2017. június 19. hétfő

jún. 19
0:09
Nem folyik vizsgálat Donald Trump ellen (ProfitLine)
Donald Trump amerikai elnök egyik ügyvédje vasárnap úgy nyilatkozott: az elnök ellen nem folyik vizsgálat, még akkor sem, ha Trump az egyik Twitter-bejegyzésében szerencsétlenül fogalmazott.
jún. 19
1:03
Több száz katona kapott ételmérgezést Nyugat-Törökországban (ProfitLine)
Ételmérgezést kapott 731 török katona az ország nyugati részében - jelentette vasárnap az Anadolu török állami hírügynökség Manisa tartomány főügyészére, Akif Celalettin Simsek közleményére hivatkozva.
jún. 19
2:03
Tüntettek a fővárosban (ProfitLine)
A hatalom elleni civil összefogás megteremtése jegyében rendezett demonstrációt a Tettek ideje elnevezésű csoport vasárnap este a fővárosban a Március 15. téren.
jún. 19
3:03
Napelemeket telepítenek a szegedi szakképző iskolák épületeire (ProfitLine)
Napelemeket telepítenek a szegedi szakképző iskolák épületeire jövő év elejére - tájékoztatta a Szegedi Szakképzési Centrum főigazgatója az MTI-t.
jún. 19
4:03
Nemzetgazdasági beruházások Magyarországon - egy ábrán (ProfitLine)
volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
jún. 19
5:15
Friss számokat közölnek Matolcsyék (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank kamatdöntő ülést tart és közzéteszi legfrissebb Inflációs Jelentését, ami mellett az április bérstatisztika is napvilágot lát. Európából érkeznek a júniusi konjunktúra-mutatók, csütörtök-pénteken pedig Brüsszelben...
jún. 19
5:24
Piaci pénzmágnes lett a Felcsút: 25 milliárd ment a helyi fociba (Menedzsment Fórum)
Felcsútot most már nemcsak a Makovecz-stílusú stadionja miatt "mutogathatja" körbe Orbán Viktor. Itt ért révbe úgy igazán a TAO-rendszer is.
jún. 19
5:33
Gigabírság a nyaralókra: milliókat fizethetnek a magyar családok (Pénzcentrum)
Az országot járva sok helyen találkozhatunk olyan fapados nyaralókkal, melyek esetében egy lakóautó vagy mobilház áll egy amúgy üres telken. Ez sok család számára csábító megoldásnak tűnhet, hisz kétmillió forint alatt juthatnak nyaralóhoz...
jún. 19
5:42
Ismét furgon gázolt gyalogosokat Londonban (Menedzsment Fórum)
Furgon gázolt el gyalogosokat hétfőre virradóra a brit főváros, London északi részén, vannak sérültek - közölték a hatóságok, amelyeket nem sokkal éjfél után értesítettek.
jún. 19
5:51
Megindult a fuvarozóháború, már büntetik a kamionosokat (AQUA)
Fel kellene függeszteni a nyugat-európai országoknak a nemzetközi fuvarozókra vonatkozó rendelkezéseit addig, amíg Brüsszelben folyik a közlekedési rendelkezéscsomag tárgyalása – javasolja a magyar fuvarozó-érdekképviselet. Ellenkező esetben félő, hogy mire megszületik a közös európai szabályozás, sok magyar kis- és közepes fuvarvállalkozás tönkrem
jún. 19
6:03
Francia választások - Macron pártja abszolút többséget szerzett a második fordulóban (ProfitLine)
Emmanuel Macron francia elnök pártja, a Köztársaság lendületben abszolút többséget szerzett a francia törvényhozási választások második fordulójában - derül ki a Le Monde című francia lap urnazáráskor ismertetett felméréséből. A részvétel rekordalacsony volt, alig 43 százalékos.
jún. 19
6:03
Megkezdődött a málna szüretelése (hirado.hu)
Megkezdődött a málna szüretelése, s bár a magyar málna íze kitűnő, mégis egyre kevesebben, egyre kisebb termőterületen foglalkoznak ezzel a gyümölccsel - derült ki a Magyar Gyümölcs Szövetség elnökének nyilatkozatából, amely a hétfői Magyar Hírlapban jelent meg.
