A különböző forrásokból származó jövedelmekre egységesen érvényes egykulcsos adó mellett érvel cikkünk szerzője, aki személyes felelősséget is érez a követett adópolitika gazdasági és morális következményeiért.
Kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa hétfőn, az elemzők jelentős többsége a jelenlegi 8,25 százalékos alapkamat 25 bázispontos emelését várja. A kérdés az, hogy a világszerte felívelő olaj- és élelmiszerárakat féken lehet-e tartani Magyarországon kamatemeléssel, vagy sem.
Eddig 2,7 millió négyzetméter kereskedelmi létesítmény épült Magyarországon, de a fejlesztés tovább folytatódik, mivel a következő 10 évben 50 százalékkal növekszik a kiskereskedelmi fogyasztás - áll a Collier International elemzésében.
A fővárosi ivóvíz átlagos minősége jóval kedvezőbb az EU-határértékeknél, különösen a nitrit és az ammóniatartalom marad el azoktól - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) statisztikai tükör című összeállításában.
Még amikor igazán rosszak a piacok, akkor sem nagyon lehetünk biztosak abban, hogy az árak továbbra is esni fognak. Inkább úgy szoktunk fogalmazni, megnőtt a bizonytalanság. Az ilyen periódusokra is vannak jó termékek.
Eddig 2,7 millió négyzetméter kereskedelmi létesítmény épült Magyarországon, de a fejlesztés tovább folytatódik, mivel a következő 10 évben 50 százalékkal növekszik a kiskereskedelmi fogyasztás.
Eddig 2,7 millió négyzetméter kereskedelmi létesítmény épült Magyarországon, de a fejlesztés tovább folytatódik, mivel a következő 10 évben 50 százalékkal növekszik a kiskereskedelmi fogyasztás - áll a Collier International elemzésében.
A sport nagyhetét nem a fajtáját nem megtagadó kameruni focista, nem az edzőjét kitagadó kajakos, s nem a Honvéd-mester zuhanórepülése nyitotta, hanem világranglista éllovasságával eddig okkal dicsekvő Statisztika női asztalitenisz egyesülete.
A légi forgalomban a poggyászeltűnésekből származó károk összege tavaly a világban meghaladta a 20 milliárd dollárt, az EU-ban az utasok 80 százaléka, míg a magyar utasoknak csak 35 százaléka köt poggyászbiztosítást - közölte a QBE Atlasz Biztosító az MTI-vel saját becslése alapján.
Kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa hétfőn, az elemzők jelentős többsége a jelenlegi 8,25 százalékos alapkamat 25 bázispontos emelését várja. A tanács áprilisban 0,25 százalékponttal szigorított, a döntést 7:4 arányban hozták meg. Március óta az alapkamat 0,75 százalékponttal nőtt.
Eddig 2,7 millió négyzetméter kereskedelmi létesítmény épült Magyarországon, de a fejlesztés tovább folytatódik, mivel a következő 10 évben 50 százalékkal növekszik a kiskereskedelmi fogyasztás - áll a Collier International MTI-hez eljuttatott elemzésében.
Az alternatív gyógymódok nagyon sokféle panasz orvoslására alkalmasak, keringési, emésztési problémáktól a depresszióig és a stresszig. Széles választéka van a különböző komplementer terápiáknak, az egyik legismertebbről, az akupunktúráról már részletesen szóltunk. Most ismertetünk még néhányat, a legszélesebb körben használtakról.
A fővárosi ivóvíz átlagos minősége jóval kedvezőbb az EU-határértékeknél, különösen a nitrit és az ammóniatartalom marad el azoktól - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) statisztikai tükör című összeállításában. A fővárosban a lakosság éves átlagos vízfogyasztása egy főre vetítve 59 köbméter, ami naponta átlagosan 160 litert tett ki. Év végén az ivóvízvezeték-hálózat hossza 4.500 kilométer…
Magyarország áfa-rendszerét a legkevésbé vonzók közé sorolták a világ 22 országában megkérdezett pénzügyi szakemberek - derül ki a KPMG és a Lighthouse Global piackutató cég közös felméréséből.
