2010. június 1. kedd

jún. 1
4:42
Retro honlapok a magyar közigazgatásban - Mit lép a kormány? (Pénzcentrum)
A napokban hivatalosan is megalakult új kormány egyik első - és mindeddig talán leglátványosabb - lépéseként figyelemfelhívó üzenetet tett közzé a kormányzati honlapok kezdőlapjain. A tervek szerint a minisztériumi oldalak egységes szerkezetet és arculatot kapnak, illetve egy informatikai ráncfelvarráson is átesnek majd. Szakértők szerint egyes honlapok a '90-es évek világát idézik, de a…
jún. 1
5:00
Pikáns jelenetek kerültek adásba, úgy tűnik hiába - Elhúzott riválisától az RTL Klub (Portfolio)
Nem jött ki a lépés a 21. héten a TV2-nek, a hétfői és vasárnapi nagyobb vereség pedig azt jelentette, hogy heti átlagban 10 százalékponttal húzott el az RTL Klub. Vasárnap pedig igazán kitett...
jún. 1
5:36
Csórók és milliomosok lopják az áramot Magyarországon (Pénzcentrum)
Illegális áramvételezésnek azt nevezzük, amikor a szolgáltató hálózatára jogosulatlan módon csatlakozik valaki, és az elhasznált áramdíj megfizetése nélkül veszi igénybe a szolgáltatást. A gyakorlati tapasztalatok szerint áramlopás leggyakrabban két fogyasztói csoportnál fordul elő....
jún. 1
6:30
Merre megy ma a forint és a BUX? (Portfolio)
Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni...
jún. 1
6:57
Kulcsár önéletrajzi gyerekkönyvet írt, felnőtteknek is (ProfitLine)
Mitya: ezzel a címmel írt önéletrajzi könyvet Kulcsár István, az ismert újságíró, meglehetősen furcsa műfaji megjelöléssel: "Egy pesti kisfiú emlékiratai gyerekeknek (és felnőtteknek)".
jún. 1
7:00
Mélyponton az euró - az EKB örül (Privátbankár)
Az euró gyengébb árfolyama jótékony hatással van az euróövezeti exportra, és visszatükrözi a makrogazdasági fundamentumokat - mondta Jozef Makuch, az Európai Központi Bank (GDP) kormányzó tanácsának a...
jún. 1
7:18
Erős földrengés volt Costa Ricában (Privátbankár)
Erős földrengés rázta meg helyi idő szerint hétfő este Costa Rica csendes-óceáni partvidékét, áldozatokról és károkról egyelőre nem érkeztek hírek. Az amerikai földtani intézet tájékoztatása szerin...
jún. 1
7:20
A világ haragját vívta ki Izrael (Privátbankár)
Nagy nemzetközi felzúdulást váltott ki a Gázai övezetbe segélyt szállító flottilla elleni, halálos áldozatokkal járó izraeli támadás - a világ vezetői magyarázatot várnak Izraeltől a halálos áldozatok miatt
jún. 1
7:30
Megsemmisíttetnék a 2009/CXXII. törvény végkielégítésre vonatkozó rendelkezését (ProfitLine)
Az Alkotmánybírósághoz fordul a Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VKDSZ) azért, hogy helyezze hatályon kívül a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló (2009/CXXII.) törvényt, mert szerintük annak a munkavállalók végkielégítésére vonatkozó rendelkezése hátrányos megkülönböztetést eredményez, diszkriminatív, az emberi méltóságot és az…
jún. 1
7:36
Stabilizálódott a forint reggel (Infostart)
Stabilizálódott a forint kedd reggel: egy euró 274,95 forintot ért 7 óra körül a londoni bankközi devizapiacon, hétfőn későn este 274,85 forinton jegyezték az eurót.
jún. 1
7:36
Egyre többen tartoznak a Tigáznak (Privátbankár)
Mintegy 10 milliárd forinttal tartoznak a Tigáz Zrt.-nek a  lakossági ügyfelei; a cég kintlévőségei 47 százalékkal nőttek egy év alatt - írja a Világgazdaság keddi lapszámában. Győrösi Pál, a Tigáz...
jún. 1
7:38
Mozgólépcsőket címkézett át a BKV (Privátbankár)
Egy uniós támogatási szerződés szerint a BKV mozgólépcső-tenderén győztes cégnek Németországban kellett volna legyártania alkatrészeket. De Kínából vették meg, ami kellett
jún. 1
7:54
Nem várható forinterősödés a bizonytalanság miatt (Privátbankár)
Stabilizálódott a forint kedd reggel: egy euró 274,95 forintot ért 7 óra körül a londoni bankközi devizapiacon, hétfőn későn este 274,85 forinton jegyezték az eurót. Kereskedők elmondták: a követke...
