Tegnapi jelentések szerint eddig legalább 21 ember halt meg és a sérültek száma már 100 körül van Iránban, ahol hirtelen szokatlanul nagy mennyiségű hó hullott le. Számos közlekedési balesetet okozott a nagy havazás, és a vele együtt érkező viharos szél. Legalább tíz éve nem hullott ennyi hó, mint az idén.
Rá sem ismerni a síterep üzemeltetőkre, valamint a síelésből élő vállalkozásokra az idén Svájcban. A tavalyi lógó orr után most a széles mosoly és teljes elégedettség jellemzi a helyieket. Van is rá okuk, hiszen az idei szezonkezdet eddigi számai minden korábbi várakozásukat felülmúlta.
Többnyire borús lesz az ég, de egy-két órára a nap is kisüthet. Ónos szitálás, hószállingózás csak elszórtan lehet. A szél viszont élénk marad. Délután 1-3,
Szerda reggelre többfelé sűrű ködfoltok alakulhatnak ki. Napközben többnyire erősen felhős lesz az ég, a Dunántúlon azonban időnként előbújhat a nap. A reggeli köd keleten többfelé, máshol foltokban megmaradhat, ezeken a terüeletek szitálás, hószállingózás előfordulhat. Nyugaton 2, 4 fok, máshol -1, 2 fok várható. Csütörtök: párás idő. Napközben -1, 4 fok várható. Péntek: délután felszakadozik a…
Az elmúlt napokban egy ciklonhoz kapcsolódó hidegfront mentén kialakult zivatarok és tornádók okoztak pusztítást az Egyesült Államok északkeleti részén.
Csütörtök reggel párás, borult idő várható többfelé sűrű ködfoltokkal. Napközben az ország nagy részén folytatódik a borús idő, legfeljebb a délnyugati tájakon szakadozhat fel a felhőzet. A ködös területeken szitálás, gyenge hószállingózás előfordulhat. Napközben -1, 4 fok várható, melegebb a Dunántúlon valószínű. Péntek: délután nyugaton felszakadozik a felhőzet. Napközben 0, 7 fok várható.…