SEPA) indulásával egy időben olcsóbb díjtétellel teszi lehetővé az övezetbe történő nemzetközi átutalásokat. A kedvezmény a díjtétel maximális értékére vonatkozik.
A gazdasági növekedés a tavalyi 1,5 százalék után az idén 3,2 százalékra gyorsul, miközben az átlagos infláció 5,7 százalékra lassul a 2007. évi 8 százalékról - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében. A prognózis szerint az élelmiszerek ára mintegy tíz százalékkal emelkedik 2008-ban.
Folytatják a vasutasok a munkabeszüntetést, keleten és a főváros környékén megbénult a vasút. A pénztárosok álmukban is sztrájkolnak, a MÁV az állami vagyont óvja.
Mind férfi, mind női vonalon elsősorban a szeptemberben érkezett magyar "erősítésnek" köszönhető, hogy komoly kosarassikerektől hangos a sportágban eddig nemigen számon tartott Leeds Metropolitan Egyetem.
Februárban kísérleti jelleggel néhány felsőoktatási intézményben a költségtérítéses hallgatók már élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy egyenesen az egyetemeknek, főiskoláknak utalják a diákhitelt - olvasható a Diákhitel Központ honlapján.
Országos felháborodást váltott ki Nagy-Britanniában a világ legnagyobb bankja, a Citigroup, amely példátlan lépéssel 161 ezer brit lakossági ügyfelének hitelkártyáját érvénytelenítette, "elfogadhatatlanul magas adóskockázatra" hivatkozva.
Egy év alatt 1400-1500 lízingelt autó ,,tűnik el" a finanszírozók szeme elől. Egy részüket szétszerelik, s alkatrészként adják el, másokat azonban külföldre csempésznek. A Magyar Lízingszövetség adatai szerint a százat is meghaladja azoknak a lízingelt autóknak a száma, amelyet Görögországba csempésznek ki.
A gazdasági növekedés a tavalyi 1,5 százalék után az idén 3,2 százalékra gyorsul, miközben az átlagos infláció 5,7 százalékra lassul a 2007. évi 8 százalékról. A belső és külső egyensúly tovább javul, a reálkeresetek, ha minimálisan is, de emelkednek – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült legfrissebb előrejelzésből.
A heti piaci események nem világíottak rá egyértelmű trendre, de az biztos, hogy a hangulat egyre depresszívebb. Továbbra is maradjunk inkább a rövid papíroknál, ott legalább lejáratig nem érhet meglepetés, s egy nagyobb tőzsdei szakadás után még alulárazott részvényeket is vehetünk.
Országos felháborodást váltott ki Nagy-Britanniában a világ legnagyobb bankja, a Citigroup, amely példátlan lépéssel 161 ezer brit lakossági ügyfelének hitelkártyáját érvénytelenítette, "elfogadhatatlanul magas adóskockázatra" hivatkozva.
Kiszámíthatatlan a vasúti közlekedés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által határozatlan időre meghirdetett sztrájk miatt - közölte a MÁV. Számos Volán-társaság és a BKV is elfogadja az érvényes vasúti bérleteket. A helyzetet fokozza, hogy a nem sztrájkoló vasutasok elkésnek a munkából a sztrájk miatt
Franciaország az év elejétől tovább könnyítette az új tagországok állampolgárainak munkavállalását, így az eddigi 61 szakma helyett 150-nél a munkaerőpiaci helyzet vizsgálata nélkül adják ki a munkavállalási engedélyt - közölte az Állami Foglalkoztatási Szolgálat.
A tandíj tervezett bevezetése egyelőre nem éreztette hatását a hallgatók munkavállalási kedvében - kétszázezer diák dolgozik, ez az arány alacsonyabb, mint a nemzetközi átlag
Tavaly nyár óta mindössze nyolc kiemelt fejlesztés gazdájával kötött szerződést a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség abból a több százból, amelyeknek az elmúlt fél évben adott zöld jelzést a kormány - írta a Népszabadság.
