Hírarchívum - Gazdaság - 2008 április

2008. április 1. kedd

ápr. 1
0:01
Lyukak a falban, kamerák az öltözőben (Népszabadság)
Az alkalmazottak úgy érezték, minden lépésüket figyelik, s gyanújuk beigazolódott: a Schlecker drogérialáncnál is szisztematikusan kémkedtek a munkavállalók után. Pár nap leforgása alatt ez már a második megfigyelési botrány Németországban, múlt héten a Lidl élelmiszerdiszkontról derült ki, hogy magándetektíveket és kamerákat állított rá az üzletekben dolgozó árufeltöltőkre, pénztárosokra.
ápr. 1
0:05
Dél-amerikai kukoricát is vetnek az idén a magyar gazdák (Népszabadság)
Sok hazai kukoricatáblán chilei vetőmagból kelhet ki az idén a termés, mert a tavalyi aszály miatt kevés a hazai vetőmag. A nagy forgalmazók dél-amerikai importból pótolják a hiányt, de azt ígérik, hogy mindebből a termelő és a fogyasztó semmit nem vesz majd észre.
ápr. 1
0:09
Részegítő ajánlattal nyerte a Pernod a vodkacsatát (Népszabadság)
A világ második legnagyobb szeszesital-gyártója, a Pernod Ricard nyerte a svéd állami tulajdonú Vin & Sprit megszerzéséért vívott csatát. A franciák 5,28 milliárd eurót fizetnek az Absolut Vodkát gyártó vállalatért, s átvállalják a 346 millió eurós adósságállományt is.
ápr. 1
0:13
Tőzsde: maradt az elnök és a vita (Népszabadság)
Semerre sem haladt a tőzsde tegnap: a börze közgyűlésén a felek ott folytatták, ahol korábban abbahagyták. Bár nyílt konfrontáció most nem volt - a BÉT elnöke maradt Szalay-Berzeviczy Attila, s az igazgatósági tagok sem változtak -, az osztrák nagytulajdonosok és a magyar cégek közötti ellentétek nem látszanak csitulni.
ápr. 1
1:09
Röviden (Népszabadság)
ápr. 1
1:13
Egy emelés, aztán jön a többi (Népszabadság)
Inflációs és állampapír-piaci aggodalmai miatt fél százalékponttal nyolc százalékra emelte az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank, s jelezte: még tartogat hasonló lépéseket. A piaci reakció alig értékelhető - a koalíciós válság miatt.
ápr. 1
1:14
Kisebb hiány, rosszabb finanszírozás (Népszabadság)
Csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya tavaly az előző évhez képest, az uniós pénzek miatt a finanszírozási igény is mérséklődött, de kevesebb külföldi tőke érkezett, miközben a magyar cégek lelkesen fektetnek be a határokon kívül. Emiatt a deficitet mindinkább adósság fedezi.
ápr. 1
1:18
Támogató testületet akar a Mol a Nabuccónak (Népszabadság)
ápr. 1
5:00
Többet fizetünk a gázért (inforadio.hu)
Április 1-jétől emelkedik a gáz ára. A lakosságnak átlagosan 5,8 százalékkal, míg a nem lakossági fogyasztóknak átlagosan 5,2 százalékkal kell többet fizetniük.
ápr. 1
6:02
Gyakori probléma a munkahelyi szundítás (mfor.hu)
Gyakori probléma a munkahelyeken, hogy az alkalmazottak elalszanak munkaidőben - derült ki a Peninsula, Anglia egyik legnagyobb munkajogi vállalatának felméréséből.
ápr. 1
6:06
A Raiffeisen nyerte a Global Finance "Legjobb bank Közép-Kelet-Európában" díját (Bankkártya.hu)
A Global Finance magazin a Raiffeisen Zentralbank-nak és a Raiffeisen International-nek ítélte oda a rangos "Kelet-Közép-Európa legjobb bankja" címet a régióban. Országos díjakat nyertek az Albániában, Bosznia-Hercegovinában, Szerbiában és Szlovákiában működő Raiffeisen bankok.
