2012. május 17. csütörtök

máj. 17
4:12
40 ezer magyar bevándorlót regisztráltak Németországban tavaly (ProfitLine)
Tizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.
máj. 17
5:33
Mennyit bukhatunk a NAV ügyfélszolgálatán? (Adózóna)
Számtalan kérdés, jogértelmezési probléma merül fel a 1153-as személyi jövedelemadó bevallással kapcsolatosan. Az adóhatóság szeretne mindenkit a vitás kérdésekben az ügyfélszolgálatokra irányítani. Nézzük meg konkrét példákon keresztül, mennyit lehet bukni azon, ha nem az okleveles adószakértőre, hanem a NAV ügyfélszolgálatára hallgatunk. Angyal József kommentárja.
máj. 17
5:42
Százezreket vesz el a NAV a kispénzű gyermekesektől (Pénzcentrum)
Negatív is lehetne a gyermekes munkavállalókat terhelő adó a személyi jövedelemadó törvény szövege szerint. A számított adót csökkentő adójóváírás esetén ugyanis - a jogalkotó hibájából vagy szándékosan - nem szerepel a jogszabályban az a kikötés, hogy a kedvezményt csak az adó mértékéig lehet igénybe venni. Az adóhatóság azonban önkényesen úgy értelmezte a törvényt, mintha benne lenne ez a…
máj. 17
6:24
Élénkült a kereslet a balatoni ingatlanok iránt (ProfitLine)
Élénkülő kereslet, stagnáló árak és visszatérő befektetők jellemzik a Balaton térségének ingatlanpiacát az OTP Ingatlanpont legfrissebb piaci helyzetjelentése szerint.
máj. 17
6:33
Varga Mihály az előkészítésnél gyorsabb IMF-tárgyalásra számít (Infostart)
Az előfeltételek teljesítésének köszönhetően az előkészítésnél gyorsabb, a nyár elején-közepén elinduló tárgyalásra számít az IMF-fel és az EU-val Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki június 1-jétől tárca nélküli miniszterként vezeti a tárgyalásokat.
máj. 17
6:36
Nyugdíj és szolgálati idő: külföldi felsőfokú tanulmányok beszámítása (Adózóna)
A külföldön folytatott felsőfokú tanulmányok éveinek sem kell elvesznie, ha valaki nyugdíjba megy.
máj. 17
6:51
Lagarde: Athénnak teljesítenie kell a mentőcsomag feltételeit (Infostart)
A görög politikai vezetőknek bizonyítaniuk kell elszántságukat arra, hogy az euróövezetben akarják tartani országukat, ez utóbbihoz pedig az kell, hogy teljesítsék a mentőcsomag feltételeit - jelentette ki Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója.
máj. 17
6:57
Varga Mihály az előkészítésnél gyorsabb IMF-tárgyalásra számít (ProfitLine)
Az előfeltételek teljesítésének köszönhetően az előkészítésnél gyorsabb, a nyár elején-közepén elinduló tárgyalásra számít az IMF-fel és az EU-val Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki június 1-jétől tárca nélküli miniszterként vezeti a tárgyalásokat.
máj. 17
6:59
Csaknem félmilliárdos parkolási bírságdíj egyetlen utcából (ProfitLine)
Csaknem fél milliárd forint (1,2 millió font) parkolási bírságot "fialt" egyetlen utca Londonban 2011-ben.
máj. 17
7:03
Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is (Privátbankár)
Demján Sándor bankja már idén nyereségbe fordulhat, ha megfelelő tőkeinjekcióhoz jut a pénzintézet, a menedzsment több befektetővel is tárgyal erről. Interjú Hegedüs Évával, a Gránit Bank alelnök-vezérigazgatójával.
máj. 17
7:09
NFÜ: gyors ütemben halad az uniós források kiírása (Infostart)
Gyors ütemben halad az uniós források kiírása, az Új Széchenyi-terv keretében jelenleg mintegy 1.300 milliárd forintos fejlesztési keretre lehet pályázni, mintegy 132 témában - mondta Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kommunikációs vezetője.
máj. 17
7:30
Aki a német DAX-ban kereskedik... (ProfitLine)
Mai elemzésünkben a sokak által szívesen kereskedett és figyelt német tőzsdeindex, a DAX várható irányát tekintjük át.
máj. 17
7:36
Többet dolgozunk és még élvezzük is (HR Portál)
A Regus Work-Life Balance Index megállapítása szerint a magyar üzletemberek többsége úgy gondolja, hogy az elmúlt két évben kismértékben javult a munkája és magánélete közötti egyensúly, dacára annak, hogy egyre keményebben dolgoznak. A felmérés megállapította, a gazdasági fejlődés üteme és a munkával való elégedettség szorosan összefügg.
