Míg tavaly egy négymilliós használt gépkocsit egymillióért vihettek és vittek is el, az idén az átlag alapján már 2,8 milliót adnak érte az adóhatóság árverésein. Az árverési cápák árleszorító gyakorlatának az ingóságok esetében az internetes aukciós rendszerrel vetettek véget.
A piac végül mégis "sarokba szorította" az MNB-t, a kamatemelés azonban "szinte bizonyosan rossz döntésnek fog bizonyulni", mivel a likviditáshiánytól eltorzított adósságpiac "gazdasági képtelenségeket áraz" - áll a Merrill Lynch londoni befektetési részlegének elemzésében.
- Régen voltunk ilyen rossz helyzetben - utalt tegnap a koalíciós válságra Lengyel László, a Pénzügykutató elnök-vezérigazgatója. Petschnig Mária Zita főmunkatárs viszont azzal érvelt az intézet új gazdasági prognózisának bemutatásakor, hogy az előrejelzés nem vehette számításba a politikai kockázatokat.
Három országos napilapban közzétett hirdetésben kérte Miskolc, és a város vagyonát kezelő holding a kormányt, hogy ne engedje magánkézbe adni a Miskolci Fűtőerőművet (Mifű Kft), biztosítsa az önkormányzat cégének elővásárlási jogát. A Mifű 99,6 százalékát eladni kívánó tulajdonos, a Magyar Villamos Művek (MVM) közleményben jelezte: a jelenlegi jogszabályok mellett erre nincs lehetőség.
Pénzügyi problémái miatt felfüggesztette a felügyelet a MÁV Biztosítót: az egyesület nem köthet új gépjármű felelősségbiztosítási szerződéseket. Ha a társaság rövid időn belül nem rendezi a helyzetet, el kell adnia teljes kötelezőbiztosítási állományát. Az egyesülettől hamarosan távozhat a vezérigazgató.
Aranypénz, ami ezüstből készült, tallér, ami kétszáz évig élt, és decimális pénzszámítás, amit mi kezdtünk. Egységes pénz már a középkorban volt, amikor olajban sütötték meg a rossz pénzt verő mestereket.
Várhatóan átlagosan 31 százalékkal emelkednek a mezőgazdasági reáljövedelmek 2006 és 2014 között az Európai Unió 2004-ben csatlakozott tíz országában - jósolja az Európai Bizottság, amely pénteken tette közzé az említett időszakra vonatkozó agrár-előrejelzéseit.
Elhúzódó kiigazításra számítanak a Pénzügykutató Zrt. munkatársai, akik szerint idén 2,3 százalékos lesz a gazdaság bővülése és jövőre sem gyorsul 3 százalék fölé a növekedés. A folytatásra nézve nem túl bíztató, hogy noha a külső és a belső egyensúly egyaránt jelentős mértékben javult, elmaradt a gazdaságpolitika hitelességjavulása - hangzott el a kutatóintézet tegnapi tájékoztatóján.
A pénzmosás és a terorizmus finanszírozása elleni küzdelem részeként április elsejétől az ezer euró (jelenlegi árfolyamon 256 ezer forint) feletti postai sárga csekk befizetéseknél személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel, jogosítvánnyal kell azonosítaniuk az ügyfeleknek magukat. A kisebb összegeknél is fel kell azonban tüntetni a nevét s valamelyik okmányának a számát is annak, aki a pénzt…
Milka, Bridgestone és Versace: mi a közös bennük?A válasz: az internetes jelenléthez mindhárom cég a nemrégiben létrehozott ".eu" felső szintű domain-t (Top Level Domain, TLD) választotta.
Egyelőre nem áll politikusnak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) újraválasztott elnöke. De nem csak azért, mert a mai viszonyokat minden eddiginél visszataszítóbbnak látja: Szalay-Berzeviczy Attila inkább a sikeres magyar cégek becsábításáért küzd majd.
Nyolc év elteltével Magyarország ismét részt vesz a Travel and Vacation Show kanadai utazási kiállításon, amelyet ezen a hétvégén Ottawában rendeznek meg - tájékoztatott Bakos László konzul.
A tervek szerint legkésőbb az év vége felé, vagy a jövő év elején kibocsátják az első kedvezményesen megvásárolható részvényeket az Új Tulajdonosi Program (ÚTP) keretében - mondta Molnár Csaba országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón pénteken, Gyulán.
Rövid távon nincs komolyabb gazdasági hatása a politikai válságnak - véli a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója. Lengyel László szerint már a népszavazás óta beárazták a piaci szereplők, hogy a reformokat nem lehet továbbvinni. A gazdaságkutató szakember szerint egyetlen kitörési pont lehetséges: ha szakértő miniszterelnököt kérnek fel kormányzásra.