jún. 1
7:57
Sztrájkok sorozata kezdődött Romániában (HR Portál)
Általános sztrájkok sorozata kezdődött hétfőn Romániában, ezen a napon szüneteltette a munkát a közalkalmazottak, az egészségügyi dolgozók és a az iskolai oktatók legnagyobb része, így tiltakozva a román kormány megszorító intézkedései ellen.
jún. 1
7:59
Körülményeik javítását várják a rendvédelmi dolgozók a kormánytól (HR Portál)
A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége azt várja az új kormánytól, hogy a rendőrök számára a kormányprogramban ígért fizetésemelést, életpálya-modellt és a lakáshelyzet javítását átfogóan, a fegyveres és rendvédelmi szféra egészére kiterjedően valósítsa meg.
jún. 1
8:00
Eltűnőben a devizahitelek, de mi tölti be az űrt? (Portfolio)
A devizahitelezés egyre látványosabb háttérbe szorulásáról és a forinthitelezés szerény ütemű fellendüléséről tanúskodnak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) minap közzétett hitelezési statisztikái. Ezekből...
jún. 1
8:01
Aggályosnak tartják a kisebbségi önkormányzatok létszámcsökkentését (HR Portál)
Szakmailag aggályosnak tartja az ombudsmani hivatal a kisebbségi önkormányzatok létszámának csökkentését célzó törvényjavaslatot - mondta a hivatal főosztályvezetője hétfőn, egy Szekszárdon rendezett roma fórumon.
jún. 1
8:03
Nem tántorítanak a British Airways légiutas-kísérői - folytatódik a sztrájk (ProfitLine)
A British Airways légiutas-kísérői már 14. napja sztrájkolnak a hétfőn napon magasabb bérekért, juttatásokért és jobb munkakörülményekért, a szakszervezeti vezetők szerint a sztrájk a nyár folyamán is folytatódhat.
jún. 1
8:03
Szigorítások a spanyol munkaerőpiacon (HR Portál)
A spanyol kormány június vége előtt el akarja fogadni a munkaerőpiac reformját, a szakszervezetek és munkaadók jóváhagyásával, vagy akár anélkül is - szögezte le hétfőn Elene Salgadó pénzügyminiszter.
jún. 1
8:05
Veres - az egykulcsos adó nem gazdaságösztönző (ProfitLine)
(MTI) - Hazugságnak nevezte Veres János,, hogy a Pénzügyminisztérium 3,8 százaléknál jóval magasabb hiánnyal számolt volna 2010-re. A volt pénzügyminiszter egy reggeli televíziós műsorban azt is elmondta: a szocialisták nem támogatják az egykulcsos szja bevezetését, amely önmagában nem eszköze a gazdaság élénkítésének.
jún. 1
8:12
Teljes gázzal: Orbánék lenyomják a kötelező áremelkedést is? (Privátbankár)
Gőzerővel dolgoznak a háttérben az Orbán-kormány tagjai, hogy a forintgyengülés miatt indokolt 15-20%-os gázáremelés mértékét minél inkább leszorítsák. Akár az árképzés szabályain is változtathatnak, hogy elkerüljék az árszint drámai megnövekedését. A gázcégek nyitottak a kormány elképzeléseire, a nyár ugyanis nekik nem számít "főszezonnak"
jún. 1
8:18
"A műtét sikerül, a beteg meghal" - Vélemény (Portfolio)
Az elmúlt hetekben a figyelem középpontjába került a devizahitelek forinthitelekké váltásának problémája. A témával kapcsolatban számos megoldási javaslat jelent meg, ötleteit Róna Péter is...
jún. 1
8:20
Lefelé mozdult Ázsia, alulteljesít a kínai piac (Portfolio)
Negatív irányú elmozdulásokat láthatunk ma reggel az ázsiai kereskedésben, a kínai Shanghai Composite alulteljesítőnek bizonyul 1.5%-os mínuszával. Ez egyébként még nem lenne meglepő, a mai gyenge...
jún. 1
8:22
Véget ért a jegybankok aranykora? (Portfolio)
Az elmúlt évek igen nagy kihívások elé állították a jegybankokat - nyilatkozta Stefan Gerlach az Osztrák Nemzeti Bank tegnapi konferenciáján. Frankfurti Egyetem professzora szerint a válság miatt az...
