2017. április 22. szombat

ápr. 22
1:06
Leminősítette Olaszországot a Fitch Ratings (ProfitLine)
Leminősítette Olaszország államadós-besorolásait pénteken a Fitch Ratings, elsősorban a folyamatos költségvetési elcsúszásokkal és az emiatt növekvő államadósság-teherrel indokolva a döntést.
ápr. 22
3:06
Változékony a forint árfolyama a dollárral szemben (ProfitLine)
• A termelői árindex (PPI) márciusban stagnált, azonban 3,1%-kal növekedett a tavalyi év azonos időszakához képest • A harmonizált infláció az euróövezetben márciusban 0,8 %-kal növekedett, ez 1,5 %-os növekedés az előző év ugyanezen időszakához képest • A kereskedelmi mérleg az eurózónában februárban 19,2 milliárd euró többletet mutatott.
ápr. 22
4:06
Vegyük a Micron Technology részvényeit (ProfitLine)
2016 második felében felgyorsult a gazdaság növekedési üteme a tengerentúlon, ami a ciklikus iparágakban is éreztette hatását. A félvezető ipar is ezen iparágak közé tartozik, ahol a részvényárfolyamok szintén emelkedésnek indultak. A Micron Technology az iparág egyik legnagyobb szereplője az Egyesült Államokban és a szektortársakhoz hasonlóan kive
ápr. 22
4:36
Országszerte bővítik az egészségfejlesztési irodák hálózatát (ProfitLine)
A következő években uniós forrásból 4,5 milliárd forintból bővítik az egészségfejlesztési irodák hálózatát országszerte - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Bicskén, ahol már több mint két éve sikeresen működik a helyi iroda.
ápr. 22
5:06
Erősen kezdték az évet Közép- és Kelet-Európa gazdaságai (ProfitLine)
Londoni pénzügyi elemzők szerint az előzetes adatok arra vallanak, hogy erőteljes növekedési teljesítményt nyújtottak az első negyedévben Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságai.
ápr. 22
5:36
Ezt írták a brit és német lapok Magyarországról (ProfitLine)
Magyarország és Orbán Viktor miniszterelnök nyugati megítéléséről közölt írást a The Guardian online kiadásában Tibor Fischer Nagy-Britanniában élő magyar származású író és publicista. Németországban a Süddeutsche Zeitung című liberális lap foglalkozott Magyarországgal.
ápr. 22
6:06
A cukorbetegségről - egy ábrán (ProfitLine)
A cukorbetegség, A betegség folyamata; A betegség típusai; A cukorbetegek száma Magyarországon, 2015-ben; Leggyakrabban előforduló késői szövődmények
ápr. 22
6:54
Tolonganak az ügyfelek a széfekért (AQUA)
Továbbra is jelentős igény mutatkozik a banki ügyfelek részéről a széfszolgáltatás iránt. A Magyar Idők piaci elemzése szerint van olyan bank, ahol a jelentős kereslet miatt több mint ötszáz új szekrényt telepítettek, más pénzügyi cégnél pedig várólista van.
ápr. 22
7:06
Támogatás, bevétel, értékcsökkenés elszámolása fiatal gazdánál (Adózóna)
Fiatal gazdaként kapott támogatást a vállalkozó ültetvénytelepítéshez használta fel. Ezzel kapcsolatban számos kérdése adódott. Lepsényi Mária adószakértő válaszolt.
ápr. 22
7:06
Így ünnepelte 91. születésnapját a brit uralkodó (ProfitLine)
Windsori rezidenciáján, szűk családi körben ünnepelte 91. születésnapját a brit uralkodó.
ápr. 22
7:06
A vásárlás pszichológiája: pénzkérdés, hogy mit veszünk le a polcról? (Pénzcentrum)
"Nem vagyok elég gazdag ahhoz, hogy vackot vegyek" - így gondolkodik egy tipikus osztrák vásárló, amikor leveszi a polcról a közepesen drága és közepes minőségű árucikket. A magyar vásárlóknak még mindig az olcsóság az egyik legfontosabb...
ápr. 22
7:18
Gyurcsány: Nem én fogok perelni, hanem a feleségem (Menedzsment Fórum)
A család jogászai készen állnak, várják, mit lép EMIR-ügyben a kormány.
ápr. 22
8:06
Csökken a hal áfája - nőhet a halfogyasztás? (ProfitLine)
A halhús áfájának tervezett csökkentése a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MAHAL) szerint 15 százalékkal mérsékelheti a halárakat, élénkítheti a fogyasztást, és az ágazat minden szereplőjének kedvez majd - mondta Németh István, a szervezet elnöke az MTI érdeklődésére pénteken.
