A kubai rakétaválsághoz hasonlította Vlagyimir Putyin orosz elnök az Egyesült Államok terveit az Európába telepítendő rakétapajzsról, a portugáliai Mafrában megrendezett EU-orosz csúcstalálkozón. - Emlékezzünk rá, hogy egy hasonló helyzetben miként fejlődtek a kapcsolatok az 1960-as évek közepén - nyilatkozta Putyin a José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel folytatott megbeszélés után.…
Noha június végén Anatolij Szergyukov orosz védelmi miniszter (bizonyára nem a magyaroknak, hanem a NATO egészének szóló üzenetképpen) nem fogadta Moszkvában Szekeres Imre magyar kollégáját, a találkozás tegnap mégis létrejött - Budapesten. A hivatalos tárgyalások után tartott sajtótájékoztatón mindkét miniszter jónak, az együttműködést előmozdítónak minősítette a budapesti látogatást.
Pozsonyban ismét hangoskodnak azok a politikusok, akik közül - a száz évvel ezelőtti csernovái tragédia kapcsán - főleg a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt képviselői igyekeznek újraéleszteni a brutális magyarokról és a galamblelkű szlovákokról teremtett mítoszt. Lapunknak nyilatkozva Roman Holec, a pozsonyi Komensky Egyetem történelem tanszékének professzora (aki a történtekről tíz évvel…
Carla Del Ponte, a távozófélben lévő hágai főügyész Belgrádban úgy nyilatkozott: nem kíván akadály lenni Szerbiának az EU-ba vezető útján. A törvényszékkel együttműködő kormányszerv vezetője, Raszim Ljajics szerint, ha ez mégis megtörténne, ezzel romba dőlhetne az eddigi - szerinte mind gyümölcsözőbb - együttműködés. Mindazokat ugyanis, akik Szerbiában a hágai követelmények teljesítésén…
A pozsonyi törvényhozás magyarellenes vádaskodásoktól sem mentes vita után nyilatkozatot fogadott el tegnap a csernovái sortűz századik évfordulója alkalmából. A dokumentumot a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) mind a húsz képviselője megszavazta. Törvényt alkottak Andrej Hlinka érdemeiről is. Erre a jogszabályra az MKP parlamenti frakciója kivétel nélkül nemmel voksolt. Rajtuk kívül a Mikulás…
Legkevesebb tizenhat ember meghalt, amikor szombaton maoista lázadók egy falura támadtak a kelet-indiai Dzsharkand szövetségi állam egyik falujában - közölte egy a rendőrség. G.S. Rath, a dzsharkandi rendőrség illetékese elmondta, hogy 30-40 lázadó támadt a falura és vaktában lövöldözni kezdtek. A maoista lázadók tizenöt indiai szövetségi államban folytatnak fegyveres harcot a nagybirtokosok…
Minden harmadik amerikai hisz a szellemekben egy közvélemény-kutatás szerint, amely az október 31-i Halloween ünnep alkalmából készült. A megkérdezettek 23 százaléka azt állította, hogy már látott szellemet vagy érezte már magát szellem közvetlen közelében.
A japán kultúra módos szerelmesei számára egyedülálló alkalmat jelenthet Kacujama japán város döntése, amelynek értelmében 3,5 milliárd jenes induló áron eladják a legtöbbet kínáló vevőnek a város egyik pagoda-együttesét, mert csak így tudják kifizetni az építtető által felhalmozott adóhátralékot.
Egy észak-iraki magas rangú amerikai parancsnok pénteken közölte: semmilyen akciót sem tervez a kurd lázadók ellen, akik észak-iraki támaszpontjaikról kiindulva hajtanak végre törökországi támadásokat.
A tavaly Londonban meggyilkolt orosz titkos ügynök, Alekszandr Litvinyenko az Mi6 brit titkosszolgálatnak dolgozott - írta a szombati Daily Mail. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ügynöke 2006. november 23-án halt meg, miután polónium-210 izotóppal megmérgezték. A lap meg nem nevezett diplomáciai és a titkosszolgálatokhoz közel álló forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Litvinyenko…
A bagdadi betöltetetlen állások növekvő száma miatt az amerikai külügyminisztérium úgy döntött, hogy kötelezővé teszi a diplomaták számára az iraki szolgálatot - jelentette be pénteken Harry Thomas, a tárca személyzeti igazgatója. 2008 nyarán 250 posztot kell betölteni Bagdadban, s ebből 50-re még nincs jelentkező - tette hozzá sajtótájékoztatóján Harry Thomas.
A bagdadi betöltetetlen állások növekvő száma miatt az amerikai külügyminisztérium úgy döntött, hogy kötelezővé teszi a diplomaták számára az iraki szolgálatot - jelentette be pénteken Harry Thomas, a tárca személyzeti igazgatója.
