2007. december 6. csütörtök

dec. 6
0:07
Csomagol a verespataki befektető? (Népszabadság)
Alan Hill, a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyes vállalat elnöke bejelentette: az általa vezetett cég a közeljövőben jelentősen csökkenti tevékenységét Romániában, megválik a vállalat 325 alkalmazottjának mintegy kétharmadától, és 2008 februárjában leállítja verespataki ingatlanvásárlási programját is. Döntését azzal indokolta, hogy a román környezetvédelmi tárca a…
dec. 6
0:11
Basescu fogadta Tőkést (Népszabadság)
Az ön által tapasztalt székelyföldi elégedetlenséget magam is érzékeltem. A magyar nómenklatúra tisztségviselői ellen fordulók szavaztak rám - mondta Tőkés László püspök a bukaresti Cotroceni államelnöki palotában Traian Basescunak.
dec. 6
0:15
Távirati stílusban (Népszabadság)
dec. 6
0:19
Dán békekutató borúlátó előrejelzése (Népszabadság)
Nem sok jóra számíthatunk a régióban - mondta lapunknak Jan Öberg, a svédországi székhelyű, békekutatással foglalkozó Transnational Alapítvány igazgatója.
dec. 6
0:23
Koszovó: Budapest kivár (Népszabadság)
A Koszovóval kapcsolatos magyar álláspontról a Külügyminisztérium újonnan kinevezett politikai igazgatóját, Szentiványi Gábort kérdeztük.
dec. 6
0:27
Gatest bomba köszöntötte Kabulban (Népszabadság)
Öngyilkos merénylettel "köszöntötték" a tálibok Kabulban az amerikai védelmi minisztert. A terrorcselekménynek tizenhárom áldozata volt - köztük négy gyermek.
dec. 6
0:31
Határnyitás Észak-Koreában (Népszabadság)
Tíz dél-koreai turistabuszból álló konvoj haladt át szerda reggel a két Koreát elválasztó demilitarizált övezeten, hogy a Szöultól alig 90 percnyire lévő Keszong városba látogassanak. Az észak-koreai hatóságok ugyanis éveken át tartó előkészületeket követően megnyitották a települést a külföldi turisták előtt. Mostantól kb. 35 ezer forintnak megfelelő összeg befizetésével bárki jelentkezhet…
dec. 6
0:35
Bécs példát mutat a fürtös bomba betiltásával (Népszabadság)
Kevés alattomosabb fegyver létezik a fürtös bombánál, amely azonban minden korszerű hadsereg szabványfelszereléséhez tartozik. A sok kisebb robbanószerkezet egyetlen tartótokban repülőgépről ledobva nagy területen szóródik szét, s mivel nem mindegyik robban fel azonnal, sokáig veszélyt jelent. Főként a polgári lakosság köréből szedi áldozatait.
dec. 6
0:39
Pénzügyi botrányok tépázzák Brown tekintélyét (Népszabadság)
A múlt hetinél kevésbé viharos szerda déli kormányfői interpellációs félórában ismét főszerepet kapott a pártfinanszírozás kérdése. Mint arról korábban beszámoltunk, a napokban kiderült, hogy a Munkáspárt az elmúlt hónapokban szabálytalanul, négy strómanon keresztül közel 664 ezer fontot (232 millió forint) kapott, részben a nyári vezetőhelyettes-választási kampány céljára David Abrahams…
dec. 6
0:43
A Nemzetközi Helsinki Szövetség megszűnik? (Népszabadság)
Valószínűleg nem éri meg a következő születésnapját az épp 25. évfordulóját ünneplő emberi jogi szervezet, a Nemzetközi Helsinki Szövetség, mert csődeljárást kezdeményez önmaga ellen. Az egyes országokban működő Helsinki Bizottságok fórumaként működő, bécsi székhelyű ernyőszervezet pénzügyi igazgatója szeptemberben vallotta be, hogy az elmúlt években körülbelül 1,2 millió eurót (több mint 300…
dec. 6
2:47
Amerikai rakétaelhárító rendszert vesz két arab ország (origo.hu)
Az Egyesült Államok korszerű rakétaelhárító rendszereket ad el az Egyesült Arab Emírségeknek és Kuvaitnak, összesen 10,4 milliárd dollár értékben - jelentette be szerdán a Fehér Ház.
