Szerencsétlen baleseten történt Tonale gleccserén miközben a gleccserre vezető Paradiso kabinos régi oszlopait próbálták elbontani. Az oszlop a tervekkel ellentétben a másik irányba dőlt el, így rázuhant a kábelre, és ennek következtében egy kabin azonnal a földre zuhant.
Európában a felmelegedés az utóbbi évszázadban az átlagosnál nagyobb mértékű volt. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökségnek, a Világ Egészségügyi Szervezettel és az Európai Bizottsággal együttműködésben készített tanulmánya szerint az európai országoknak alkalmazkodniuk kell a klímaváltozás hatásaihoz, a mediterrán országokban a szárazsághoz, Észak-Európában pedig a több csapadékhoz.
Egymást érik a trópusi viharok a Csendes-óceán térségében. Az idei trópusi ciklonszezon legerősebb tájfunja, Jangmi mára már trópusi viharrá szelídült, de még mindig jelen van a Csendes-óceán térségében. A héten két újabb trópusi vihar is kialakult Ázsia közelében, melyek mindegyike érint lakott területet.
Már javában tartanak az őszi munkálatok mindkét magyarok által előszeretettel látogatott síterepen. Jelenleg néhány pálya szélesítését végzik, valamint a hóágyúzás feltételein javítanak. A munkálatokkal sietni kell, hiszen mindkét síterep szeretné megnyitni kapuit már november közepén!
Ausztrália déli részén erőteljes hőhullám néhány napra elhozta a nyári időt. A péntekig tartó nagy melegben 150 éves rekord is veszélybe került. A hétvégén már viharos szelek vetnek véget a korai nyárnak.
A Kitzbühel és környékére érvényes síbérlet az idei szezontól jelentősen kinőtte magát. Mostantól néhány salzburg tartományi síterepre pl. Saalbach-Hinterglemm vagy Kaprun-Zell am See, is érvényes lesz. Létrejött Ausztria második legnagyobb területre érvényes bérlete.
A Skandináv-félsziget időjárását már napok óta egy nagy kiterjedésű ciklon alakítja, hatására hideg, csapadékos időjárás alakult ki a térségben. Lappföldön, napközben is alig emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet, így errefelé a csapadék már hó formájában hullik.
Október második hetében kellemes, csendes őszi időre készülhetünk. A változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütés várható, reggelenként helyenként már megjelennek a ködök. A déli megyékben általában 20 fokig melegszik a levegő. A markáns frontok tartósan elkerülik térségünket, kisebb fagy legfeljebb hétfőn, kevés helyen veszélyezteti az őszi virágokat.
Elég szépen esett a hó pénteken az osztrák hegyekben. Most számos olyan hely is részesült az áldásból, amely két héttel előbb kimaradt. Szinte az egész Alpokban havazott. Az októberi tél nem tart sokáig, jövő héten újra enyhül az idő, de 70-80 cm hó akkor is remek hír október elején.
A tavalyi hírek után akár szenzációsnak is mondható az Atomic bejelentése, hogy 90 új alkalmazottal növelik létszámukat az altenmarkti gyárban, de a helyzet annyira nem egyszerű. A megszűnő francia üzem helyett az idén itt készülnek a Salomon lécek. Franciaországban 150 alkalmazottól váltak meg.
Vasárnap Bulgária magasabb hegycsúcsaira megérkezett az első hó. A havazást sokfelé kísérte viharos szél. A hegyi utakat beborító 20 centiméter vastag hóréteg, és a szél által kicsavart, az utakra dőlt fatörzsek helyenként teljesen megbénították a közlekedést.
Szokatlanul hideg hétvége köszöntött Nyugat-Európára, friss hóval az Alpokban és a szokásosnál jóval alacsonyabb hőmérséklettel a francia és olasz nagyvárosokban. Az osztrák hegyek mellett, a francia és olasz síközpontokba is megérkezett az idei szezon első havazása.
A 2002-ben felbocsátott RHESSI szonda mérései alapján a Berkeley egyetem csillagászai megállapították, hogy központi csillagunk nem tökéletes gömb alakú.
Közel négy és fél hónap után Gigor Attila közönségdíjas filmjével, A nyomozóval nyitja meg kapuit október 2-án a pincétől padlásig felújított és technikailag is modernizált Toldi. Az egykor bájosan lepusztult, kis artmozi ezennel a város egyik legkorszerűbb mozijává lép elő, például innentől kezdve már digitális formában érkező filmeket is képes lesz vetíteni, sőt kiépítették a BlueRay DVD-…
Egy rendkívül erős viharciklon fejlődik ki szerdára az Atlanti-óceán felett, amely végső soron a kontinens középső részén a péntektől kezdődő napos, meleg időjárás egyik okozója. A ciklonban lévő széllökések ereje az előrejelzések szerint megközelíti a közepes hurrikánokban tapasztaltakat.
Európa legnagyobb síterepet üzemeltető vállalata, a Compagnie des Alpes cég, közös bérletet bocsát ki az idei szezontól, amely nyolc francia síközpontra, de azt is mondhatnánk, hogy 13 francia síterepre lesz érvényes. A bérleteket előre is meg lehet vásárolni az interneten.
Lassan a végéhez közeledik az északi féltekén júniustól novemberig tartó trópusiciklon-szezon. Bár még másfél hónap hátra van a szezon végéig, de az eddig eltelt időszak is bővelkedett pusztító viharokban.
Már ezen a héten kész lehet a Csorba-tó feletti Szoliszkón épülő legújabb sípálya. A nyár vége óta tartó munkálatok során a jelenlegi 1-es pályával párhuzamos pályát alakítottak ki az üzemeltetők. A tervbe vett hóágyúkból és új liftből idén már nem lesz semmi, talán jövőre megvalósulhatnak.