ápr. 22
8:06
Vegyesen zárt New York (TőzsdeFórum)
Gyenge kezdés után többnyire negatív tartományban ingadoztak pénteken a főbb amerikai tőzsdeindexek. A főbb mutatók csökkenéssel zártak.
ápr. 22
8:09
Megújuló energia: több százmilliárdos boom jöhet Magyarországon (Privátbankár)
Komoly fordulat megy végbe az energetika világában, ami nem csak a megújuló energiaforrások részarányának növeléséről szól. Ezt igyekszik okos megoldásokkal kihasználni a magyar tőzsdén jegyzett ALTEO – a társaság jelenlegi portfóliója csúcsra jár, ezért el is kezdték a további növekedést szolgáló beruházásokat. Kovács Domonkost, a társaság M&A és
ápr. 22
8:12
Május közepén startol a lakáslottó (Menedzsment Fórum)
Az első cég már megkapta az MNB engedélyét.
ápr. 22
8:14
Itália felett sötét fellegek gyűlnek (Menedzsment Fórum)
Rontottak az olaszok adósság-besorolásán.
ápr. 22
8:30
Varga elárulta, mit terveznek az oktatásban (Portfolio)
Korszerűsítési programot tervez a kormány a szakiskolák felújítása és modernizálása érdekében - mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken, a Szakmák éjszakája II. kerületi rendezvényén. Varga Mihály hangsúlyozta A szakképzés...
ápr. 22
8:30
Teletömik a széfeket a magyarok (hirado.hu)
Alig tudnak a bankok lépést tartani az igényekkel – derül ki a Magyar Idők összeállításából.
ápr. 22
8:36
Levette a napirendről Románia felminősítését a Moody’s (GazdaságPortál)
Stabilra rontotta péntek éjjel a felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról Románia “Baa3” államadós-besorolásának kilátását a Moody’s Investors Service, levéve a napirendről a román szuverén adósosztályzat javítását. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntést elsősorban azzal indokolta, hogy az expanzív román költségvetési politika az államháztartási hiány…
ápr. 22
8:36
Megkezdi a tagtoborzást az első hazai lakásközösség (AQUA)
Május közepén kezdi meg a tagtoborzást a nemzeti otthonteremtési közösséghez az első és ez idáig egyetlen, engedéllyel rendelkező szervező. A tulajdonos szerint egy piaci rést tölthetnek be.
ápr. 22
8:42
Alacsonyabb lett a General Electric negyedévi bevétele (TőzsdeFórum)
Csökkent az amerikai General Electric (GE) első negyedévi bevétele - derül ki a vállalat pénteken közölt adataiból.
ápr. 22
8:51
A brit áramtermelés szénégetés nélküli első napja az ipari forradalom óta (Privátbankár)
Eljött a nagy nap, amikor először nem használták a rendkívül szennyező szénerőműveket az áramtermelésben Nagy-Britanniában.
ápr. 22
9:06
Elbukta a Moody's felminősítését Románia (TőzsdeFórum)
Stabilra rontotta péntek éjjel a felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról Románia "Baa3" államadós-besorolásának kilátását a Moody's Investors Service, levéve a napirendről a román szuverén adósosztályzat javítását.
ápr. 22
9:15
Elmarad Románia felminősítése (Privátbankár)
A Moody’s úgy döntött, hogy egyelőre nem mérlegeli Románia Baa3-as besorolásának felminősítését, mert az ország túlzottan lazán kezeli költségvetését.
ápr. 22
9:36
Már a volatilitás sem a régi (TőzsdeFórum)
Az USA üzleti hiteleinek volumene az elmúlt hat hónapban ennek ellenére lassuló ütemben nőtt csak, ami néhány befektetőben némi aggodalmat keltett, írja elemzésében a Fidelity.
ápr. 22
10:06
Változik a Keleti és Nyugati pályaudvari vonatok menetrendje (ProfitLine)
Szombattól hétfőig, felújítás miatt jelentősen változik a Keleti, illetve a Nyugati pályaudvarra érkező, vagy onnan induló vonatok menetrendje - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.
ápr. 22
10:06
Mindjárt indul a nemzeti lakáslottó (TőzsdeFórum)
A Central Nok Szervező Zrt. április 12-én vette kézhez nemzeti otthonteremtési közösségek (nok) szervezésére szóló engedélyét a Magyar Nemzeti Banktól, a cég várhatóan május 15-én kezdi meg a tagtoborzást.
