Kiemelt figyelmet kapott a forint szárnyalása azon a tegnapi konzultáción, amelyet a kormány kezdeményezett a jegybankkal és a munkaadókkal. Az MNB-t meglepte az erősödés, ami azonban fékezi az inflációt, ahogy az a vártnál jobb pénteki adatból ki is derült. A kormányfő szerint az eszmecsere hozzájárult ahhoz, hogy az árfolyam alakításában az arany középutat megtalálják.
Magyarországon leálltak a bioetanol-beruházások, a korábbi több mint harminc tervből eddig mindössze egy valósult meg. Szabadegyházán pénteken felavatták Európa egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó üzemét. Az egykori szeszipari vállalatból létrejött Hungrana Kft. üzemében a kukoricából elsősorban keményítőt, izocukrot és alkoholokat állít elő.
Az elkeseredett békési termelők ma reggel kétszáz mázsa görögdinnyét döntöttek az M5-ös mellett lévő pesti Auchan parkolójába, mert szerintük a hipermarket 49 forintos akciója lehetetlen helyzetbe hozta őket. A vevők ötösével vitték az ingyendinnyét.
A CIB Bank is besorakozik a logót váltó hazai nagybankok közé. Esetében azonban egyszerűen arról van szó, hogy igazodik tulajdonosa, az olasz Intesa Sanpaolo imázsváltásához.
Nem akar saját szimbólumának áldozatává válni a McDonald's, amelynek európai irányítója szerint egy erős márka nem az uniformizálás, sokkal inkább a helyi ízlés kiszolgálása révén találhatja meg a boldogulást a világ bármely pontján.
A Sekab Bioenergia Magyarország Zrt. közgyűlésén felmentették vezérigazgatói megbízása alól Zsemberi Lászlót. A jövőben a cég ügyeiben - Svédországból - Lars Jacob Grapengiesser jár el.
Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) annak kiderítésére, hogy a felvásárlók valóban egymással összefogva nyomták-e le az árakat a meggypiacon - derül ki a versenyhivatal közleményéből. Ennek keretében a GVH meghallgatja a termelőket, valamint információkat és adatokat szerez be a kialakult piaci helyzetről.
Az adórendszer átalakításáról szóló munkák megkezdését tekintik eredménynek a Megállapodás a jövőnkért! című kiáltványt jegyző szövetségek. Igaz, a reformok megvalósításához szükséges összefogás megteremtése szerintük is nehezebb feladat.
A lakóparkokban élők 45 százaléka panelből költözött új lakásába, és 50 százalékuk 5-10 évig ott kíván élni - derül ki az Elephant Holdingnak a hétvégi, 4. Horizont Lakásbörzére készített felméréséből.
Hiába lenne szükség szigorításra, a napokban mégis inkább tovább könnyítettek a magyarországi biztosítási ügynökök képzési kötelezettségén, hitelt pedig eleve szinte bárki, bármilyen felkészültséggel korlátlanul közvetíthet. Eközben egyre több jel utal arra, hogy az ügynökök célja nem az ügyfélnek leginkább kedvező terméket eladni, hanem azt, amely után nekik nagyobb jutalék „esik le”. A…
[1912. június] A létminimum alatt nem azt értve, hogy az egyén legalább annyival birjon, hogy koldulnia ne kelljen, hanem tisztességes szükség nélküli megélhetés legyen részére biztositva...
