Sebesülésekkel járó tűzpárbaj tört ki vasárnap kora reggel Libanon északi részén egy palesztin menekülttáborban palesztin szélsőségesek és libanoni katonák között - közölték biztonsági illetékesek és szemtanúk. Az al-Kaidával kapcsolatba hozható Fatah al-Iszlám palesztin szervezet fegyveresei állítólag elfoglalták a libanoni katonák őrposztját a földközi-tengeri ország második legnépesebb városa,…
A 11. emeletről zuhant le egy férfi Szlovéniában, de néhány töréssel megúszta a balesetet - hála egy Smartnak. A kisautóra esett rá, és ez mentette meg az életét.
Egyenesen a vállalat igazgatója kapja meg azoknak a telefonhívásoknak a listáját, amelyet magánügyben bonyolítottak le a beosztottai a munkahelyükről. Johannesburgban olyan automatikus hívásellenőrző programot kínál egy cég, amely akkor is kiszűri a magánszámokat, ha a telefonáláshoz nem kell külön kód.
Az államfő visszatérése mellett foglalt állást a népszavazáson résztvevő romámok többsége, legalábbis erről tanúskodnak az urnazárás után rögtön közzétett exit-poll adatok.
A rendkívül alacsony részvételi arány a népszavazáson azt mutatja, hogy a romániai közvélemény nagy többsége nem tartotta túlságosan fontos kérdésnek Traian Basescu visszatérését vagy menesztését - mondta Markó Béla.
Szükségállapotot rendelt el az izraeli kormány vasárnap a palesztin rakétatámadások érintette dél-izraeli városok körül - közölte a védelmi minisztérium.
Május 20-án, vasárnap Bulgária - öt hónappal EU-csatlakozása után - az első, európai parlamenti választásának megtartására készül. A bolgár szavazók az ország 18 európai parlamenti képviselőjére adhatják le voksaikat.
Palesztin rakétatámadások miatt szükségállapotot rendeltek el vasárnap a dél-izraeli városokban. A hétvégén közel 40 rakétát lőttek ki az izraeli városokra, a támadások miatt Szderótot több ezren hagyták el az elmúlt napokban. Az Iszlám Dzsihád több tucat női öngyilkos merénylő bevetésével fenyeget, az izraeli légierő csapást mért egy Hamász-vezető házára - nyolcan meghaltak.
Vasárnap hazaszállították Guantánamóról az ausztrál tálibként emlegetett 34 éves David Hickst, aki öt évet töltött az amerikai börtöntáborban. A muzulmán hitre áttért férfi volt az első guantánamói rab, akit elítéltek.
Öngyilkos merénylő tíz polgári személyt embert megölt és mintegy harmincat megsebesített a kelet-afganisztáni Paktia tartományban - közölte a belügyminisztérium.
Öngyilkos merénylő tíz embert megölt és mintegy harmincat megsebesített vasárnap a kelet-afganisztáni Paktia tartományban - közölte a belügyminisztérium. A támadás elkövetését eddig senki sem vállalta magára.
Az Iszlám Dzsihád palesztin fegyveres csoport vasárnap azzal fenyegetőzött, hogy "több tucatnyi" öngyilkos merénylő nőt vet be, ha az izraeli hadsereg szárazföldi műveletet hajt végre a Gázai övezetben.
Tízmilliárd dolláros pénzalap létesítését jelentette be Jordániában az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnöke. A pénzt arra szánja, hogy fellendüljön az oktatás és a kutatás szerte az arab világban.
Felrobbant egy tele hátizsák dinamit Peru déli részén egy kisvárosi piacon, a detonációban hatan életüket vesztették, félszázan megsebesültek – közölte a rendőrség.
Megérkezett hazájába helyi idő szerint vasárnap délelőtt az "ausztrál tálibként" emlegetett David Hicks, aki öt évet töltött a Kuba szigeti guantánamói amerikai támaszponton kialakított börtöntáborban.
A szombati romániai népszavazás résztvevőinek mintegy 74,3 százaléka utasította el a felfüggesztett államfő, Traian Basescu menesztését posztjáról - közölte a nem végleges eredményt a központi választási iroda.
David Petraeus tábornok, az Irakban állomásozó amerikai erők parancsnoka úgy tudja, hogy a múlt héten elrabolt három amerikai katonából kettő bizonyosan életben van.
A brit olimpiai úszócsapat vezetői azt tervezik, hogy a versenyzőkkel a lehető legkésőbbi időpontban érkeznek majd meg Pekingbe, a 2008-as nyári játékokra, hogy ezzel is csökkentsék a légszennyezés esetleges káros hatásait.
