2010. január 4. hétfő

jan. 4
0:39
Rekord mélységben az Euribor (HVG)
Az irányadó euróövezeti bankközi eurókamat (Euribor) rekord mélységben fejezte be az elmúlt évet. Az irányadó háromhónapos határidőre - amely a legjobban jelzi a bankok kölcsönzési kedvét, alapkamat-várakozásait, illetve a keresletet - ismét 0,70 százalék volt az Európai Unió bankszövetségének az óév utolsó napján történt ármegállapításában.
jan. 4
5:00
Több pénz jut gyorsforgalmi utak építésére (Népszava)
A előző évek gyakorlatához hasonlóan 2010-ben ismét autópálya-átadási dömping lesz. A tervek szerint forgalomba helyezik egyebek mellett az M31-es gyorsforgalmi utat, az M6-os új szakaszát, egy újonnan épülő M4-es pályarészt, és az M43-s utat. Idén több pénz jut majd a sztráda- és a vasúthálózat fejlesztésére. Míg tavaly - az uniós támogatásokkal együtt - 240 milliárd forintot költöttek erre a…
jan. 4
5:42
Kincstári uzsorabotrány: 64 ezerért szültek? (Pénzcentrum)
Anyasági támogatásra jogosult az a nő, aki terhessége alatt legalább 4 alkalommal (koraszülés esetén legalább egyszer) terhesgondozáson vett részt. A visszaélések azonban ezt a támogatási formát is elérték, ezért a Kincstár szigorúbban ellenőrzi a feltételeket....
jan. 4
6:00
2010 sem lesz jobb? - Jöhet még sokkterápia! (Portfolio)
A következő hónapok, talán évek is a fejlett államok eladósodásáról szólnak majd. E szempontból Európa teljesen "szétesett": a válság okozta pánikban a költségvetési válaszreakciók nagyon eltérők...
jan. 4
6:36
Káoszt is hozhat a 2010-es tőzsdeév! (ProfitLine)
Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint a 2010-es év még akár "óriási káoszt" is hozhat a piacon.
jan. 4
6:36
Izgalmakkal teli héttel indul az újév! (Portfolio)
Rögtön egy eseménydús héttel indul az újév. Az előttünk álló napokban itthon és külföldön is sok fontos makrogazdasági adat lát napvilágot, érkeznek adatok a feldolgozóiparból, a lakáspiacról és a...
jan. 4
6:39
Mibe fektessünk 2010-ben? (FigyelőNet)
2010 nem ígérkezik kiemelkedő évnek a megtakarítási piacokon. Túlzottan is jól teljesítettek ugyanis a megelőző évben. A részvények, az olaj, az arany rakétaszerűen drágultak tavaly, piacaikon inkább korrekció várható. Szakértőink szerint azért maradtak ígéretes befektetések, illetve egy esetleges kisebb visszaesés után érdemes megint felhalmozni.
jan. 4
6:39
Ilyen évünk lesz - neves szakemberek 2010-ről (HVG)
Bizonytalanság még mindig bőven van a gazdasági előrejelzésekben, a válságnak sincs még vége, és az is valószínű, hogy ez az év sem lesz sokkal könnyebb az előzőnél, de talán a tavalyinál valamivel nyugodtabb körülmények között vághatunk neki. Mit gondolnak erről neves szakemberek? Cikkünkben Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék volt elnöke, Mihályi Péter közgazdász, Raskó György agrárközgazdász…
jan. 4
6:39
Ilyen évünk lesz - neves szakemberek 2010-ről (HVG)
Bizonytalanság még mindig bőven van a gazdasági előrejelzésekben, a válságnak sincs még vége, és az is valószínű, hogy ez az év sem lesz sokkal könnyebb az előzőnél, de talán a tavalyinál valamivel nyugodtabb körülmények között vághatunk neki. Mit gondolnak erről neves szakemberek? Cikkünkben Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék volt elnöke, Mihályi Péter közgazdász, Raskó György agrárközgazdász…
jan. 4
7:21
Idén valószínűleg stagnál a magyar gazdaság (Inforádió)
A tavalyi 6,5 százalékos visszaesés után az idén valószínűleg stagnál a magyar gazdaság, de 2010. második felében már megkezdődhet a növekedés. Vértes András, a GKI Gazdaságkutató elnöke szerint a múlt év utolsó negyedévében éves alapon 4-5 százalékos lehet a visszaesés, de a harmadik negyedévhez képest már enyhe növekedést mutat majd a GDP.
