2017. július 13. csütörtök

júl. 13
0:09
Bocsánatot kért Hamburg polgármestere a zavargásokért (ProfitLine)
Bocsánatot kért a G20 csoport Hamburgban tartott csúcstalálkozója alatt történt zavargásokért szerdán Olaf Scholz, a németországi nagyváros polgármestere.
júl. 13
1:00
Strandra, kocsmába, ajándékboltba mennek, tuktukoznak az adóellenőrök (Adózóna)
Teljes bizonyossággal ott lesznek a NAV ellenőrei néhány településen, derül ki az adóhatóság adótraffipax-os híreiből.
júl. 13
1:03
60 milliárd forint jut természetvédelmi fejlesztésekre (ProfitLine)
A kormány több mint 60 milliárd forintot fordít közvetlen természetvédelmi célú fejlesztésekre a 2014-2020-as uniós pénzügyi időszakban - közölte a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára szerdán Letenyén, a Duna Transznacionális Együttműködési Program keretében megvalósuló EU-s Interreg "coop MDD" projekt nyitór
júl. 13
1:33
7,8 százalékkal nőtt a román ipari termelés (ProfitLine)
Az első öt hónapban 7,8 százalékkal nőtt a román ipari termelés a tavalyi azonos időszakhoz mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
júl. 13
2:03
Fokozatosan emel kamatot a Fed (ProfitLine)
Fokozatos kamatemelést ígért és óvatosságra intett a kongresszus előtti szokásos féléves beszámolójában Janet Yellen, az Egyesült Államokban a jegybank szerepét betöltő Szövetségi Tartalékrendszer (Fed) elnöke szerdán.
júl. 13
2:33
Jóváhagyta az EB a megújuló energiatermelésre vonatkozó magyar támogatási programot (ProfitLine)
Jóváhagyta a megújuló energiatermelésre vonatkozó magyar támogatási programot szerdai döntésével az Európai Bizottság, miután megállapította, hogy az összhangban áll az állami támogatásokról szóló uniós szabályokkal.
júl. 13
3:03
Korlátozza a német kormány a vállalatok külföldi felvásárlását (ProfitLine)
A belföldi vállalatok EU-n kívüli tulajdonoshoz kerülését korlátozó rendeletet fogadott el szerdai ülésén a német kormány.
júl. 13
3:33
120-130 ezer embert várnak az EFOTT-ra (ProfitLine)
Százhúsz-százharmincezer embert várnak az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójára (EFOTT), amelyet július 11. és 17. között rendeznek Velencén - mondta a fesztivál igazgatója a rendezvény szerdai hivatalos megnyitóján.
júl. 13
4:03
Így alakulnak a mezőgazdasági árak (ProfitLine)
a mezőgazdasági termelői árak alakulása Magyarországon; növényi és kertészeti termékek; élő állatok és állati termékek; összesen, 2016. január-május/2017. január-május
júl. 13
4:33
Emelkedett a HIV-fertőzöttek száma Csehországban (ProfitLine)
Tovább emelkedett a nyilvántartott HIV-fertőzöttek száma Csehországban. Az év első öt hónapjában 109 új beteget vettek nyilvántartásba - jelentette a HIV/AIDS cseh nemzeti egészségügyi laboratórium közleményben szerdán Prágában.
júl. 13
5:03
A vártnál nagyobb mértékben nőtt az euróövezet ipari termelése (ProfitLine)
Májusban a vártnál nagyobb mértékben nőtt az euróövezet ipari termelése mind havi, mind éves bázison az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett kimutatása szerint.
júl. 13
5:12
Kiugróan nőtt a vágósertés felvásárlási ára (Adózóna)
2017 májusában a mezőgazdasági termelői árak 4,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos idősza­kit, ami a növényi termékek árának 0,9 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 15 százalékos növekedéséből tevődik össze, jelentette a KSH.