A számottevő belső politikai és tartós nemzetközi pénzpiaci bizonytalanság, valamint a növekvő vállalati kockázatok a faktoring piacon is éreztették hatásukat, ami egyrészt a piac lassulásában, másrészt a futamidők növekedésében nyilvánult meg - állapítja meg az MKB Central European Banker (CEB) Online-ban publikált elemzés. A magyarországi faktoring piac a kedvezőtlen környezetben a tavalyi évet…
Az Alkotmánybíróság július 11-i hatállyal megsemmisítette Budapest IV. kerülete (Újpest) önkormányzatának az épített környezet tervszerű fejlesztésének egyes szabályairól szóló rendeletét, a megsemmisítést a közigazgatási hivatal kezdeményezte - a határozat a Magyar Közlönyben jelent meg. Az Alkotmány szerint a helyi önkormányzat - feladatkörében - rendeletet alkothat, ez azonban nem lehet…
A BRK Speciális Mélyépítő Kft. az építőipari recesszió ellenére növelni tudta árbevételét tavaly: 2,6 milliárd forint bevételt ért el, szemben a 2006. évi 1,7 milliárd forinttal - mondta Csanádi József, a cég ügyvezető igazgatója. A cég speciális mélyépítési tevékenysége kiterjed épületek és hidak alapozására és munkatér-határolásokra, ilyen például a cölöpözés, résfal-építés, horgonyzás. A 200…
A lakóparkokban élők 45 százaléka panelből költözött új lakásába, és 50 százalékuk 5-10 évig ott kíván élni - derül ki az Elephant Holdingnak a hétvégi, 4. Horizont Lakásbörzére készített felméréséből. A vizsgálatból kiderül az is, hogy az új építésű lakások tulajdonosainak nagy többsége, 70 százaléka átlagosan 3-5 éve költözött jelenlegi lakásába, amelynek elkészültére átlagosan 7,5 hónapot…
A költözésben erős motivációt jelentett a panellakások minőségi cseréje, a gazdaságos fenntarthatóság, a környezetváltás (például belvárosból zöldövezetbe), illetve a családi állapot változása - derül ki egy felmérésből.
Az elemzőket is meglepő mértékben csökkent az élmiszerek ára az elmúlt egy hónapban. Többek közt ennek is köszönhető, hogy a vártnál sokkal jobb, 6,7 százalékos lett a KSH által tegnap nyilvánosságra hozott júniusi inflációs adat.
Nem várható a bérszínvonal gyors emelkedése Kubában - jelentette ki Raúl Castro a havannai parlamentben helyi idő szerint pénteken. A kubai vezető a világgazdasági hatásokkal magyarázható "elkerülhetetlen szenvedésekre" figyelmeztette a lakosságot a bátyja, Fidel Castro visszavonulása utáni első törvényhozási ciklus utolsó ülésén. A kormány továbbra is törekszik "a bér-probléma" kezelésére, de…
A Magyar Nemzet szerint több fideszes politikus is felháborodással fogadta, hogy Mikola István (Fidesz) Kökény Mihály (MSZP) társaságában tett látogatást a napokban a Hospinvest által működtetett kisk...
Nem sokkal, 10-15 százalékkal kerül többe egy beruházónak, ha energiatakarékos anyagokat épít be új házába, amely készen sem lesz jelentősen drágább, mint egy hagyományos épület. Mégis, kevés ilyen épület épül, pedig az energiaszámla felét megspórolhatnánk.
A számottevő belső politikai és tartós nemzetközi pénzpiaci bizonytalanság, valamint a növekvő vállalati kockázatok a faktoring piacon is éreztették hatásukat, ami egyrészt a piac lassulásában, másrészt a futamidők növekedésében nyilvánult meg - állapítja meg az MKB Central European Banker (CEB) Online-ban publikált elemzés.
Egy órát kellett várni a letenyei határátkelőnél, miután három kilométeres kocsisor torlódott fel szombat hajnalban Horvátország felé - értesült az MTI. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtórefe...
A lakóparkokban élők 45 százaléka panelből költözött új lakásába, és 50 százalékuk 5-10 évig ott kíván élni - derül ki az Elephant Holdingnak a hétvégi, 4. Horizont Lakásbörzére készített felméréséből.
A lakóparkokban élők 45 százaléka panelből költözött új lakásába, és 50 százalékuk 5-10 évig ott kíván élni - derül ki az Elephant Holdingnak a hétvégi, 4. Horizont Lakásbörzére készített felméréséből.
