2008. február 14. csütörtök

febr. 14
0:16
Szigorodó svéd bevándorlási politika (Népszabadság)
Munkahellyel és lakással kellene rendelkezniük a Svédországban letelepedett bevándorlóknak, mielőtt családegyesítést kérelmeznének - mondja a kormány által múlt héten nyilvánosságra hozott javaslat. A dokumentumot a miniszterelnökkel közösen ismertető Tobias Billström bevándorlási miniszter azt reméli, így csökkenhet a rossz körülmények között élő, segélyekre szoruló családok száma.
febr. 14
0:20
Steven Spielberg bojkottálja a pekingi olimpiát (Népszabadság)
febr. 14
0:24
Obama az élre ugrott (Népszabadság)
Barack Obama az öt hétvégi siker után kedden Marylandben, Virginiában és Washington D. C.-ben is nagy fölénnyel győzött a Demokrata Párt előválasztásán. Összesítésben is átvette a vezetést, és most ő tesz úgy, mint korábban Hillary Clinton - mintha már nem pártbéli vetélytársa, hanem a republikánus John McCain lenne az ellenfele.
febr. 14
0:28
Rejtélyes halál Londonban (Népszabadság)
Londonban meghalt a leggazdagabb grúz üzletember, ellenzéki vezető. Az ötvenkét éves Badri Patarkacisvili az őszi tüntetéssorozat egyik vezéralakja volt, és indult a január 5-i grúziai elnökválasztáson is. Az első jelentések szerint szívinfarktus végzett a milliárdos politikussal, ám az ellenzék nem zárja ki, hogy Mihail Szaakasvili rezsimje állhat halála mögött.
febr. 14
0:32
Távirati stílusban (Népszabadság)
febr. 14
0:36
Eltaposták a "kígyó fejét" (Népszabadság)
Felrobbantották Damaszkuszban a Hezbollah terrorügyekért felelős parancsnokát. A férfit több állam és titkosszolgálat üldözte húsz éve.
febr. 14
0:40
Megrendült az osztrák nagykoalíció (Népszabadság)
A bécsi kormánykoalíció tagja, az Osztrák Néppárt egyelőre elzárkózik attól, hogy vizsgálóbizottság foglalkozzon a belügyminisztériumban nap mint nap újabb adalékokkal alátámasztott visszásságokkal. A nyomás azonban egyre nagyobb: megfigyelők a koalíció felbomlását, új választások kiírását sem zárják ki.
febr. 14
0:44
BT: szerb megelőző csapás (Népszabadság)
Szerbia visszautasítja, hogy egy bábállam jöjjön létre területén - jelentette ki Vojiszlav Kostunica kormányfő. Belgrád a jelek szerint nem akarja kivárni, hogy a pristinai albán vezetés a hét végén egyoldalúan kikiáltsa Koszovó függetlenségét, már szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgősségi összehívását kezdeményezte. A szerbek érvelése szerint a tartomány elszakadása megsértené a BT korábbi…
febr. 14
5:27
Franciaországban életbe lépett az EU reformszerződése (DunaTV)
Franciaországban csütörtöktől hivatalosan életbe lépett az Európai Unió Lisszabonban elfogadott reformszerződése azzal, hogy a dokumentumot kihirdette a francia Hivatalos Közlöny.
febr. 14
5:46
A miniszter, aki egyszerre két tárcát irányít (inforadio.hu)
Németországban is gyakori eset, hogy egy tárcavezetőt a kancellár, vagy tartományi szinten a kormányfő más minisztérium vezetésével bízza meg. A keresztényszociális unió helyettes elnöke, Horst Seehofer például korábban egészségügyi miniszter volt, Angela Merkel kancellár kormányában pedig a mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi tárca birtokosa.
febr. 14
5:54
Heves földrengés volt Indonéziában (DunaTV)
Indonéziában lefújták azt a tengeri szökőár veszélyére figyelmeztető riadót, amelyet helyi idő szerint csütörtök reggel rendeltek el, miután erőteljes földrengés rázta meg a délkelet-ázsiai ország keleti részét.
febr. 14
6:19
Fejbe lőttek egy orosz ügyészt (Népszava)
Lelőttek egy korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészt szerda este a dél-oroszországi Szaratovban.
febr. 14
6:27
Kovács: csökkenhet az éttermi áfa (Napi Online)
febr. 14
6:36
Ma temetik a meggyilkolt Hezbollah-vezetőt (Népszava)
Bejrútban temetik el csütörtökön Emád Mugnije meggyilkolt Hezbollah-vezetőt, akivel pokolgép végzett Damaszkuszban, s a gyászszertartáson Haszan Naszrallah sejk, a síita párt vezetője mond beszédet.