júl. 13
5:33
Hány nap szabadság jár Magyarországon? És a világ többi országában? (ProfitLine)
Míg mi magyarok tartjuk az európai átlagot a szabadságok terén, addig az amerikaiak kapják a legkevesebb fizetett szabadságot a világon – tárta fel egy fejlett nemzetekről szóló kutatás. Vannak országok, ahol a munkavállalók évente akár 40 napot is élvezhetnek szabadnapként, az amerikai munkavállalók csupán nem fizetett szabadságra jogosultak, igaz
júl. 13
5:39
Ennyivel olcsóbb, ha magadnak foglalsz: elfelejthetjük az utazási irodákat? (Pénzcentrum)
A nemrég furcsa körülmények között csődöt jelentő Green Travel befuccsolása újra elővette a régi témát: tényleg szükség van az utazási irodákra? Ez persze egy régi vita az irodák szerelmesei és ellenzői között, amit nem is olyan...
júl. 13
5:45
Korszerűsítik a Békés Megyei Kormányhivatal épületeit (hirado.hu)
Százhatvankétmillió forintból korszerűsítik a Békés Megyei Kormányhivatal kilenc épületét.
júl. 13
5:51
Megújulnak az utak Miskolcon (hirado.hu)
Egymilliárd forintból kilenc út, illetve útszakasz és egy híd felújítása, valamint két új út építése kezdődik el Miskolcon július 17-én.
júl. 13
5:51
Egyösszegű vízdíj bevezetését szorgalmazzák a halászok (AQUA)
Egyösszegű, hektáronként 1500 forintos vízdíj bevezetését szorgalmazzák a haltermelők. A szakmaközi szervezet szerint a mostani, három pillérre épülő rendszer túl bürokratikus, a felhasznált víz után fizetendő összeg pedig sok esetben ellehetetleníti a halastavak működését. Az ágazati érdekképviselet a belügyi tárcával tárgyal a költségcsökkentés l
júl. 13
5:54
Többhavi mélypontról igyekszik visszakapaszkodni az ezüst árfolyama (vg.hu)
Trendszerűen gyengül év eleje óta az ezüst árfolyama. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint a nemesfémek alulértékeltek a többi eszközhöz képest.
júl. 13
5:56
Nem állt meg a sertéslétszám csökkenése (vg.hu)
Kudarcnak látszik a sertésstratégia: a tervek szerint a sertésállománynak év végére el kellene érnie a 6 milliós számot, ám az elmúlt évben 219 ezerrel, 2,8 millióra csökkent az állomány.
júl. 13
5:57
Mások kapkodnak érte, Magyarország önként fordít hátat a sok tízmilliárdos üzletnek (Portfolio)
Miközben az orvosi marihuána legalizációs hulláma múlt hónapban már Lengyelországot is elérte, méltatlanul kevés szó esik egy másik kenderből készült termékről, amely nem minősül kábítószernek, élettani hatásai pedig felülmúlják...
júl. 13
5:57
Több száz millióból épül új kerékpárút (hirado.hu)
Hat kilométeres kerékpárút épül Komló belvárosa és a fürdőjéről ismert Sikonda között 235 millió forintos európai uniós forrásból.
júl. 13
5:58
Májusban is a járműgyártás húzta az ipart (vg.hu)
Májusban 8,8 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene az egy évvel ezelőtti májushoz képest – jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A most közölt adat megegyezik a KSH első becslésével.
júl. 13
5:59
"Nem hagyjuk, hogy a magyar gazdák nyakába varrják a migrációs válságot" (hirado.hu)
Álláspontunk szerint a magyar gazdáktól nem várható el, hogy nyakukba vegyék a migrációs válság megoldását is.
júl. 13
6:00
Digitális művészettel foglalkozó új galéria nyílt Budapesten (vg.hu)
A nemrégiben nyílt MyMuseum Galéria a megszokottól eltérő üzleti modellt és irányt követ. A Dohány utcai kiállítótér mellett élő online platformot működtetnek, a technika adta lehetőségek segítségével szélesebb közönség megszólítására törekednek, és saját digitális képkeretet fejlesztettek a digitális munkákhoz.
júl. 13
6:02
Aggódik a hitelminősítő (vg.hu)
Sötét képet fest a Moody’s Nagy-Britannia Brexit utáni kilátásairól.