Nagy-Britanniában a jövőben a nővérek is eldönthetik, hogy egy beteg újjáéleszthető-e vagy sem. Eddig csak az orvos vagy a konzultáns hozhatta meg erről a döntést, addig a nővéreknek kötelező volt az újjáélesztést folytatni. Az új irányelvet sokan bírálják.
Nyolcvankilenc éves korában a kaliforniai Stanford egyetem kórházában szombatra virradóra elhunyt Arthur Kornberg professzor, 1959 orvosi Nobel-díjasa, a DNS szintézisének felfedezője.
Azáltal, hogy augusztus 2-án egy orosz expedíció az északi-sarki tengerfenéken kitűzte a nemzeti lobogót, újra elindította a térségben zajló titkos vetélkedést. Mivel az Északi-sark és környéke elérhetőbbé vált, a globális felmelegedés már rövid távon lehetővé fogja tenni újfajta gazdasági tevékenységek folytatását itt. Oroszország, az Egyesült Államok, Kanada, Norvégia és Dánia egymással…
A tavaly Londonban meggyilkolt orosz titkos ügynök, Alekszandr Litvinyenko az Mi6 brit titkosszolgálatnak dolgozott - írta a szombati Daily Mail. A lap úgy tudja, Litvinyenko havi 2000 font juttatást kapott az Mi6-től abban az időben, amikor megölték.
Már csak az Európai Parlament (EP) hozzájárulására van szükség ahhoz, hogy a terveknek megfelelően, karácsony előtt sor kerülhessen a schengeni határ megnyitására - mondta Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter.
A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) nem támogatja Michel Platininek, az európai futballszervezet (UEFA) elnökének törekvését a Bajnokok Ligája átalakítására.
Öngyilkos merényletet követtek el szombaton egy kelet-afganisztáni amerikai bázis ellen - jelentette be egy amerikai katonai szóvivő. A terrorakcióban négy afgán halt meg, amerikai áldozatokról nem szólt jelentés.
A mianmari (burmai) katonai rezsim szabadon bocsátott 87 fogva tartottat azok közül, akiket a múlt havi kormányellenes tüntetések leverése során vettek őrizetbe, köztük az ellenzéki Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) több mint 50 tagját - közölte a párt szóvivője.
87 olyan politikai foglyot engedtek szabadon Mianmarban, akiket az elmúlt hetek kormányellenes tüntetésein vettek őrizetbe. Többek között az ellenzéki párt politikusait, buddhista szerzeteseket és a diákokat engedtek ki a katonai rezsim börtöneiből.
A kétnapos látogatáson Magyarországon tartózkodó Mariann Fischer Boel elmondta (2007. október 26.), hogy ebben az uniós költségvetési ciklusban, 2013-ig nem várható az unió agrárköltségvetésének csökkentése, és nem kell arra számítani, hogy egyes agrárfeladatok finanszírozását nemzeti keretekből kellene megoldaniuk a tagállamoknak.
A mianmari (burmai) katonai rezsim szabadon bocsátott 87 fogva tartottat azok közül, akiket a múlt havi kormányellenes tüntetések leverése során vettek őrizetbe, köztük az ellenzéki Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) több mint 50 tagját - közölte a párt szóvivője.
Pokolgép robbant szombaton Bagdadtól délkeletre egy főleg síiták lakta körzetben. A merényletben nyolcan meghaltak és 13-an megsebesültek - közölték rendőrségi és kórházi illetékesek.
Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök pénteken tagadta, hogy "antiszemita kijelentést" tett volna, amivel Izrael vádolja - közölte az elnöki hivatal sajtóosztálya.
Nem tervez további tárgyalásokat az az iraki és török küldöttség, melynek magas rangú tagjai Ankarában tanácskoztak egy esetleges észak-iraki török katonai beavatkozás megelőzésének lehetőségéről. A törökök elutasították az iraki javaslatokat.
Nem tervez további tárgyalásokat az az iraki és török küldöttség, melynek magas rangú tagjai Ankarában tanácskoztak egy esetleges észak-iraki török katonai beavatkozás megelőzésének lehetőségéről. A török küldöttség elégtelennek és túl hosszú időt igénylőnek minősítette az iraki küldöttség részéről benyújtott javaslatokat.
Az Európai Bizottság környezetvédelmi szóvivője szerint sértheti a genetikailag módosított növények termesztésére vonatkozó uniós szabályozást a francia elnök rendelete.
Bár a kaliforniaiak megszokták a természeti katasztrófákat, a tűzvész sújtotta területekről kitelepített egymillió ember közül sokan kétségbe estek. A levegő fullasztó, hiába zárják be az ajtókat-ablakokat, a füst mindenhová bejut, és a várost szinte ellepi a hamu. A katasztrófáról Kaliforniában élő magyarok számoltak be az [origo]-nak.
Az Európai Parlament arra kérte az Európai Tanácsot, vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogyan lehetne - nemzetközi felügyelet mellett - az afganisztáni illegális mákültetvények bizonyos hányadát törvényessé tenni, és az orvosi célokra történő ópiumtermelés szolgálatába állítani.