jún. 1
8:30
Újabb munkanélküliségi biztosítás a piacon (HR Portál)
A Groupama Garancia Biztosító havi 70 illetve 90 ezer forintos, szabadon felhasználható szolgáltatású munkanélküliségi biztosítással lépett piacra - közölte a biztosító az MTI-vel, ezzel újra két társaság kínál ilyen terméket.
jún. 1
8:32
Szerdáig pótolhatják a hiányzó dokumentumokat a felvételizők (HR Portál)
Az elmúlt évhez hasonlóan a 2010. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban is két dokumentum-beküldési határidőt kell fejben tartaniuk a jelentkezőknek.
jún. 1
8:34
Per előtt kell jogi tanácsot kérni (HR Portál)
Nem akkor kell hívni egy ügyvédi irodát, amikor az elbocsátott munkavállaló már perrel fenyeget - állítja Csengery Levente, a Lakatos, Köves és Társai iroda munkajoggal foglalkozó ügyvédje. A döntést megelőző jogi konzultáció csak látszólag drágább: valójában költséges perektől és eljárásoktól védi meg a cégeket.
jún. 1
8:36
Megtorpant az ausztrál kamatemelési sorozat (ProfitLine)
Az ausztrál jegybank a mai napon megtartott kamatdöntő ülésén változatlanul 4,25 százalékon hagyta az irányadó kamatszintjét, ezzel a február óta tartó kamatemelési sorozatát megszakította. A döntés megfelelt az előzetes elemzői várakozásoknak.
jún. 1
8:36
Járadékvadászat a magyar villamosenergia-iparban (Portfolio)
Aki azt hiszi, a járadékvadászat, a kormányzat foglyul ejtése csak absztrakció, Olson és Stigler által félévszázados, poros példákkal és elavult ökonometriával alátámasztott, irreleváns vizsgatétel,...
jún. 1
8:36
Itt az újabb milliárdos BKV-botrány (Pénzcentrum)
Kínában gyártott, tengeren utaztatott és Németországban átcímkézett mozgólépcsőket épített be 2004-ben a Deák téren az Otis Felvonó Kft., amely a munkát nyílt nemzetközi tenderen nyerte el a BKV-tól....
jún. 1
8:38
OTP részvény elemzés (ProfitLine)
OTP részvény technikai elemzése.
jún. 1
8:38
Újabb kisrészvényes esett neki a Magyar Telekomnak (Portfolio)
Újabb kisrészvényes támadta meg bíróságon a Magyar Telekom közgyűlési határozatait. A Magyar Telekom bejelentette, hogy egy újabb kisrészvényese tájékoztatta arról, hogy keresetet adott be a...
jún. 1
8:40
Halból nem lesz hiány idén a Tiszán (ProfitLine)
Várhatóan már a jövő év második felében érzékelhető lesz a halászok és horgászok zsákmányában az a bőséges halszaporulat, mely a Tisza idén eddig tapasztalt magas vízállásának köszönhető – mondta Csoma Gábor, a folyó középső szakaszát kezelő Halász Kft. ügyvezetője az MTI-nek hétfőn.
jún. 1
8:40
Eladott az econet.hu bennfentese (Portfolio)
Bencze György, az econet.hu igazgatósági tagja 2010. május 31-én tőzsdei ügyletben, a Concorde Értékpapír Zrt. mint befektetési szolgáltató igénybevételével 6,600 darab econet.hu törzsrészvényt adott...
jún. 1
8:42
Vöröben az ázsiai részvénypiacok - most Kína okozza a fejfájást (ProfitLine)
Kivétel nélkül esésben tartózkodnak az ázsiai részvénypiacok, miután a kínai feldolgozóipar lassulást mutatott májusban, mindez csak tetézte a globális gazdasági helyreállással kapcsolatos aggodalmakat, melyeket még az európai adósságválság hozott a felszínre.
jún. 1
8:44
Európai piacok - vissza a gödörbe (ProfitLine)
Miután tegnap az amerikai piacok zárva tartottak ünnep miatt, így az európai piacok az Ázsiában mutatkozó pesszimista hangulattal kezdhetik a keddi kereskedési napot.
