Nagy-Britanniában az adatvédelmi törvény megakadályozta, hogy környezete megismerje az előéletét annak a férfinak, aki csaknem húszéves börtönbüntetés után költözött a környékre, és aki nem sokkal később megölt egy kisfiút.
Vasárnap megkezdődött Franciaországban a parlamenti választások első fordulja. A közvélemény-kutatások szerint a korábban elnökké választott Nicolas Sarkozy pártja szerezheti meg a legtöbb parlamenti helyet.
Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban a parlamenti választások első fordulója. A szavazáson 44,5 millió választásra jogosult a nemzetgyűlés 577 képviselőjét választják meg 7639 jelölt közül.
Több tucatnyian sérültek meg vihar következtében szombaton Németország nyugati és délnyugati részén. Indiában pedig halálos áldozatokat szedett a hőség.
A képviselőházban mind a 150 mandátum sorsáról most döntenek a voksolók, a másik háznál, a kisebb hatalommal rendelkező szenátusnál azonban bonyolultabb a helyzet.
Hat embert, közöttük egy magyart és egy szlovént is őrizetbe vett szombaton Rómában a rendőrség a George Bush amerikai elnök háborús politikája elleni tüntetés során - jelentette az olasz hírügynökség.
Bush római tartózkodása során tárgyalt Romano Prodi olasz kormányfővel, Giorgio Napolitano köztársasági elnökkel és magánaudiencián fogadta őt XVI. Benedek pápa.
Hat embert, közöttük egy magyart és egy szlovént is őrizetbe vett szombaton Rómában a rendőrség a George Bush amerikai elnök háborús politikája elleni tüntetés során - jelentette az olasz hírügynökség.
Újabb összecsapás tört ki a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah és az iszlamista Hamász palesztin szervezetek fegyveresei között szombat este a Gázai övezet déli részében, ketten meghaltak és legalább harmincan - más források szerint 59-en - megsebesültek.
A Fülöp-szigetek déli részén elraboltak vasárnap egy éppen misére tartó katolikus olasz papot. A rendőrség szerint egy helyi muzulmán lázadó csoport követte el az emberrablást.
Újabb összecsapás tört ki a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah és az iszlamista Hamász palesztin szervezetek fegyveresei között szombat este a Gázai övezet déli részében, ketten meghaltak és legalább harmincan - más források szerint 59-en - megsebesültek.
Az egymással rivalizáló palesztin csapatok összecsaptak a Gázai övezetben, aminek következtében legalább ketten életüket veszítették, több tucat ember megsebesült.
Olaszországi látogatását befejezve vasárnap reggel néhány órára Tiranába érkezett az amerikai elnök. George Bush albániai tartózkodása alatt találkozik Alfred Moisiu államfővel és Sali Berisha miniszterelnökkel. A látogatás napirendjén szerepel továbbá az amerikai vendég megbeszélése a horvát és a macedón kormányfővel.
Legalább huszonheten sérültek meg szombaton a Németország nyugati és déli részén tomboló viharokban. Több tartományban az esőzések miatt dugók alakultak ki, néhol pedig a légi és a vasúti közlekedés is akadozott.
Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban a parlamenti választások első fordulója. A szavazáson 44,5 millió választásra jogosult a nemzetgyűlés 577 képviselőjét választják meg 7639 jelölt közül. Az első fordulós győzelemért egy jelöltnek a szavazatok 50 százalékával kell rendelkeznie. Az időeltolódás miatt a francia tengerentúli területeken már közép-európai idő szerint szombaton megnyitották…
Charles Rizk libanoni igazságügy-miniszter bejelentette vasárnap, hogy létrehozták a Rafík Haríri két évvel ezelőtti meggyilkolása körülményeinek kivizsgálására hivatott nemzetközi törvényszéket.
Olaszországi látogatását befejezve vasárnap reggel néhány órára Tiranába érkezett az amerikai elnök, ahol a várnál nagyobb biztonsági készültség fogadta.
Az olasz hírügynökség beszámolója szerint egy magyart is őrizetbe vettek a római hatóságok. A rendőrség összesen hét embert állított elő az amerikai elnök látogatása ellen zajlott tüntetések során.
Újabb kilenc cseh település lakossága utasította el helyi népszavazáson a Csehországba tervezett amerikai radarállomást. Bár az érintett települések többsége elutasítja a tervet és az ellenzék országos népszavazást követel az ügyben, a kormány kitart a radar mellett.
Parlamenti választások kezdődtek vasárnap Franciaországban. A felmérések szerint a jobboldal kezében maradhat a kormányrúd, vagyis az új elnök, Nicolas Sarkozy pártja kapja majd a legtöbb szavazatot.