máj. 17
7:38
Mi lesz veled, SZÉP Kártya és Erzsébet utalvány? (HR Portál)
Mit vizsgál pontosan az EU a SZÉP Kártyával és az Erzsébet utalvánnyal kapcsolatban? Mi az eljárás menete? Kovách Ákos ügyvéd elárulja.
máj. 17
7:39
Varga Mihály is a németekben bízik - nyáron indul az IMF-tárgyalás (Privátbankár)
Az előfeltételek teljesítésének köszönhetően az előkészítésnél gyorsabb, a nyár elején-közepén elinduló tárgyalásra számít az IMF-fel és az EU-val Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki június 1-jétől tárca nélküli miniszterként vezeti a tárgyalásokat. Az NGM szétbontását sajtótalálgatásnak nevezte, bár lenne létjogosultsága egy önálló pénzügyminisztériumnak.
máj. 17
7:40
Bajba került külföldi munkája során? - itt a segítség (HR Portál)
Közös figyelemfelhívó kampányt indít az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) magyarországi irodája és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztálya, hogy felhívják a figyelmet a külföldi munkavállalásban rejlő veszélyekre.
máj. 17
7:42
Mennyit ér a humán faktor a cégeknek? (HR Portál)
Erősödik a HR controlling szerepe, súlya, bővül a használói kör, szélesebb körben jellemző az orientációs program, tudatosabbá vált a létszámtervezés, teljesítményértékelés, egyre több cégnél gondolkoznak a HR kiszervezésében, erősen visszavágták a fejlesztési, képzési költségkeretet - ezek az Országos Synergon HR Benchmark Felmérés 2011 legfőbb megállapításai.
máj. 17
8:03
KRESZ - nem módosítják tovább, újat alkotnak (ProfitLine)
A módosítások helyett új, az uniós normáknak is megfelelő KRESZ-t alkotnak a szakpolitikusok, az illetékes minisztériumok és a társadalmi szereplők; az új jogszabályt kidolgozó munkabizottság várhatóan már a jövő héten elkezdi a munkát, és a rendelkezés akár még az idén életbe léphet - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI-nek.
máj. 17
8:05
A jó makroadatok ellenére sem tudott emelkedni Amerika (ProfitLine)
A pozitív nyitás ellenére veszteséggel zártak az amerikai részvénypiacok a szerdai kereskedés során, ugyanis a vártnál jobb amerikai makroadatokat továbbra is ellensúlyozni tudta a Görögországgal szembeni aggodalmak.
máj. 17
8:09
A feminizmus segít egy új, igazságosabb világot létrehozni (HR Portál)
A 8. európai feminista kutatói konferenciát rendezik meg csütörtöktől Budapesten, a több mint ötszáz tudós és kutató egyebek mellett a feminizmust és a társadalmi befogadást, a nőknek az eurózóna válsága utáni helyzetét és az iszlám feminizmus témáját vitatja meg.
máj. 17
8:15
Véget ér az adóamnesztia: mennyi offshore-pénzt lehet hazacsábítani? (Privátbankár)
Nem hosszabbítaná meg a szaktárca az év végén megszűnő offshore-adóamnesztiát, így ősszel rohamra indulhatnak a külföldi vagyonukat hazahozni akaró, és a mentességért akár adófizetésre hajlandó üzletemberek; a lehetőség eddig 35 milliárd forintot csábított haza.
máj. 17
8:17
Hatezer munkahelyet teremtenek az erdőben (Privátbankár)
Akár hatezer munkahelyet is teremthet az a 4 milliárd forint, amelyet az önrésszel és a támogatással együtt a fiatal erdők ápolására fordíthatnak a magánerdők tulajdonosai a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége elnöke szerint.
máj. 17
8:24
Itt a vége? - Elzárta a pénzcsapot az EKB! (2.) (Portfolio)
Az Európai Központi Bank a Reuters név nélküli forrásai szerint megtagadta néhány görög bank irányába a monetáris politikai műveletek végrehajtását, mivel nem halad a bankok feltőkésítési folyamata....
máj. 17
8:24
Mindenki bank- és telefonszámlájában turkálhat az adóhatóság (Pénzcentrum)
Célzott ellenőrzés nélkül szerezhet információkat az adóhatóság a magánszemélyek és a vállalkozások telefonálási és bankolási szokásairól. A telefonhívásokra, sms-ekre, pénzügyi tranzakciókra a jövőben kivetendő adóterhek megfizetését ugyanis csak úgy lehet ellenőrizni, ha a revizorok betekintenek az ügyfelek számláiba....
