2010. február 21. vasárnap

febr. 21
7:12
Harmadával kevesebb gyümölcs termett (FigyelőNet)
Tavaly a korábbi évekhez képest harmadával, a tizennyolc évvel ezelőtti szintre, 2,1-2,2 millió tonnára csökkent a magyar zöldség- és gyümölcstermés mennyisége - állapították meg a Magyar Agrárkamara kertészeti osztályának legutóbbi ülésén.
febr. 21
7:42
Az Alcufer Kft. és Galli Miklós kapta a Környezet Védelméért Díjat (ProfitLine)
Az idén a cégek kategóriájában az Alcufer Kft., a magánszemély kategóriában pedig Galli Miklós nyerte el a Környezet Védelméért Díjat. A díjakat Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter adta át szombaton este Budapesten, a X. Környezetvédelmi Bálon - közölte a környezetvédelmi tárca sajtóirodája az MTI-vel.
febr. 21
7:44
Választás - 2010 - KDNP: a szocialisták úgy tesznek, mintha nem ők kormányoztak volna nyolc évig (ProfitLine)
A szocialisták úgy tesznek, mintha nem ők kormányoztak volna nyolc évig, és nem ők taszították volna a magyar népet a jelenlegi kilátástalan helyzetbe - reagált Halász Zsuzsa, a Kereszténydemokrata Néppárt szóvivője a szocialisták szombati kampánynyitó rendezvényére az MTI-nek.
febr. 21
8:12
Márciustól vége a böngészőterrornak (Pénzcentrum)
A Microsoft és az Európai Versenybizottság megállapodása értelmében márciustól a Windows felhasználói választhatnak, milyen browsert szeretnének a gépükön látni, nem lesz alapértelmezett az Internet Explorer....
febr. 21
8:21
Megfizetünk: az idén változtak az illetékszabályok (ma.hu)
Az illetéktörvény 2010. január 1-jén hatályba lépett módosulása következtében változott az illetékek mértéke, a kedvezmények, mentességek rendszere, s bővült az illeték tárgyköre is - ismerteti az APEH a honlapján közzétett tájékoztatóban.
febr. 21
8:23
Erste: a magyar állampapírhozamok átlagosan 1 százalékpontot csökkenhetnek (ma.hu)
A közép- és kelet-európai államok fiskális teljesítménye nyomán csökken az állampapírok hozamfelára, Magyarországon a hozamok a jelenlegi átlagosan 7 százalékról az év végére 6 százalékra mérséklődhetnek - állítják az Erste Csoport elemzői a közép- és kelet-európai országok államháztartási helyzetéről készített, az MTI-hez eljuttatott összegzésükben.
febr. 21
8:48
Mintegy 350 álláshelyet tártak fel januárban az állásügynökök (Népszava)
Közel 350 álláshelyet tártak fel januárban az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) úgynevezett állásügynök projektje keretében - közölte Lőrincz Leó, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH)Foglalkoztatási és Szolgáltatásfejlesztési Főosztályának vezetője.
febr. 21
9:06
Szex a melóban - "Életem legjobb munkanapja volt!" Vagy mégsem? (Portfolio)
Bár az elmúlt egy évben sokan veszítették el munkahelyüket a gazdasági válság hatására, a munkahelyi biztonságra vonatkozó megfontolások egy friss felmérés eredményei szerint úgy tűnik nincsenek...
febr. 21
9:48
Ne is álmodjanak lakásról a fiatalok (Napi)
febr. 21
9:51
Izmosodott a héten a forint (ma.hu)
Alig egy-két forintos sávban mozgott a forint árfolyama a héten, mérsékelten erősödő tendenciát követve. A hét elejére a 272 forint körüli euró jegyzések voltak a jellemzőek, a hét második felére pedig a 271 forint körüliek. Péntek délutánra már a 270 forintos euró közelébe húzódott a jegyzés.
febr. 21
10:06
Harmadával csökkent a kertészetek termelése (HVG)
Tavaly a korábbi évekhez képest harmadával, a tizennyolc évvel ezelőtti szintre, 2,1-2,2 millió tonnára csökkent a magyar zöldség- és gyümölcstermés mennyisége – állapították meg a Magyar Agrárkamara kertészeti osztályának legutóbbi ülésén.
febr. 21
10:08
Beruházások a Mavirnál 60-70 milliárd forintért (HVG)
Az évtized közepéig 60-70 milliárd forint beruházást valósít meg a Mavir a villamosenergia-hálózatán és a rendszerirányításban, ami része a 2020-ig szóló 107 milliárd forint értékű programnak – jelentette be Tari Gábor, a Mavir vezérigazgatója.