ápr. 1
6:26
Az olimpiai készülődés színe és visszája, például hol a pénz? (hvg.hu)
Már elindult öt kontinensen át Pekingbe vezető útjára az olimpiai láng, de ünnepi hangulatnak egyelőre nyoma sincs az ötkarikás mozgalomban. A kedélyeket világszerte felborzolta a kínai hatóságok erőszakos tibeti fellépése, a női kézilabda kvalifikációs tornák körül kirobbant botrány, a doppinggyanús versenyeredmények sora, idehaza pedig, hogy az olimpiai felkészülésre beígért támogatásoknak eddig…
ápr. 1
6:26
Korrupciós veszélyre figyelmeztet az ÁSZ (inforadio.hu)
Az Állami számvevőszék jelentése szerint a költségvetés úgy költött el 1500 milliárd forintot gazdaságfejlesztésre, hogy nem határozták meg: pontosan mi is számít gazdaságfejlesztésnek. A jelentés az intézményi átalakulások hibáira és korrupcióveszélyre is felhívja a figyelmet.
ápr. 1
6:32
A kereskedők félnek a bírságtól (Napi Online)
ápr. 1
6:32
Osztják a földet Kubában (privatbankar)
Használaton kívüli mezőgazdasági földterületeket adnak ki Kubában gazdáknak művelésre, szövetkezeteken keresztül - jelentették be kedden a szigetországban az állami televízióban. Az intézkedés célja a...
ápr. 1
6:37
Elhunyt a vizitdíj - élt 13 és fél hónapot (privatbankar)
Április 1-től, azaz mától nem kell a háziorvosnál és a szakrendelőkben vizitdíjat, illetve a kórházakban kórházi napidíjat fizetni. Elég lett volna januárban eltörölni, de előrehozták, ha már megszavazta a nép
ápr. 1
6:42
Plasztikpénz: ahány bank, annyi szokás? (Napi Online)
ápr. 1
6:46
Hitelválság: újabb tízezrek kerülhetnek utcára (mfor.hu)
Legalább tízezer munkahely kerül veszélybe az angliai pénzügyi szektorban a következő három hónapban – derül ki a CBI előrejelzéséből.
ápr. 1
6:58
Kisebbségben: Gyurcsány legjobb esetben "béna kacsa" lesz? (privatbankar)
A koalíció vége ténylegesen a gazdasági reformok végét és a politikai instabilitás időszakát jelzi - írta a Reuters. Az MSZP és az SZDSZ szerint is elképzelhető a kisebbségi kormányzás
ápr. 1
7:07
Mindegy, mennyi a munkanélküliségi ráta (FigyelőNet)
A munkanélküliségi ráta nő, de nem a munkanélküliség - véli az FN által megkérdezett szakértő. A KSH szezonális okokat lát a változások mögött. A vállalkozások jobb ha nem számítanak a munkakínálat növekedésére. Annyi biztos, van 350 ezer ember hazánkban, aki nem tudni miből él.
ápr. 1
7:09
A cégek felénél nincs HR-stratégia (FigyelőNet)
A vállalatoknak kevesebb mint a fele tartja fontosnak a dolgozók képzését, az utánpótlás-nevelést pedig alig az ötödük. Étkezési jegyet és mobiltelefont csaknem az összes cég juttat az alkalmazottainak, ám a fizetést csak a 60 százalékuk emeli évente, néhányan akkor is csak a vezetőkét. Sokuknál a HR-stratégiák is gyerekcipőben járnak – derült ki az Országos HR Benchmark Felmérésből.
ápr. 1
7:19
Lassít az USA-ban a Tesco (origo.hu)
A brit Tesco Plc, amely Nagy-Britanniában nagy harcban áll a világóriás amerikai Wal-Marttal, lefékezte a tengerentúlon korábban megkezdett ellentámadást: bejelentette, hogy három hónapra leállítja terjeszkedését az Egyesült Államokban - értesült a Napi Gazdaság.
ápr. 1
7:26
Leválasztja hitelkártya-üzletágát a Citigroup (Index)
A cél, hogy megállításk a bank profitjának további zuhanását.
ápr. 1
7:30
Újabb milliárdos megrendelést kapott a Boeing (mfor.hu)
Akár 55 darab 737-800-as repülőgépet is rendelhet a Malaysia Airlines a Boeing amerikai repülőgépgyártótól. A légitársaság továbbra is meg akarja vásárolni a korábban bejelentett hat Airbus A380-as szuperjumbót, a szállítási késések ellenére.
