2017. május 26. péntek

máj. 26
0:12
Nagyobb mértékben lassult a brit gazdaság növekedési üteme (ProfitLine)
A korábban becsültnél is nagyobb mértékben lassult a brit gazdaság növekedési üteme az idei első negyedévben, elsősorban a szolgáltatási szektor aktivitásának jelentős gyengülése miatt.
máj. 26
1:06
Fidelitas: Legyen olcsóbb az internet! (ProfitLine)
A Fidelitas arra kéri a kormányt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az internet általános forgalmi adója 5 százalékra csökkenjen jövő januártól - közölte a szervezet országos alelnöke csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
máj. 26
2:06
Kétszámjegyű forgalomnövekedést ért el a Praktiker (ProfitLine)
Kétszámjegyű forgalomnövekedést ért el a Praktiker barkácsáruházlánc Magyarországon: a Praktiker Kft. tavalyi 39,2 milliárd forintos árbevétele 6,6 milliárd forinttal, 20 százalékkal haladta meg a 2015-ös forgalmat - ismertette Karl-Heinz Keth, a társaság ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
máj. 26
2:36
Vasárnap tartják az Ezer lámpás éjszakáját (ProfitLine)
Vasárnap tartják az Ezer lámpás éjszakáját az eltűnt gyermekekért. Országszerte tizenhárom helyszínen, a fővárosban az Ötvenhatosok terén, jótékonysági koncertekkel, családi és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket - közölte a program ötletgazdája a rendezvényt beharangozó budapesti sajtótájékoztatón csütörtökön, az eltűnt gyermekek világnapjá
máj. 26
3:06
Soha nem volt ilyen rossz a biztonsági helyzet Európában (ProfitLine)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter értékelése szerint Európában soha nem volt ilyen rossz a biztonsági helyzet, vége "a boldog békeidőknek", a terrorizmus bármelyik európai ország életében hétköznapi veszélyt jelent.
máj. 26
3:36
Huszonnégy évet töltött börtönben ártatlanul egy amerikai férfi (ProfitLine)
Huszonnégy évet töltött börtönben ártatlanul egy amerikai férfi, akit most felmentettek és szerdán szabadon bocsátottak.
máj. 26
4:06
8,5 milliárd forint nyereséget ért el az MKB Bank (ProfitLine)
Az MKB Bank Zrt. az idei első negyedévét 8,5 milliárd forint adózott eredménnyel zárta, míg tavaly az egész éves nyeresége 9,5 milliárd forint volt - közölte a pénzintézet csütörtökön az MTI-vel.
máj. 26
4:06
Külföldi sajtó Magyarországról – Financial Times (GazdaságPortál)
Az Európai Uniónak óvatosan kell eljárnia, ha büntetőintézkedéseket vezet be “rossz úton járó tagállamai ellen”, mert az ilyen szankciók visszaüthetnek – írta csütörtöki szerkesztőségi cikkében a Financial Times című brit üzleti napilap. A cikk szerzőjének véleménye szerint az Európai Unió alapértékei – mint a demokrácia, a szólásszabadság és a polgári jogok – jelenleg nagyobb fenyegetésnek ...
máj. 26
4:36
A fuvarozók egyesülete tiltakozik az új német intézkedés ellen (ProfitLine)
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) tiltakozik a Németországban hatályba lépett intézkedés ellen, amely szerint május 25-től bírsággal sújtják a gépjárművezetőt és az őt alkalmazó céget, ha a heti 45 órás pihenőidőt nem kereskedelmi szálláshelyen tölti - közölte az MKFE csütörtökön az MTI-vel.
máj. 26
4:42
Kell-e félnünk a robotoktól? (GazdaságPortál)
A munkavállalók szerint nem kell tartanunk a robotoktól, hiszen háromnegyedük úgy véli, hogy az új technológiák valójában növelik a rendelkezésre álló munkahelyek számát – derül ki az Adecco Csoport kutatásából.   Milyen hatással vannak a robotok a munka világára? Ezt a kérdést járta körbe az Adecco Magyarország által nemrég megrendezett IT Akadémia. „Hat évvel ezelőtt ...