febr. 21
10:12
Hogyan fizetünk illetéket? Itt az adóhivatal állásfoglalása (Napi)
febr. 21
10:18
Beruházások a Mavirnál 60-70 milliárd forintért (Népszava)
Az évtized közepéig 60-70 milliárd forint beruházást valósít meg a Mavir a villamosenergia-hálózatán és a rendszerirányításban, ami része a 2020-ig szóló 107 milliárd forint értékű programnak - tájékoztatta Tari Gábor, a Mavir vezérigazgatója az MTI-t.
febr. 21
10:18
Simán beütne az államcsőd (168 Óra Online)
Április–májusban Görögországnak 20 milliárd euró kifizetése válik esedékessé körülbelül 200 milliárdnyi államadósságának törlesztése, illetve kamatfizetések formájában. Hatalmas összeg ez, magyar pénzben a 40 százaléka annak, amit a költségvetésünk adókban beszed. A görögöknél simán beütne az államcsőd, ha az eurózóna leggazdagabb országai nem döntötték volna el, hogy kisegítik a bajba jutott…
febr. 21
10:27
5,75% lesz az alapkamat holnap? (ProfitLine)
Történelmi mélypontra, 5,75 százalékra csökkenhet hétfőn a magyar jegybanki alapkamat, ha a monetáris tanács az elemzői várakozásoknak megfelelően újabb óvatos lépéssel, 25 bázispontos csökkentés mellet dönt.
febr. 21
10:29
Jóhír-özönben volt része a forintnak - és meg is hálálta (ProfitLine)
Alig egy-két forintos sávban mozgott a forint árfolyama a héten, mérsékelten erősödő tendenciát követve. A hét elejére a 272 forint körüli euró jegyzések voltak a jellemzőek, a hét második felére pedig a 271 forint körüliek. Péntek délutánra már a 270 forintos euró közelébe húzódott a jegyzés. (MTI)
febr. 21
10:31
Görögország 20-25 milliárd eurós mentőcsomagot kaphat az EU-tól (ProfitLine)
Az euróövezet tagállamai 20-25 milliárd eurós hitelcsomagot nyújtanának a súlyos gazdasági és pénzügyi válságba került Görögországnak - közölte a Der Spiegel című német hírmagazin szombaton internetes oldalán - számolt be az MTI.
febr. 21
10:42
A piac kamatcsökkentést vár hétfőn (HVG)
Történelmi mélypontra, 5,75 százalékra csökkenhet hétfőn a magyar jegybanki alapkamat, ha a monetáris tanács az elemzői várakozásoknak megfelelően újabb óvatos lépéssel, 25 bázispontos csökkentés mellet dönt.
febr. 21
10:48
Brutális beruházások jönnek a villamosiparban (Napi)
febr. 21
11:00
Több tízmilliárdos beruházások a Mavirnél (ProfitLine)
Az évtized közepéig 60-70 milliárd forint beruházást valósít meg a Mavir a villamosenergia-hálózatán és a rendszerirányításban, ami része a 2020-ig szóló 107 milliárd forint értékű programnak - tájékoztatta Tari Gábor, a Mavir vezérigazgatója az MTI-t.
febr. 21
11:12
Putri - made in USA! Az amerikai álom másképp (Pénzcentrum)
A Forbes magazin összeállítása szerint Cleveland nyerte el a megtisztelőnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető, az USA legnyomorúságosabb városa címet. Az Ohio államban a Cuyahoga folyó mentén és az Erie-tó partján található városban magas a munkanélküliség, zord az időjárás, kedvezőtlen az adórendszer, virágzik a korrupció és hanyatlik a sportélet....
febr. 21
11:18
Változások az illetékszabályokban (HVG)
Az illetéktörvény 2010. január 1-jén hatályba lépett módosulása következtében változott az illetékek mértéke, a kedvezmények, mentességek rendszere, s bővült az illeték tárgyköre is –ismerteti az APEH a honlapján közzétett tájékoztatóban.
febr. 21
11:33
Informatikai inkubációs központot adtak át a Debreceni Egyetemen (ProfitLine)
Átadták a Kreatív Iparágak Inkubációs Központját pénteken a Debreceni Egyetemen (DE), a mintegy 800 millió forintos beruházással kialakított központ a kreatív infokommunikáció területén működő, három évnél fiatalabb, illetve a kutatás-fejlesztési és innovációs (K+F+I) tevékenységüket megújító mikro- és kisvállalkozásokat segíti - számolt be a Távirati Iroda.
