2017. július 6. csütörtök

júl. 6
5:57
Heves zivatarok miatt adott ki első fokú figyelmeztetést az OMSZ (hirado.hu)
Napos, gomolyfelhős idő várható, de főként az ország keleti, északkeleti harmadán, illetve a Nyugat-Dunántúlon késő délutánig több lesz a felhő, és elsősorban ott alakulhat ki több helyen zápor, zivatar, emiatt adott ki első fokú figyelmeztetést az OMSZ.
júl. 6
6:21
Meteorológiai vészjelzés: itt csap le ma a jégeső (Ripost)
A kánikula továbbra is megmarad, az eső legfeljebb néhány fokkal hűtheti le a levegőt.
júl. 6
6:27
Hőség délnyugaton, feloszló hidegfront északkeleten (Háziállat)
Anticiklon peremén a Kárpát-medence északkeleti részét egy a térségben feloszló hidegfront érinti. Csütörtök estig ezért főként ott  kell záporokra, zivatarokra számítani. A délnyugati területekre eközben több fokkal melegebb, labilis légtömeg érkezik, csütörtökön arrafelé is nagyobb eséllyel fordulhat elő zápor, zivatar. Ma délutánra a szokásosnál
júl. 6
7:03
Kiadták a riasztást! Mindjárt érkeznek a heves zivatarok (Háziállat)
Jégesőt is kaphatunk ma a nyakunkba. Kiadták a riasztást, az ország egyes észak-keleti területeire órákon belül betörhetnek a heves zivatarok:   Forrás: OMSZ A Kiderul.hu-n olvasható figyelmeztető veszélyjelzés szerint pedig ma elsősorban északkeleten, illetve a Dunántúlon, annak is főként a nyugati, délnyugati felében alakulhatnak ki helyenként z
júl. 6
7:21
Délen hőség, északon inkább esős idő várható (Háziállat)
Az ország délnyugati felén hőség, az északi részeken viszont esős és hűvös idő várható, a két országrész közt akár 10 fokos eltérés is lehet majd. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint napos, gomolyfelhős idő várható csütörtökön, de főként az ország keleti, északkeleti harmadán, illetve a Nyugat-Dunántúlon késő délutánig több les
júl. 6
7:57
Ismét hőség, és lehetnek nagy zuhék is (Háziállat)
A Kárpát-medence északkeleti részét csütörtök estig hidegfront érinti, a délnyugati területekre ugyanakkor több fokkal melegebb, labilis rétegződésű levegő érkezik, ezeken a helyeken záporok, zivatarok kialakulására is számítani lehet.
júl. 6
8:45
Négyszázezren hagyják el otthonaikat Japánban (Háziállat)
Második napja ítéletidő tombol Japán délnyugati részén, a hatóságok közel négyszázezer embernek tanácsolták azt, hogy hagyják el otthonaikat, mert veszélybe kerültek az özönvízszerű esőzések okozta árvizek miatt.
júl. 6
8:47
Közeledik: több hullámban támad a vihar - felhőszakadás, jégeső, minden lesz (Háziállat)
Magyarország - Több hullámban érkező viharok borítják meg a szép nyári időjárást pénteken.
júl. 6
8:48
Már csak ez hiányzott: ez rontja el a szép nyári időt (Blikk)
Magyarország - Napsütéses, ámbár némileg csapadékos időjárásra számíthatunk ma, a maximum-hőmérséklet 34 fok körül alakul. Futó záporok keleten, északkeleten és nyugaton fordulhatnak elő, a hőséget erős, néhol viharos észak-északnyugati szél kíséri majd.
júl. 6
9:06
Közeledik: több hullámban támad a vihar - felhőszakadás, jégeső, minden lesz (Blikk)
Magyarország - Több hullámban érkező viharok borítják meg a szép nyári időjárást pénteken.
júl. 6
9:08
Apokaliptikus ítéletidő tombol Japánban: mindent elmos az özönvíz - fotók (Blikk)
Második napja ítéletidő tombol Japán délnyugati részén, a hatóságok közel négyszázezer embernek tanácsolták azt, hogy hagyják el otthonaikat, mert veszélybe kerültek az özönvízszerű esőzések okozta árvizek miatt.