máj. 26
5:06
Drámai változás: megszűnhet az ingyenes házhoz szállítás (Infostart)
2016-ban 30 millió volt az online vásárlások száma - a GKI Digital online kiskereskedelmi elemzéséből az is kiderült: az e-kereskedők sokszor már értékhatártól függetlenül ingyenes szállítást ígértek. A tanácsadó cég üzletágvezetője azt mondta: fenntarthatatlan, hogy a két-háromezer forintos termékek rendelésekor is ingyenes a házhoz szállítás, ez
máj. 26
5:06
A mobil zsarolóvírusok száma több mint háromszorosára nőtt idén (ProfitLine)
A zsarolóvírusoknak köszönhető világméretű rémálom nem mutat lassulást vagy gyengülést, sőt a mobil zsarolóvírusok száma háromszorosára nőtt (3,5-szer) az első néhány hónapban a Kaspersky Lab legfrissebb jelentése szerint. A cég által észlelt kártékony programok száma mindezidáig összesen 218.625, ezzel szemben a tavalyi év ugyanezen időszakában 6
máj. 26
5:36
Egyesült Államok: Republikánus szenátorok sürgetik a kilépést a párizsi klímavédelmi egyezményből (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban 22 republikánus szenátor sürgeti a kilépést a párizsi klímavédelmi egyezményt.
máj. 26
5:36
Újabb értesítést kapnak a devizahitelesek: dönteniük kell (Pénzcentrum)
Április óta folyamatosan járnak le az árfolyamgátas törlesztőrészlet-rögzítések, az egykori devizahitelesek pedig azzal szembesülnek, hogy megugrik a havi részletük és sokaknak a futamidő is nő. Arra kevés az esély, hogy a korábbi...
máj. 26
5:39
Új elnökök, régi problémák a csúcson (vg.hu)
Bőséges napirend, amerikai támpontok nélkül, megelőlegezhetetlen végkifejlettel – nagyjából így összegezhetők az elemzői vélekedések a hetek csoportjának (G7) pénteken nyíló kétnapos találkozója előtt.
máj. 26
5:41
Kevés cég tervez forrásbevonást (vg.hu)
A magyar cégeknek csak 4,5 százaléka szeretne tőkebevonást végrehajtani ebben az évben, ám a bevonni tervezett pénz nagysága megemelkedett az egy évvel korábbihoz képest.
máj. 26
5:43
Kirobbanó formában a tőzsde vezető cégei (vg.hu)
Ha a legnagyobb tőzsdei társaságok idei első negyedéves beszámolóinak fő számait nézzük, nem lehet okuk panaszra a Budapesti Értéktőzsde befektetőinek: árbevételét a BUX-kosárban szereplő cégek mindegyike növelte, és az eredményadatok is jellemzően jóval kedvezőbben alakultak a bázisnál.
máj. 26
5:48
Készül az év egyik legizgalmasabb magyar befektetési sztorija (Portfolio)
Akár már idén útjára indulhat a BÉT 20 milliárd forintos tőzsdefejlesztési alapja, ami 2017 és 2018 egyik legizgalmasabb befektetési sztorija lehet. Zsembery Levente, a HVCA elnöke és az X-Ventures vezérigazgatója szerint a tőzsdefejlesztési...
máj. 26
5:51
Magyarország lehet a célpontja a Kínából érkező hajókonténereknek (AQUA)
Hazánk válhat a tengeren szállított kínai áruk közép-európai elosztó központjává. A világ negyedik legnagyobb tengeri áruszállító cége, a kínai Cosco konténerek millióit rakodja ki a tulajdonában álló pireuszi kikötőben, ahonnan az áru nagyobb mennyiségben is Magyarország felé veheti majd az útját. A tervek megvalósításában nagy szerepe lehet a Bud
máj. 26
5:54
Hamarosan lejár az élelmiszerlánc-felügyeleti díjak bevallási határideje (Adózóna)
Május 31-éig kell beadniuk az élelmiszerlánc-szereplőknek a felügyeletidíj-bevallást. A bevallás alapján megállapított felügyeleti díjat két egyenlő részletben, 2017. július 31-éig, valamint 2018. január 31-éig kell megfizetniük az érintetteknek.
máj. 26
6:03
Megfeleződtek a rezsitartozások (AQUA)
Tovább zuhant a távhőszolgáltatás ellenértékével tartozók száma és a kintlévőség állománya is az elmúlt két évben, ugyanakkor az áram- és a földgázszolgáltatásnál megtorpanás látszik. A baloldali portálok által felvetett lakossági gázáremelés hamis, a díjszabás több mint két éve nem változott.
máj. 26
6:06
Hamarosan indulhat a Digitális jólét program 2.0 (ProfitLine)
Júniusban útjára indulhat a Digitális jólét program (DJP) 2.0, és még idén az okosváros-fejlesztéshez (smart city) kapcsolódóan legalább öt-hat kísérleti, úgynevezett pilotprojektet akarnak elindítani - közölte a programért felelős miniszterelnöki biztos csütörtökön a témában rendezett budapesti konferencián.
máj. 26
6:12
Több ezer forint a rezsicsökkentés ára, Németh Szilárd nem enged (Infostart)
A lakásszövetkezetek elhagynák a kötelező kimutatást a rezsicsökkentésről, közben a Fidesz alelnöke ragaszkodik az eddigi gyakorlathoz.