febr. 21
11:36
Kamatcsökkentést vár hétfőn a piac (ma.hu)
Történelmi mélypontra, 5,75 százalékra csökkenhet hétfőn a magyar jegybanki alapkamat, ha a monetáris tanács az elemzői várakozásoknak megfelelően újabb óvatos lépéssel, 25 bázispontos csökkentés mellet dönt.
febr. 21
11:54
Csehországban 14 százalékkal csökkent a lakásépítés tavaly (ma.hu)
Tavaly Csehországban 14 százalékkal esett vissza a megkezdett lakásépítések száma a gazdasági válság miatt.
febr. 21
12:06
Felelős (Portfolio)
Az elmúlt év gazdasági szempontból különösen rossz volt. Olyannyira, hogy azt a máskor is gyakran hallható búsmagyarkodást ? miszerint mindig mi szívjuk a legnagyobbat ? ezúttal mintha az objektív...
febr. 21
12:08
Az EKB-nak nincs szüksége az IMF-re (Portfolio)
Az adósságválság kialakulását nem a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), hanem Európának kell megakadályoznia - írja Lorenzo Bini Smaghi az Il Corriere della Sera nevű lapban, Görögország problémáival...
febr. 21
12:24
Itt az idő ingatlant venni? (Portfolio)
Bár az amerikai kereskedelmi ingatlanok piacán még a következő évek is gyengének ígérkeznek, akadnak pénzügyi tanácsadók, akik a szektorban rejlő lehetőségekre hívják fel a figyelmet - írja a CNBC....
febr. 21
12:39
Regionális együttműködésre törekszik a lengyel TGE energia tőzsde (ProfitLine)
A lengyel energiatőzsde a Towarowa Gielda Energii (TGE) az idén és jövőre a forgalmazott kontraktusok mennyiségi felfutását várja az új lengyel szabályozásnak és a regionális együttműködési kapcsolatok szorosabbra vonásának köszönhetően.
febr. 21
14:12
Padlón a cseh lakásárak - 20 éve nem látott zuhanás (Portfolio)
Tavaly Csehországban 14 százalékkal esett vissza a megkezdett lakásépítések száma a gazdasági válság miatt. Mindemellett rekordot döntött a lakások árának csökkenése, ingatlanpiaci elemzők szerint az...
febr. 21
14:12
Megrázó! Halála után szétkapkodják a legendás tervező ruháit (Pénzcentrum)
Megrázta a divatvilágot a hír, hogy február 11-én öngyilkosságot követett el Alexander McQueen angol divattervező. Az üzlet azonban a neves tervező halálával sem állhat meg, a nevével fémjelzett divatmárka tovább él....
febr. 21
14:15
Felháborodás Németországban a tervezett Lufthansa-sztrájk miatt (HVG)
Elháríthatatlannak tűnik a német légiközlekedés, illetve a Lufthansa légitársaság történetében mindeddig a legnagyobbnak számító sztrájk, amely a tervek szerint hétfőn hajnalban veszi kezdetét. A tervezett munkabeszüntetés általános tiltakozást, illetve helytelenítést váltott ki.
febr. 21
14:33
Vitát kelt a francia államkölcsön reklámja, a várandós Marianne (HVG)
„Franciaország beruház a jövőjébe” – ez a felirat olvasható a francia gazdaság fellendítésére tervezett államkölcsönt népszerűsítő plakáton, fölötte pedig fiatal várandós anya látható profilban, fehér frígiai sapkában és fehér ruhában, amely feltűnően kiemeli a Franciaországot jelképező Marianne domborodó hasát. A kormány által választott szimbólum mind az ellenzéki szocialisták, mind a feministák…
febr. 21
14:51
Oroszország kiterjeszti a belenei atomerőmű finanszírozását (ProfitLine)
Oroszország kiterjeszti a bolgár belenei atomerőmű finanszírozását, amíg Szófia stratégiai befektetőt talál a projektre - jelentette be pénteken a bolgár gazdasági és energiaügyi miniszter. (MTI)
febr. 21
14:53
Gondolták volna? Avagy: kis magyar öntudat-terápia... (ProfitLine)
A hazai gazdaság- vagy pénzügypolitika alappillére a külföld figyelése. Kijelenthetjük: gyakorlatilag azok reakcióitól függ minden. Az egész hazai befektetés-struktúra a külföld rezdüléseire épül. A termékek és azok benchmarkjai sem hoznak manapság semmilyen magyar reputációt. Nem mindig volt ez így...