ápr. 1
7:30
Százmilliókat folyósít a MiFiN (piacesprofit.hu)
Új, kedvező kamatú, az Európai Unió által finanszírozott támogatott hitel jelent meg a piacon a nem "bankképes" vállalkozások számára. Az unióhoz legutóbb csatlakozott államok közül elsőként Magyarországon került piacra ez a visszatérítendő támogatást nyújtó hitelkonstrukció. Első közreműködő szervezetként a Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató - MiFiN - Zrt. kapcsolódott be a projektbe.
ápr. 1
7:31
Plasztikpénz: ahány bank, annyi szokás (Index)
A megélhetési nehézségek egyesek szerint kedveznek, mások szerint ártanak a hitelkártyapiacnak.
ápr. 1
7:34
Bush és Brown összefognak a pénzpiaci válság ellen (Hírszerző)
Amerikai-angol válságstáb alakul a pénzpiaci zavarok kezelésére: George Bush amerikai elnök és Gordon Brown brit miniszterelnök megállapodott, hogy fokozzák a két ország együttműködését.
ápr. 1
7:37
Drágulnak a frankhitelek (Index)
A bankok megkezdték a kondíciók átdolgozását, 0,5-1 százalékponttal magasabb a kamat.
ápr. 1
7:41
Leválasztja hitelkártya-ágazatát a Citigroup (origo.hu)
A Citigroup Inc. vezetése átszervezi a bank fogyasztói banki ágazatát: leválasztja a hitelkártyákkal foglalkozó részleget, s az így visszamaradó tevékenységeket (főként a bankfiókok működtetését és a nem banki hitelezést) öt regionális egységbe szervezi - olvasható a Napi Gazdaságban.
ápr. 1
7:41
Új világ a tévézésben: elindult a digitális kábelszolgáltatás (privatbankar)
Régen tapasztalt pezsgés jellemezte márciusban a hazai kábelpiacot, a legnagyobb cégek egymással versenyezve jelentették be új szolgáltatások elindítását - írta keddi számában a Világgazdaság. A digit...
ápr. 1
7:42
Jó adósok a magyar diákhitelesek (Index)
A százezer adósból csak 3800-an nem fizetik a törlesztést.
ápr. 1
7:43
Csúszással érezzük meg a gázáremelést (origo.hu)
Mától a lakossági fogyasztók átlagosan 5,8 százalékkal, az ipari felhasználók átlagosan 5,2 százalékkal fizetnek többet a földgázért. Miután ez a drágulás elmarad a Magyar Energia Hivatal által eredetileg javasolt 13,5 százalékos áremeléstől, előrevetíti, hogy az év hátralévő időszakában további drágulásra számíthatunk - olvasható a Napi Gazdaságban.
ápr. 1
7:46
Rendőrt játszanak a BKV-ellenőrök? (privatbankar)
Különösebb magyarázat nélkül elkobozta a BKV ellenőre egy diáklány bérletét, amelynek kiváltásáért majd négyszer annyit kér tőle a cég. A Független Jogász Fórum elnöke szerint aggályos, hogy hatóságké...
ápr. 1
7:47
Emelkedéssel zárt hétfőn a Wall Street (eBroker)
Hétfőn emelkedéssel zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók egy viszonylag eseménytelen nap után. A mutatókat elsősorban az húzta fel, hogy az Egyesült Államok közép-nyugati térségében a vártnál kedvezőbben alakult a beszerzőmenedzser index (Chicago PMI), amely az első a héten napvilágra kerülő számos makrogazdasági mutató közül.
ápr. 1
7:49
OKSZ nem az árbevételtől tenné függővé a bírság nagyságát (DunaTV)
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) véleménye szerint az új fogyasztóvédelmi bírságnak a vétség súlyához, a kifogásolt áru, szolgáltatás értékéhez kell igazodnia.
ápr. 1
7:51
Adóbevallás elektronikusan (mfor.hu)
A tavalyi adóbevallások során a vállalatok döntő többsége már elektronikus úton intézte ügyeit. Előreláthatólag idén is hasonlóképpen lesz, és a szakértők szerint egy-két éven belül a papír alapú bevallás legfeljebb elvi lehetőség marad.
ápr. 1
7:52
Gyorsan nő a bioetanol-kutak száma (origo.hu)
Magyarországon már tíz töltőállomáson tankolhatnak bioetanolt az autósok- Az E85-ös üzemanyag 70-100 forinttal olcsóbb a 95-ös benzinnél - olvasható a Napi Gazdaságban.