dec. 6
6:01
Charles Gáti: "Fantasztikus, hogy ez egy milyen rossz évtized" (inforadio.hu)
A jövő évi amerikai elnökválasztás mérföldkövet jelent a világ nagy közös problémáinak megoldásában, mint amilyen a klímaváltozás, a vízhiány vagy a szegénység - jelentette ki az InfoRádió kérdésére Charles Gáti Egyesült Államokban élő politológus professzor, aki az Ybl Klub meghívására érkezett Budapestre.
dec. 6
6:07
Ámokfutó ölt egy amerikai bevásárlóközpontban: kilenc halott (Hírszerző)
Egy ámokfutó vaktában lövöldözni kezdett egy forgalmas bevásárlóközpontban szerdán az Egyesült Államokban, a Nebraska állambeli Omahában; nyolc embert lelőtt, majd önmagával is végzett.
dec. 6
6:27
Kötelező lesz a tűzbiztos cigaretta (Napi Online)
dec. 6
6:38
Magyarország a világlistákon: közepesen jó vagy közepesen pocsék? (hvg.hu)
A Föld országait rangsoroló listáknak se szeri, se száma. Ezeken Magyarország általában a fejlettségének megfelelően viszonylag jó helyen szerepel, de hogy eléri-e a lehetőségeit, azon lehet vitatkozni. Összeállításunkat a világ legnagyobb problémáinak felsorolásával kezdjük, hogy ezeket megsimerve jobban lehessen látni: hol is áll hazánk a többi országhoz viszonyítva egy igen sokdimenziós térben.
dec. 6
7:11
Ámokfutó lövöldöző az Egyesült Államokban - többen meghaltak (ma.hu)
Egy ámokfutó vaktában lövöldözni kezdett egy forgalmas bevásárlóközpontban szerdán az Egyesült Államokban, a Nebraska állambeli Omahában; nyolc embert lelőtt, majd önmagával is végzett.
dec. 6
7:11
Amerika rakétaelhárító rendszereket ad el két arab államnak (DunaTV)
Az Egyesült Államok rakétaelhárító rendszert ad el két arab államnak 10,4 milliárd dollár értékben - jelentette be szerdán a Fehér Ház.
dec. 6
7:16
40 kínai bányásszal végzett a sújtólég (origo.hu)
dec. 6
7:20
Amerika rakétaelhárító rendszereket ad el két arab államnak (Népszava)
Az Egyesült Államok korszerű rakétaelhárító rendszereket ad el az Egyesült Arab Emírségeknek és Kuvaitnak, összesen 10,4 milliárd dollár értékben - jelentette be szerdán a Fehér Ház. Ez a legnagyobb tervezett amerikai fegyvereladás olyan öbölmenti arab államoknak - közéjük tartozik Szaúd-Arábia is -, amelyeknek Washington az ellensúly szerepét szánja Irán, Szíria, valamint az al-Kaida…
dec. 6
7:33
Basescunál járt Tőkés az autonómiáért (DunaTV)
Tartja az európai parlamenti választási kampányban tett ígéreteit Tőkés László. Az újdonsült brüsszeli képviselő Székelyföld autonómiájának kérdését is felvetette tegnap, amikor fogadta őt a román államfő. Traian Basescu ezúttal nem ellenkezett.
dec. 6
7:36
Bush elnöksége utolsó évében nagy külföldi utakat tesz (Népszava)
George Bush amerikai elnök elnöksége utolsó évében nagy külföldi utakat tesz; ellátogat a Közel-Keletre, Afrikába, Ázsiába, Európába és Dél-Amerikába - vált ismertté helyi idő szerint szerdán. Az Egyesült Államokban hagyomány, hogy az elnök mandátumának utolsó évében - különösen ha olyan népszerűtlen belföldön, mint Bush - sokat szerepel nemzetközi téren.
dec. 6
7:38
Bevásárlókkal végzett az ohamai ámokfutó (origo.hu)
Egy órával azt követően, hogy George Bush amerikai elnök elhagyta a Nebraska állambeli Omahát, egy ámokfutó nyolc embert lőtt le a város egyik bevásárlóközpontjában. A 19 éves férfi a lövöldözés után főbe lőtte magát.
dec. 6
7:53
Tanúként hallgatták ki Malina Hedvig feltételezett támadóját (ma.hu)
Tanúként hallgatták ki szerdán Szlovákia legfőbb ügyészségén Robert Bencit, akit a Nyitrán tavaly megvert magyar egyetemista a fantomkép alapján egyik támadójaként jelölt meg, s aki ellen egy másik tanú is a bűnösségét erősítő vallomást tett.