Júniusban 50,7 milliárd dollár többlete volt az amerikai költségvetésnek. Ez meghaladta a szakértői várakozásokat, ugyanakkor a költségvetés halmozott hiánya a harmadik legnagyobb. A szakértők jóva...
A Fidesz támogatottsága a teljes népességen belül nem változott május vége és július eleje között, továbbra is 39 százalékon áll, az MSZP-é azonban 13-ról 15 százalékra nőtt - áll a Magyar Gallup Intézet felmérésében.
[1912. június] Nem fogadhatta el a kormány az előző kormány s a bankcsoport közt kötött megállapodás, mert nem lett volna szabad keze a tarifa ügyében...
A világnak szüksége van olyan kisautókra, mint a Fiat 500-as. Apró, lélekkel teli, imádnivaló. Az eredeti 500-asból 4 milliót adtak el, és ma is bámulatos kultusz övezi. 2005-ben már tudtuk, hogy lesz új, s amint megjelent a piacon, hódítani is kezdett. Az Év Autója, és a női (csak a női?) szívek elrablója.
Az OMV és a Mol képviselői találkoztak az Európai Bizottsággal, hogy felbecsüljék az OMV által szorgalmazott felvásárlás lehetséges versenyügyi hatásait.
A rendpárti közvélemény jelentős része akár a melegek jogait is korlátozná, hogy elkerülhetőek legyenek a múlt hét végihez hasonló csetepaték - ez áll a Medián a Népszabadság megbízásából készített fe...
A dél-békési választókerület több dinnyetermelője több száz mázsa dinnyét borított szombat reggel az M5-ös autópálya fővárosi bevezető szakaszánál működő Auchan áruház parkolójába. Az akciót vezető Karsai József szocialista párti országgyűlési képviselő elmondta: hatalmas kárt okozott az Auchan áruházlánc a dinnyetermelőknek azzal, hogy 49 forintért árulja a dinnyét. A multinacionális áruházlánc…
Dinnyetermelők több száz mázsa dinnyét borítottak szombat reggel az M5-ös autópálya fővárosi bevezető szakaszánál működő áruház parkolójába. A termelők érdekében Karsai József hétfőn tárgyal az áruház beszerzési vezetőjével.
Karsai József szocialista párti országgyűlési képviselő szerint hatalmas kárt okozott az Auchan áruházlánc a dinnyetermelőknek azzal, hogy 49 forintért árulja a dinnyét.
Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozatában ezúttal a magyar szabadságharc leverése utáni időszak egy érdekes esetét mutatjuk be. A történet kis képzelőerővel a mai viszonyokra is bátran alkalmazható lehet...
Karsai József szocialista párti országgyűlési képviselő szerint hatalmas kárt okozott az Auchan áruházlánc a dinnyetermelőknek azzal, hogy 49 forintért árulja a dinnyét.
A Fidesz szerint a kisebbségi kormány csapdája az, hogy bár a Fidesz-KDNP javaslatot tett a távhő áfatartalmának csökkentésére, a távfűtés ára a mérséklődés helyett mégis nő - mondta László Tamás, a Fidesz országgyűlési képviselője szombaton Budapesten.
A világ legnagyobb szökőkútja épül Dubaiban - a 218 millió dolláros (csaknem 31,9 milliárd forintos) költséggel létesülő idegenforgalmi látványosságot a jövőre helyezik üzembe. A szökőkút hossza 27...
Egyre több német gondolja, hogy a kapitalizmust még mindig Marx magyarázza meg érthetőbben, mint sok, a globalizáció és a szabad piac által megzavart modern teoretikus. Ezért lesz ismét népszerű A tők...
Hibát követne el az Egyesült Államok, ha kizárná Oroszországot az együttműködésből, mert számos globális problémát, például a nukleáris leszerelés kérdését csak közös erővel lehet megoldani - mondta B...