Úgy tűnik, január végén nem lesz országos sztrájk Szlovéniában. A szakszervezetek ugyanis elfogadták a munkaadók ajánlatát, így februárban 4,7 százalékkal nőnek majd a bérek.
Az RMDSZ-en kívüli szerveződésekkel folytatjuk a párbeszédet, de előbb látnunk kell, kivel lehet és kivel érdemes szóba állni - jelentette ki Markó Béla az RMDSZ szombati kisparlamentjén Marosvásárhelyen.
Inkább napok, semmint hetek kérdése immár Koszovó függetlenségének kinyilvánítása - adta értésre Brüsszelben Hasim Thaqi kormányfő, aki csütörtökön tárgyalt Javier Solanával, az EU külpolitikai főképviselőjével.
Az országát három évtizeden keresztül vaskézzel vezető Haji Mohamed Suharto 86 éves korában, vasárnap reggel elhunyt. Indonézia volt elnökének halálát szervelégtelenség okozta. A hetek óta kómában fekvő tábornok halálhírére Jakarta utcáin nemcsak gyászolók, de uralma ellen tüntetők is összegyűltek.
Összecsaptak a tüntetők és a rendőrök Bejrútban - az erőszaknak nyolc áldozata van. A tüntetések a sorozatos áramkimaradások miatt kezdődtek, a tizennyolc éve véget ért polgárháború óta ugyanis máig nem állították teljesen helyre az egymillió libanoni főváros áramszolgáltatását. Egyelőre nem tudni, ki adta le az első halálos lövést az autógumikat égető és kukásautókat gyújtogató tüntetőkre.
Az 1980-as években és az 1990-es évtized elején is többször előfordult, hogy az akkori brit kormányfő, Margaret Thatcher utasítására megtévesztő hadműveleteket végzett a haditengerészet Svédország partjainál - derült ki egy most megjelent könyvből.
Impozáns győzelmet aratott Barack Obama a dél-karolinai demokrata előválasztáson, Iowa állam után másodszor végzett az élen. A fekete jelölt jobban szerepelt, mint remélte, kétszer annyi szavazatot kapott, mint nagy ellenfele, Hillary Clinton. Obama döntően az afrikai-amerikaiak voksaival nyert, de a fehér szavazók negyede is támogatta. Február 5-én kiderül, a Dél-Karolinában szerzett lendület…
Kilencvenhét éves korában vasárnap elhunyt Gordon B. Hinckley, a mormon egyház feje. Hivatalos nevén, az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának Hinckley volt a 15. egyházfője, a legidősebb személy, aki eddig azt irányította. Tizenhárom évig állt a mormon egyház élén.
Ted Kennedy szenátor, az amerikai Demokrata Párt egyik legbefolyásosabb személyisége is Barack Obama elnökjelöltségét támogatja Hillary Clintonnal szemben.
Erőszakossá fajultak a sorozatos áramkimaradások és áremelések miatt kirobbant utcai tüntetések vasárnap a libanoni fővárosban. A demonstrálók és a rendőrök összecsapásaiban nyolc ember életét vesztette, tucatnyi pedig megsebesült.
Hivatalos nevén az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának Gordon B. Hinckley volt a 15. egyházfője, a legidősebb személy, aki eddig azt irányította. Tizenhárom évig állt a mormon egyház élén.
Egy tonna kokaint és 36 kilogramm heroint foglalt le a rendőrség Kolumbiában. A több mint 20 millió dollár piaci értékű drogot az Egyesült Államokba akarták csempészni. Alvaro Caro tábornok, a kolumbiai kábítószer-ellenes rendőrség vezetője vasárnap elmondta, hogy az ország északi részén fekvő La Guajira megyében, Palomino település egyik strandján találták meg a drogot. Egy elhagyott csónakban…
Két vallási vezető is elhunyt 24 óra leforgása alatt. Vasárnapra virradóra a mormon egyház vezetője, hétfőre virradóra pedig a görög ortodox egyház feje.
A német kancellár, Angela Merkel számára is kínos vereséget szenvedett pártja, a CDU a hesseni tartományi választáson. A szavazás a BBC szerint a jövőre esedékes szövetségi választás egyfajta főpróbája volt.
A Népi Erő Pártja (PPP) 72 éves vezetőjét, Szamak Szundaravedzset választották meg hivatalosan hétfőn Thaiföld miniszterelnökének, tizenhat hónappal azt követően, hogy legfőbb támogatóját, az előző kormányfőt, a milliárdos Thakszin Szinavatrát államcsínnyel megbuktatták.