máj. 26
6:15
Trump Brüsszelben randalírozott – még Orbán is meglepődött (Privátbankár)
Az amerikai elnök tegnap elemében volt a NATO csúcson, nem épp a legjobb értelemben. Hosszasan szorongatta az új francia elnök kezét, majd odébb taszajtotta a montenegrói miniszterelnököt a mellette álló Orbán Viktor döbbenetére, végül közölte a tagországokkal, hogy tartoznak Amerikának.
máj. 26
6:33
Németországban szállodába kényszerítik a sofőröket (Menedzsment Fórum)
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) tiltakozik a Németországban hatályba lépett intézkedés ellen, amely szerint május 25-től bírsággal sújtják a gépjárművezetőt és az őt alkalmazó céget, ha a heti 45 órás pihenőidőt nem kereskedelmi szálláshelyen tölti - közölte az MKFE csütörtökön az MTI-vel.
máj. 26
6:42
Megfeleződtek a rezsitartozások négy év alatt (hirado.hu)
A számlatartozások összege a rezsicsökkentési intézkedéseknek köszönhetően csökkent, akárcsak a késve fizetők száma is.
máj. 26
6:57
Fizetendő közterhek az iskolaszövetkezetben (Adózóna)
Az iskolaszövetkezetben foglalkoztatás nagyon népszerű Magyarországon. Ennek többek között az az oka, hogy lényegesen kevesebb közterhet kell fizetni mind az alkalmazottnak, mind foglalkoztatójának. Az alábbi cikkben az iskolaszövetkezetben történő foglalkoztatás főbb szabályait és az ehhez kapcsolódó közteherfizetéseket ismertetjük.
máj. 26
7:12
Szép napot zárt az amerikai bika (TőzsdeFórum)
Erősödéssel zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
máj. 26
7:15
Biztonságban vagyunk – eltűnt egy szörnyű betegség a szomszédból (Privátbankár)
Az állategészségügyi világszervezet sertéspestis-mentes országgá nyilvánította Romániát.
máj. 26
7:18
Gyorsjelentés 2017: Csökkent a Duna House profitja az első negyedévben (GazdaságPortál)
máj. 26
7:24
Csökkent a Duna House profitja (ProfitLine)
A Duna House csoport 265,97 millió forint adózott eredményt ért el az első negyedévben, ez 9 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál - derül ki az ingatlanforgalmazó társaságnak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett negyedéves jelentéséből.
máj. 26
7:24
FBI-vizsgálat: Trump vejének is van valami köze az oroszokhoz (Portfolio)
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálja Donald Trump amerikai elnök veje és főtanácsadója, Jared Kushner orosz kapcsolatait - derült ki csütörtöki amerikai sajtójelentésekből. A nyomozók feltételezése szerint Kushner érdemleges...
máj. 26
7:24
Gyorsjelentés 2017: Csökkent a Duna House profitja az első negyedévben (GazdaságPortál)
A Duna House csoport 265,97 millió forint adózott eredményt ért el az első negyedévben, ez 9 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál – derül ki az ingatlanforgalmazó társaságnak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett negyedéves jelentéséből. A cégcsoport nettó értékesítési árbevétele 1,052 milliárd forint volt, 37 százalékkal meghaladta a 2016 első negyedévit. A…
máj. 26
7:30
Trump vejét vizsgálja az FBI (ProfitLine)
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálja Donald Trump amerikai elnök veje és főtanácsadója, Jared Kushner orosz kapcsolatait - derült ki csütörtöki amerikai sajtójelentésekből.
máj. 26
7:30
Egy szabályozás miatt lett kevesebb a Duna House profitja (TőzsdeFórum)
A Duna House csoport 265,97 millió forint adózott eredményt ért el az első negyedévben, ez 9 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
máj. 26
7:33
Tovább szimatol az FBI – saras az egész Trump família? (Privátbankár)
Kiderült, ki az a magas rangú tanácsadó, akinek orosz kapcsolatai lehetnek.
máj. 26
7:33
Úgy mossa a Fidesz a vidéki olvasók agyát, hogy szinte habzik (444.hu)
Mészáros Lőrinc központilag irányított megyei lapjaiban nemzeti konzultáció címszó alatt szabályosan szuggerálják magyarok százezreit.
máj. 26
7:36
Megújulnak az orvosi rendelők Miskolcon (ProfitLine)
Valamennyi önkormányzati tulajdonú orvosi rendelőjét felújítja Miskolc 2020-ig, ez 59 felnőtt, 30 gyermekorvosi, és 41 védőnői körzetet érint, a beruházásokra összesen csaknem 1,7 milliárd forintot költenek - közölte a polgármesteri hivatal az MTI-vel.