ápr. 1
7:52
Csúszik a Discovery kilövése (privatbankar)
Közel egy héttel később a tervezettnél, május 31-én indul a Nemzetközi Űrállomáshoz a Discovery űrrepülőgép - jelentette be hétfőn az amerikai űrkutatási hivatal. Eredetileg május 25-én indították vol...
ápr. 1
7:53
Mindenki Apple akar lenni (Index)
A Microsoft brandjét felfrissítenék, a világon nincs környezetbarát márka – derül ki egy felmérésből.
ápr. 1
7:53
Tőzsdezárás - London, Frankfurt: felfelé, de nem eléggé (eBroker)
A nap fő tőzsdei híre hétfőn az volt, hogy véget ért egy negyedév, amikor a vezető nyugat-európai részvények áralakulása alapján számolt FTSEurofirst 300 index, miután 0,4 százalékkal tovább esett a nap végére, 1260,39 pontra, idei veszteségét 16 százalékosra növelte, azaz 2002. harmadik negyedéve óta a legrosszabb negyedévi teljesítményét produkálta.
ápr. 1
7:55
Japán részvénypiac: erősödés kedden (eBroker)
A tokiói értéktőzsde fő mutatója kedden 1,4 százalékkal emelkedett az exportőr cégek felfelé ívelése által ösztönözve. A tokiói javulás a Wall Street nyereségét követi. A tokiói részvénypiac annak ellenére javult a hétfői éles esés után, hogy a vártnál kedvezőtlenebb volt a japán üzleti hangulatot jelző tankan- mutató.
ápr. 1
8:04
Devizapiac: kedden bizonytalan a forint iránya (eBroker)
Kedden bármilyen irányban mozdulhat el a forint, amelynek mozgását nem a kedden közzéteendő adatok, hanem a politikai viharok határozzák meg - hivatkozik helyi kereskedők véleményére a DowJones hírügynökség.
ápr. 1
8:06
Tokio pluszban zárt (Index)
A tokiói értéktőzsde fő mutatója kedden 1,4 százalékkal emelkedett az exportőr cégek felfelé ívelése által ösztönözve.
ápr. 1
8:07
Chilei kukoricával pótoljuk a vetőmaghiányt (FigyelőNet)
Sok hazai kukoricatáblán chilei vetőmagból kelhet ki az idén a termés, mert a tavalyi aszály miatt kevés a hazai vetőmag – írta a Népszabadság.
ápr. 1
8:07
Gyurcsány marad, az SZDSZ távozik (Napi Online)
ápr. 1
8:08
Növelik a művelésbe bevont terület nagyságát Kubában (Index)
Használaton kívüli mezőgazdasági földterületeket adnak ki Kubában gazdáknak művelésre, szövetkezeteken keresztül - jelentették be kedden a szigetországban az állami televízióban.
ápr. 1
8:12
Sokallja a fogyasztóvédelmi alapbírságot az OKSZ (mfor.hu)
Második olvasatban tárgyalja a héten a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos három jogszabályt a kormány. Önálló törvényjavaslatként él a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tiltásáról szóló uniós direktíva, illetve az élelmiszerláncok ellenőrzését szabályozó jogszabály. Mindezek az új szabályok szükségessé teszik a fogyasztóvédelmi törvény módosítását, számol be a Napi Gazdaság.
ápr. 1
8:12
Újabb megfigyelési botrány Németországban (origo.hu)
A Lidl nem volt egyedül a dolgozók utáni kémkedéssel: a Schlecker drogérialáncnál is szisztematikusan kémkedtek a munkavállalók után - olvasható a Népszabadságban.
ápr. 1
8:14
Hamarosan drágul a cigi (origo.hu)
Emelkedik a cigaretta jövedéki adója április elsejétől, a korábbi 13 965 forint helyett 14 460 forint lesz a jövedéki adó minimuma 1000 szálanként - tájékoztatott Patai András, a Magyar Dohányipari Szövetség ügyvezető elnöke hétfőn. Azt, hogy mennyivel drágulnak a különböző márkák a fogyaszóknak, még nem lehet tudni.
ápr. 1
8:15
Mától drágább a gáz (Index)
Egy hónapos csúszással érezzük meg a gázáremelést.

Keresés