2012. május 26. szombat

máj. 26
4:48
A jog doktorai buktak meg: tanácsot adtak, számlát nem (ProfitLine)
A fővárosban szúrópróbaszerűen vizsgálat alá vont öt ügyvédnél, illetve ügyvédi irodánál igénybe vett próbaszolgáltatások során a "jog doktorainak" 60 százaléka nem adott nyugtát, holott tőlük joggal várható el, hogy - már csak hivatásukra tekintettel is - betartsák a jogszabályokat, és ezzel maguk is erősítsék az adózási morált - ismertette az adóhatóság friss ellenőrzési tapasztalatait.
máj. 26
6:33
A szigorodó áfaszabályok és az 500 ezer forintos bírság esete (Adózóna)
Az Európai Bíróság egyik tavaly júliusi ítélete nyomán törölték az áfatörvényből azt a korábbi korlátozást, mely szerint a vállalkozások nem igényelhetik vissza a fizetendő és a levonható áfa pozitív különbözetének azt a részét, amely a ki nem fizetett beszerzéseikre vonatkozik.
máj. 26
7:33
Mi a céljuk? - Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség (ProfitLine)
Az állampolgárok tájékoztatásához és véleményének megismeréséhez neveket és lakcímeket kérhet ki a jövőben a Miniszterelnökség az ezeket tartalmazó nyilvántartásból - döntött hétfőn az Országgyűlés a fideszes Koszorús László javaslatának elfogadásával.
máj. 26
7:39
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat? (Privátbankár)
Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb…
máj. 26
7:45
Elgyengült a forint - Mi lesz a benzinárral? (Portfolio)
A hét során a benzin dollárban mért átlagára enyhén emelkedett, míg a gázolajé kismértékű csökkenést mutatott, a forint dollárral szembeni jelentős gyengülése a forintban mért jegyzésárat mindkét...
máj. 26
8:06
Társasházban laksz? Ennyibe kerül a felújítás (Pénzcentrum)
Ketyeg a társasházi időzített bomba; a lakóépületek állagromlása iszonyatos mértékeket ölt Magyarországon. Szakértők szerint a problémát mihamarabb orvosolni kell, az előttünk álló néhány évben a társasházak felújítása elkerülhetetlen. Az általános elszegényedés természetesen hatalmas probléma elé állítja a legtöbb lakóközösséget, hiszen a munkálatok gyakran méregdrágák. Bár a társasházi…
máj. 26
8:21
Benyújtották a hungarikumok védelméről szóló jelentést (Portfolio)
A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a hungarikumok védelméről szóló 2008-as országgyűlési határozatban foglaltak 2010-2011. évi végrehajtásáról a jelentését, írja az MTI. A jelentés a jogi...
máj. 26
8:39
Veszélyben a telefonon zaklatók - dobhártyarepesztő megoldás (ProfitLine)
Síppal berepesztette egy telefonon keresztül reklámozó alkalmazott dobhártyáját egy 61 éves nő Németországban.
máj. 26
8:51
A mohácsi beruházással a régió vezető etanol-termelőjévé válunk (Privátbankár)
Újabb bioetanol üzemet épít Mohácson az Ethanol Europe Renewables LTD. A 48 milliárd forintból felépülő gyárban a tervek szerint évente több száz millió liter környezetbarát üzemanyagot állítanának elő. Az új termelőegységgel Magyarország a régió legnagyobb bioetanol előállítójává válik.
máj. 26
9:12
Aki kocog, tovább kocog és talán boldogabban (ProfitLine)
A rendszeres kocogás sokak kedvenc mozgásformája és valósággal szenvedéllyé válik. Dán szívgyógyászok több évtizedes tanulmánya azt bizonyítja, hogy a kocogás az életet jelentősen meghosszabbítja, és a kocogók vallomása szerint örömöt is ad.
máj. 26
9:33
A kormány nem hátrál meg a devizatartalék kérdésében (Portfolio)
Továbbra is a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa hozza majd meg a devizatartalékok feletti stratégiai döntéseket, a kormány nem kíván változtatni a jegybanktörvény ezen pontján - írja a Magyar...
máj. 26
9:45
A kormány első két évéről: ellentmondásos, nehéz két éven vagyunk túl (ProfitLine)
A kormány első két évében voltak jó irányba mutató intézkedések, a vállalkozások ugyanakkor nem örülnek az adóemeléseknek, az új adóknak, és adminisztrációs terheik is növekedtek - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek.
máj. 26
10:18
Június 1-jéig még lehet jelentkezni az osztatlan földtulajdonok megosztására (ProfitLine)
Június 1-jéig még lehet jelentkezni a részarány-földkiadás során keletkezett osztatlan közös földtulajdonok megosztására, állami költségátvállalás mellett - emlékeztet a Magyar Agrárkamara.