ápr. 22
10:09
Még elkerülhető a koreai háború (Privátbankár)
Az amerikai alelnök szerint van még esély arra, hogy békés úton elérhető a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése, Kína közreműködésével. Kína az egyetlen, aki korábban jó viszonyt tartott fenn Észak-Koreával, így feltehetően most is tud tárgyalni vele, és neki sem hiányzik egy háború a szomszédban.
ápr. 22
10:12
Szomorú valóság: ettől retegnek leginkább a magyar nők (Pénzcentrum)
Többen félnek attól, hogy nem lesz pénzük nyaralásra, mint a munkanélküliségtől - egy friss felmérésből. A jelenlegi anyagi helyzetével a megkérdezettek közel fele elégedett, a fiatalok az átlagnál is sokkal pozitívabban látják...
ápr. 22
10:24
Várhatóan május 15-én kezdi meg a tagok toborzását az első otthonteremtési közösség (GazdaságPortál)
A Central Nok Szervező Zrt. április 12-én vette kézhez nemzeti otthonteremtési közösségek (nok) szervezésére szóló engedélyét a Magyar Nemzeti Banktól (MNB), a cég várhatóan május 15-én kezdi meg a tagtoborzást – közölte a társaság az MTI érdeklődésére. A Central Nok Zrt.-t elsőként ismerte el nemzeti otthonteremtési közösségek megbízható szervezőjeként az MNB, és engedélyezte számára, hogy ...
ápr. 22
10:42
Negatív kilátások az olasz gazdaság terén (TőzsdeFórum)
Leminősítette Olaszország államadós-besorolásait pénteken a Fitch Ratings, elsősorban a folyamatos költségvetési elcsúszásokkal és az emiatt növekvő államadósság-teherrel indokolva a döntést.
ápr. 22
10:42
Blokád helyett inkább tárgyalnának (AQUA)
A visegrádi országok fuvarozói érdekképviseleti szervezetei közös nyilatkozatot fogadtak el pénteken, amelyben arra kérik az Euró­pai Bizottságot, hogy minden tagállamra egységes szabályozást, irányelveket fogadjon el a nemzetközi közúti áruszállítási piacon. – Jelenleg Nyugat-Európában országonként változik a szabályozás, de abban hasonlítanak, ho
ápr. 22
10:45
Izgalmas hét lesz Amerikában, különösen péntekre figyeljünk (Privátbankár)
Felpörög a negyedéves jelentési szezon az amerikai tőzsdei cégek között a héten, csütörtök este több óriás jelent, így a hónap utolsó napja igencsak mozgalmas lesz a Wall Streeten.
ápr. 22
10:48
Ezek lennének a jövő Tesla-gyilkosai? (Portfolio)
2012 óta árulja a Tesla első igazán nagy volumenben értékesített autóját, a Model S-t, nagyjából azóta próbálják utolérni az autógyártók a 14 éve gyakorlatilag a semmiből előtűnt amerikai céget. Most úgy tűnik, minden magára...
ápr. 22
11:06
A munkaerőhiány is hozzájárult a bérek emelkedéséhez (ProfitLine)
A munkaerőhiány is hozzájárult a bérek elmúlt időszakbeli emelkedéséhez, amelyet a kormányzati intézkedések is segítettek; a leggyorsabb ütemű bérnövekedés a költségvetési szerveknél volt, amelyeknél jelentős volt a lemaradás - hangsúlyozta Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.
ápr. 22
11:06
Magyarország érdeke, hogy uniópárti jelölt nyerje a francia választást (TőzsdeFórum)
A csütörtöki párizsi lövöldözés nem befolyásolta eddig a francia elnökválasztás erősorrendjét, egyedül a megengedőbb Jean-Luc Mélenchonnak árthat a helyzet.
ápr. 22
11:06
A digitális munkaerőhiány megoldási lehetőségei (hirado.hu)
A magyar gazdaságban körülbelül 300 - 400 000 olyan munkavállalóra lenne szükség, akiknek a digitális tudása, a digitális eszközök használatával kapcsolatos ismeretei messze meghaladja az átlagot.
ápr. 22
11:12
Íme a világ 10 legnagyobb bankja (Portfolio)
Tudtad, hogy a világ 4 legnagyobb bankja kínai? És azt, hogy az összesített eszközállományuk közel 12 ezer milliárd dollárra rúg? Az S&P Global Market Intelligence összeállította a bankok globális rangsorát, amelyből kiderül az is...
