2011. december 1. csütörtök

dec. 1
5:30
Tízmilliárdokat bukhat az állam a nyugdíj-átalakítás miatt (Pénzcentrum)
A luxembourgi székhelyű Európai Bírósághoz és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul várhatóan még decemberben megközelítően 10-15 ezer, jelenleg még szolgálati nyugdíjas, akiknek január elsejétől megszűnik a nyugdíjas státuszuk, a járandóságukat pedig adóval sújtotta az Országgyűlés kormánypárti többsége. Meggyőződésük szerint a hétfőn elfogadott jogszabály több ponton is sérti a…
dec. 1
5:42
Talált pénz: sokat nyerhetünk a telefon, TV és internet előfizetések megújításán! (ProfitLine)
Sokat megtakaríthatunk ha évente egyszer áttekintjük az internet, TV, telefon, mobiltelefon és mobilinternet előfizetéseinket. Egy kedvezőbb csomag választásával már egyetlen szolgáltatáson akár tízezreket lehet nyerni évente. Arról nem is beszélve, hogy több távközlési szolgáltatás esetén mennyit nyerhet egy család, vagy vállalkozás. A váltásra a legjobb időszak az év vége, mert ekkor szinte…
dec. 1
6:15
Veszteséges volt a Synergon a harmadik negyedévben is (ProfitLine)
A Synergon Informatikai Nyrt. 129,3 millió forint konszolidált adózás utáni veszteséget könyvelt el 2011 harmadik negyedévében, így az év első kilenc hónapjának vesztesége 967,2 millió forint lett, míg az előző év háromnegyedéves vesztesége 430,4 millió forint volt
dec. 1
6:42
A nyugati világnak pénzügyileg befellegzett (Portfolio)
A nyugati döntéshozók kifogytak az ötletekből, a nyugati világnak pedig "pénzügyileg befellegzett" - mondta az Emergent Asset Management befektetési igazgatója, David Murrin. A nyugati...
dec. 1
6:57
Lehetetlen lesz kiszállni egy cégből? - törvényjavaslat-kritika (Adózóna)
A T/4922. számú törvényjavaslat, amely több gazdasági jogszabályon változtatna egyidejűleg, jó néhány aggályos módosítást tartalmaz. A teljesség igénye nélkül összeszedtük a legjelentősebb változásokat.
dec. 1
7:21
Szárnyalnak az ázsiai tőzsdék a jegybankok összehangolt akciója nyomán (ProfitLine)
Erős növekedéssel indították a kereskedést csütörtökön az ázsiai értéktőzsdék, követve az európai indexeket és a New Yorki-i tőzsdét, miután a világ legnagyobb központi bankjai összehangolt likviditásnövelő intézkedéseket jelentettek be az euróövezet megsegítésére.
dec. 1
7:23
Megszűnhet a beteg gyermekek után járó fizetés nélküli szabadság (ProfitLine)
Megszüntetné a gazdasági bizottság a beteg gyermekek után járó fizetés nélküli szabadság intézményét az új Munka törvénykönyvéhez benyújtott módosításában - jelent meg a Napi Gazdaság internetes oldalán és írja a csütörtöki Népszava.
dec. 1
7:30
Szárnyalnak az ázsiai tőzsdék az összehangolt jegybanki akció után (Privátbankár)
Szárnyalnak az ázsiai tőzsdék az összehangolt jegybanki akció után
dec. 1
7:48
Adminisztratív baki miatt elhalasztották az Optisoft tőzsdei bevezetését (Privátbankár)
Adminisztratív baki miatt elhalasztották az Optisoft tőzsdei bevezetését
dec. 1
7:54
800 ezernél is kevesebb autós válthat idén kötelezőt (Portfolio)
Ma éjfélig mondhatják fel meglévő kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat az autósok, és év végéig köthetnek újat. Nemcsak a díjak, de a kis megtakarítás miatt a biztosítót váltók száma is...
dec. 1
7:54
Széttépték az USA tőzsdéket is (ProfitLine)
Erős pluszban zártak szerdán a New York-i értéktőzsde vezető mutatói. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 490,05 ponttal, azaz 4,24 százalékkal 12.045,68 pontra növekedett. Az S and P 500-as mutató 51,77 ponttal, 4,33 százalékkal 1246,96 pontra emelkedett. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 104,83 ponttal, 4,17 százalékkal nőtt és 2 620,43 ponton zárt.