júl. 13
6:03
Magyarország ipari termelése 33,8 százalékkal emelkedett 2010 óta (ProfitLine)
Az ipari termelés 2010 januárja óta 33,8 százalékkal, 2014 óta pedig 17,2 százalékkal emelkedett, az utóbbi eredmény azt jelzi, hogy a régiós országok között Magyarország a korábbi harmadik helyről első helyre lépett elő, ami tovább segíti a kormány iparpolitikáját - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel, a Központi Statis
júl. 13
6:12
1,5 milliárd kötbért kért az oroszoktól a BKV (Menedzsment Fórum)
Már csak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mint közlekedési hatóság engedélyére várunk, hogy újból üzembe helyezhessük a 3-as metró felújított, de az ismert ajtóhibák miatt forgalomból kivont szerelvényeit - mondta Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek.
júl. 13
6:12
Ő lehet Amerika következő pénzügyi ura (Privátbankár)
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökének, Janet Yellennek jövő februárban, bő fél év múlva kifut a mandátuma. Most arra utalnak a jelek, hogy Trump elnök nem is akarja meghosszabbítani, van is már jelöltje. Ki lehet az amerikai monetáris politika, azaz a pénzmennyiség, így a tőkepiacok szinte korlátlan ura?
júl. 13
6:15
Furcsa és bonyolult új szabályok a helyi adózásban (Adózóna)
Előrehozott adó, határozott időre megállapított adómérték – ilyen új fogalmakat is bevezetett a tavaszi adócsomag a helyi adók rendszerébe. A különös és bonyolult új szabályok mellett akadnak egyszerűsítő és az IFRS-ekhez igazodó előírások, továbbá adóalapot növelők is.
júl. 13
6:18
Minden magyar cégnek kötelessége összekapcsolódni a kormánnyal (Infostart)
Minden gazdálkodó szervezetnek regisztrálnia kell a cégjegyzékbe. A nyilvántartás ugyan 2018. január elsejétől lesz kötelező, de a már létező gazdálkodó szervezeteknek még idén augusztus 30-ig be kell jelenteniük elérhetőségeiket – mondta az InfoRádiónak Ruszin Zsolt adótanácsadó.
júl. 13
6:30
Fokozatos kamatemelést ígér a Fed elnöke (Menedzsment Fórum)
Fokozatos kamatemelést ígért és óvatosságra intett a kongresszus előtti szokásos féléves beszámolójában Janet Yellen, az Egyesült Államokban a jegybank szerepét betöltő Szövetségi Tartalékrendszer (Fed) elnöke szerdán.
júl. 13
6:33
Az iskolák és a diákok keveset érzékeltek az oktatás változásaiból (ProfitLine)
A Klebelsberg Központ elnöke szerint tanév közben az iskolák és a gyerekek csak keveset érzékelték az oktatásban végbement komoly változásokból, amit jelentős eredménynek tart.
júl. 13
7:03
Vizes vb 2017 - Forgalomkorlátozásokra számíthatunk (ProfitLine)
A FINA Budapest 2017 vizes-világbajnokság pénteki megnyitója miatt számos lezárásra, terelésre, forgalomkorlátozásra kell készülni a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
júl. 13
7:03
Yellennek örültek az amerikai indexek (TőzsdeFórum)
Erősödéssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
júl. 13
7:18
Történelmi pillanat: új rekord született a BMW-nél (Privátbankár)
Soha nem adtak el még annyi autót, mint az idei első félévben.
júl. 13
7:21
Vakcinagyártó üzemet avattak Budapesten (HR Portál)
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára az új vakcinagyártó üzem megnyitóján mondta: az új üzem, valamint a Ceva cégcsoport kutatási tevékenysége a jövőben is hozzájárul a magyar állatállományok egészségügyi státuszának megőrzéséhez, javításához; mind pedig ahhoz, hogy a területen jelentkező újabb és újabb kihívásokra világszinten is hatékony válaszok, megoldások szülessenek -…
júl. 13
7:27
Az Európai Unió egy befejezetlen terv (Portfolio)
Az Európai Unió még mindig csak egy befejezetlen terv, és szerződésein úgy kell változtatni, hogy gyorsabb legyen a konvergencia az eurózóna tagországai között - jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök egy csütörtökön megjelent lapinterjúban....