ápr. 22
11:18
Fuvarozók: közös fellépés a nyugat-európai intézkedésekkel szemben (Adózóna)
A visegrádi országok fuvarozói érdekképviseleti szervezetei közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben arra kérik az Európai Bizottságot, hogy minden tagállamra egységes szabályozást, irányelveket fogadjon el a piacon, mert véleményük szerint a jelenlegi helyzet versenykorlátozó és ellehetetleníti az európai ellátási láncot – jelentette be Wáberer György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének…
ápr. 22
11:24
Fizetésemelést eredményezett a munkaerőhiány (hirado.hu)
A munkaerőhiány is hozzájárult a bérek elmúlt időszakbeli emelkedéséhez, amelyet a kormányzati intézkedések is segítettek - hangsúlyozta Csath Magdolna közgazdász.
ápr. 22
11:33
Van, ahol már ma elkezdődik a francia elnökválasztás (Privátbankár)
Néhány tengerentúli megyében, azaz a megmaradt apró gyarmatokon már ma szavazhatnak az ottani polgárok. Az utolsó előrejelzés kiélezett küzdelmet valószínűsít.
ápr. 22
11:42
A munkaerőhiány is közrejátszott a béremeléseknél (TőzsdeFórum)
A munkaerőhiány is hozzájárult a bérek elmúlt időszakbeli emelkedéséhez, amelyet a kormányzati intézkedések is segítettek; a leggyorsabb ütemű bérnövekedés a költségvetési szerveknél volt, amelyeknél jelentős volt a lemaradás.
ápr. 22
11:42
Új tulajdonos az FHB Jelzálogbankban (AQUA)
Kilőtt a Konzum Nyrt. részvényárfolyama, miután a Budapesti Értéktőzsde honlapján a társaság bejelentette, hogy a kezelésében lévő Konzum PE Magántőkealap közvetett módon öt százalék feletti részesedést szerzett az FHB Jelzálogbankban.
ápr. 22
12:00
A termék ugyan még titkos, de hamarosan toboroz az első otthonteremtési közösség (Infostart)
A Central Nok Szervező Zrt. április 12-én vette kézhez nemzeti otthonteremtési közösségek (nok) szervezésére szóló engedélyét a Magyar Nemzeti Banktól (MNB), a cég várhatóan május 15-én kezdi meg a tagtoborzást - közölte a társaság.
ápr. 22
12:06
Levette a napirendről Románia felminősítését a Moody's (ProfitLine)
Stabilra rontotta péntek éjjel a felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról Románia "Baa3" államadós-besorolásának kilátását a Moody's Investors Service, levéve a napirendről a román szuverén adósosztályzat javítását.
ápr. 22
12:06
Leminősítette Olaszországot a Fitch Ratings (GazdaságPortál)
Leminősítette Olaszország államadós-besorolásait pénteken a Fitch Ratings, elsősorban a folyamatos költségvetési elcsúszásokkal és az emiatt növekvő államadósság-teherrel indokolva a döntést. A nemzetközi hitelminősítő péntek éjjel Londonban bejelentette, hogy Olaszország hosszú futamidejű külső és hazai szuverén kötelezettségeinek osztályzatát az eddigi “BBB plusz”-ról egy fokozattal “BBB”-re…
ápr. 22
12:18
Az ipari forradalom óta nem volt ilyen a briteknél (TőzsdeFórum)
Az ipari forradalom óta most péntek lehet az első teljes nap, hogy Nagy-Britannia szénnel termelt elektromos áram nélkül működik.
ápr. 22
12:27
Bődületes euróbeáramlás Csehországba (Privátbankár)
Az utolsó négy évben 90 milliárd, ebből csak az utóbbi pár hónapban 50 milliárd euróval nőttek Csehország devizatartalékai. Nem a cseh exprt produkált ilyen csodát: a korona erősödésére játszó spekuláció zúdította ezt a mérhetetlen euró-hegyet a csehekhez. 130 milliárd a devizatartalék a méretben velünk egyező országban, miközben a mi tartalékunk 2
ápr. 22
12:36
Ismerjük el a Balaton jogait! (Infostart)
Ma van a Föld napja. Ebből az alkalomból a Budapesten, Sólyom László fővédnökségével tartott első világjogi konferencia szervezői és résztvevői felhívást intéznek a magyar és uniós Európai Parlamenti képviselőkhöz, hazai és európai civil szervezetekhez, illetve balatoni szervezetekhez, hogy elsőként, európai precedenst teremtve ismerjék el a Balat

Keresés