máj. 26
10:21
Spanyolország 19 milliárd euróval menti meg a Bankiat (Privátbankár)
A korábbi 15 milliárd eurós várakozásokat jócskán meghaladó 19 milliárd euróra van szükség a spanyol Bankia talpra állítására. A kormány a 19 milliárdos mentőcsomagot jóváhagyta. A bank papírjainak jegyzését pénteken felfüggesztették a madridi tőzsdén.
máj. 26
10:51
Normális? Orosz falu - vodka nélkül (ProfitLine)
Szesztilalommal ünnepli meg egy szibériai falu a 100. évfordulóját annak, hogy Oroszország része lett.
máj. 26
11:06
Itt a nyár: sok a gond az üresen hagyott víkendházzal (Pénzcentrum)
A nyár közeledtével sokan a hosszú hétvégét választják, hogy hónapokra elhagyott hétvégi házukat újra kinyissák. Ilyenkor számot vetnek a tulajdonosok: mi történt a télen a ház körül, látják-e kár jeleit, van-e szükség felújításra. Szerencsés esetben ez formaság, de sajnos kisebb-nagyobb természeti csapások vagy betörés nyomaival is találkozhatunk. Ezek a legfontosabb kelléket, amelyekkel a…
máj. 26
11:48
Új adócsomag: dupla sápot szedne be a kormány (Adózóna)
Bizonytalanságba sodorhatja a biztosítókat és ügyfeleiket, ha az Országgyűlés a biztosítási adó kormány által benyújtott verzióját fogadja el.
máj. 26
11:50
Tízszeresére nőhet a bejelentési határ számlázásnál: (Adózóna)
Módosul a múlt pénteken elfogadott − és egyelőre hatályba sem lépett − távközlési adó szabályozása, a tesztcélú sms-ek is adómentesek lesznek, írja a napi.hu. Emelkedhet az a határ is, ami felett a cégeknek bejelentési kötelezettsége lesz a befogadott és kibocsátott számlákkal kapcsolatban.
máj. 26
11:57
Ezeken a döntéseken áll vagy bukik most minden (Portfolio)
Az előttünk álló napokban ismét, egyszerre több szálon pörögnek fel a Magyarországgal kapcsolatos események. A befektetők kiemelt figyelemmel fogják kísérni az Európai Bizottság jövő szerdán...
máj. 26
12:30
Megújultak a munkaügyi kirendeltségek több városban (ProfitLine)
Tizenkét munkaügyi kirendeltség épülete és informatikai eszköztára újult meg az idén májusban lezáruló Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) egyik kiemelt projektje keretében, több mint 1,2 milliárd forintos európai uniós támogatással .
máj. 26
12:51
Újabb bevallási határidő jár le május 31-én (Adózóna)
A röviden csak „élelmiszeradónak” elkeresztelt újabb elvonást május 31-éig kell bevallani és az első félévi részletét július 31-éig kell befizetni. Kinek, mennyit?
máj. 26
13:03
A szurkolók mellett az adóhatóság is készül az Eb-re (Privátbankár)
Fokozottan ellenőrzik szombattól a labdarúgó Európa-bajnokságon szereplő csapatok címerével, zászlajával ellátott ruházati termékeket és ajándéktárgyakat a pénzügyőrök Észak-Magyarországon, a közúton, közterületeken, üzletekben és piacokon egyaránt.
máj. 26
13:27
Már 3,5 milliárd az Ötöslottó főnyereménye! Mutatjuk a számokat (Pénzcentrum)
Az Ötöslottó várható főnyereménye most szombaton már 3 milliárd 545 millió forint. Az elmúlt héten az Ötösön 6,4 millió alapjátékot vásároltak a szerencsevadászok, a Hatoslottón 3 millió kitöltött szelvény közül került ki a nyertes....
máj. 26
13:36
Itt a nyár, indul a balatoni bűnözés is? (ProfitLine)
Sikertelenül próbáltak meg kirabolni egy balatonszepezdi pénzváltót péntek délután - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
máj. 26
14:09
A Malév most még újraindítható (ProfitLine)
A MSZP szakmai véleménye szerint a Malév még újraindítható, ahhoz csak kormányzati szándékra, elhatározásra lenne szükség - közölte Józsa István, a párt gazdasági ügyekért felelős frakcióvezető-helyettese szombati sajtótájékoztatóján.
máj. 26
14:42
Bocsánatot kért a náci orvosok bűneiért a német orvosi kamara (ProfitLine)
Bocsánatot kért a náci orvosok bűniért a német orvosi kamara (Bundesärztekammer).