máj. 17
8:26
Nem fest jól a Magyar Telekom (Portfolio)
Az elmúlt hetek esését követően a Magyar Telekom részvényárfolyama korábban soha nem látott mélypontra zuhant, így a vállalat részvényei osztalékalapon egyre vonzóbb befektetésnek tűnnek. Az...
máj. 17
8:26
Hamarosan csak a 112-es telefonszámon kérhetünk segítséget (Pénzcentrum)
A tervezett időpontra - 2012 végére vagy a jövő év elejére - létrejöhet az Egységes Segélyhívó Rendszer (ESR-112) technikai háttere - írja a Napi Gazdaság....
máj. 17
8:36
OTP részvény - sokat esett, mégis van még félnivaló (ProfitLine)
A tegnapi kereskedést is a Görögországgal kapcsolatos hírek határozták meg. Miután a piaci szereplők egyre nagyobb esélyt látnak arra, hogy az ország a júniusi újabb választás után kilép az eurózónából, a fokozatos kockázatkerülés a jellemző. Ezzel párhuzamosan gyengült az euró a dollárral szemben, és bár délután pluszba fordultak az európai tőzsdeindexek, a BUX maradt mínuszban, így alulteljesítő…
máj. 17
8:38
Megugrott a japán gazdaság - 4,1 százalékkal nőtt a GDP (ProfitLine)
A ma közzétett adatok alapján a japán gazdaság az első negyedévben 1 százalékos bővült mutatott a negyedik negyedévhez képest, legfőképp a katasztrófa sújtotta régió újjáépítéséhez kapcsolódó befektetések és a jelentősen javuló exportnak köszönhetően.
máj. 17
8:42
Németország: 15 éves csúcson a bevándorlók száma (HR Portál)
Tizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.
máj. 17
8:42
Varga: elkülönülhet a fiskális politika és a gazdaságfejlesztés (Portfolio)
Az előfeltételek teljesítésének köszönhetően az előkészítésnél gyorsabb, a nyár elején-közepén elinduló tárgyalásra számít az IMF-fel és az EU-val Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető...
máj. 17
8:42
Dugódíj: új "háború" küszöbén áll Budapest (Pénzcentrum)
Új "háború" küszöbén áll Budapest. A kerületi önkormányzatok ugyanis ringbe szállnának a főváros közútjaiért....
máj. 17
8:44
YEPP: össze kellene hangolni a foglalkoztatással kapcsolatos uniós programokat (HR Portál)
Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete (YEPP), amelynek a Fidelitas is tagja, közös nyilatkozatban tette közzé javaslatait a fiatalok munkanélküliségével kapcsolatban - tájékoztatott Dömötör Csaba, a nemzetközi szervezet elnöke.
máj. 17
8:44
Kiemelt ügy lett a Kossuth tér rekonstrukciója (Portfolio)
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány a budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciójával, az ottani mélygarázsépítéssel, a parlamenti látogatóközpont és múzeum...
máj. 17
8:46
Kidolgozták a rövidített Nabucco-tervet (Portfolio)
A Nabucco konzorcium (NIC) benyújtotta a "Nabucco West" gázvezeték megépítésre vonatkozó ajánlatát a Shah Deniz II konzorciumnak. A gázvezeték a bolgár-török határtól a Bécs melletti Baumgartenbe és...
máj. 17
8:48
Megállt az esés, jöhet ma egy fellélegzés a piacokon (Portfolio)
A tegnap estig kitartóan borongós nemzetközi befektetõi hangulat ma reggelre fontosabb hír nélkül is mintha oldódott volna valamelyest, az ázsiai részvényindexek kissé emelkedtek, az euró is...
máj. 17
8:50
Fitch: a magyar és cseh gazdaságban nem lesz növekedés (Portfolio)
A tavalyi ütem felére lassul a tíz közép- és kelet-európai EU-tagállam átlagos gazdasági növekedése az idén, és a térségi átlagon belül a magyar és a cseh gazdaságban nem lesz növekedés - jósolta...
máj. 17
8:51
Nincs kegyelem: az utolsókat rúgja Görögország az euróövezetben (Privátbankár)
A görög politikai vezetőknek bizonyítaniuk kell elszántságukat arra, hogy az euróövezetben akarják tartani országukat, ez utóbbihoz pedig az kell, hogy teljesítsék a mentőcsomag feltételeit - jelentette ki Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója. Ez már a sokadik üzenet a görögöknek: ne is álmodjanak a feltételek újratárgyalásáról.