jún. 19
6:06
A belföldi légi szállítást élesztené újra a vállalat (vg.hu)
Repülők üzemben tartására vonatkozó engedélye ugyan még nincs a szárnyait bontani akaró RonanAirnek, de dolgozóit már július 1-jétől munkába állítaná.
jún. 19
6:08
Elsődleges cél a kis és közepes társaságok tudásbővítése (vg.hu)
Augusztusban az Ipar 4.0-val kapcsolatos tudásbővítés kerül a Modern vállalkozások program fókuszába – mondta a Világgazdaságnak adott interjúban Koleszár Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezető IKT-tanácsadója.
jún. 19
6:09
Harcolunk az adósság ellen, de valamiben egy centit sem léptünk előre (Portfolio)
Mostanra talán kijelenthető, hogy az utóbbi években tartósan csökkenni tudott Magyarország GDP-arányos adósságrátája, ami jelentősen mérsékelte az ország sérülékenységét. Ennek ellenére meglepő, hogy az éves finanszírozási szükségletünk...
jún. 19
6:10
Új OTT-részvények érkeznek hamarosan a budapesti parkettre (vg.hu)
Pécsett nyit fióktelepet az OTT-ONE. A nemrég lezárult tőkeemelés nyomán nyolcmillió darab részvény érkezik a parkettre.
jún. 19
6:12
Külügyminisztere oltaná a Trump által fellobbantott közel-keleti tüzet (Privátbankár)
A Katar ellen felheccelt négy ország, de különösen Szaúd-Arábia és az Emirátusok lecsillapításával próbálkozik Rex Tillerson, miután mindenkinek kellemetlen a krízis. A külügyminiszter még mexikói útját is le kellett, hogy mondja, de úgy tűnik, annak az országnak kell eloltani a tüzet, aki fellobbantotta.
jún. 19
6:12
Ötödével alacsonyabb lehet az idei hozam (vg.hu)
A búzatermelők akár háromnegyedének is ráfizetést hozhat az idei év – különösen, ha marad a vízhiány.
jún. 19
6:15
2,7 milliárdnyi betétről elfeledkezett a gazdája (Menedzsment Fórum)
Az Országos Betétbiztosítási Alapnál (OBA) 2,7 milliárd forintnyi ki nem fizetett kártalanítás parkol, amiért nem jelentkeztek a betétesek - írja a hétfői Világgazdaság az OBA éves beszámolójára hivatkozva.
jún. 19
6:33
Ismét trükköznek a munkaidővel a vállalkozások (Menedzsment Fórum)
Feltételezhető, hogy az év első negyedében megugró részmunkaidős foglalkoztatottak között vannak olyanok is, akiket csak "papíron", a minimálbér emelése miatt soroltak át - írja a hétfői Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzésére hivatkozva.
jún. 19
6:39
Azonnal feketített a minimálbér nagy emelése (vg.hu)
A minimálbér emelése miatt azonnal léptek a vállalatok, s jóval több embert foglalkoztatnak részmunkaidőben, mint korábban.
jún. 19
6:41
Engedélye még nincs, de indulna a RonanAir (vg.hu)
Repülők üzemben tartására vonatkozó engedélye ugyan még nincs a szárnyait bontani akaró RonanAirnek, de dolgozóit már július 1-jétől munkába állítaná.
jún. 19
6:45
A munkaidővel trükköznek a cégek a megemelt minimálbér miatt (hirado.hu)
Trükköznek a munkaidővel a vállalkozások a megemelt minimálbér miatt.
jún. 19
6:51
Újabb kedvezmények a társasági adóban, már az idén is (Adózóna)
Kedvezmény érvényesíthető bérlakás építése, elektromos töltőállomás létesítése után, enyhül továbbá az adókötelezettséggel kapcsolatos több szabály a minap megszavazott adócsomag alapján.
jún. 19
6:51
Pénzt hoznak a nők (HR Portál)
Nyolc év alatt 5800 milliárd dollár pluszt jelentene a globális gazdaságnak, ha a nők esélyei javulnának a munkaerőpiacon. Erre figyelmezteti az ENSZ Munkaügyi Szervezete (ILO) a hamarosan kezdődő G20 csúcsértekezletet, mely korábban vállalta, hogy 25 százalékkal javítja a szebbik nem esélyeit a munkaerőpiacon 2025-ig -írja a HVG.