dec. 1
7:56
Synergon: javuló teljesítmény, optimista menedzsment (Portfolio)
A hazai tőzsdei cégek között utolsóként publikálta harmadik negyedéves eredményeit a Synergon, a meglehetősen gyászos képet festő második negyedév után a társaságnál javuló teljesítmény mutatkozik....
dec. 1
7:56
Ez egy nulla - Csúszik az Optisoft tőzsdei bevezetése (ProfitLine)
Az Optisoft Nyrt. igazgatótanácsának tájékoztatása szerint a december 1-i tőzsdei bevezetést elhalasztani kénytelenek. A halasztás oka egyetlen nulla: az összes szükséges engedély birtokában lévő társaság bevezetését technikailag lebonyolító KELER-nél észrevették, hogy a cégbíróság adatai szerint a részvényeik száma tízszer annyi (egy nullával több). Az Optisoft igazgatótanácsa haladéktalanul…
dec. 1
8:06
Lassúról mérsékeltre váltott az amerikai növekedés (Privátbankár)
Lassúról mérsékeltre váltott az amerikai növekedés
dec. 1
8:12
Balog: kis hatása lesz a 7,5 milliós adómentes támogatásnak (Portfolio)
Nem számítanak jelentős adóbevétel-kiesésre amiatt, hogy a munkáltatók 7,5 millió forintig adómentes támogatást adhatnak a dolgozóiknak a rögzített árfolyamú végtörlesztésre - mondta el a...
dec. 1
8:14
Szijjártó: nem rendült meg a bizalom Matolcsyban (Portfolio)
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szerint a kormányzati munkamegosztásnak köszönhető, hogy Fellegi Tamás vezeti az IMF-delegációt. Nincs szó arról, hogy megrendült volna a bizalom Matolcsy...
dec. 1
8:24
Adminisztratív baki miatt elhalasztották az Optisoft tőzsdei bevezetését (Privátbankár)
Adminisztratív baki miatt elhalasztották az Optisoft tőzsdei bevezetését
dec. 1
8:27
Szédületes emelkedés az ázsiai piacokon (ProfitLine)
Az ázsiai piacok szerdán lekéstek a nap jó híreiről - a kínai központi bank, az amerikai Fed és a többi vezető központi bank közös likviditásbővítő intézkedéseiről -, de csütörtökön bepótolták a lemaradást.
dec. 1
8:29
Vártnál nagyobb zsugorodást mutat a kínai feldolgozóipar (ProfitLine)
A kínai feldolgozóipari aktivitás a világgazdasági recesszió 2009-ben mutatott enyhülése óta nem látott mértékű zsugorodást mutatott novemberben a sokak által figyelemmel kísért, ma közzétett beszerzőmenedzser indexek alapján.
dec. 1
8:30
Lufi, vagy nem lufi? - Újra felpörögtek az internetes cégek (Portfolio)
Októberben a részvénypiaci pánik csillapodásával ismét felpörögtek az elsődleges részvénykibocsátások az Egyesült Államokban és az egész évben látott trendeknek megfelelően most is a fiatal...
dec. 1
8:31
Az európai piacok szárnyalása ma is folytatódhat (ProfitLine)
Londoni értékpapír-forgalmazók szerint a londoni tőzsde irányadó indexe, az FTSE-100 húsz pont körüli, a frankfurti DAX-30 harmincöt pont körüli erősödést mutathat csütörtökön, négynapi meredek emelkedés után.
dec. 1
8:33
Hiller: Példátlan, hogy a leendő felvételizőknek fogalmuk sincs semmiről (HR Portál)
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter expozéjával megkezdődött november 30-án az új felsőoktatási törvény vitája a parlamentben. Magyar állami ösztöndíjjal, részösztöndíjjal, és önköltséges formában folytathatják a jövőben tanulmányaikat a felsőoktatási hallgatók - ismertette a javaslat egy részletét a miniszter. A tárcavezető expozéjában szólt arról is, hogy a beiratkozás előtt a kormány…
dec. 1
8:35
Megszűnhet a beteg gyerekek után járó fizetés nélküli szabadság (HR Portál)
Megszüntetné a gazdasági bizottság a beteg gyermekek után járó fizetés nélküli szabadság intézményét, az új munka törvénykönyvéhez benyújtott módosításában - írja a Napi Gazdaság.
dec. 1
8:37
Halálos munkabalesetet szenvedett egy karbantartó (HR Portál)
Nagyfeszültségű távvezetékoszlop karbantartása közben, mintegy 20 méter magasból, lezuhant egy 41 éves férfi szerdán. A karbantartó belehalt sérüléseibe –- közölte az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) az MTI-vel szerdán.
