Tony Blair nem csodálkozik a szavazóktól kapott pofonon, de a helyhatósági erőpróba eredményét megfelelő ugródeszkának tekinti a Labour sorozatban negyedik parlamenti választási győzelméhez.
Két kubai katonaszökevény megpróbált hatalmába keríteni egy repülőgépet a havannai repülőtéren csütörtökön, hogy az Egyesült Államokba jussanak. A rendőrség elfogta a két tettest, sőt korában egy harmadik katonatársukat is, akivel együtt szöktek meg egy Havannától 25 kilométerre fekvő bázisról.
Hillary Clinton szenátor, a Demokrata Párt elnökjelöltjeinek listavezetője egy új javaslat társszerzőjeként visszavonná az iraki háborúhoz George W. Bush elnöknek adott felhatalmazást.
A legutolsó közvélemény-kutatási adatok szerint Nicolas Sarkozy nyerheti a holnapi francia elnökválasztást. A jobboldal jelöltjét az egyik felmérés szerint 53:47 arányban tartották meggyőzőbbnek, felkészültebbnek a tévénézők, egy másik pedig még ennél is nagyobb, 54,5:45,5 arányban jelezte előre Sarkozy győzelmét.
Nem is gondolnák, milyen súlyosak tudnak lenni a jelmondatok. Így transzparensekre festve. Bele is fáradtak cipelésükbe a Nemzeti Front tüntetői, úgyhogy most ott hevernek a táblák félrelökve a söröző sarkában. Néma tanúi egy szebb napokat megélt, harcokban edződött párt agóniájának.
Nicolas Sarkozy, a jobboldal jelöltje 10 százalékponttal vezet a szocialista Segolene Royal előtt a franciaországi elnökválasztások vasárnapi második fordulója előtti kampánycsend - péntek éjfél - előtt közzétett utolsó felmérések szerint.
Sikeresen földkörüli pályára helyezett két televíziós műholdat egy Ariane-5 típusú rakéta, amelyet péntek éjjel indítottak a Francia Guyana-i Kourouról.
Háled Mesaal, a Hamász palesztin iszlamista szervezet száműzetésben élő politikai vezetője pénteken felszólította a palesztinokat, hogy "készüljenek a harcra", és közölte: "forró lesz a nyár".
Az amerikai légierő múlt héten megtiltotta az U2 típusú felderítő repülők felszállását a géptestek elhasználódása miatt. A Washington Profile című lap értesülései szerint a hiba elhárítása több hetet vehet igénybe. Ez ismét felhívja a figyelmet az elöregedő gépek bizonytalan sorsára: a korábbi hadügyminiszter nyugdíjba küldte volna a típust, ugyanakkor jelenleg is zajlik egy korszerűsítési…
Háled Mesaal, a Hamász palesztin iszlamista szervezet száműzetésben élő politikai vezetője pénteken felszólította a palesztinokat, hogy "készüljenek a harcra", és közölte: "forró lesz a nyár".
Tíz százalékos Nicolas Sarkozy jobboldali jelölt előnye a szocialista Segolene Royal-lal szemben a franciaországi elnökválasztás vasárnapi második fordulója előtt közzétett utolsó közvélemény-kutatások alapján.
Kamerun déli részén lezuhant a kenyai légitársaság utasszállító gépe, amely reggel tűnt el 105 utassal - köztük 29 külföldivel -, és a 9 fős személyzettel a fedélzetén.
Eltűnt és lezuhant egy Kamerunból Kenyába tartó kenyai utasszállító repülőgép szombat reggel. A Boeing 737-800-as típusú gép fedélzetén 115-en voltak, 106 utas és a kilencfős személyzet.
A kormánypárti moszkvai publicista igazságtalannak tartja, hogy a szomszédos országok Oroszországot teszik felelőssé a sztálinizmus bűneiért. Azt javasolja, hogy a kormány hozzon hathatós intézkedéseket, különben még kártérítésre is kötelezik. - Metazin
Háled Mesal, a Hamász palesztin iszlamista szervezet száműzetésben élő politikai vezetője pénteken felszólította a palesztinokat, hogy "készüljenek a harcra", és közölte: "forró lesz a nyár".
