2017. április 19. szerda

ápr. 19
0:36
Orvosi rendelőket újítanak fel Zalaegerszegen (ProfitLine)
Védőnői körzeteket és háziorvosi rendelőket, valamint a 79 települést kiszolgáló orvosi ügyelet épületét is felújítják Zalaegerszegen, ahol több mint 350 millió forintot fordítanak a korszerűsítésekre - közölte a zalai megyeszékhely polgármestere keddi sajtótájékoztatóján.
ápr. 19
1:36
Ennyi lakáshitelt vesznek fel a magyarok (ProfitLine)
lakáscélú hitelek összesen, ebből: államilag támogatott lakáshitel; devizaalapú lakáshitel; millió forint Lakáscélú hitelek állománya Magyarországon
ápr. 19
2:06
A NAV közzétette a májusban elszámolható üzemanyagárakat (ProfitLine)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban májusban alkalmazható üzemanyagárakat.
ápr. 19
2:36
Aggodalomra ad okot a román kormány alkotmánymódosító eljárása (ProfitLine)
Aggodalomra ad okot az, hogy a román kormány sürgősségi rendeletben, nem pedig a megfelelő parlamenti folyamat keretében hajtotta végre a büntető törvénykönyvre vonatkozó - később ugyan visszavont - jogszabályi módosításokat - jelentette ki az Európa Tanács (ET) kedden kiadott nyilatkozatában.
ápr. 19
3:06
Jég lehet a Ceres törpebolygón (ProfitLine)
A Földön lévőkhöz hasonló nagy tömegű földcsuszamlások észlelhetők a Ceres felszínén, melyek egy amerikai tanulmány szerint újabb bizonyítékai annak, hogy a törpebolygón jelentős mennyiségű vízjég rejlik.
ápr. 19
3:36
Javított a világgazdaság és Magyarország növekedési kilátásain az IMF (ProfitLine)
Javított a világgazdaság és Magyarország növekedési előrejelzésén a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden kiadott World Economic Outlook (WEO) tanulmányában.
ápr. 19
4:06
Pár ezer fős korrupció-ellenes menetet tartottak Pozsonyban (ProfitLine)
Néhány ezer fős, túlnyomó többségében fiatalok alkotta tüntetési menet vonult át kedden késő délután Pozsony óvárosán korrupcióellenes intézkedéseket követelve, illetve "elég volt Ficóból" és "Jobb országot" jelszavakat skandálva.
ápr. 19
5:00
Brit választások - Felmérés: sokszorosára bővülhet a Konzervatív Párt alsóházi többsége (ProfitLine)
A legfrissebb felmérések szerint a jelenlegi sokszorosára bővülhet a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi többsége a nyár elején tartandó előrehozott parlamenti választásokon.
ápr. 19
5:36
Másodfokú figyelmeztetést adtak ki a szél és az eső miatt (ProfitLine)
Több megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki az erős szél, illetve a sok eső veszélye miatt szerdára. A katasztrófavédelem is arra hívta fel a figyelmet, hogy északnyugaton a szél, a középső és keleti országrészben a sok eső okozhat gondokat.
ápr. 19
5:36
Meglépték a magyar bankok: sorra engedik el a lakáshitelek díjelemeit (Pénzcentrum)
Egyre bátrabban veszünk fel hitelt, a KSH adatai szerint tavaly év végére a már engedélyezett kölcsönök összege - ami 477 milliárd forint volt - a négy évvel korábbi négyszeresére nőtt. A számunkra legjobb kölcsön kiválasztása azonban...
ápr. 19
5:45
Bukhatja Orbán támogatását Mészáros, ha nem siet: a horvát fociakadémia a tét (Menedzsment Fórum)
Átszámítva 84,4 millió forintért venné meg azt a 15,5 hektáros földterületet Eszéken, ahol a grandiózus fociakadémiáját építené fel magyar állami pénz segítségével.
ápr. 19
5:47
Nincs elég sofőr a koraszülött mentőknél (Menedzsment Fórum)
A forráshiány miatt a szükséges tíz helyett csak hat főállású sofőrrel rendelkezik a koraszülött mentéssel foglalkozó Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat - nyilatkozza a Világgazdaság szerdai számában a szolgálat szakmai vezetője.