dec. 1
8:48
Megszűnhet a beteg gyermekek után járó fizetés nélküli szabadság (Portfolio)
A gazdasági bizottság megszüntetné a beteg gyermekek után járó fizetés nélküli szabadság intézményét, legalábbis ez áll az új Munka törvénykönyvéhez benyújtott módosításban, írja a napi.hu. A...
dec. 1
8:48
Egyre több középkorú nő vállal gyermeket (Pénzcentrum)
Soha nem látott mértékben emelkedik a 35 évesnél idősebb nők termékenysége Magyarországon....
dec. 1
8:50
Rogán: reális, hogy jövőre kezdődnek meg a tárgyalások az IMF-fel (Portfolio)
Lehet, hogy már decemberben, de reális, hogy január elején kezdődnek meg a tárgyalások az IMF-fel - mondta Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke a Magyar Televízió Ma Reggel...
dec. 1
8:52
Új kormánya lesz Belgiumnak (Portfolio)
Másfél évvel a parlamenti választások után végre lesz kormánya Belgiumnak. A kabinetet Di Rupo vezeti majd, akinek nem lesz könnyű dolga, hiszen az államkassza üres, az állampapírhozamok pedig...
dec. 1
8:54
Csaknem ötszörösére növelte mérlegfőösszegét Demján bankja (Portfolio)
2014-ben már nyereséges lehet a Gránit Bank - nyilatkozta Hegedüs Éva alelnök-vezérigazgató a Világgazdaságnak, hozzátéve: erősíti pozícióikat, hogy nincs öröklött rossz hitelállományuk. A szektor...
dec. 1
9:00
Szárnyaltak a tőzsdék az összehangolt jegybanki akció után (Privátbankár)
Szárnyaltak a tőzsdék az összehangolt jegybanki akció után
dec. 1
9:00
Növekvő befektetési alapok a takarékoknál (ProfitLine)
Az összességében csökkenő befektetési alappiacon 31 százalékkal bővültek idén a TakarékInvest befektetési alapok. A növekedés motorja a takarékszövetkezeti hálózatban felfutó értékesítés volt, de a jó eredmény annak is köszönhető, hogy egyelőre nem vontak ki az alapokból jelentős mértékű megtakarítást, még a devizahitelek kedvezményes végtörlesztésének hatására sem. A befizetésekre jellemző…
dec. 1
9:02
Törölhetik a dunai projektet (ProfitLine)
Nem valósítják meg a Duna hajózhatóságának fejlesztését szolgáló, uniós finanszírozású projektet – írja a csütörtöki Világgazdaság az uniós programokat kezelő operatív programok módosítási tervezetére hivatkozva, amelynek a társadalmi véleményeztetése a héten zárult le.
dec. 1
9:04
Az erős frank miatt lassult a gazdasági növekedés Svájcban (ProfitLine)
Svájc hazai összterméke (GDP) 0,2 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben, és 1,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
dec. 1
9:06
Végtörlesztés: kevés munkáltató segíti ki a munkavállalóját (HR Portál)
A Nemzetgazdasági minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára elmondta, nem számítanak jelentős adóbevétel-kiesésre amiatt, hogy a munkáltatók 7,5 millió forintig adómentes támogatást adhatnak a dolgozóiknak a rögzített árfolyamú végtörlesztésre - írja a hvg.hu. Az InfoRádió által megkérdezett adószakértő szerint kevés munkáltató él ezzel a lehetőséggel.
dec. 1
9:06
Az ázsai tőzsdék is nagy lendületet vettek (Portfolio)
Meredeken emelkedtek az ázsiai tőzsdék, euforikussá vált a hangulat, miután tegnap bejelentették a jegybankok összehangolt lépését. A helyzeten tovább javított, hogy Kína lazított a monetáris...
dec. 1
9:08
Végre egy jó hír: sok cég nem hogy leépít, de bővülni is tud (HR Portál)
A világválság kirobbanása óta számos vállalat úgy próbálta átvészelni a szűkös időket, hogy dolgozókat bocsátott el. Ugyanakkor a mostani széles körű kutatások során az derült ki az adatokból, hogy sok cég nemhogy nem kényszerült leépítésre, de még bővülni is tudott - írja a hirado.hu tudósítása.