Az Egyesült Államok az 1930-as évek óta a legsúlyosabb pénzügyi válságba került, a gazdaságot egy önerősítő romlási folyamat fenyegeti - állapítja meg Soros György magyar származású milliárdos a 2008-as pénzügyi válságról írott új könyvében.
Egyre valószínűbb a hétfői BKV-sztrájk, miután a tárgyalások nem vezettek eredményre a közlekedési vállalat vezetősége és a szakszervezetek között. Az egyeztetés vasárnap folytatódik. Amennyiben egy hétig vagy hosszabb ideig maradna közforgalmú közlekedés nélkül Budapest, az már komoly gondokat okozna a város, és részben az ország életében is.
Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozatában tovább folytatjuk az orfeumok világának bemutatását. Írásunkban megemlékezünk a félmeztelen maláj táncosnőkről, s kiderül az is, miként hódította meg Josephine Baker a fővárosi közönség szívét. E héten is lesz találós kérdés, sőt, még egy izgalmas fotót is mellékelünk a művésznőről a cikkhez...
Első fokon a könnyűzenei csatornát üzemeltető Viacom International-nek adott igazat a Fővárosi Bíróság abban a perben, melyet a Magyar Televízió indított el az "MTV" védjegy használatától való eltiltá...
Már az amerikai kormány is a recesszió lehetőségéről beszél; a pénzügyminisztérium egy vezetője szerint azonban nem az a lényeg, miképpen nevezik a jelenlegi gazdasági lelassulást.
Megélénkült a magyar franchise-piac a kávézó-láncokat tekintve. A magyarok szeretik a kávét és a kávéházakat, ezt pedig több külföldi befektető is észreveszi. Egyszerre több nemzetközi hálózat is célpontnak nézte ki a magyar piacot, illetve több potenciális átvevő is jelentkezett, hogy egy külföldön látott kávézólánc franchise-jogát szeretné megvásárolni.
A jövő év első negyedévéig 2,2 százalékkal, az idei második negyedévre 1,8 százalékkal lehet több a foglalkoztatottak létszáma a munkaügyi kirendeltségek környezetében megkérdezett, országosan több mint 7.600 válaszoló cég feltételezése szerint.
Az MDF szerint felháborító, hogy az üres CD és DVD lemezekre kivetett szerzői jogdíj eléri a digitális adathordozók előállítási költségének száz százalékát, amelynek nagy része ráadásul nem a magyar, hanem az angolszász előadókat gyarapítja. Követhetetlen az üres kép- és hanghordozókra kivetett szerzői jogdíj megállapításának módja, mértéke pedig tarthatatlan.
A nagy hazai tévék - hírfőnökeik szerint - felkészültek a rendkívüli eseményekre, ugyanakkor nem az a kérdés, hogy hatalmas változásokat hoz-e a médiában a technikai fejlődés, hanem az: mindez hová vezet.
Negyedére zsugorodott és egyszereplős lett a hazai répacukorgyártás, miután a szerencsi gyár is bezár. Pedig hamarosan újra jó üzletté válhat a cukorgyártás - írja a Figyelő.
A Malév a meglévő három oroszországi desztináció mellett további két útvonal megnyitását tervezi - közölte Leonov Péter, a Malév vezérigazgatója, de a helyszíneket még nem kívánta megnevezni.
Megszűnt a licitálási ügyeskedés az APEH árverésein, így az adóhatóság magasabb árakért tud túladni az eladósodott állampolgároktól származó vagyontárgyain - olvasható a Népszabadságban. Emelték a vételár minimumát, a licitálók pedig anonim módon vehetnek részt az árverésen január óta.
Egymillió 270 ezer dollárért kelt el egy Stradivarius mesterhegedű a Christie,s aukciós cég New York-i árverésén. A "Penny" néven ismert hangszert, amelyet utolsó tulajdonosa, a tavaly elhunyt Barbara Penny brit hegedűművész után neveztek el, az árverés szervezői előzetesen 1-1,5 millió dollárra értékelték.
Macedóniának mielőbb be kell lépnie a NATO-ba - jelentette ki George Bush amerikai elnök Zágrábban, a Szent Márk téren, a horvát főváros politikai központjában mintegy ezer ember előtt. Bush hangs...
Az összes kieső munkanap több mint fele kapcsolatba hozható a munkahelyi stresszel, amely vezetőket és alkalmazottakat egyaránt fenyeget. Egyre több cég, szervezet ismeri föl, hogy föl kell lépnie a dolgozóit szorongató stressz ellen.