jún. 19
6:51
Sokan nem jelentkeznek a kártalanításért (hirado.hu)
Az Országos Betétbiztosítási Alapnál (OBA) 2,7 milliárd forintnyi ki nem fizetett kártalanítás parkol, amiért nem jelentkeztek a betétesek - írja a hétfői Világgazdaság az OBA éves beszámolójára hivatkozva.
jún. 19
7:03
300 munkatársat bocsát el az amerikai Time Inc. sajtóvállalat (ProfitLine)
A Time magazint is kiadó amerikai sajtóbirodalom az év végéig 300 munkatársat bocsát el.
jún. 19
7:09
Emberek közé hajtott egy furgon egy londoni mecsetnél (TőzsdeFórum)
Gyalogosok közé hajtott egy furgon hétfő hajnalban London északi részén, egy mecset közelében.
jún. 19
7:18
Hiába a rezsicsökkentés, úsznak az adósságban a házak (Infostart)
A rezsicsökkentés ellenére is megháromszorozódhatott a társasházak kintlevősége az elmúlt néhány évben - közölte a Magyar Nemzettel a Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetségének (LOSZ) elnöke.
jún. 19
7:21
Minimális forinterősödés kora reggel (GazdaságPortál)
Minimálisan erősödött a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest péntek estétől hétfő reggelig a bankközi devizapiacon. Hétfő reggel fél hétkor egy euró 307,52 forintot ért a péntek esti 307,63 forint után. A svájci frank jegyzése 282,22 forintról 282,14 forintra, a dolláré pedig 274,80 forintról 274,55 forintra gyengült. Az euró mérsékelten erősödött a dollárral szemben: hétfő ...
jún. 19
7:24
Tovább emelkedtek a munkaerőköltségek az Európai Unióban (HR Portál)
Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) pénteken közölt adatai szerint az euróövezetben 1,5 százalékkal, az EU-ban pedig 1,7 százalékkal nőtt az óránkénti munkaerőköltség január-márciusban negyedéves összehasonlításban, ugyanannyival, mint tavaly október-decemberben - írta az MTI.
jún. 19
7:33
Nem működik az orvosoknál a kényszernyugdíjazás (Portfolio)
Az elmúlt négy évben közel 5400 kérelmet nyújtottak be az egészségügyi intézmények nyugdíjas korú dolgozó továbbfoglalkoztatására - tudta meg a Magyar Idők a Miniszterelnökségtől. A szakemberhiánnyal küzdő és sok idős dolgozót...
jún. 19
7:33
Milliós különbséget jelenthet egy félszoba (TőzsdeFórum)
A felsőoktatási tanév kezdetét megelőző nyári albérletszezonban és a lakásvásárlásoknál is népszerűek a kis alapterületű 20-35 négyzetméteres garzonlakások.
jún. 19
7:39
Kijátsszák a cégek a minimálbéremelést (Portfolio)
Feltételezhető, hogy az év első negyedében megugró részmunkaidős foglalkoztatottak között vannak olyanok is, akiket csak "papíron", a minimálbér emelése miatt soroltak át - írja a hétfői Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal...
jún. 19
7:39
Megélénkült a pénzbehajtási kedv (AQUA)
A múlt évben félmilliónál is több pénzbehajtást kezdeményeztek a hitelezők adósaik ellen, s az eddigi adatokból arra lehet következtetni, hogy idén is túllépi az ötszázezret az ügyek száma. A tapasztalat szerint legtöbbször az elmaradt rezsidíjak és a kifizetetlen telefonszámlák miatt veszi kezdetét jogi eljárás, de parkolási bírság és bliccelés mi
jún. 19
7:42
Terror Londonban - gázoltak a mecset közelében (Privátbankár)
Egy ember meghalt, nyolcan megsérültek.
jún. 19
7:45
A többségnek borítékolható a veszteség (vg.hu)
A búzatermelők akár háromnegyedének is ráfizetést hozhat az idei év – különösen, ha marad a vízhiány.