jan. 4
7:21
340 milliárdot ígérnek autópálya- és vasútfejlesztésre (ma.hu)
Az idén több pénz jut sztráda- és vasúthálózat-fejlesztésre. Míg tavaly - az uniós támogatásokkal együtt - 240 milliárd forintot költöttek e célra, 2010-ben 340 milliárdot fordít a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. gyorsforgalmi utak és vasutak építésére - írja a Népszava hétfői számában.
jan. 4
7:21
Új év, új remények: mit lép a következő kormány? (Privátbankár)
A tavalyi 6,5 százalékos visszaesés után az idén valószínűleg stagnál a magyar gazdaság, de 2010. második felében már megkezdődhet a növekedés
jan. 4
7:24
Megint a magyarok szívnak? - Rosszul járhatnak a hazai cégek az uniós szolgáltatások liberalizációjával (Népszava)
Erősödő versenyt, csökkenő árakat és jobb minőségű szolgáltatásokat várhatunk a január 1-jén hatályba lépett uniós szolgáltatási direktívától, a jogszabály értelmében a belső piacon megszűnik az eddigi adminisztratív korlátozások zöme, ami növeli a más országokból érkező versenytársak esélyeit - írja a Világgazdaság hétfői számában.
jan. 4
7:26
Hatszázmilliót bukott Nagykanizsa egy darab papír miatt (Népszava)
Hatszázmillió forintos támogatástól esett el Nagykanizsa, mert a város nem nyújtott be határidőre néhány dokumentumot; a polgármester felszólította a jegyzőt, vizsgálja meg, ki a felelős a történtekért - írja a Népszabadság hétfői számában.
jan. 4
7:28
Végre vége a válságnak? A második félévtől jön a növekedés (Népszava)
A tavalyi 6,5 százalékos visszaesés után az idén valószínűleg stagnál a magyar gazdaság, de 2010. második felében már megkezdődhet a növekedés - jelentették ki az MTI által megkérdezett gazdaságkutatók.
jan. 4
7:30
Ujévi gondolatok (huszadikszazad.hu)
[1935. január] A valuta a tőkeerős országokban az utóbbi években a gazdasági harc eszközévé vált, hogy a világválság hatását határaikon belül enyhitsék, a termelésnek ujabb impulzust adjanak, az exportot megkönnyitsék, illetve más országok beviteli korlátozásait hatálytalanitsák...
jan. 4
7:39
Újabb háború jön? Megvan Amerika következő célpontja (Privátbankár)
David Petraeus tábornok, az iraki és az afganisztáni amerikai erők parancsnoka a hétvégén váratlanul Jemenbe érkezett, hogy Ali Abdullah Szaleh elnökkel tárgyaljon
jan. 4
7:41
Szabaduljon meg a szilveszteri maradékoktól! (Privátbankár)
A szilveszterre vásárolt és fel nem használt pirotechnikai termékeket kedden éjfélig kell visszavinni a vásárlás helyére. A jogszabályban engedélyezett pirotechnikai termékeket szilveszterkor 18 ór...
jan. 4
7:42
50 százalék alatt a HUMET a REANAL Zrt.-ben (ProfitLine)
A HUMET Nyrt. tájékoztatása szerint a REANAL Zrt. Igazgatósága a REANAL Zrt 2009. májusi közgyűlésén adott felhatalmazás alapján a REANAL Zrt. alaptőkéjét zárt körben, új részvények forgalomba hozatalával felemelte - olvasható a BÉT honlapján.
jan. 4
7:43
Még nem lehet tudjni, mi lett az új influenzával (Privátbankár)
A január első két hetében regisztrált megbetegedések ismeretében lehet majd eldönteni, hogy túl vagyunk-e a járvány első hullámának csúcsán
jan. 4
7:57
Magyarország befuthat a surranópályán? (Privátbankár)
Magyarország lehet jövőre a régió egyedüli országa, amelynek 2010-ben is gazdasági visszaeséssel kell szembenéznie, de középtávon Magyarország jelenlegi hátrányos helyzete akár előnnyé is kovácsolható
jan. 4
7:59
Kevésbé kockáztathatják a nyugdíjakat (Privátbankár)
A kormány júliusi döntése alapján 2010 januárjától jelentősen megváltoztak a magánnyugdíjpénztárak portfoliójára vonatkozó szabályok
jan. 4
8:00
Utolsókból lesznek az elsők? Jól is kijöhetünk a válságból! (Népszava)
Magyarország lehet jövőre a régió egyedüli országa, amelynek 2010-ben is gazdasági visszaeséssel kell szembenéznie, de középtávon Magyarország jelenlegi hátrányos helyzete akár előnnyé is kovácsolható, mert itt kisebb az esélye a nemzeti valuta túlzott felértékelődésének, ami fékezheti az exportot - állítják a Calyon Bank elemzői.