A légi forgalomban a poggyászeltűnésekből származó károk összege tavaly a világban meghaladta a 20 milliárd dollárt, az EU-ban az utasok 80 százaléka, míg a magyar utasoknak csak 35 százaléka köt poggyászbiztosítást - közölte a QBE Atlasz Biztosító az MTI-vel saját becslése alapján. Csak Európában és az Egyesült Államokban évi 10 millió csomag tűnik el a légiforgalomban. A helyzet romlik, hiszen…
Magyarország áfa-rendszerét a legkevésbé vonzók közé sorolták a világ 22 országában megkérdezett pénzügyi szakemberek - derül ki a KPMG és a Lighthouse Global piackutató cég közös felméréséből. A felmérésben a megkérdezett 521 - multinacionális vállalatnál dolgozó pénzügyi- és adóügyi vezető, illetve áfa-ügyekre specializálódott - szakember szerint az áfával kapcsolatos szabályozások rendszere…
Eddig 2,7 millió négyzetméter kereskedelmi létesítmény épült Magyarországon, de a fejlesztés tovább folytatódik, mivel a következő 10 évben 50 százalékkal növekszik a kiskereskedelmi fogyasztás - áll a Collier International MTI-hez eljuttatott elemzésében. A múlt év novemberében Budapesten átadott - a Plaza Centers Group tulajdonában álló - 64 ezer négyzetméteres Aréna Plaza nagynak számít a…
A Global Finance amerikai pénzügyi szaklap ismét az OTP Bankot választotta Magyarország legjobb bankjának a 2007. évet tekintve, míg a közép-kelet-európai régió legjobban teljesítő pénzintézete újból az osztrák Raiffeisen bankcsoport lett. A rangsort összeállító pénzügyi szakemberek az OTP-vel kapcsolatban kiemelik, hogy a bank továbbra is a legnagyobb pénzintézet Magyarországon, adózás utáni…
Kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa hétfőn, az elemzők jelentős többsége a jelenlegi 8,25 százalékos alapkamat 25 bázispontos emelését várja. A tanács áprilisban 0,25 százalékponttal szigorított, a döntést 7:4 arányban hozták meg. Március óta az alapkamat 0,75 százalékponttal nőtt. Az elmúlt napokban megjelent Reuters felmérések szerint a budapesti elemzők közül 17-en 0,25…
Zugló polgármestere fellép a pofátlan városligeti autósok ellen. Az akció része annak a cselekvéstervnek, amelyet a Városliget értékeinek megóvásáért kezdeményez Weinek Leonárd. A közös munkára a ligetért tenni tudó és tenni akaró szervezeteket, illetve cégeket várja a kerület vezetője. A szombati városligeti sajtótájékoztatón részt vett még Krammer György, Zugló rendőrkapitánya és Miklós István,…
Ismét az OTP Bankot választotta Magyarország legjobb bankjának 2007-re vonatkozóan a Global Finance. Az amerikai pénzügyi szaklap felémérése szerint a közép-kelet-európai régió legjobban teljesítő pénzintézete az osztrák Raiffeisen bankcsoport lett.
Magyarország áfa-rendszerét a legkevésbé vonzók közé sorolták a világ 22 országában megkérdezett pénzügyi szakemberek - derül ki a KPMG és a Lighthouse Global piackutató cég közös felméréséből.
Eddig 2,7 millió négyzetméter kereskedelmi létesítmény épült Magyarországon, de a fejlesztés tovább folytatódik, mivel a következő 10 évben 50 százalékkal növekszik a kiskereskedelmi fogyasztás - áll a Collier International MTI-hez eljuttatott elemzésében.
Kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa hétfőn, az elemzők jelentős többsége a jelenlegi 8,25 százalékos alapkamat 25 bázispontos emelését várja.
Az elemzők többsége a jelenlegi 8,25 százalékos alapkamat 25 bázispontos emelésére számít a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának hétfői ülésén. Madár István, a portfolio.hu elemzője az InfoRádiónak elmondta: sok érv szól a kamatemelés és a szinten tartás mellett is.
Vezessen be a kormány ösztöndíjrendszert a szakmunkástanulóknak és biztosítson díjmentességet a munkavállalóknak a munkaügyi perekben - javasolta Filló Pál, az MSZP országos munkás és érdekképviseleti tagozatának elnöke a tagozat szombati budapesti értekezletén.
Semmilyen politikai konszenzus nem volt a szlovák reformok előtt, ám miután lendületben van a gazdaság, a mostani kormányerők belátták: nem kell azt javítani, ami nem romlott el. Ezt a Szlovák Nemzeti Bank euro-felelőse nyilatkozta a Zoomnak Budapesten.
A pénzügyminiszternek a kormány számára készített jelentése szerint, a felsőoktatásban folyamatosan nő azoknak a száma, akik felveszik a diákhitelt, és dinamikusan csökken azoké, akik ezt nem fizetik vissza.