jún. 19
7:47
Furgonnal hajtottak egy mecsetből távozók közé Londonban (vg.hu)
Gyalogosok közé hajtott egy furgon hétfő hajnalban London északi részén, egy mecset közelében. A Scotland Yard kora reggel ismertetett végleges adatai szerint egy ember meghalt, nyolcan megsérültek. Theresa May brit miniszterelnök potenciális terrortámadásnak nevezte az incidenst.
jún. 19
7:48
Nem fizetted be a számlát, büntetést? Egyre biztosabb, hogy behajtják rajtad (Privátbankár)
Közműtartozást és parkolási bírságot, bliccelés miatt kiszabott büntetést hajtanak be a leggyakrabban, de a cégek is is egyre több eljárást indítanak - és ennek örülnünk kell.
jún. 19
7:49
Földrengés helyett sima győzelmet aratott Macron pártja (vg.hu)
Emmanuel Macron francia elnök pártja, a Köztársaság lendületben abszolút többséget szerzett a francia törvényhozási választások második fordulójában vasárnap – derült ki a Le Monde című francia lap urnazáráskor ismertetett felméréséből. A részvétel rekordalacsony volt, alig 43 százalékos.
jún. 19
7:51
Mibe fektessünk most pénzt? MOL, OTP, Richter vagy Telekom a nyerő? (ProfitLine)
Tőzsdei körképünkben a magyar részvénypiac vezető részvényeit vizsgáljuk meg az elemző szemüvegén keresztül. Mi a jó befektetés most?
jún. 19
7:51
Reggeli induló - 06.19. (TőzsdeFórum)
Mit érdemes tudni ma reggel?
jún. 19
7:51
Nagyon erős UV-sugárzás lesz ma, kerülje a napot (vg.hu)
A figyelmeztetési értéket meghaladó, 7,7-es, vagyis nagyon erős UV-B sugárzás várható hétfőn – hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jún. 19
7:57
Átadták a nagytarcsai fűszergyárat - ez lehet a vidék jövője? (HR Portál)
A vidék és az agrárium jövőjét az intenzív, munkaerőigényes és magas hozzáadott értéket előállító vállalkozások jelentik - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára az Innovofoods Zrt. nagytarcsai fűszerfeldolgozó üzemének átadásán az MTI-nek.
jún. 19
8:06
Te nem felejtettél véletlenül némi pénzt a bankban? (Privátbankár)
Az Országos Betétbiztosítási Alapnál 2,7 milliárd forintnyi ki nem fizetett kártalanítás parkol, amiért nem jelentkeztek a betétesek.
jún. 19
8:09
Letették a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar új épületszárnyának alapkövét (ProfitLine)
Letették a Semmelweis Egyetem (SE) Egészségtudományi Kar új épületszárnyának alapkövét vasárnap Budapesten, az épületben kap majd helyet a hagyományos kínai orvoslási részleg is. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a rendezvényen arról beszélt, hogy az új beruházás fontos lépés mind a magyar oktatás
jún. 19
8:09
Minden negyedik cég új dolgozókat venne fel (TőzsdeFórum)
ManpowerGroup Munkaerő-piaci Felmérése szerint a megkérdezett 750 munkaadó 24 százaléka növekedésére számít, csupán 3 százalékuk tervez elbocsátást, míg 70 százalék semmiféle változtatásra nem készül 2017 második felében.
jún. 19
8:18
Trükköznek a munakidővel (Privátbankár)
Ez lehet a megemelt minimálbér hatása.
jún. 19
8:27
Radikális lépéseket fontolgat a Sberbank (Portfolio)
Át kell alakítaniuk európai működésüket az orosz bankoknak, ha le akarnak kerülni az Európai Központi Bank "jelentős intézményeket" tartalmazó listájáról, amelynek értelmében az eddiginél jóval nagyobb tőkét kellene megképezniük...
jún. 19
8:30
Milliárdokat hagyunk veszni (Infostart)
Az Országos Betétbiztosítási Alapnál (OBA) 2,7 milliárd forintnyi ki nem fizetett kártalanítás parkol, amiért nem jelentkeztek a betétesek - írja a Világgazdaság az OBA éves beszámolójára hivatkozva.

Keresés