ápr. 19
5:54
Hamarosan ezrével szűnnek meg a munkahelyek Magyarországon (Portfolio)
Félreértjük Magyarország helyzetét, ha a látványosan emelkedő munkahelyszámból arra következtetünk, hogy minden rendben van a kilátásokkal. A rekord foglalkoztatási számok ugyanis elfedik azt a borús jelenséget, hogy egyre csak csökken...
ápr. 19
5:54
Kérdés a munkaidő szabályozása (AQUA)
Hamarosan dönthet az Ország­gyűlés a munka törvénykönyve újabb, munkaidő-szervezésre vonatkozó módosításáról, amely egyebek mellett a jelenlegi, egyéves munkaidőkeretet három évben határozná meg. A Nemzetgazdasági Minisztérium a Magyar Időket arról tájékoztatta: a versenyképesség javítása mellett garantálná, hogy az alacsonyabb termelési időszakban
ápr. 19
6:09
Ázsiáig viszik a magyar kacsát, a céget talán a tőzsdéig – interjú (Privátbankár)
Már magyar vállalkozások is tagjai lehetnek az ELITE közösségnek, részt vehetnek egy nemzetközi vállalkozásfejlesztési programban, ami sok cégnél akár a vállalatfinanszírozást is megkönnyítheti a későbbiekben. Hogy látja az exportőr családi vállalkozás a cégfejlesztést, a finanszírozási lehetőségeket, a tőzsdét, az idei béremeléseket vagy a forintá
ápr. 19
6:24
Ma lép hatályba az ökológiai termékekre vonatkozó elektromos tanúsítási rendszer (ProfitLine)
Szerdán lép hatályba az ökológiai termékek behozatalát, a szállítmányok unión belüli mozgását pontosabban nyomon követő új uniós elektromos tanúsítási rendszer - közölte az Európai Bizottság kedden.
ápr. 19
6:24
Ma szavaznak arról, újabb cég távozik-e a magyar tőzsdéről (Portfolio)
Ma tartja közgyűlését a Plotinus, ahol a részvényesek szavaznak a társaság részvényeinek kivezetéséről a BÉT-ről A hivatalos indoklás szerint túlságosan nagy terheket rótt a vállalatra a tőzsdei jelenlét A nagy nap Ma 11 órától...
ápr. 19
6:42
Megváltozott munkaképességűek jogosultsága öregségi nyugdíjra (Adózóna)
Hogyan kaphat öregségi nyugdíjat a rokkant, illetve rehabilitációs ellátásban részesülő személy? Összefoglaltuk a tudnivalókat.
ápr. 19
7:03
Támogatják a munkaidő-szervezés módosításának részletes vitáját (HR Portál)
A teljesítendő munkaidő és az üzemidő jobb összehangolásával a munkavállalók védelmét, a munkáltatóknál pedig a kiszámítható és tervezhető termelés kialakítását szolgálja a munka törvénykönyvének módosítása, a munkaidő-szervezés egyes kérdéseiről szóló javaslat részletes vitára vitelét egyhangú szavazással támogatta az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottsága keddi ülésén - írta az MTI.
ápr. 19
7:06
Félmilliárd forint gazdaságfejlesztési forrás a muravidéki magyar vállalkozásoknak (ProfitLine)
Félmilliárd forint gazdaságfejlesztési forrást biztosít Magyarország a muravidéki magyar vállalkozásoknak 2017-ben - mondta Kiss-Parciu Péter határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár telefonon az MTI-nek kedden.
ápr. 19
7:12
Megbotlott az amerikai bika (TőzsdeFórum)
Pirosban zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói kedden.
ápr. 19
7:18
Elmarad a Brexit? Dehogy, más oka van az előrehozott választásnak (Portfolio)
A legfrissebb felmérések szerint a jelenlegi sokszorosára bővülhet a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi többsége a nyár elején tartandó előrehozott parlamenti választásokon. A politikai erőviszonyok magyarázzák tehát Theresa...
ápr. 19
7:18
Vegyesen indult a nap a forint piacán (GazdaságPortál)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon szerda reggel: az euróhoz képest gyengült, míg a dollárral, a svájci frankkal és a japán jennel szemben enyhén erősödött. Szerda reggel hét órakor az euró 313,72 forinton forgott, szemben a kedd esti 313,50 forinttal. A dollár árfolyama 292,74 forintról 292,66 forintra, a ...