jún. 1
8:48
Ma éjfélig marad a piros riasztás (Privátbankár)
Kedden is piros riasztás van érvényben éjfélig az ország északi, középső és délnyugati részein a viharok miatt, az esőzések miatt sok helyen késnek a vonatok is
jún. 1
8:50
Nem jutott sokra a maratoni tárgyalás után az ENSZ BT (Privátbankár)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) keddi állásfoglalásában elítélte a gázai segélyflottilla elleni izraeli támadást, és gyors, tárgyilagos, hiteles, illetve átlátható vizsgálatot követelt az ügyben -ezt ...
jún. 1
8:54
Ki lesz az év üzletembere Monte Carloban? (Pénzcentrum)
A magyar értékek is megjelennek "Az év üzletembere" világméretű díjátadó gálán, amelyet idén tizedik alkalommal rendeznek meg Monte Carlóban. Magyarországot 2010-ben Bodrogai Ferenc, a Forest Papír Kft. alapítója és ügyvezetője képviseli....
jún. 1
8:54
30%-on a Trumboll a TvNetworkben (Portfolio)
A TvNetwork bejelentette, hogy a Trumboll Capitol Advisors 2010. május 27-én 30%-ra növelte a korábban 0%-os befolyását a társaságban. A tranzakciót követően a Trumboll 5,197,800 darab TvNetwork...
jún. 1
8:56
Új 4 éves csúcson a dollár, gyengélkedik a forint (Portfolio)
Egyre csak romlik a nemzetközi befektetői hangulat azt követően, hogy ma már a brit és amerikai befektetők is bekapcsolódtak a kereskedésbe, illetve a török-izraeli feszült jelentősen nőtt. Mindez...
jún. 1
9:03
Lemondott Horst Köhler német államfő (HR Portál)
Horst Köhler hétfőn bejelentette, azonnali hatállyal lemond tisztségéről. A Der Standard értesülése szerint a váratlan lemondást az elnök egy Afganisztánnal kapcsolatos, vitatott nyilatkozattal hozta összefüggésbe - írja a Magyar Nemzet Online.
jún. 1
9:05
Ismét lehet majd osztályozni és buktatni (HR Portál)
A közoktatási törvény módosító javaslata szerint szeptember 1-jétől ismét lehetne buktatni az általános iskola második osztályának végétől.
jún. 1
9:06
Orbán első útja Varsóba visz (Privátbankár)
Orbán Viktor magyar miniszterelnök kedden első hivatalos külföldi látogatására Varsóba utazik. Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője május 20-án jelentette be, hogy Varsóba vezet Orbán V...
jún. 1
9:07
Szempontok a sikeres szervezeti kultúraváltáshoz (HR Portál)
Egy szervezet kultúrájának megváltoztatása az egyik legnagyobb kihívás a vezetés számára. A közös értékrend, az alapvető feltevések a szervezet viselkedési normáiról a kultúra tartóoszlopai, ugyanakkor a változás legnagyobb gátja is.
jún. 1
9:09
Határozottan lassul a kínai feldolgozóipar bővülése (ProfitLine)
Ugyan továbbra is bővülést mutat a kínai feldolgozóipar májusban, azonban annak lendülete jelentősen csökkent, 11 hónapja nem látott szintre esett vissza a HSBC feldolgozóipari beszerzőmenedzser index értéke alapján.
jún. 1
9:11
Áprilisban nőtt a német kiskereskedelmi értékesítés (ProfitLine)
A márciusi csökkenés után áprilisban nőtt Németországban a kiskereskedelmi értékesítés, miután a globálisan növekvő igények kiszolgálása érdekében bővült a foglalkoztatottság.
jún. 1
9:12
Újabb mérföldkőnél az Apple: 2 millió darabnál tartanak az iPad értékesítések (Portfolio)
Már 2 millió darabot értékesített az Apple legújabb sikertermékéből, az iPad táblagépből alig két hónappal azt követően, hogy piacra dobta a készüléket. Hétvége óta az Egyesült Államokon kívül már...
jún. 1
9:12
4,2 milliárdos önkormányzati telek eladó! Lakást nem lehet rá építeni (Pénzcentrum)
Arató György kerületi főépítész tájékoztatása szerint még az idei évben több mint hatmilliárd forint értékű ingatlanvagyon értékesítését tervezi a XIII. kerületi önkormányzat....
jún. 1
9:14
"Talán ki lehet mondani, hogy fordult a trend" (Portfolio)
Ázsia ma reggel lefelé vette az irányt, a forint gyengül az euróval szemben, a hangulat tehát inkább negatív. A nap elején a hazai piacon egy helyben topogást, vagy némi lejjebb csúszást vár Bodor...

Keresés