jan. 4
8:01
Óriási lehetőség előtt a magyar vállalkozások (Privátbankár)
Erősödő versenyt, csökkenő árakat és jobb minőségű szolgáltatásokat várhatunk a január 1-jén hatályba lépett uniós szolgáltatási direktívától
jan. 4
8:02
Vegyesen nyithatnak az európai tőzsdék (Népszava)
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 hétfőn huszonöt pont körüli veszteséggel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 tíz pont körüli erősödéssel nyithat.
jan. 4
8:15
2010 második felétől újra belehúz a magyar gazdaság? (ma.hu)
A tavalyi 6,5 százalékos visszaesés után az idén valószínűleg stagnál a magyar gazdaság, de 2010. második felében már megkezdődhet a növekedés - jelentették ki az MTI által megkérdezett gazdaságkutatók.
jan. 4
8:15
Óriási lehetőség előtt a vállalkozások (Privátbankár)
Erősödő versenyt, csökkenő árakat és jobb minőségű szolgáltatásokat várhatunk a január 1-jén hatályba lépett uniós szolgáltatási direktívától - de versenyhátrányba is kerülhetünk
jan. 4
8:15
Tovább gyorsult a kínai feldolgozóipar bővülése (ProfitLine)
Decemberben öt éve nem látott ütemben bővült a kínai feldolgozóipar, miután tavaly a világon elsőként a kínai ipar tért vissza a tartós növekedéshez.
jan. 4
8:17
Nem jön a busz: a BKV képtelen megbirkózni a hideggel (Privátbankár)
Késve közlekednek a BKV buszjáratai a hideg időjárás miatt - közölte Erős János, a BKV fődiszpécsere hétfő reggel az MTI-vel. A buszok közül több nem tudott elindulni a műszakkezdéskor, emiatt "nem t...
jan. 4
8:17
India - 7 hónapja nem látott növekedés a feldolgozóiparban (ProfitLine)
Az indiai feldolgozóipar ABN AMRO kezelte teljesítménymutatója (beszerzési menedzser mutatója) decemberre továbbra is megbízható növekedést jelző 55,6 pontra, 2009. május óta a legmagasabbra emelkedett a novemberi 53,0 pontról.
jan. 4
8:19
Ázsiában a japán piac volt az éllovas az év első kereskedési napján (ProfitLine)
Mérsékelt emelkedéssel kezdte a 2010-es esztendőt az ázsiai részvénypiac, egyedül a hongkongi és a szingapúri piac mutatott visszaesést. Az emelkedésben éllovas a japán piac volt az 1 százalékos emelkedésével.
jan. 4
8:21
Januártól limitálták a devizaeszközöket a magánnyugdíjpénztáraknál (ProfitLine)
A kormány júliusi döntése alapján 2010 januárjától jelentősen megváltoztak a magánnyugdíjpénztárak portfoliójára vonatkozó szabályok.
jan. 4
8:24
Kína sulyos gazdasági helyzete (huszadikszazad.hu)
[1935. január] Amióta az Egyesült Államok nagyobb mennyiségben vásárol ezüstöt, azóta egyre csökken az ezüst mennyisége Kínában és a pénzhiány gazdasági katasztrófába dönti az országot...
jan. 4
8:24
Ez már valami! - Hatéves rekord az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
Csökkenéssel zárták a csütörtöki kereskedést az amerikai tőzsdék, a vezető részvényindexek közül a Dow 1.1, az S&P és a Nasdaq pedig 1%-kal került lejjebb. Panaszra azonban így sem lehet okunk,...
jan. 4
8:27
Woods ballépése 12 milliárdos kárt okozott (FigyelőNet)
Mintegy 12 milliárd dolláros kárt okozott a részvényeseknek Tiger Woods magánéleti botránya, állítja két közgazdász professzor. A sportolónak újabb szponzor intett búcsút újév előtt.