ápr. 19
7:30
Erőt meríthet a választásokból a font (TőzsdeFórum)
Londoni elemzők szerint a politikai átrendeződésbe vetett piaci bizalom erősítheti a fontot.
ápr. 19
7:36
A civil szervezetek külföldi támogatásainak feltüntetéséről lesz vita az Országgyűlésen (ProfitLine)
Az Országgyűlés ma kezdi tárgyalni azt a kormánypárti törvényjavaslatot, amely a külföldi támogatások feltüntetésére kötelezné a civil szervezeteket.
ápr. 19
7:36
Jobb növekedési kilátás az IMF-től (AQUA)
Javított a Nemzetközi Valutaalap kedden kiadott tanulmányában hazánk növekedési előrejelzésén. A korábban előre jelzett 1,9 százalékos éves idei inflációt a nemzetközi szakértők 2,5 százalékosra emelték, ami szerintük jövőre 3,3 százalékosra kúszhat fel. Az IMF a világgazdaság növekedési kilátásain is javított: a prognózis szerint 2018-ban 3,6 száz
ápr. 19
7:42
Olyan programot készít a Fidesz, amilyet korábban még soha (Portfolio)
Új, a demográfiai helyzet javítását célzó programot készít a Fidesz-KDNP-vezette kormány és várhatóan áprilisban meg is tárgyalja a részleteket. Ennek kapcsán összeszedtük, mi lehet a tervezetben. A napokban érkezett a hír, hogy...
ápr. 19
7:45
Pénzhiány miatt kevés a sofőr a koraszülött mentésnél (Adózóna)
A forráshiány miatt a szükséges tíz helyett csak hat főállású sofőrrel rendelkezik a koraszülött mentéssel foglalkozó Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat – nyilatkozza a Világgazdaság szerdai számában a szolgálat szakmai vezetője.
ápr. 19
7:48
Gyengélkedik a Goldman Sachs, menetel a BofA (TőzsdeFórum)
A vártnál alacsonyabb lett a Goldman Sachs negyedéves profitja, a Bank of America jól teljesített.
ápr. 19
7:50
Mától lép hatályba az Európai Bizottság újítása (TőzsdeFórum)
Ma lép hatályba az ökológiai termékekre vonatkozó elektromos tanúsítási rendszer.
ápr. 19
7:51
Óriási sorosozás várható: kezdődik a vita a civileket vegzáló javaslatról (Privátbankár)
Heves vita várható a törvényjavaslattal kapcsolatban, 9-kor kezdődnek a felszólalások.
ápr. 19
8:06
Magyarország lakáspiaca állva hagyja a világot (Portfolio)
A piaci szereplők egyéni élethelyzete szerint változik, hogy a lakásárak emelkedését pozitív vagy negatív folyamatként értelmezhetjük, az azonban biztos, hogy a lakások drágulásában Magyarország a régió országaival - illetve további...
ápr. 19
8:06
Nagycsütörtökön tetőzött az élelmiszer-üzletek forgalma (GazdaságPortál)
Az élelmiszer-üzletek nagycsütörtöki forgalma idén 15-25 százalékkal nagyobb volt, mint az elmúlt év legerősebb húsvéti napjáé, a nagypénteki munkaszünet pedig összességében 10 százalékos pluszbevétellel érzékeltette hatását – mondta Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna kedd esti adásában. Kiemelte, egyre inkább nő a minőségi termékek iránti igény, ár-érték alapján…
ápr. 19
8:09
Tiltakoznak a vasasok a munka törvénykönyvének tervezett módosítása ellen (HR Portál)
A Vasas Szakszervezeti Szövetség határozottan tiltakozik a munka törvénykönyvének tervezett módosítása ellen, és követelik a munkavállalók érdekeit sértő módosítás tervezetének visszavonását - közölte Balogh Béla, a szakszervezeti tömörülés országos elnöke az MTI-vel.
ápr. 19
8:11
Vízummal csábítanák az európai fiatalokat Nagy-Britanniába (HR Portál)
Két évre szóló, az EU-s fiatalokat megcélzó új vízumtípussal csábítaná a fiatal EU-s munkavállalókat Nagy-Britannia a Brexit után - írta a 444.
ápr. 19
8:12
Hogy indította a napot a forint? (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon szerda reggel: az euróhoz képest gyengült, míg a dollárral, a svájci frankkal és a japán jennel szemben enyhén erősödött.