dec. 6
8:20
Rakétaelhárító rendszerekkel kereskedik az USA (FigyelőNet)
Az Egyesült Államok korszerű rakétaelhárító rendszereket ad el az Egyesült Arab Emírségeknek és Kuvaitnak, összesen 10,4 milliárd dollár értékben - jelentette be szerdán a Fehér Ház.
dec. 6
8:21
Hat év fogság után kiszabadították az egykori kolumbiai elnökjelöltet (DunaTV)
Hat évig tartó fogság után kiszabadult a baloldali kolumbiai gerillák fogságából Ingrid Betancourt-t, egykori kolumbiai elnökjelölt. A kolumbiai-francia kettős állampolgárságú asszonnyal együtt nyerte vissza szabadságát három amerikai személy és 11 kolumbiai katona is. Mindannyian egészségesek.
dec. 6
8:25
Nyolc embert lőtt agyon a lövöldöző ámokfutó (hvg.hu)
Egy ámokfutó vaktában lövöldözni kezdett egy forgalmas bevásárlóközpontban szerdán az Egyesült Államokban, a Nebraska állambeli Omahában; nyolc embert lelőtt, majd önmagával is végzett.
dec. 6
8:30
A francia elnök a médiában üzent a kolumbiai gerillavezérnek (Népszava)
Rendhagyó módon a rádión és a televízión keresztül fordult a kolumbiai gerillák vezéréhez csütörtökön Nicolas Sarkozy franca elnök, kérve a lázadók által elhurcolt Ingrid Betancourt francia-kolumbiai politikus szabadon bocsátását.
dec. 6
8:35
Világutazással zárja elnökségét Bush (FigyelőNet)
George Bush amerikai elnök elnöksége utolsó évében nagy külföldi utakat tesz. Ellátogat a Közel-Keletre, Afrikába, Ázsiába, Európába és Dél-Amerikába.
dec. 6
8:35
A tengerbe zuhant egy görög vadászrepülő (Index)
A pilóta elvesztette az uralmat a gép felett és elájult, golttestét egy arra haladó török hajó találta meg.
dec. 6
8:35
Amerika rakétaelhárító rendszereket ad el arab államoknak (hvg.hu)
Az Egyesült Államok korszerű rakétaelhárító rendszereket ad el az Egyesült Arab Emírségeknek és Kuvaitnak, összesen 10,4 milliárd dollár értékben - jelentette be szerdán a Fehér Ház.
dec. 6
8:41
Az EU növelné a versenyt a hadiiparban (EUvonal)
Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő a katonai közbeszerzések részleges liberalizációjára, amely szerint a tagállamoknak katonai ruházat és alkatrészek beszerzésekor az EU belső piaci szabályait kellene alkalmaznia.
dec. 6
8:42
Basescu - Tőkés: megterítik a kerekasztalt? (Kitekintő)
A román–magyar viszony problémás kérdéseinek a listázását kérte Tőkés Lászlótól és munkatársaitól Traian Băsescu román köztársasági elnök azon tegnapi megbeszélésükön az erdélyi püspöktől.
dec. 6
8:46
Napi dinnye: Borat szomszédja a Mikulás (FigyelőNet)
Egy, a Télapó feltételezett tartózkodási helyéről született új elmélet szerint a hószakállú valójában nem is az Északi-sarkon, hanem Kazahsztán és Kirgizisztán határán bujkál év közben.
dec. 6
8:46
Mentőöv a lakáshiteladósoknak (Napi Online)
dec. 6
8:57
Tengerbe csapódott egy görög vadászgép (origo.hu)
dec. 6
8:57
Tengerbe zuhant egy görög vadászgép (hvg.hu)
Az Égei-tengerbe zuhant egy F-16 típusú görög vadászrepülőgép, a pilóta életét vesztette a balesetben.
dec. 6
9:02
Katasztrófa-sorozatot okozhat az esőerdők pusztulása (inforadio.hu)
A klímaváltozás és az erdőirtás együttes hatásaként megsemmisülhet vagy súlyos károkat szenvedhet 2030-ig az amazonasi őserdők mintegy hatvan százaléka, ami katasztrofális hőmérséklet-emelkedést idézne elő - szögezi le a Természetvédelmi Világalap új jelentése.
dec. 6
9:04
Negyven halottja van a kínai bányarobbanásnak (DunaTV)
Negyven bányász meghalt, hetvennégy eltűnt csütörtök reggel Kína északkeleti vidékén, miután sújtólégrobbanás történt egy szénbányában - közölte az állami televízió.