máj. 17
8:52
2 százalék alatt a hiány - segíthetett az áfa-trükk (Portfolio)
A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási képessége 2012 első negyedévével záruló elmúlt egy évben a GDP -4,4 százalékát tette ki. Ezen belül 2012 első...
máj. 17
8:54
Menekítik pénzüket a spanyolok a bajba jutott bankból (Portfolio)
A bajba jutott és állami tulajdonba vett spanyol bankból, a Bankiából menekítik pénzüket a pénzintézet ügyfelei, tudósított az El Mundo. Egy hét alatt mintegy 1 milliárd eurót vontak ki a bank...
máj. 17
8:56
Meglepetést okozott a japán GDP adat (Portfolio)
Évesítve 4,1 százalékkal nőtt a japán GDP 2012 első negyedévben. A növekedés motorját a beruházások és az export fűtötték - derül ki a japán statisztikai hivatal frissen közzétett adataiból. A...
máj. 17
8:57
Erősödött a forint délutánra (Infostart)
A délelőtti nagy gyengülés után szerdán délutánra jelentősen erősödött a forint, az eurót négy óra előtt nem sokkal 294,75 forinton jegyezték a reggeli 297,15 forint után.
máj. 17
9:00
Innen fordulhatnak - Technikai elemzés (Portfolio)
Bár az indexre tekintve továbbra sem látszik fordulat, egyedi részvényekben a több napja tartó esést követően jöhet egy-egy felpattanás. Mai elemzésünkben a Deutsche Telekom, a Heidelbergcement és az...
máj. 17
9:00
295-nél kezdi a napot az euró (Pénzcentrum)
Napok óta egyre borongósabb a nemzetközi befektetői hangulat, ami ma reggel már csaknem pánikszerű forinteladásokat okozott, majd gyors fordulat látszott, amit hullámzás követett. A legfõbb mozgatórugó az, hogy a görögök ügyében valószínűleg csak több hét múlva látunk majd tisztán, a tartós bizonytalanság pedig a pozíciók egyre nagyobb hányadának (kényszerű) zárására készteti világszerte a…
máj. 17
9:02
A válság legmélyén voltak ennyire pesszimisták a stratégák (Portfolio)
A bikapiac három évvel ezelőtti indulása óta nem voltak a stratégák annyira pesszimisták a részvénypiaci kilátásokkal kapcsolatban, mint most - derül ki a Bloomberg egyik felméréséből. A...
máj. 17
9:04
Lenyugodthatnak a piacok (Portfolio)
Az elmúlt napokban minden rossz hír beárazódott a piacokba, így ma a megnyugvásé lehet a főszerep - véli Fernandez Yuri, a Solar Capital üzletkötője. A hazai blue-chipek esése is alábbhagyhat egy...
máj. 17
9:09
Bécsbe csábítják a magyar fiatalokat (Privátbankár)
Budapest kiemelt helyet foglal el az osztrák főváros turisztikai stratégiájában, amellyel a fiatal korosztály felé nyit Bécs. A 35 év alattiakat látványos városmarketing-eszközökkel igyekeznek meggyőzni arról, hogy kiránduljanak Ausztriába; a magyarok inkább csak 1-2 napra utaznak a szomszéd fővárosba, de egyre gyakoribb a hosszabb pihenés is.
máj. 17
9:09
Emelkedés mutatkozik Ázsiában a masszív szerdai esés után (ProfitLine)
A tegnapi jelentősebb esés után ma már felfelé mozdultak a vezető ázsiai részvénypiacok. Hong Kong-ban a Hang Seng index 0,74 százalékos, Kínában a Shanghai Composite index 1,3 százalékos emelkedést jelez.
máj. 17
9:11
Igazságtalan és gátolja a települések fejlődést az új ingatlanadó (Privátbankár)
Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület állásfoglalása szerint a kormány által javasolt értéknövekedési hozzájárulás egy igazságtalan, közgazdasági szempontból megalapozatlan és a települések egészséges fejlődését hosszabb távon akadályozó helyi adó. Az egyesület szerint célszerűbb lenne a hozzájárulás helyett a településrendezési szerződésekre vonatkozó szabályok átalakítása.
máj. 17
9:15
MNB: a GDP 78,9 százalékán állt az államadósság március végén (Infostart)
A március végén zárult egy évben az államháztartás nettó hiánya a GDP 4,4 százalékát tette ki, a bruttó államadósság a GDP 78,9 százalékán állt - jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
máj. 17
9:18
Egy év alatt 12 ezerrel több magyar bevándorló volt Németországban (Portfolio)
Tizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal...

Keresés