máj. 26
15:15
Ami szegényfalván házár, az gazdagfalván négyzetméterár (Pénzcentrum)
Bár a várakozások inkább már optimista előjelűek, a piacot egyelőre bénító kereslet-kínálati feszültség oldódását idénre még nem várják az OTP Jelzálogbank szakemberei. A forgalom és az árak pozitív elmozdulása jövőre indulhat meg. A lakóingatlan-piacot 2011-ben stagnálás jellemezte: a forgalom változatlan szinten maradt, míg a nominális átlagár szűk 2%-kal volt alacsonyabb a 2010-es értéknél,…
máj. 26
15:45
Nem csak SMS-ezni, de fényképzeni is szeretünk mobillal (Privátbankár)
Magyarországon mobil készülékükkel a telefonbeszélgetéseken kívül a legtöbben SMS-t küldenek, fényképeznek vagy hangpostafiókban hagynak üzenetet. Naponta többször főleg munkahelyről, vagy iskolából, illetve várakozás közben használjuk mobiltelefonunkat. Az európai átlagot ugyanakkor még mindig alulmúljuk, itthon sokkal kevesebben használnak különböző mobil funkciókat és kevesebbet is…
máj. 26
15:48
Bűntény - A Vatikánban a komornyik megbízóját keresik (ProfitLine)
A Vatikán szűkszavúan, az olasz sajtó annál bővebben kommentálta, hogy pénteken letartóztatták Paolo Gabrielét, XVI. Benedek személyi inasát.
máj. 26
15:50
Magyarországon nem létesülhet kaszárnyakapitalizmus (ProfitLine)
Magyarországon nem létesülhet kaszárnyakapitalizmus, ezért az LMP az új Btk. vonatkozó részének szigorításával érné el a munkavállalók védelmét - mondta Schiffer András, a párt országgyűlési képviselője a fővárosban tartott szombati sajtótájékoztatóján.
máj. 26
16:09
Elbizonytalanította a cégeket az európai adósságválság (Portfolio)
A Dealogic legfrissebb adatai szerint az év eleje óta az M&A tranzakciók értéke összesítve 917,5 milliárd dollárt ért el, ami egy éves összehasonlításban 21 százalékos zuhanásnak felel meg. Hasonlóan...
máj. 26
16:21
Szlovákiai magyarság - mire számíthatnak? (ProfitLine)
Internetes oldalán és az egyik közösségi portálon kezdeményezett közvitát a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala nevű gyűjtőszervezet a 2011-es szlovákiai népszámlálás adatairól és a felvidéki magyarság jövőjéről.
máj. 26
16:45
Egy hónap után bezárt a twitter hedge fund (Portfolio)
Alig egy hónappal azután, hogy elindult tavaly a világ első és egyetlen twitter alapú hedge fundja, az alapot be is zárták szépen csendben. Az alap azonban nem megbukott, csupán stratégia váltás...
máj. 26
16:54
Csak az olasz-osztrák határig épülhet a Déli Áramlat (ProfitLine)
Az orosz Gazprom lemond arról, hogy a Déli Áramlat gázvezetéket Ausztriáig építse - derül ki a cég lapjában megjelent cikkből, amelyet az ITAR-TASZSZ hírügynökség idézett.
máj. 26
16:56
Eurovíziós Dalfesztivál - Ki az esélyes? (ProfitLine)
A várakozások alapján a Svédországot képviselő Loreen Euphoria című dala, az Oroszországból érkezett udmurt nagymamák, a Buranovszkije Babuski Party For Everybody című produkciója, valamint az olasz Nina Zilli L'amore é femmina (Out of Love) című száma a legesélyesebb arra, hogy győzzön az 57. Eurovíziós Dalfesztivál szombat esti bakui döntőjében, amelynek a magyar Compact Disco zenekar is…
máj. 26
17:21
Ez a magyar élelmiszer hódíthatja meg a világot? (Pénzcentrum)
Brazil áruházlánc polcain jelenik meg egy mátészalkai vállalkozás által gyártott almaszirom és aszalt meggy; az első édességszállítmány szerdán indult el a szatmári városból a dél-amerikai országba....
máj. 26
17:27
Az új autók árának emelkedéséhez vezethet a reexport (ProfitLine)
Az elmúlt évhez hasonlóan az idén is 45-46 ezer új autó értékesítésével számol a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ), vagyis 2012-ben sem dinamizálódnak az eladások - jelentette ki a GÉMOSZ elnöke.
máj. 26
18:00
A pénzügyőrök is készülnek a labdarúgó EB-re (ProfitLine)
Fokozottan ellenőrzik szombattól a labdarúgó Európa-bajnokságon szereplő csapatok címerével, zászlajával ellátott ruházati termékeket és ajándéktárgyakat a pénzügyőrök Észak-Magyarországon, a közúton, közterületeken, üzletekben és piacokon egyaránt - tájékoztatta az Varga Zoltán, a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) regionális vám és pénzügyi főigazgatóságának sajtóreferense szombaton az MTI-t.