dec. 1
9:08
Két hét múlva tőzsdén a FarmVille atyja (Portfolio)
Szivárognak a részletek a technológia szektor legújabb elsődleges részvénykibocsátásáról. A közösségi játékokat fejlesztő Zynga 900 millió dolláros IPO-ra készül, a kibocsátási ár pedig 8-10 dollár...
dec. 1
9:10
Csak óvatosan az emelkedéssel (Portfolio)
Ma már óvatosabb emelkedést vár a piactól Éder Tamás, a Solar-Capital üzletkötője. A tegnapi nagy örömködés ugyan még kitarthat a mai napon is, a bejelentés hosszabb távú hatása azonban kérdéses...
dec. 1
9:12
Alig mozdult a forint (Portfolio)
A forint jelenleg is azokon a szinteken tartózkodik, mint a tegnap esti órákban, egy euróért 304,17 forintot kell adni. A tegnap délutáni több mint öt forintos erősödést a globális piacokat jellemző...
dec. 1
9:21
Gyengüléssel nyitott a BUX, tartja magát a forint (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 54,41 pontos csökkenéssel, 17.580,27 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,31 százalékos gyengülést jelent.
dec. 1
9:23
KSH: egyre több külföldi látogat Magyarországra (Infostart)
A harmadik negyedévben folytatódott a külföldi látogatóforgalom egy éve tartó bővülése, miközben az érkezők tartózkodási ideje nem változott. A magyar lakosság külföldi utazásainak száma az egynapos utazásoknak köszönhetően tovább emelkedett - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
dec. 1
9:24
Lassul a svájci gazdaság (Portfolio)
2011 harmadik negyedévében lassult a növekedés Svájcban. Negyedéves alapon mindössze 0,2 százalékkal nőtt a GDP, ami 2009 közepe óta a leggyengébb teljesítménynek számít. Tavaly év eleje óta...
dec. 1
9:24
Helyesbítik a Magyar Közlönyt, egy adó sem lép korábban hatályba (Pénzcentrum)
Haladéktalanul helyesbítik a Magyar Közlöny elektronikus változatát, amelyben egy tördelési hiba miatt került kötőjel helyett vessző a jövő évi adótörvények módosításáról szóló jogszabály kihirdetésébe. A Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó tájékoztatása szerint van jogi lehetőség az elektronikus tájékoztatás javítására, vagyis a hiba folytán egyetlen érintett rendelkezés sem lép hatályba 2012.…
dec. 1
9:26
Nagy az érdeklődés az UniCredit új részvényei iránt (Portfolio)
A következő hetekben megkezdődhet az UniCredit új részvényeinek lejegyzése a kibocsátás főszervezői számára. Nagy az érdeklődés a papírok iránt a bankok részéről, így újabb társzervezőket fogadhatnak...
dec. 1
9:33
Kisebb visszalépés követi a tegnapi rallyt a pesti parketten (ProfitLine)
A továbbra is kedvező nemzetközi hangulat ellenére visszalépéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX 54,41 pontos, 0,31 százalékos csökkenéssel, 17.580,27 ponton nyitott csütörtökön.
dec. 1
9:35
Vonzó lett Magyarország a külföldi turisták szemében (ProfitLine)
A harmadik negyedévben folytatódott a külföldi látogatóforgalom egy éve tartó bővülése, miközben az érkezők tartózkodási ideje nem változott. A magyar lakosság külföldi utazásainak száma az egynapos utazásoknak köszönhetően tovább emelkedett - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
dec. 1
9:36
Mindenképpen utazunk - legfeljebb kevesebbet költünk (Privátbankár)
Mindenképpen utazunk - legfeljebb kevesebbet költünk
dec. 1
9:37
Tovább lassult az indiai feldolgozóipari bővülés novemberben (ProfitLine)
Az indiai feldolgozóipari teljesítménymutató ismét a növekedés lassulását jelezte novemberre: 51,0 pontra csökkent az októberi 52,0 pontról.
dec. 1
9:38
Tisztességtelen ajánlat: 8 milliós büntetés a szőnyegreklámok miatt (Privátbankár)
Tisztességtelen ajánlat: 8 milliós büntetés a szőnyegreklámok miatt
dec. 1
9:39
Megszorítások: naponta fél órával növelik a munkaidőt (HR Portál)
A portugál parlament szerdán megszavazta az újabb komoly megszorításokat tartalmazó jövő évi költségvetést. Elveszik a 13. és a 14. havi fizetést a 330 ezer forint fölött kereső állami dolgozóktól, 23 százalékra emelik az eddig 6 és 13 százalékos áfát, és minden nap fél órával növelik a munkaidőt.

Keresés