Nicolas Sarkozy, a jobboldal jelöltje 10 százalékponttal vezet a szocialista Segolene Royal előtt a franciaországi elnökválasztások vasárnapi második fordulója előtti kampánycsend - péntek éjfél - előtt közzétett utolsó felmérések szerint.
Kamerun déli részén lezuhant egy kenyai utasszállító repülőgép 114 emberrel a fedélzetén, diplomáciai források szerint nem tudni magyar áldozatról. A kiküldött katonai és mentőhelikopterek szombat estig nem találták meg a gép roncsait, noha széles sávban kutatják a szerencsétlenség feltételezett körzetét a kameruni közlekedési tárca közlése szerint.
Nyolc beteg halála ügyében nyomoz a csendőrség a Puglia régióbeli Castellaneta kórházában, ahol az intenzív osztályon kezeltek valószínűleg a lélegeztetőkészülék meghibásodása, emberi mulasztás miatt hunytak el.
Egyértelműen Nicolas Sarkozy francia konzervatív politikus, "az Egyesült Államok barátja" győzelmét tartják kívánatosnak az amerikai lapok a franciaországi elnökválasztás második fordulójában.
Egy ember meghalt, 21 megsérült egy japán vidámparkban, ahol egy óránkénti 75 kilométeres sebességgel haladó hullámvasút szombaton kisiklott és vaskorlátnak ütközött.
Nyolc gyanús haláleset ügyében nyomoz a csendőrség a Puglia régióbeli Castellaneta kórházában, ahol az intenzív osztályon kezeltek vélhetően a lélegeztetőkészülék meghibásodása, emberi mulasztás miatt hunytak el.
A mai szlovákiai sajtó élesen bírálja azt a magatartást, amelyet tegnapi, oroszországi villámlátogatásuk során Robert Fico pozsonyi miniszterelnök és Ján Kubis külügyminiszter tanúsított, amikor Vlagyimír Putyinnal találkoztak.
Az afganisztáni tálibok az elnökválasztás végéig meghosszabbították az Eric Damfreville francia segélymunkás és három afgán kollégája kiszabadítására megadott határidőt - közölte a tálibok szóvivője szombaton. A francia elnökválasztás második fordulóját vasárnap tartják.
Sarkozy szavazói bázisa biztosabb, mint Royal politikai hátországa, utóbbinak ugyanis saját belső ellenzékével is meg kell küzdenie - állítja lapunknak készített elemzésében D. Balázs Ádám a Political Capital Institute helyszínen tartózkodó külpolitikai elemzője. A politológus szerint kérdéses, hogy megérte-e Royalnak új oldaláról is bemutatkoznia a televíziós vitában.
Egyesült két jobbközép ellenzéki párt Törökországban, ami erősítheti az ellenzék pozícióit a július 22-i általános választásokon a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjával szemben.
Negatívan viszonyul a romákhoz a csehek több mint kétharmada - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét szombaton hozták nyilvánosságra Prágában.
Lapinformáció szerint izomhúzódást szenvedett, ezért a mostani szezonban már nem állhat az AC Milan rendelkezésére Ronaldo, a Bajnokok Ligája-döntős olasz labdarúgócsapat brazil sztárja.
Összesen több mint 10 ezren tüntettek szombaton két nyugat-törökországi városban az iszlamista kormány ellen és az ország világi jellegének megőrzéséért.
A német külügyminiszter felszólította szombaton a Közel-Kelet népeit és a nemzetek közösségét, hogy ragadják meg "a béke megteremtésére nyílt ritka lehetőséget".
Az NZZ svájci újság beszámolt az Élet és Irodalom című hetilapban nemrég megjelent leleplezésről, mely szerint Martonyi a 60-as években "Marosvásárhelyi" fedőnéven számtalan jelentést írt.
Tornádó pusztított helyi idő szerint péntek éjjel az egyesült államokbeli Kansas állam Greensburg városkájában, és a forgószél tombolása legkevesebb hét halálos, illetve ötven sérült áldozatot követelt - jelentették a helyi hatóságok.