Több mint 14 hónapos intenzív vizsgálat után a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) és a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (IEC) (http://www.iso.org) közös technikai bizottsága befejezte az Ecma International által benyújtott 29500-as számú Office Open XML nemzetközi szabványtervezet értékelésének hivatalos eljárását.
Elutasították a szakszervezetek képviselői a BKV Zrt. menedzsmentje által készített, és a szombati tárgyaláson bemutatott megállapodás tervezetét, közölte Nemes Gábor, a Cinkotai Autóbusz Üzem Szakszervezet elnöke az MTI-vel a tárgyalás szünetében.
A világon a legdinamikusabban a kínai, az indiai és az orosz légipiac fejlődik - mondta Leonov Péter, a Malév vezérigazgatója. A Malév most még az orosz piacra koncentrál, ahol a forgalmat és a bevételeket kívánja növelni, egyebek mellett orosz légitársaságokkal kötött együttműködési megállapodásoktól is - tette hozzá.
A jövő év tavaszára 2,2 százalékkal, az idei második negyedévre 1,8 százalékkal lehet több a foglalkoztatottak létszáma az Állami Foglalkoztatási Szolgálat országos felmérése szerint. A munkaügyi kirendeltségek környezetében országosan több, mint 7600 céget kérdeztek meg.
A Malév a meglévő három oroszországi desztináció mellett további két útvonal megnyitását tervezi - közölte Leonov Péter, a Malév vezérigazgatója, de a helyszíneket még nem kívánta megnevezni. A Budapest Airport kapcsán a vezérigazgató elmondta, hogy a repülőtér átépítésétől a szolgáltatások ár-érték arányának javulását várja.
Vasármap lerakják az alapkövét egy 230 megawatt kapacitású erőműnek vasárnap Vásárosnaményban. Az erőművet a Magyar Villamos Művek Zrt. és a System Consulting közös projekttársasága, a Kárpát Energo Kft. valósítja meg. A System Consulting Kapolyi László nevével fémjelzett energetikai cég.
A több milliárd euróra értékelt, de súlyosan eladósodott Bori Bányászati és Fémkohászati Kombinát vevőjelöltje néhány órával a fizetési határidó lejárta előtt lépett vissza az üzlettől. A kelet-szerbiai vállalat privatizációja ezáltal már másodszor hiúsult meg, ami után végül a tender második helyezettje, Oleg Deripaszka orosz milliárdos lehet a befutó.
Lehet, hogy mégis Oleg Deripaszka orosz milliárdosé lesz a Bori Bányászati és Fémkohászati Kombinát, miután a magyar származású üzletember, Mirko Kovac cége, az osztrák A-tek elállt az üzlettől.
A Napilapok Világszövetsége (World Association of Newspapers - WAN) és a Szerkesztők Világfóruma (World Editors Forum - WEF) arra kérte Jacques Rogge urat, a Nemzetközi Olimpia Bizottság elnökét, hogy v és a sajtószabadság valamint az újságírók közvetítési jogának tiszteletben tartására.
"A világ az első igazán globális financiális válsággal néz szembe" - mondta Gordon Brown egy konferencián. Nagy-Britannia miniszterelnöke teljesen átalakítaná a Nemzetközi Valutaalapot (IMF), hogy az valamiféle korai figyelmeztető rendszerként működhessen a nemzetközi gazdasági élet számára.
Lehetséges, hogy Szlovákia 2009 elején az eurózóna 16. tagja lesz - közölte Joaquín Almunia, az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosa és Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szombaton, a szlovéniai Brdóban.
A francia Total olajcég bejelentette, hogy egy kínai állami tulajdonú alap részesedést szerzett a vállalatban. A Total szóvivője nem nevezte meg a kínai vevőt, és az átadott érdekeltség nagyságát, ami mintegy 1,6 százalékos a Financial Times szerint.
Az amerikai kormányzat pénteken közölte: a március havi országos munkanélküliségi ráta 5,1 százalék lett. Az elemzők 5 százalékot vártak a februári 4,8 százalék után.
Lehetséges, hogy Szlovákia 2009 elején az eurózóna 16. tagja lesz - közölte Joaquín Almunia, az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosa és Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a szlovéniai Brdóban.
Lehetséges, hogy Szlovákia 2009 elején az eurózóna 16. tagja lesz - közölte Joaquín Almunia, az EU gazdasági és pénzügyi biztosa és Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke az EU-pénzügyminiszterek tanácskozásán Szlovéniában. Egy magas rangú EU-diplomata szerint valószínű, hogy Szlovákia zöld jelzést kap.
A magyarországi városok közül Debrecen fejlődik a legdinamikusabban - mondta Borsi László, a Lakásvásár médiacsoportjának elnöke szombaton, amikor a Kölcsey Központban megnyitotta az 5. Debreceni Lakásvásárt.