máj. 26
7:39
Népszerűek a védett területek (AQUA)
Összesen mintegy százhektárnyi területre írhat ki haszonbérleti pályázatot a következő időszakban a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatósága. Az elmúlt hét évben ugyanis a vagyonkezelésükben lévő állami földek többsége elkelt, 471 sikeres felhívás keretében több mint 26 000 hektárnyi védett terület használatára nyertek jogosultságot az ottani gazdálkod
máj. 26
7:42
Így választanak munkahelyet a pályakezdők legjobbjai (HR Portál)
Az egyetemisták számára elsősorban a szervezet értékei és jövőképe a legfontosabb szempontok, amikor potenciális munkahelyükről döntenek - derül ki a KPMG nemzetközi felmérésének eredményeiből. Míg a megkérdezett fiatalok 84 százaléka nem dolgozna olyan cégnél, melynek értékei nem egyeznek a sajátjaival, 92 százalékuk szerint első munkaadójuk kiválasztásakor fontos, hogy a szervezet víziója…
máj. 26
7:44
3 generáció és a pénz: így költ X, Y és Z (HR Portál)
A különböző generációk érthető módon teljesen más elvárásokkal állnak az élethez, a munkához vagy épp a pénzhez, így ahhoz is, hogy mire és mennyit érdemes költeni. A Vienna Life Biztosító legújabb blogbejegyzése az X, az Y és a Z generációk pénzhez való viszonyát mutatja be. Ebből kiderül többek között, hogy mik a legnagyobb hibák, amit az Y-ok a pénzükkel elkövetnek, de az is, hogyan érhetnek el…
máj. 26
7:48
Megint kiborultak a németek miatt a fuvarozók (TőzsdeFórum)
Fuvarozók egyesülete tiltakozik, mert Németországban szállodába kényszerítik a sofőröket.
máj. 26
7:51
Pörögtek a nyugdíjbefizetések – te hogy gondoskodsz majd magadról? (Privátbankár)
A taglétszám és a befizetések száma is nőtt az első negyedévben.
máj. 26
7:51
Jól bírták a szigorítást a nyugdíjkasszák (vg.hu)
Hiába változtak kedvezőtlenül a cafeteria szabályai, az önkéntes nyugdíjpénztárak első negyedéve alapvetően nem sikerült rosszul.
máj. 26
7:53
Felvillanyozó ajánlat lehet az AES részvénye (vg.hu)
A „sell in May, and go away” nem igazán jött még el; legalábbis az idén nem.
máj. 26
7:54
Vegyesen változott a forint árfolyama (GazdaságPortál)
A svájci frankhoz képest kissé erősödött, de a többi főbb nemzetközi devizával szemben gyengült a forint a bankközi piacon péntek reggel. Az euró 307,30 forinton forgott reggel hét órakor, szemben a csütörtök esti 307,24 forinttal. A dollár árfolyama 274,12 forintról 274,38 forintra emelkedett, a svájci franké viszont 281,91 forintról 281,87 forintra csökkent. A jent 2,4620 ...
máj. 26
7:57
Brüsszel nem áll meg: Milliárdos innovációs fejlesztés az Albacompnál (Menedzsment Fórum)
Az Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft. 1 milliárd forint összköltséget meghaladó innovációs fejlesztés keretében gépjárművekbe utólag beszerelhető eCall fedélzeti eszközt és kommunikációs rendszert fejleszt, amihez 678,85 millió forint uniós támogatást nyert a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban.
máj. 26
7:59
Magyar Idők: Felére csökkentek a rezsitartozások (Menedzsment Fórum)
Nagyjából a felére csökkent a számlatartozások összege a rezsicsökkentési intézkedéseknek köszönhetően 2012 vége és 2016 vége között Magyarországon, négy év alatt negyven százalékkal mérséklődött a késve fizetők és harminc százalékkal a kikapcsolt fogyasztók száma - írta a Magyar Idők pénteken.
máj. 26
8:03
Lehetetlent kérnek - ezt mégis hogy gondolták a németek? (Privátbankár)
Nem különösebben reális a német kormány intézkedése.
máj. 26
8:06
Döntött az OPEC, mostantól a készletadatokon a világ szeme (ProfitLine)
7%-ot erősödött a WTI típusú amerikai kőolaj árfolyama a két héttel ezelőtt megfogalmazott kereskedési ötletünk óta, azt követően, hogy az OPEC és nem-OPEC országok komoly elköteleződést mutattak a kitermelés korlátozási megállapodás 9 hónappal való meghosszabbítása mellett. A mai nap során kiszivárgott információk szerint az OPEC valóban a papírfo

Keresés