Legalább huszonheten könnyebben megsebesültek Németország nyugati és dél-nyugati részét sújtó heves viharokban, amelyek vasárnapra virradóra fennakadásokat okoztak a vasúti, közúti és légi közlekedésben.
Legalább huszonheten könnyebben megsebesültek Németország nyugati és dél-nyugati részét sújtó heves viharokban, amelyek vasárnapra virradóra fennakadásokat okoztak a vasúti, közúti és légi közlekedésben.
Az RMDSZ ügyeire akar koncentrálni a párt elnöke, ezért vonul vissza a miniszterelnök-helyettesi pozícióból. Ezt Markó Béla mondta el az Inforádiónak. A Romániai Magyar Demokrata szövetség vezetője arról is beszélt, hogy pártja kész részt venni az előrehozott választásokon.
Az orosz elnök szerint új gazdasági világrendet kell létrehozni, amelyben jelentősebb szerep jut a gyorsan gyarapodó feltörekvő országoknak. Vlagyimir Putyin erről a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon beszélt vasárnap.
Az iskolai gyümölcs-és zöldségfogyasztás jelentős bővítését célzó intézkedésekről fognak szavazni az EU-tagállamok illetékes miniszterei az unió Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának jún. 11-én kezdődő ülésén - tudattaa Magyar Nemzeti Szívalapítvány elnöke, dr. Nagy András.
A választásra jogosult 44,5 millió francia állampolgár 22,56 százaléka járult az urnákhoz vasárnap délig a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában; ez közel három százalékkal magasabb, mint öt évvel ezelőtt - közölte a francia belügyminisztérium.
Legalább huszonheten könnyebben megsebesültek Németország nyugati és dél-nyugati részét sújtó heves viharokban, amelyek vasárnapra virradóra fennakadásokat okoztak a vasúti, közúti és légi közlekedésben.
Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban a parlamenti választások első fordulója. Nicolas Sarkozy pártja, az UMP az előrejelzések szerint abszolút többségre is számíthat a következő törvényhozásban.
XVI. Benedek pápa gyalázatos tettnek nevezte vasárnap az emberrablást, utalva Ingrid Betancourt öt évvel ezelőtti kolumbiai elrablására, miközben éppen vasárnap raboltak el egy olasz papot a Fülöp-szigeteken.
Az amerikai elnök szerint nem lehet a végtelenségig tárgyalni Koszovó jövendő státusáról. George Bush vasárnap Tiranában Sali Berisha albán kormányfővel tartott közös sajtóértekezletén leszögezte: a tárgyalások céljaként a Koszovónak adandó "bizonyos fokú függetlenséget" kell kitűzni.
Fának csapódott egy autó vasárnap kora reggel a Fejér megyei Zichyújfalut és Agárdot összekötő úton. Vezetője meghalt, utasa súlyosan megsérült. Mint R. Szabó Ágnes, a Fejér megyei rendőrkapitányság szóvivője közölte, az ütközés következtében a gépkocsi kigyulladt, hölgyutasát a tűzoltók szabadították ki, majd súlyos sérülésekkel kórházba szállították.
Halálra rémültek a fürdőzők egy floridai strandon, mikor egy kisrepülőgép zuhant le a parton. A kisgép orral homokba fúródott, de a balesetet még az utasok is túlélték.
Hat embert lőttek le egy wisconsini üdülőhelyen az Egyesült Államok északi részén - jelentette a Fow News televízió internetes oldalán. A rendőrségre hivatkozó beszámoló szerint a lövöldözés a nyolcezer lelket számláló Lake Geneva településen tört ki, Chicagótól nem messze.
Hat embert lőttek le egy wisconsini üdülőhelyen. A 8000 lelket számláló Delavan településen egy házban tört ki a lövöldözés, de életveszélyesen megsérült egy közeli autóban ülő kétéves kisgyerek is.
Határozottságot ígért a Baszk Haza és Szabadság (ETA) földalatti szervezet terrorja elleni harcban a spanyol kormány. "Könyörtelenül fogunk eljárni a terrorfenyegetéssel szemben" - idézte José Luis Rodríguez Zapatero miniszterelnököt a vasárnapi spanyol sajtó. Az államnak térdre kell kényszerítenie az ETA-t - tette hozzá.
Muszlim temetőt gyaláztak meg izraeli telepesek a Jordán folyó nyugati partjának északi részén - jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című izraeli lap.
Hat ember meghalt, egy gyerek életveszélyes állapotba került egy wisconsini kisvárosban - az Egyesült Államok északi részén - történt lövöldözés után. A halottakat egy családi házban találták meg, a gyereket egy közelben parkoló autóban.