febr. 21
15:06
Megnyílt a Foodapest és az UKBA (Népszava)
Magyarországon a nemzeti jövedelemből a mezőgazdaság éves szinten mintegy 4-5, az élelmiszeripar mintegy 3, az úgynevezett agrobiznisz - az agrárgazdasághoz kapcsolható tevékenységek összessége - pedig 13-14 százalékkal részesedik.
febr. 21
15:09
Három év múlva piacon a BMW elektromos kisautója (HVG)
A BMW a tervezettnél két évvel korábban, már 2013-ben megkezdi egy városi elektromos kisautó gyártását – értesült az Automobilwoche című szaklap. Az újság információi szerint az autót Lipcsében gyártanák. A BMW szóvivője nem kommentálta a lap értesülését.
febr. 21
15:30
"Hétfőn akár véget érhet az MNB enyhítési ciklusa" (Inforádió)
Egyöntetűen negyed százalékpontos kamatcsökkentést várnak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának hétfői ülésétől az MTI által kérdezett londoni felzárkózó piaci elemzők, a várható folytatás megítélése azonban már bizonytalan: vannak olyan citybeli vélemények, hogy a hétfői csökkentéssel, vagy nem sokkal utána a magyar jegybank enyhítési kurzusa egyelőre véget is ér.
febr. 21
15:45
Tavaly nőtt az osztrák vendégforgalom Magyarországon (HVG)
Tavaly a magyarországi szálláshelyeken az osztrák vendégforgalom jelentősen nőtt, 2008-hoz képest több mint 33 ezer vendégéjszakával többet töltöttek el az osztrák vendégek; a rendszerváltás óta nem volt példa ilyen mértékű nominális vendégéjszaka-szám bővülésre egy év alatt az osztrák beutazó piacról.
febr. 21
16:00
Megasztrájk a Lufthansánál - négyezer pilóta a földön marad (Népszava)
Elkerülhetetlennek tűnik a német légiközlekedés, illetve a Lufthansa légitársaság történetének legnagyobb sztrájkja, ami a tervek szerint hétfőn hajnalban veszi kezdetét.
febr. 21
16:00
A mi autónk – idehaza piacvezető maradt (168 Óra Online)
Magyarországon bizonytalanok a kilátások, mondta el Hisashi Takeuchi, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója. A cég 183 ezer Suzuki esztergomi gyártását és eladását tervezi a 2010-es évre.
febr. 21
16:03
Londonban is magyar enyhítést várnak hétfőn (Napi)
febr. 21
16:18
Három év múlva piacon a BMW elektromos kisautója (Népszava)
A BMW a tervezettnél két évvel korábban, már 2013-ben megkezdi egy városi elektromos kisautó gyártását - értesült az Automobilwoche című szaklap.
febr. 21
16:18
Kész, végük - Négy banknál nagyon nem stimmelt most valami (Portfolio)
Húszra emelkedett a válság idei pénzintézeti áldozatainak száma az Amerikai Egyesült Államokban, miután négy újabb bank jelentett csődöt pénteken. A csődbe ment bankok között van a La Jolla Bank...
febr. 21
16:21
Kedvezményes bankprivatizáció jöhet (Napi)
febr. 21
16:24
Népi bankprivatizációt terveznek a brit konzervatívok (ma.hu)
Kedvezményes árfolyamon juttatnának milliókat banki részvényekhez a brit konzervatívok a tavasszal esedékes választások megnyerése esetén, az egyértelmű választási győzelemre azonban a legújabb adatok szerint egyre kisebb az esélyük.
febr. 21
16:30
Tovább nőtt a munkanélküliség Bulgáriában (ProfitLine)
Tovább nőtt a munkanélküliség Bulgáriában januárban: 9,9 százalékra a decemberi 9,1 százalékról - tette közzé pénteken a statisztikai hivatal.
febr. 21
17:03
Veszélyben az Agrár-környezetgazdálkodási Program (ProfitLine)
Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) veszélyben látja az Új Magyarországi Vidékfejlesztési Program ÚMVP) Agrár-környezetgazdálkodási Programjának (AKG) teljesítését. (MTI)
febr. 21
17:05
A sógoroknál több élelmiszer fogyott (ProfitLine)
A legtöbb osztrák élelmiszer-kiskereskedelmi cég forgalma növekedett reálértékben tavaly - közölte a Nielsen piackutató vállalat az MTI-vel pénteken.

Keresés