A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint 2008-ban a gazdasági növekedés élénkül, az infláció lassul, mértékük azonban az elmúlt hónapok folyamatai alapján valamivel kedvezőtlenebb lesz a korábban előrejelzettnél. A belső és külső egyensúly tovább javul, a reálkeresetek, ha minimálisan is, de emelkednek.
A gazdasági növekedés a tavalyi 1,5 százalék után az idén 3,2 százalékra gyorsul, miközben az átlagos infláció 5,7 százalékra lassul a 2007. évi 8 százalékról - áll a GKI és az Erste elemzésében
Egyetlen fillérrel sem támogatja a felsőoktatási tankönyvek fejlesztését és gyártását az oktatási tárca – írja a Magyar Nemzet. Az új kiadványok támogatása és a hallgatóknak járó árkedvezmény helyett csak a könyvtáraknak ad némi pénzt, hogy a rászorulók kikölcsönözhessék a kiadványokat.
Hétfőn erőteljesen emelkedett a tokiói értéktőzsde fő mutatója elsősorban a Wall Street pénteki erős növekedését követve, illetve arra a hírre, hogy a Microsoft 44,6 milliárd dolláros vételi ajánlattal kereste meg a Yahoo internetes média társaságot.
Nagy-Britanniában 161 ezer ügyfelének hitelkártyáját érvénytelenítette elfogadhatatlanul magas adóskockázatra hivatkozva a Citigroup. A banknak 2,3 millió hitelkártya-ügyfele van Nagy-Britanniában, vagyis a letiltások a lakossági ügyfélkör 7 százalékát érintik.
A hazai bankok magas nyereségének sok oka van. Arról lehet vitatkozni, hogy miképpen képesek a bankok az ügyfeleik torkán a magas díjakat lenyomni. Olyan technika is létezik azonban, amelyik kifejezetten etikátlan.
Tavaly nyár óta mindössze nyolc kiemelt fejlesztés gazdájával kötött szerződést a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség abból a több százból, amelyeknek az elmúlt fél évben adott zöld jelzést a kormány - írja a Népszabadság. A lap információi szerint, a kudarcokat megelőzendő, a kabinet rövidesen dönt egy előterjesztésről, amely végre tisztázza a felelősségi köröket, egyértelművé, számon kérhetővé teszi a…
A múlt szerdán a Fed újabb fél százalékkal csökkentette az irányadó kamatlábat, ám az elemzők szerint még olcsóbb lesz a pénz, további kamatvágást várnak.
Budapesten, a Gyógyszerkutató Intézetben alakítják ki az AIDS-tapasz gyártó üzemét. A Lisziewicz Julianna által kidolgozott eljárás hasznosítása körül felgyorsultak az események: megérkezett az első a...
Tavaly nyár óta mindössze nyolc kiemelt fejlesztés gazdájával kötött szerződést a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség abból a több százból, amelyeknek az elmúlt fél évben adott zöld jelzést a kormány. A kabinet rövidesen dönt egy előterjesztésről, amely végre tisztázza a felelősségi köröket, és egyértelművé teszi a követelményeket írja a Népszabadság.
Írországban 94 százalékkal csökkent a műanyag zacskók felhasználása, miután 22 centes adóval terhelték meg a forgalmazásukat, és lakossági kampányt is folytattak a használatuk ellen. Helyette inkább textilre váltanak - írja a Világgazdaság.
Japán és Kína a Kelet-kínai-tenger vitatott hovatartozású vizei alatt meghúzódó gázmezők közös kitermelésére és a haszon megosztására készül - jelentette hétfőn egy japán üzleti lap. A Nikkei jelentés...
Tavaly nyár óta mindössze nyolc kiemelt fejlesztés gazdájával kötött szerződést a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség abból a több százból, amelyeknek az elmúlt fél évben adott zöld jelzést a kormány – írta hétfőn a Népszabadság.