júl. 6
9:09
Apokaliptikus ítéletidő tombol Japánban: mindent elmos az özönvíz - fotók (Háziállat)
Második napja ítéletidő tombol Japán délnyugati részén, a hatóságok közel négyszázezer embernek tanácsolták azt, hogy hagyják el otthonaikat, mert veszélybe kerültek az özönvízszerű esőzések okozta árvizek miatt.
júl. 6
9:33
Várható időjárás - Csütörtök, 2017.07.06. (Háziállat)
Gomolyfelhős, napos idő várható, de főként az ország keleti, északkeleti harmadán, illetve nyugaton, délnyugaton erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és főként ott alakulhat ki zápor, zivatar.
júl. 6
9:51
Vége a békés nyári időjárásnak, jönnek az igazi izgalmak (Háziállat)
Véget ér az elmúlt napok nyugalmas nyári időjárása: csütörtökre a hőség és a zivatarok veszélye miatt is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 6
10:51
Meleg idő záporokkal, zivatarokkal (Háziállat)
Csütörtökön az anticiklon peremén a Kárpát-medence északkeleti részét hidegfront érinti, pénteken pedig nyugat felől már egyre melegebb, labilis rétegződésű léghullámok érkeznek fölénk. Holnap délutánra a szokásosnál nagyobb hőmérsékleti kontraszt alakul ki hazánkban, akár 10 fok különbség is lehet az ország délnyugati és északkeleti széle között.
júl. 6
11:27
Százezreket evakuálnak Japánban (Háziállat)
Második napja ítéletidő tombol Japán délnyugati részén, a hatóságok közel négyszázezer embernek tanácsolták azt, hogy hagyják el otthonaikat, mert veszélybe kerültek az özönvízszerű esőzések okozta árvizek miatt.
júl. 6
13:00
Baj van: Ijesztő, amit a meteorológusok mondtak, pokoli hőséget jósolnak (Blikk)
Több mint 40 fok is lehet.
júl. 6
13:09
Pokoli hőséget jósolnak a meteorológusok (Háziállat)
Rekordmagasságokba szökött a hőmérő higanyszála az elmúlt hetekben az északi féltekén, az iráni Ahvázban 53,7 Celsius-fokot, a pakisztáni Turbatban 54 Celsius-fokot mértek. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) vizsgálja, hogy a mérések a tudományos...
júl. 6
14:21
Jégeső és viharos szél jöhet pénteken (Háziállat)
Erős viharok jöhetnek pénteken, már 9 megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki az OMSZ a heves zivatarok miatt.
júl. 6
15:03
Jégesőre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat (hirado.hu)
Többfelé heves zivatarokkal kezdődik a hétvége. Ezzel együtt a következő napokban ismét fokozódik a hőség, 34-35 Celsius-fok körüli maximumok is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
júl. 6
15:09
Jégesőre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat (Háziállat)
Többfelé heves zivatarokkal kezdődik a hétvége. Ezzel együtt a következő napokban ismét fokozódik a hőség, 34-35 Celsius-fok körüli maximumok is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
júl. 6
15:21
Időjárási riasztás: hihetetlen, mi közelít két oldalról is (Infostart)
Figyelmeztetést adott ki hét dunántúli és három északkelet-magyarországi megyére az Országos Meteorológiai Intézet a heves zivatarok veszélye miatt.
júl. 6
15:27
Kiadták a figyelmeztetést: itt moshat el mindent az eső (Háziállat)
Három megyére is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológia szolgálat heves zivatarok veszélye miatt.
júl. 6
15:33
Erős zivatarok, fokozódó hőség: ilyen lesz a hétvége (Háziállat)
Többfelé heves zivatarokkal kezdődik a hétvége. Ezzel együtt a következő napokban ismét fokozódik a hőség, 34-35 Celsius-fok körüli maximumok is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
júl. 6
19:03
Dupla riasztás érkezett - odacsaphat az időjárás (Háziállat)
A heves zivatarok és a hőség miatt is figyelmeztetést adott ki péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 6
19:05
Fokozott figyelmeztetést adtak ki a közelgő viharok miatt (Háziállat)
A heves zivatar veszélye miatt több délkeleti járásra kiadták a másodfokú riasztást csütörtökön kora este, ez Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyét érinti.
júl. 6
19:33
Figyelmeztetést adtak ki: Bármikor lecsaphat a vihar Magyarországon (Ripost)
Erős viharok jöhetnek pénteken, 6 megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki az meteorológiai szolgálat a heves zivatarok miatt.

Keresés