ápr. 19
8:18
Megütötték a tőzsdéket az előrehozott brit választások miatt (Portfolio)
Továbbra is a vasárnapi francia választással kapcsolatos bizonytalanságok tartják nyomás alatt a tőzsdéket A menekülőtermékek, például az arany ára tovább emelkedik Mik az előjelek a tőzsdéken? Továbbra is a francia elnökválasztással...
ápr. 19
8:18
Hatalmas újítás zajlik az egészségügyben (TőzsdeFórum)
Megkezdődött az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) feltöltése személyes adatainkkal.
ápr. 19
8:27
Erre a röpdolgozatra senki se készült: kinek van választási programja a fiókban? (Privátbankár)
A szakértő szerint bár váratlan és kissé sportszerűtlen húzás volt előrehozott választásokat kiírni, egy megerősödött kormány jobb pozícióból tárgyalhat - és akár a skótokkal is könnyebben megbirkózhat.
ápr. 19
8:30
Szuperrazzia az utakon: retteghetnek az autósok (Pénzcentrum)
Egész napos sebességellenőrzéssel próbálják kiszűrni a gyorshajtókat április 19-én 6 órától másnap 6 óráig egy évek óta ismétlődő európai akció, az úgynevezett Speedmarathon keretében - közölte a rendőrség. A magyar...
ápr. 19
8:36
Többet fizetnénk, ha nem szabályoznák az energiaárakat (TőzsdeFórum)
Aradszki András szerint a szabályozott áramár nem torzítja a piacot.
ápr. 19
8:39
Kiderült, kik a kormányzati átcsoportosítás nagy nyertesei (Privátbankár)
1263 milliárd forinttal költhetnek többet a minisztériumok annál, mint amit a parlament a költségvetési törvény megszavazáskor elfogadott.
ápr. 19
8:42
Brit választások - A népnél jobban csak az ellenzéki pártok sokkolódtak (ProfitLine)
A Corvinus Egyetem docense szerint mindenkit váratlanul ért az előrehozott brit választásokról szóló bejelentés, felkészületlen a legnagyobb ellenzéki párt, a Munkáspárt és a liberális demokraták is.
ápr. 19
8:48
Évek óta lejárt és egérrágta élelmiszerek voltak a boltban (Adózóna)
Egérrágta és több éve lejárt élelmiszereket is találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei április elején egy Baranya megyei bolt ellenőrzése során. Az üzlet működését, a súlyos higiéniai hiányosságok miatt, azonnali hatállyal felfüggesztették a hivatal ellenőrei, továbbá elrendelték 105, javarészt lejárt, továbbá nem nyomon követhető, illetve egérrágta élelmiszertétel…
ápr. 19
8:48
Egyetlen ábrán a Brexit igazi nyertesei (Portfolio)
Még két év, mire az Egyesült Királyság hivatalosan is elhagyja az Európai Uniót, viszont a bankok már most elkezdtek kiköltözni a szigetországból. Csak a közeljövőben, eddig ismert adatok alapján majdnem 9000 ember munkahelye költözhet...
ápr. 19
8:48
Mozgóátlagával küzd a BUX - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Nem vett érdemi fordulatot a hazai index.
ápr. 19
8:50
Akár 18 milliárdot is visszakérhet Brüsszel az EU-s pályázati szoftverünk miatt (Portfolio)
Három, a 2007-2013-as uniós források szétosztását és nyilvántartását végző informatikai rendszerre kötött szerződésnél olyan súlyos szabálytalanságokat talált az Európai Bizottság, hogy ezeknél a kifizetett 100%-át visszakérné...
ápr. 19
8:50
Nagy mérföldkő felé tart a Richter - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Egyedüliként tudott emelkedni a keddi kereskedésben a gyógyszergyártó árfolyama a nagypapírok közül.
ápr. 19
8:51
Erdogan szultán: politikai vihar a németeknél, hódolói levél a magyaroktól (Privátbankár)
A török elnök teljhatalmi törekvéseit megkoronázó népszavazás megmutatta, hogy miként állnak a világ vezetői az aggasztó folyamatokhoz. Míg Németországban politikai vihart váltott ki Erdogan lépése, Putyin hallgatott, Orbán pedig titkos hódoló levelet írt. Az EU-Ankara kapcsolatok további romlása borítékolható.
ápr. 19
8:52
Lefelé csordogál az OTP - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Változatlanul masszív támaszszint várja a bankpapírt.

Keresés