máj. 26
18:02
Közel 4 mázsás a legkövérebb brit tinédzser (ProfitLine)
Falat kellett bontani ahhoz, hogy otthonából kórházba tudják vinni a mentők a legkövérebb brit tizenévest.
máj. 26
18:33
A gyerekek ismerik a gazdasági fogalmakat, de nem tudják, mire költ a család (ProfitLine)
Jól teljesítenek a gyerekek a pénzügyi szituációs feladatokban és megértik a pénzügyi, gazdasági információkat tartalmazó szövegeket, viszont a családi költségvetésben nehezen igazodnak el - derült ki abból a tudásversenyből, amelyet másodszor rendeztek meg a fiatalok oktatása jegyében.
máj. 26
19:06
Konferenciát szervez a Századvég Alapítvány a kormány kétéves tevékenységéről (ProfitLine)
Orbán Viktor miniszterelnök is felszólal a kormány kétéves tevékenységét megvitató nemzetközi konferencián, melyet a Századvég Alapítvány, a Széll Kálmán Alapítvány és a Heti Válasz Kiadó szervez május 31-én Budapesten. A rendezvényen a gazdasági, a politikai és az akadémiai szféra magyar és külföldi szakemberei nyilvánítanak véleményt a magyar kormány kétéves tevékenységéről, valamint a nemzeti…
máj. 26
19:08
Magyar Telekom: év végére lefedi Budapestet a szupergyors internet hálózat (ProfitLine)
A tervek szerint az év végére Budapesten kültéren mindenütt elérhető lesz az ügyfeleknek a Magyar Telekom negyedik generációs mobil hálózata (4G/LTE), miközben a társaság nyáron a főváros agglomerációjába és több vidéki városba is elviszi szupergyors mobilinternet szolgáltatását.
máj. 26
19:09
Friss! Az Ötöslottó nyerőszámai a 21. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 21. heti nyerőszámait. Ezúttal sem volt telitalálat, a jövő heti várható főnyeremény 3 727 millió forint....
máj. 26
20:12
Az első szárazföldi gerinces nem tudott járni (ProfitLine)
Az első szárazföldi gerinces, a négylábú ichthyostega nem tudott járni - derítették ki 3D komputeres modellezés alapján brit tudósok, akik vizsgálataikat a Nature csütörtöki számában ismertetik.
máj. 26
20:45
Férfiasabbá és nőiesebbé tesz a probiotikus joghurt (ProfitLine)
A joghurt nem csak finom ennivaló, remek kalcium- és vitaminforrás, hanem férfiasabbá és nőiesebbé is tesz - bizonyították amerikai kutatók egyelőre csak egereken, de sokan és lelkesen tervezik az emberen történő vizsgálatokat is.
máj. 26
21:15
Akik a devizahiteleseknél is rosszabbul jártak (Pénzcentrum)
Ma már közhely, de tény, hogy a végtörlesztés nem a rászorulókon segített. A végtörleszteni nem tudó több mint 75%-nyi devizahiteles törlesztőrészlete viszont emelkedett a végtörlesztés bejelentését követő forintgyengülés miatt. Korábbi cikkeinkhez hasonlóan ezúttal is megvizsgáljuk, vajon forintban, frankban, euróban vagy jenben volt-e érdemes eladósodni, és az elmúlt hónapok fejleményei hatására…
máj. 26
21:18
Orbán: olyan helyre kell sportlétesítményeket építeni, mint Debrecen (ProfitLine)
Debrecen egy nagy ipari központ, amely az ország egyik leggyorsabban fejlődő regionális centruma, ilyen helyre kell egyetemet, iskolákat és sportlétesítményeket építeni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a DVSC-Haladás labdarúgó-mérkőzés szünetében újságíróknak, miután megtekintette az új Nagyerdei Stadion látványterveit.
máj. 26
21:51
A gazdasági válság új kihívások teremtett (ProfitLine)
globális pénzügyi és gazdasági válság hatására az európai ügyészségeknek új kihívásokkal kell szembenézniük; sok országban nőtt a bűnözés volumene, illetve annak struktúrája jelentősen átalakult - állapították meg az európai ügyészek a témában rendezett budapesti konferencia zárásaként elfogadott nyilatkozatukban szombaton Budapesten.
máj. 26
23:03
Az Ötöslottó nyerőszámai a 21. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 21. heti nyerőszámait. Ezúttal sem volt telitalálat, a jövő heti várható főnyeremény 3 727 millió forint....

Keresés