jan. 4
8:27
Borulhat a vagyonadó és az elvárt bér (Napi)
jan. 4
8:27
Jelentős változások a nyugdíjpénztáraknál! (Napi)
jan. 4
8:27
3,7 milliárdos beruházáshoz 368 milliós támogatást kap a Harman (HVG)
Az autóipari tevékenységet folytató Harman International 368 millió forint támogatást kap magyarországi elektronikai gyártókapacitásának bővítéséhez, a 3,7 milliárd forintba kerülő székesfehérvári beruházásához - tette közzé a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium a támogatás összegét a Gazdasági Közlönyben.
jan. 4
8:36
A tavalyi csökkenés után idén stagnálhat a magyar gazdaság… (Elemzésközpont)
A tavalyi 6,5 százalékos visszaesés után az idén valószínűleg stagnál a magyar gazdaság, de 2010. második felében már megkezdődhet a növekedés - jelentették ki az MTI által megkérdezett gazdaságkutatók.
jan. 4
8:38
A Nikkei 225 japán index 1,03 százalékos növekedéssel végzett… (Elemzésközpont)
A tokiói értéktőzsde fő mutatója hétfőn jól végezte az év első kereskedési napját. Főleg a nagy exportőrök részvényei javultak, amerikai exportkilátásaik reményében, annál is inkább, mert a jen gyengült a dollárral szemben.
jan. 4
8:40
55,6 pontra emelkedett decemberben a kínai feldolgozóipar… (Elemzésközpont)
Decemberben is jó ütemben bővült a kínai feldolgozóipar, miután tavaly a világon elsőként a kínai ipar tért vissza a tartós növekedéshez.
jan. 4
8:42
A londoni tőzsde csökkenéssel, míg a frankfurti tőzsde növekedéssel kezdhet… (Elemzésközpont)
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 hétfőn huszonöt pont körüli veszteséggel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 tíz pont körüli erősödéssel nyithat.
jan. 4
8:42
Emelkedéssel indul az év a japán tőzsdén (Portfolio)
Vegyes képet mutatnak jelenleg az ázsiai részvényindexek annak ellenére, hogy a Kínából érkező makroadat a kereskedés kezdetén lendületet adott a piacoknak. A Nikkei 225 1%-os pluszban zárt, a kínai...
jan. 4
8:42
Német rendszámosok: 25 %-os áfa vet véget az idilli állapotnak (Pénzcentrum)
2010-ben a közlekedési eszközök bérbeadására vonatkozó áfa-szabályok is átalakulnak. A külföldről bérelt autók bérleti díjáról szóló számlák áfáját a külföldi adóhatóság eddig kivétel nélkül visszatérítette, de az uniós áfa-direktívával összhangban idén életbe lépő új teljesítési-hely szabályok megszüntetik ezt a korábban sokak számára idilli állapotot....
jan. 4
8:44
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: GYENGÜLÉS AZ ÉV UTOLSÓ NAPJÁN -az amerikai részvénypiac 1% körüli gyengüléssel zárt december 31-én, a kereskedés utolsó órájában erőteljes profitrealizálás...
jan. 4
8:45
A közép-kelet-európai valuták még alig mozdulnak (HVG)
Hétfő reggel a forint 270,55/euró volt vételi oldalon, kissé gyengébb a múlt hét csütörtöki késői - évzáró - 270,35/eurónál.
jan. 4
8:46
Új rendet hozott az újév a dollár piacán? (Portfolio)
Erősödéssel kezdte az újévet a dollár az euró ellenében, amit ezúttal a kereskedők az amerikai gazdaság egyre jobb megítélésével magyaráznak. A devizapiacok mozgását délután befolyásolhatják a...
jan. 4
8:47
Vegyesen nyithatnak az európai piacok (HVG)
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 hétfőn huszonöt pont körüli veszteséggel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 tíz pont körüli erősödéssel nyithat.
jan. 4
8:48
Vegyes képpel indulhat az európai kereskedés (ProfitLine)
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 hétfőn huszonöt pont körüli veszteséggel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 tíz pont körüli erősödéssel nyithat.
jan. 4
8:48
Mit várnak a biztosítók 2010-től? (Portfolio)
A magyar pénzügyi szektor számára nem kis izgalmakat hozó 2009-es esztendő végén a Portfolio.hu arra kérte a nyolc legnagyobb magyarországi biztosító első emberét, értékelje a mögöttünk álló...

Keresés