dec. 6
9:08
Rakétapajzzsal kereskedik az USA (FigyelőNet)
Az Egyesült Államok korszerű rakétaelhárító rendszereket ad el az Egyesült Arab Emírségeknek és Kuvaitnak, összesen 10,4 milliárd dollár értékben - jelentette be szerdán a Fehér Ház.
dec. 6
9:08
Tragédia: a tengerbe zuhant egy görög vadászgép - elájult a pilóta (Hírszerző)
Az Égei-tengerbe zuhant egy F-16 típusú görög vadászrepülőgép, a pilóta életét vesztette a balesetben - jelentette csütörtökön a görög közszolgálati rádió.
dec. 6
9:13
Kétezer alkalmazottat bocsátanak el Verespatakon (hvg.hu)
A verespataki aranybányászat elindításával évek óta sikertelenül próbálkozó, kanadai érdekeltségű Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) bejelentette, már írásban is jelezték a szakszervezetnek, hogy az alkalmazottak kétharmadát hamarosan elbocsátják.
dec. 6
9:26
Megszűnik a Nemzetközi Helsinki Szövetség? (DunaTV)
Valószínűleg nem éri meg a következő születésnapját az épp 25. évfordulóját ünneplő emberi jogi szervezet, a Nemzetközi Helsinki Szövetség, mert csődeljárást kezdeményez önmaga ellen.
dec. 6
9:29
Mikor döntenek a munkaidő-irányelvről? (hvg.hu)
Továbbra sincs megállapodás az Európai Unió tagállamai között a munkaidővel kapcsolatos új uniós szabályozásról, de jelentős közeledés mutatkozik a tagországok álláspontjában - közölte a huszonhét tagország munkaügyi miniszterének csütörtöki brüsszeli találkozóján történtekről Csizmár Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.
dec. 6
9:44
Oxigénmaszkban akart cigarettázni (Népszava)
Kigyulladt az oxigénmaszkja annak az osztrák nyugdíjasnak, aki a berendezéssel az arcán próbált cigarettázni - jelentette szerdán az ORF. Szempillantás alatt belobbant a szörnyen gyúlékony oxigéngáz.
dec. 6
9:50
Sikolyok és gyilkos lövések a bevásárlóközpontban - drámai képekkel! (inforadio.hu)
Az Egyesült Államokban nyolc embert megölt, ötöt megsebesített egy ámokfutó, aki szerdán vaktában lövöldözött egy forgalmas bevásárlóközpontban Omahában, Nebraska állam fővárosában. A férfi - aki végül öngyilkos lett - állítólag híres akart lenni, ezért követte el tettét.
dec. 6
9:52
Tegnap indult a Székely TV (Kitekintő)
Csíkszeredában tegnap este köszöntötte először nézőit a 250 ezer eurós beruházással életre hívott Székely Televízió.
dec. 6
9:53
Magyarország-melléklettel jelent meg csütörtökön a Die Presse (DunaTV)
Háromoldalas Magyarország-melléklettel jelent meg csütörtökön a Die Presse konzervatív osztrák napilap. Az újság a kormány szerkezetátalakítási programjáról közölt fejezet felvezetőjében megállapította, hogy másfél évvel ezelőtt a baloldal még a remény hordozójának számított, ma már azonban "Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csak vesződséggel tudja megtartani tisztségét".
dec. 6
10:03
Egy cseh erőmű kéményét foglalták el környezetvédők (DunaTV)
Tizenegy európai környezetvédő aktivista csütörtökön reggel elfoglalta az észak-csehországi Prunérovi Erőmű mintegy 300 méter magas kéményét, hogy tiltakozzon az éghajlat üvegházhatást okozó gázokkal való globális szennyezése ellen.
dec. 6
10:08
Nem lehet megakadályozni Koszovó függetlenségét (DunaTV)
Többé már senki sem tudja megakadályozni Koszovó függetlenségét - vélekedett a kérdés egyik legismertebb szakértője. Albert Rohan a Die Presse osztrák napilap csütörtöki számában megjelent interjújában elmondta: Szerbia eddig is csak azért tudott ellenszegülni, mert az Unióban nem volt egységes álláspont.
dec. 6
10:11
Ámokfutó lövöldözött az USA-ban (FigyelőNet)
Egy ámokfutó vaktában lövöldözni kezdett egy forgalmas bevásárlóközpontban szerdán az Egyesült Államokban, a Nebraska állambeli Omahában. Nyolc embert lelőtt, majd önmagával is végzett.

Keresés