Az amerikai, demokrata párti elnökjelöltségért küzdő Barack Obama szenátor szerint, ha a benzin ára tovább emelkedik, az amerikaiak meg fogják változtatni autóvásárlási szokásaikat. Ő maga egy hibrid - benzin és elektromos hajtású - autó tulajdonosa, de mint mondta, alig használja kocsiját.
A demokrata párti elnökjelöltségért küzdő Barack Obama szenátor szerint, ha a benzin ára tovább emelkedik, az amerikaiak meg fogják változtatni autóvásárlási szokásaikat. Ő maga egy hibrid - benzin és elektromos hajtású - autó tulajdonosa, de mint mondta, alig használja kocsiját. (Szóljon hozzá!)
Minden idők legnagyobb tiltakozó megmozdulását tervezik London utcáin a brit közúti fuvarozók a példátlanul magas üzemanyagárak ellen, amelyek miatt már a kormányzó Munkáspárt képviselői is azonnali adócsökkentéseket, illetve a tervezett adóemelések törlését követelik.
A Global Finance amerikai pénzügyi szaklap ismét az OTP Bankot választotta Magyarország legjobb bankjának a 2007. évet tekintve, míg a közép-kelet-európai régió legjobban teljesítő pénzintézete újból az osztrák Raiffeisen bankcsoport lett.
Minden idők legnagyobb tiltakozó megmozdulását tervezik London utcáin a brit közúti fuvarozók a példátlanul magas üzemanyagárak ellen, amelyek miatt már a kormányzó Munkáspárt képviselői is azonnali adócsökkentéseket, illetve a tervezett adóemelések törlését követelik. A The Sunday Telegraph beszámolója szerint a keddre meghirdetett fővárosi forgalomlassító demonstráción akár ezer kamion is részt…
Az adminisztrációs terhek következő öt évre tervezett jelentős csökkentésének részeként az Európai Bizottság megvitatja a magyarországi vállalkozásokkal, hogy melyek lennének a legfontosabb lépések a cél érdekében.
Megoldást jelenthet a mobiltelefon a nyelvtanulással küszködőknek! A Mindentanulás műsorban előadást tartó Nyíri Kristóf, filozófiaprofesszor kifejtette, hogy a mindenki zsebében megbúvó mobil egyszerre tud írásos és multimédiás tananyagot is közvetíteni, mely a fejlődés leghatékonyabb módja. A műsorban megszólaló Maradi István még hozzátette: "A mobil ereje abban rejlik, hogy egy bárhol, bármikor…
A héten sok befektető érezhet kísértést, hogy kivegye a profitot a részvényekből, miután a nagyobb részvénypiacok mostanra sokat ledolgoztak az idei veszteségeikből. A rekordokat döntő olajárak aggodalmat keltenek a növekvő infláció és a lassuló gazdasági növekedés "mérgező keveréke" iránt, ami megárthat a részvényeknek, írta a Reuters hírügynökség vasárnap.
Ezermilliárd forintos takarékossági programot készít az MDF; a párt szakértői tételesen átvizsgálták a jelenlegi költségvetést és feltérképezték a felesleges kiadásokat - közölte Dávid Ibolya.
Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója tehetett bármit azon a napon, amikor a mi földünkön koptatta a cipőjét, vélhetően egyetlen jelenetet fog megőrizni 2008. május 19-éről a kollektív emlékezet. Azt, amikor egy ifjú felszólította egy kisebb összeg visszafizetésére, majd jól megdobálta tojással. Pedig történt azon a napon más is, így például elindult útjára a TITAN nevű program.
Az OpenSkies légitársaság, a British Airways új leányvállalata megkapta működési engedélyét az Amerikai Közlekedési Minisztériumtól. Az új légitársaság júniustól kezdődően a Párizs Orly - New York JFK útvonalon üzemeltet járatokat. Az engedély birtokában az OpenSkies megkezdheti a repülőjegyek értékesítését is. A légitársaság repülőgépein üzleti, emelt szintű turista és turista osztályok között…
Négymilliárd koronát (39 milliárd forint) veszíthet a cseh egészségügy, ha az alkotmánybíróság a jövő héten alkotmányellenesnek minősítené a vizitdíjat, mondta a cseh egészségügyi minisztérium szóvivője, Tomas Cikrt vasárnap a Prima televíziónak nyilatkozva.
"A gazdasági feketelista után fény derült Orbán Viktor szociális feketelistájára is, amely a nyugdíjasokat fenyegeti - állapította meg az MSZP frakcióvezetője vasárnap közleményében. A Fidesz meg fogja őrizni és meg fogja védeni a nyugdíjak vásárlóértékét - reagált a párt szóvivője a szocialista politikus megállapítására.