A Szahara északnyugati részén kiadós esőzés alakult ki csütörtök hajnaltól. A rendkívül száraz területre ritkán érkeznek felhők, a mostani esőzés egy mediterrán ciklonnak köszönhető.
Különlegesen markáns orkánciklon vonult át az Atlanti-óceánon a hét közepén, majd Európa északnyugati partvidékét is megközelítette. 130 km/óra feletti széllökések és hatalmas óceáni hullámok kísérték a viharos objektumot.
Hamarosan indul az idei szezon technikai újdonságait bemutató sorozatunk, úgyhogy egyelőre csak a külsőségekre koncentráljunk. Az új trend egyre sikamlósabbnak ígérkezik, először csak a hódeszkákon, de most már a síléceken is megjelent a lengeöltözetű hölgyeket ábrázoló design.
A Csendes-óceán keleti felében kialakult, Norbert névre keresztelt hurrikán várhatóan szombat délelőtt eléri Mexikó partjait. A Norberttől délre egy másik trópusi vihar is kialakult, de az Odile nevet viselő vihar csak súrolja majd a mexikói partokat.
Csütörtöktől már napközben is nulla fok alatt van a hőmérséklet az északi félgömb hidegrekordjaival büszkélkedő Ojmjakonba. Oroszország hírhedt kelet-szibériai városában szeptember közepén még hasonló idő volt, mint nálunk, most azonban napról-napra zordabbá válik az időjárás.
A Norbert hurrikán szombaton délután elérte Mexikó partjait. A heves esőzés és erős szél kíséretében érkező ciklon az ország északnyugati államában, Sonorában három halálos áldozatot is követelt.
Október elsejétől kapható a legnagyobb síterületre érvényes osztrák síbérlet a Salzburg Super Ski Card. Az érdeklődők három típus közül választhatnak. Az egész szezonra korlátlanul érvényes, a 3-14 napos bérletek, valamint a szezonban 10 tetszőleges napra érvényes bérletek közül.
A következő eset egész Európát bejárta az utóbbi napokban. Egy Dániához tartozó balti-tengeri szigeten egy vállalkozó, talán saját maga lepődött meg ezen a legjobban, 100 000 eurós támogatást kapott az Európai Uniótól, hogy sípályát építhessen egy olyan helyen, ahol havat is csak hébe-hóba látnak.
A héten igazán csak a péntek reggel átvonuló hidegfront idején lesz rossz idő. Bár szombat reggel helyenként megjön az első őszi fagy, a napsütéses hétvégi időjárásra sem lehet panaszunk. Kirándulást, túrázást továbbra is bátran szervezhetünk, eddig remekül alakul az október.
Macedónia Ifjúsági és Sportminisztériuma bejelentette, hogy kezdetnek ötmillió eurót különítenek el egy új síugrósánc megépítésére az ország valamelyik síterepén. A cél az, hogy megépüljön a Balkán legnagyobb síugrósánca és Macedónia felkerüljön a sportág térképére.
Nem nyugszik a légkör az Atlanti-óceán térségében, a meleg tengerfelszín felett újabb és újabb trópusi ciklonok alakulnak ki. Az Omar hurrikán Puerto Ricot és a Karib-tenger kisebb szigeteit veszélyezteti, a Mexikói-öbölben ma reggelre kialakult trópusi depresszió Honduras partjait fenyegeti.
Szokatlan, de érdekes ötlettel várják a svájciak a romantikusabb lélekkel megáldott bátrabb síelőket. Egy kellemes vacsora után a teliholdas éjszakában csúszhatnak le a híres svájci síterepen. Természetesen az időpontok, négy alkalom 2009-ben, már eleve adottak és sok múlik az időjáráson is.
Csütörtök reggel az Omar hurrikán megerősödve haladt át a Karib-térség keleti részén. A legnagyobb széllökések elérték a 250 km/órát. A hurrikán útját szökőárak, földcsuszamlások, árvizek kísérték.
Már a negyedik szezonját kezdi meg az RTL Klubon a Havazin adása. A korábbiakhoz képest még kedvezőbb időben, szombatonként 12:45-kor kerül műsorra a Havazin, amelyet az adás után a honlapon is megtekinthet bárki. Az első adás november 15-én lesz látható.
Ausztrália délkeleti területein már hetek óta tart a szárazság. Idén az elmúlt évtized legszárazabb októberi hónapja várható az ország délkeleti részén.
Egy lavinaomlás következtében valószínűleg örökre eltűnt Tignes Grande Motte gleccserén (3653 méter) található off-piste síterep. A hegy északi oldalából két futballpálya nagyságú jégtömb szakadt le még szeptember közepén, de a hír csak az utóbbi napokban járta be a síelős fórumokat.
Éppen az ünnepnapon, október 23-án várható a héten a legrosszabb idő. A hosszú hétvége azonban kárpótlást nyújt, hiszen péntektől a napsütés lesz ismét túlsúlyban. Kültéri programokat, kirándulást, túrázást is érdemes szervezni.
Az elmúlt hétvégén egy trópusi depresszió okozott kiadós esőzéseket, áradásokat és földcsuszamlásokat Közép-Amerikában. Az időjárás várhatóan a következő napokban sem javul, az amerikai nemzeti hurrikánközpont előrejelzései alapján újabb esőzések várhatók a térségben.
Egy igen aktív ciklon hidegfrontja okozott hétfőn Skócia hegycsúcsain 150 km/órát meghaladó széllökéseket. Az Izland közelében egymás után kialakuló légörvények útjuk során egyelőre nem érintik a kontinens középső vidékét.