Kígyózó kocsisorok a horvát autópályákon, magyar szótól hangos Antalya, a Balatonnál aktívan pihenő fiatalok és családok, valamint néhány csődöt jelentő utazási iroda - a szakemberek szerint ezt hozhatja a nyári turista szezon.
Az autóhitelezőket öt milliárd forintos kár éri, mert a "részletes" autókat olyankor is árverezik, amikor nem lehetne. Ezt a pénzt a jó adósok fizetik.
Nem terjesztett elő olyan kérést az OMV vezetése a cég közgyűlése elé, amelyben felhatalmazást kér a Mol felvásárlására - tudatta a magyar olajtársaság. Az OMV felvásárlási kísérletére válaszul született magyar jogszabály szerint ugyanis egy vételi ajánlathoz már az ajánlatot tevő cég közgyűlésének döntése is kell.
Ötmilliárdos beruházással növényolaj-ipari sajtolóüzem épül a Bács-Kiskun megyei Foktőn, az üzem ünnepélyes alapkőletételére tegnap került sor. A gyár éves szinten 600 ezer tonna olajosmagot tud feldolgozni. A 2009 első félévére elkészülő üzem a dél-magyarországi régióban 100 új munkahelyet teremt és állami támogatás nélkül épül.
A 2011-2013 között üzembe lépő nyírtassi óriásgázerőmű működtetéséhez legalább 100-150 mérnökre lesz szükség - becsülte tegnap tartott helyszíni tájékoztatóján Papp László polgármester. Az ország legnagyobb tervezett áramtermelőjének otthont adó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, kétezer lakosú településen és környékén - a nagy munkanélküliség ellenére - ilyen képzettségű szabad munkaerő nincs.
A mezőgazdaság, a közszolgáltatások és az export húzhatja maga után - statisztikai és reálgazdasági értelemben egyaránt - a magyar gazdaságot, erre utal a tegnap közzétett 1,6 százalékos első negyedévi növekedési adat, amely a tavalyi nagyon szerény teljesítményhez képest némi javulást ígér.
Visszaminősítették, illetve visszaminősítési felülvizsgálat alá vették csütörtökön a nagy nemzetközi hitelminősítők a Magyarországon is jelenlévő brit Tesco kiskereskedelmi lánc cégadósi besorolásait, az áruházhálózat dél-koreai akvizíciós terveire és romló pénzügyi mutatóira hivatkozva.
Evás cégem van, milyen járulékokat kell fizetnem magam és alkalmazottaim után? A praxisjog vagyonértékű jog, így az adózása másként történik, ez igaz? Mikor jár a lakáscélú hitelszerződés után kedvezmény, mit tehet az adóstárs? A megváltozott munkaképességű alkalmazott után milyen kedvezmények járnak?
Tavaly az amerikaiak több pénzt költöttek szerencsejátékra, mint mozijegyre vagy édességre - írja az msnbc.com egy most megjelent statisztikára hivatkozva. A szakemberek ugyanakkor hozzáteszik, hogy az elmúlt évtized emelkedése ezen a területen is megfordulhat, mivel a hitelválság miatt az embereknek egyre kevesebb pénzük van olyan szórakozásra, mint a kaszinó.
Az SZDSZ legfontosabb feladata, hogy a költségcsökkentő állam és az állami adócsökkentés, az egykulcsos adó programját képviselje - jelentette ki Kóka János, a párt elnöke.
A fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű emberekről való gondoskodás messze túlnő a gazdasági érdekeken, a társadalomnak alapvető kötelessége, hogy sajnálgatás helyett a rászorulók számára lehetőséget teremtsen meglévő képességeik fejlesztésére és kibontakoztatására - hangoztatta Tarcsi Gyula, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára Szombathelyen egy osztrák-magyar munkaügyi…
Wágner Tibor május közepétől a kevés magyar vezető számát gyarapítja, aki globális pozícióba jutott valamelyik multinacionális társaságnál. A Sony Ericsson vezetőjét arról kérdeztük, miként és miért kerülhet egy magyar szakember londoni irányítói székbe, s mi az oka, hogy csak kevesen vállalkoznak honfitársaink közül ilyen magas pozícióba kapaszkodni.
Az NCR Corporation bejelentése szerint a következő két évben körülbelül kilencmillió eurót kíván költeni egy csúcskategóriás budapesti kiválósági központ létesítésébe, ahol a tervek szerint 130 embert foglalkoztatnának.
A közép- és kelet-európai országok megőrzik lendületüket a kedvezőtlen nemzetközi helyzetben is, a KKE-régió továbbra is helytáll a pénzpiac kihívásaival szemben. A nemzetközi befektetők alaposan megvizsgálják az egyes országokat - áll többek közt az UniCredit Bank közleményében, mely térségünk pénzpiaci helyzetének elemzésével foglalkozik.
Az SZDSZ legfontosabb feladata, hogy a költségcsökkentő állam és az állami adócsökkentés programját képviselje - jelentette ki Kóka János. Ehhez talált 1000 milliárdot.
Csütörtökön a török központi bank a piaci várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal 15,75 százalékra emelte az alapkamatot az eddigi 15,25 százalékról. A török líra árfolyama a bejelentést megelőzően...
Visszaminősítették, illetve visszaminősítési felülvizsgálat alá vették csütörtökön a nagy nemzetközi hitelminősítők a Magyarországon is jelenlévő Tesco lánc cégadósi besorolásait.
Közel tíz milliárd forintos új, zöldmezős beruházással cserépgyár épül Békéscsabán - közölte a Tondach Magyarország Cserép- és Téglagyártó Zrt. vezérigazgatója.