júl. 13
7:27
Az Egyesült Államokban a menekültek száma elérte az idei kvótát (GazdaságPortál)
júl. 13
7:33
Lecseréli az OTP az American Express kártyákat (ProfitLine)
A közeljövőben megszűnik az OTP és az American Express közötti együttműködés, az OTP Bank jövő év január 31-ig visszahívja a lakossági American Express (Amex) bankkártyáit, és azokat Mastercard Bónusz kártyákra cseréli le. A magyar pénzpiacon csak az OTP-nek volt lakossági Amex-kártyája, ezzel a lakossági piacról kivonul az Amex.
júl. 13
7:33
Putyin gyűlöli Donald Trump politikáját (Portfolio)
Donald Trump amerikai elnök azt állította egy szerda esti tévéinterjúban: Vlagyimir Putyin orosz államfő nagyon nem nézi jó szemmel az amerikai szénbányák újraindítását, illetve a gázkitermelés felpörgetését, ezzel ugyanis az amerikai...
júl. 13
7:33
Fokozatosan fog kamatot emelni a Fed (TőzsdeFórum)
Fokozatos kamatemelést ígért féléves beszámolójában a Fed elnöke .
júl. 13
7:33
Az Egyesült Államokban a menekültek száma elérte az idei kvótát (GazdaságPortál)
Az Egyesült Államokba érkező menekültek száma szerdán elérte az idei költségvetésre engedélyezett 50 ezret – közölte a menekültügyi programot felügyelő amerikai külügyminisztérium. A tárca egyben bejelentette: ez nem jelenti azt, hogy ne fogadnának be néhánnyal több menekültet, de az eddigieknél sokkal szigorúbb ellenőrzéssel kell számolniuk. Az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi…
júl. 13
7:33
Triplázhatja termelését a magyar hamburgerlánc (vg.hu)
Manapság elvárható idehaza, hogy 2000-2500 forintért enni és inni is kapjon a vendég egy fast casual étteremben – mondta lapunknak a Zing Burger egyik alapító tulajdonosa. Susánszky Ádám beszélt a franchise-hálózattá válás lépéseiről és a hamburgerpiac túltelítettségéről is.
júl. 13
7:35
Nagy a verseny a bankszektorban (vg.hu)
A minősített fogyasztóbarát lakáshitel sikerességét is veszélyeztetheti a végrehajtási törvény tavaszi módosulása, hiszen a forrást biztosító jelzálogleveleket megdrágíthatja az, hogy a befektetők bizonytalannak érzik a fedezet értékesíthetőségét – figyelmeztet Becsei András, a Magyar Bankszövetség alelnöke.
júl. 13
7:36
Grillezték Yellent – elárulta, mi vár Amerikára (Privátbankár)
Fokozatos, lassú kamatemelést ígért a Fed elnök, és a Bézs Könyv sem jósol gazdasági ámokfutást.
júl. 13
7:37
Minimális közkézhányad maradt az ingatlanhasznosító piacán (vg.hu)
Alig egy hét alatt hat tőzsdei küszöböt ugrott át a PIÓ-21 Kft., amely immár 76,92 százalékos szavazati joggal rendelkezik a BIF-ben. Kérdés, mi lesz a nagytulajdonos következő lépése.
júl. 13
7:39
A hiányszakmákban segít az új jogszabály (AQUA)
Engedélymentesen vállalhatnak munkát Magyarországon a hiányszakmákban dolgozó ukrán és szerb állampolgárok – hívta fel a figyelmet a Hegymegi-Barakonyi és Társa Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Hivatalos Értesítőben nemrég megjelent közleményére hivatkozva.
júl. 13
7:51
Már nem veheti meg akárki a német vállalatokat (TőzsdeFórum)
Németországban korlátozzák a vállalatok külföldi felvásárlását.
júl. 13
7:54
Németország bekeményített: korlátozzák a vállalatok külföldi felvásárlását (Privátbankár)
A belföldi vállalatok EU-n kívüli tulajdonoshoz kerülését korlátozó rendeletet fogadott el a német kormány.
júl. 13
8:00
Megrohanták a menekültek Amerikát – betelt a kvóta (Privátbankár)
Elfogytak az idei költségvetésre tervezett helyek, szigorítás jön.

Keresés