Megkezdődött Bulgáriában a januárban az Európai Unió tagjává lett ország európai parlamenti képviselőinek a megválasztása - közölte a választási bizottság.
Németország kitart az afganisztáni szerepvállalás mellett, és továbbra is részt vesz a nemzetközi békefenntartásban a közép-keleti országban - erősítették meg vasárnap Angela Merkel kancellárral az élen a berlini kormány vezető politikusai. Az állásfoglalások azt követően hangzottak el, hogy előző nap egy tálib öngyilkos merénylet során az északi Kunduz városában életét vesztette a német hadsereg…
Ellenzi a jobbközép cseh kormány reformterveit a Cseh-Morva Szakszervezetek Konföderációja (CMKOS), ezért június 23-ára országos tiltakozó nagygyűlést hív össze Prágába - jelentette be a legnagyobb cseh szakszervezeti szövetség vezetőségének hét végi ülése után Milan Stech, a CMKOS elnöke.
A rendszerváltást átélt 29 közép- és kelet-európai ország lakóinak többsége úgy érzi, nem él jobban ma, mint 1989-ben, ez derült ki az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és a Világbank közös felméréséből.
Megérkezett hazájába az "ausztrál tálibként" emlegetett David Hicks, aki öt évet töltött a Kuba szigeti guantánamói amerikai támaszponton kialakított börtöntáborban.
Szíria ideiglenesen lezárta vasárnap két határátkelőjét az észak-libanoni határon a Tripoliban dúló összecsapásokkal kapcsolatos aggodalom miatt - jelentette be a damaszkuszi belügyminisztérium.
Fordulat várható az iraki katonai jelenlét melletti, eddig feltétlen brit elkötelezettségben, amikor Tony Blair néhány hét múlva esedékes távozása után Gordon Brown veszi át a brit miniszterelnöki tisztséget - vasárnapi londoni sajtóértesülés szerint tanácsadói erre figyelmeztették George Bush amerikai elnököt.
Fordulat várható az iraki katonai jelenlét melletti, eddig feltétlen brit elkötelezettségben, amikor Tony Blair néhány hét múlva esedékes távozása után Gordon Brown veszi át a brit miniszterelnöki tisztséget - londoni sajtóértesülés szerint tanácsadói erre figyelmeztették George Bush amerikai elnököt.
Talmácsi Gábor a negyedik lett a 125 kcm-es kategóriában a gyorsaságimotoros-világbajnokság Francia Nagydíján, a futamot a spanyol Sergio Gadea nyerte.
A brit külügyminiszter állta útját a vádemelésnek a Litvinyenko-gyilkosság ügyében, féltve a "jó" brit-orosz kapcsolatokat - adta hírül a londoni News of the World.
Hét iszlamista harcos és egy polgári személy vesztette életét tűzpárbajban a legfrissebb értesülések szerint az észak-libanoni Tripoliban, amikor a hadsereg megrohamozott egy lakóházat, amelyben a Fatah al-Iszlám palesztin csoport fegyveresei elsáncolták magukat.
Három embert meglőttek az USA Idaho tagállamában, ahol egy templomban barikádozta el magát egy vagy több fegyveres. A rendőrség lezárta a környéket, és ostromra készül.
Rohamosztagosok holtan találták azt az ámokfutót, aki egy rendőrt megölt, egy másikat és egy civilt megsebesített az Idaho állambeli Moscow városban, az Egyesült Államokban.
Megrohamozta az amerikai rendőrség vasárnap az Idaho állambeli Moscow városában azt a templomot, ahonnan legalább három embert meglőttek; az épületben holtan találtak két férfit, köztük a feltételezett elkövetőt.
Isztambul, Ankara és Izmir után vasárnap Samsunban is tüntetést szerveztek a világi állam mellett Törökországban. A mérsékelten iszlamista kormányzó párt ellenzéke is demonstrációkon gyűjt erőt a júliusban esedékes előrehozott választásokra.
Vakolat esett egy kislány és egy férfi fejére a miskolci Művészetek Házában. Az egy éve átadott épületben a mellékhelyiséghez vezető folyosón hullot vakolat a vendégek fejére. A sérülteket kórházi ellátás után hazaengedték.
A csaknem teljes szavazatszámlálás megerősíti a korábbi részleges népszavazási eredményeket Romániában. A szavazók háromnegyede kiállt a Basescu mellett.