Július elsejétől akár 12-15 százalékkal is emelkedhet a földgáz ára hazánkban. Amennyiben a kormány nem élne a második negyedévi árváltoztatás lehetőségével, akkor októberben húsz százalék feletti drágulás is bekövetkezhet – írta a Magyar Nemzet.
Most fizetjük a 2001 eleje és 2006 közepe közötti súlyos tévelygés árát - jelentette ki Surányi György a Napi Gazdaságnak adott interjújában, melyet az MTV idéz.
Egyes jelek szerint megállhat az élelmiszerárak emelkedése, ami a múlt nyáron kezdődött el, gazdasági, politikai és etikai vitákat indítva el arról, hogy a bioüzemanyagok termelése megengedhetetlen módon csökkenti az emberiség élelmezésének alapjául szolgáló földterületeket - írja a Napi Gazdaság.
A világ egyik legismertebb építőipari anyagokat gyártó és forgalmazó cége, a Mapei nem csak magas minőségű és széles palettát lefedő termékkínálatával vívta ki piaci előnyét szerte a világon. A vállalat számára legalább ilyen fontos a felelősségteljes magatartás a munkatársai, a szakma képviselői, valamint a szélesebb értelemben vett társadalom iránt. És bár ilyenkor nem elsősorban üzleti…
Dusan Caplovic, a szlovák kormány miniszterelnök-helyettese pénteken sajnálkozásának adott hangot, amiért Budapest a kétoldalú kapcsolatokban elvárható "tartalmi előrehaladás" híján, a vezető szlovák ...
Az SZDSZ legfontosabb feladata, hogy a költségcsökkentő állam és az állami adócsökkentés, az egykulcsos adó programját képviselje - jelentette ki Kóka János, a párt elnöke csütörtökön Kaposváron.
A korábbi évek agresszív akvizíciói után megfontoltabb lépésekre készül az elsőszámú magyar bank. Oroszországban például az OTP Bank vezérigazgató-helyettese szerint addig nem érdemes tovább terjeszkedni, amíg nem lehet látni a likviditási válság végét.
A "Bringázz a munkába!" akció első félidejében több mint 5.300 egyéni és csaknem 700 csapat regisztrálta magát a programba - közölte a kezdeményező Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM).
Az USA második legnagyobb piaci értékű vállalata, a General Electric Co. (GE) el akarja adni háztartási gépeket gyártó üzletágát - értesült a Napi Gazdaság.
Az internetszolgáltatók egyelőre csak kísérleteznek a jelenlegi csomagoknál lényegesen nagyobb sebességet kínáló technológiákkal, miközben például Németországban már össze is vesztek rajta cégek és a hatóság. Magyarországon a tavalyi év óta növekszik ugrásszerűen a szélessávú internet előfizetések száma, az új belépők azonban a legolcsóbb és legkisebb sávszélességet kínáló csomagokat választják. A…
A nyár közeledtével ismét egyre több hallgató vállalna diákmunkát, és egyre kevesebb azoknak a száma, akik kizárólag szülői támogatásból tudják a tanulmányaikat, netán a nyaralásukat kifizetni. Vannak azonban olyanok is, akik már általános vagy középiskolás korukban dolgoznának – ők a legtöbbször feketén.
[1908. első félév] A Dunán, Tiszán, Dráván és Száván, valamint a mellékfolyóikon, nemkülönben a Balatonon vízlefolyási és szabályozási munkálatokra százkilenczvenkétmillió korona engedélyeztetik...
Európa legnagyobb fürdőkomplexuma jön létre 2009-re Hajdúszoboszlón, ha megvalósul a 2007-ben egy kormánydöntés alapján 2,25 milliárd forintos európai uniós támogatásban részesült projekt, az Aqua-Palace élményfürdő - írja a Napi Gazdaság.
Rengeteg még a tennivalónk ahhoz, hogy a megújuló energiaforrások valamivel több mint 3,6 százalékos jelenlegi részarányát sikerüljön 2020-ra az uniós direktíváknak megfelelő 20 százalékra növelni - írja a Napi Gazdaság.
Bár a tavalyi év nem volt túl jó a unit-linked-biztosítások alapját képező eszközalapok többségének, a hazai biztosítók egy része nem igazán tapasztalt elbizonytalanodást az ügyfeleknél - írja a Napi Gazdaság.
Különböző elképzelések már körvonalazódtak a fórumon, ám még egyeztetéseket igényelnek, és nem tudni, mikor ül össze legközelebb a testület. Úgy tudjuk, legkorábban ősszel.
Egyre több állampolgárt sikerül bevonni az egészségbiztosításba, ezért a járulékcsökkentés lehetőségét fontolgatja a kormány - azonban az egészségügy is bejelentkezett a pénzért.
A kedvező külső konjunktúra ellenére továbbra sem képes érdemben gyorsulni a hazai gazdaság, a tavalyi fiskális sokk miatt ugyanis zuhant a belföldi fogyasztás és a beruházás - írta pénteken a Világgazdaság.
Az infláció jelenti Szlovákia számára a legnagyobb veszélyt az euróbevezetési folyamat során, mivel kérdőjelek merülnek fel annak fenntarthatóságával kapcsolatban. Az Erste Bank elemzése szerint a konvergencia elkerülhetetlen: az elkövetkező évtizedekben Szlovákiában magasabb infláció várható, mint az eurózónában. Ugyanakkor az ország csatlakozása az egész régióban precedenst teremthet, és ha a…