Kilencvenhét éves korában vasárnap elhunyt Gordon B. Hinckley, a mormon egyház feje. A vallási vezető 13 évig állt az egyház élén, és ő volt a legidősebb személy, aki azt irányította.
A Népi Erő Pártja 72 éves vezetőjét, Szamak Szundaravedzset választották meg hivatalosan hétfőn Thaiföld miniszterelnökének, tizenhat hónappal azt követően, hogy legfőbb támogatóját, az előző kormányfőt, a milliárdos Thakszin Szinavatrát államcsínnyel megbuktatták.
Elhunyt Krisztodulosz érsek, a görög ortodox egyház fejét hétfő hajnalban érte a halál - közölte az athéni érsekség. Az egyházfőnél tavaly nyáron diagnosztizáltak máj- és vastagbélrákot. Utolsó heteiben nem akart kórházba vonulni, athéni otthonában halt meg 69 éves korában.
Zimbabwe március 29-én új elnököt és parlamentet fog választani, a nagy esélyes természetesen a 27 éve kormányzó Robert Mugabe és pártja, a ZANU-PF. Az ellenzék csalásoktól tart.
Erőszakossá fajultak a sorozatos áramkimaradások és áremelések miatt kirobbant utcai tüntetések vasárnap a libanoni fővárosban; a demonstrálók és a rendőrök összecsapásaiban nyolc ember életét vesztette, tucatnyi pedig megsebesült.
Szégyenteljes, hogy egyes hazai hitelintézetek minden alapos hitelbírálat nélkül, automatikusan kizárják a 70 év felettieket a hitelképesek sorából – közölte Herczog Edit, az Európai Parlament szocialista képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Heves hóviharok csaptak le a hét végén Kína keleti és középső vidékeire, s emiatt áramkimaradások keletkeztek, és több százezer ember rekedt a pályaudvarokon a vonatokra várva.
Heves hóviharok csaptak le a hét végén Kína keleti és középső vidékeire, s emiatt áramkimaradások keletkeztek. Több százezer ember rekedt a pályaudvarokon a vonatokra várva.
Az egykori elnök, John Fitzgerald Kennedy lánya és öccse is Barack Obamát támogatja a demokrata elnökjelöltségért folyó versenyben. Ez gyengítheti Hillary Clintont a február 5-i szuperkedd előtt, amikor 22 államban tartanak előválasztást.
Kilencvenhét éves korában vasárnap elhunyt Gordon B. Hinckley, a mormon egyház legnagyobb felekezetének 15. elnöke, úgynevezett prófétája, akin keresztül az Isten beszél az emberekhez a mormon hívők szerint.
Hadzsi Mohammed Szuharto vasárnap, 86 éves korában egy dzsakartai kórházban halt meg. Az egykori diktátort a családi mauzóleumba temették, 1996-ban elhunyt felesége mellé. A kormány egyhetes nemzeti gyászt rendelt el a 235 milliós, többségében muzulmánok lakta országban.
Állami pompával, teljes katonai tiszteletadás mellett eltemették hétfőn Suharto volt indonéz államfőt, aki 32 éven át vaskézzel irányította az országot. Az egykori elnök vasárnap hunyt el 86 évesen egy jakartai kórházban, ahol már január eleje óta feküdt.
Indonéziában állami pompával, katonai tiszteletadás mellett eltemették Haji Mohammad Suharto volt államfőt. A 86 éves politikust január 4-e óta ápolták egy jakartai kórházban, ahol vasárnap hunyt el.
Ez a hét a külügyminiszterek találkozójával indul, amelynek fő témája a koszovói rendezés lett volna, ám a szerbiai elnökválasztás miatt hivatalosan mégsem szerepel a napirenden. Az Európai Parlament mini-plenáris ülésén a postai liberalizációról szavaznak, míg az Európai Bizottság újtára indítja a fenntartható fejlődésről szóló hetet.
Heves hóviharok csaptak le a hét végén Kína keleti és középső vidékeire, emiatt áramkimaradások keletkeztek, és több százezer ember rekedt a pályaudvarokon a vonatokra várva. A durva időjárás a legrosszabbkor jött, a kínai újév beköszönte miatt ugyanis sokan utaznának az országon belül.
Állami pompával, teljes katonai tiszteletadás mellett eltemették hétfőn Suharto volt indonéz államfőt, aki 32 éven át, 1998-ig vaskézzel irányította az országot, és vasárnap hunyt el 86 évesen egy jakartai kórházban, ahol már január 4-e óta feküdt.