febr. 14
6:54
Lelőttek egy ügyészt Oroszországban (origo.hu)
febr. 14
7:24
Obama még nem érezheti nyeregben magát (inforadio.hu)
Már átvette a vezetést Hillary Clinton előtt Barack Obama, hiszen a keddi Potomac-előválasztások után az illinoisi szenátornak több delegáltja van a nyári jelöltállító konvencióra, mint az egykori first ladynek. Bár Obama megállíthatatlannak tűnik, a keddi forduló után is maradt még legalább hét megválaszolatlan kérdés a választási kampánnyal kapcsolatban.
febr. 14
7:27
Kigyulladt egy repülőgép Jerevánban (origo.hu)
febr. 14
7:30
Ausztrál katonák kelet-timori zendülőket üldöznek (Index)
A zendülők a hét elején hajtottak végre merényletkísérleteket a délkelet-ázsiai ország vezetői ellen.
febr. 14
7:32
Lelőttek egy ügyészt Oroszországban (Index)
A korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészt Szaratovban lévő otthona előtt gyilkolták meg.
febr. 14
7:32
Hét évig erőszakoskodott lányával egy férfi (ma.hu)
Hét éven át erőszakoskodott lányával egy férfi. A lány az első erőszak idején még csak tizenegy éves volt. Az édesanya csak most szerzett minderről tudomást, ő értesítette a rendőröket, akik elfogták a bujkáló férfit.
febr. 14
7:34
Sólyom is megszólal a rendőr tanúk ügyében? (ma.hu)
A Népszava információja szerint Sólyom László államfő arra készül, hogy valamilyen formában a nyilvánosság előtt is kifejti álláspontját a 2006. őszi rendőri túlkapások, illetve a tanúskodó rendőrök ügyében.
febr. 14
7:37
Tom Lantost búcsúztatják az amerikai kongresszusban (Hírszerző)
Tom Lantos hétfőn elhunyt magyar születésű amerikai képviselőt búcsúztatják a washingtoni kongresszusban.
febr. 14
8:29
A volt kém vallomása: "a titkosszolgálat ölhette meg Diana hercegnőt" (inforadio.hu)
Egy volt brit kém nem tartja kizártnak, hogy az angol elhárítás gyilkolhatta meg Diana walesi hercegnőt. Richard Tomlinson szerint az MI6 egy speciális lámpa segítségével vakíthatta el a hercegnő autóját vezető sofőrt, aminek következtében az egy oszlopnak hajtott az egyik párizsi alagútban.
febr. 14
8:41
Meg akarták ölni a Fülöp-szigeteki elnököt (hvg.hu)
Az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő iszlám szélsőségesek merényletet terveztek Gloria Arroyo Fülöp-szigeteki elnök ellen, de a hatóságok ezt lefülelték.
febr. 14
8:46
Tom Lantost búcsúztatják az amerikai kongresszusban (ma.hu)
Tom Lantos hétfőn elhunyt magyar születésű amerikai képviselőt búcsúztatják a washingtoni kongresszusban.
febr. 14
8:46
Felszállás közben kigyulladt egy utasszálító gép (hvg.hu)
Felszállás közben balesetet szenvedett és kigyulladt egy fehérorosz utasszállító repülőgép az örmény fővárosban, a rajta lévő 21 fő sérüléseket szenvedett - közölték a helyi hatóságok.
febr. 14
8:47
Iszlám szélsőségeseket fogott a spanyol rendőrség (Népszava)
A spanyol rendőrség őrizetbe vett csütörtökön Baszkföldön három embert, akit azzal gyanúsít, hogy egy iszlamista terrorista sejthez tartoznak - jelentette a Cadena Ser rádióadó.
febr. 14
8:47
"Nem lesz recesszió" - optimista az amerikai pénzügyminiszter (Hírszerző)
Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter szerint az Egyesült Államok gazdasági növekedése az idén lelassul, de nem fog bekövetkezni recesszió.
febr. 14
8:47
Merre tovább? II. (Kitekintő)
A NATO 1990 óta állandó válságban van, és úgy tűnik, hogy helyzete napjainkban egyre gyorsabban romlik. Kérdés viszont, hogy mit hoz számára a jövő: teljes megújhodást vagy további stagnálást?
febr. 14
8:52
Adócsalással gyanúsítják a német posta elnökét (hvg.hu)
Házkutatást tartott a rendőrség a német posta adócsalással gyanúsított elnökének irodájában és lakásában.
febr. 14
8:52
Merénylet készült a Fülöp-szigeteki elnök ellen (Népszava)
Az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő iszlám szélsőségesek merényletet terveztek Gloria Arroyo Fülöp-szigeteki elnök ellen, de a hatóságok saját állításuk szerint ezt lefülelték.
febr. 14
8:54
Feltételezett terroristákat fogtak el Spanyolországban (origo.hu)
febr. 14
9:03
Izrael szigorít Mugnije halála miatt (Népszava)
Fokozott riadókészültségbe helyezték az izraeli biztonsági szolgálatok csütörtöktől az ország nagykövetségeit és más zsidó intézményeket, attól tartva, hogy támadás érheti azokat bosszúból a libanoni Hezbollah katonai vezetője, Emád Mugnije ellen végrehajtott gyilkos merényletért - közölték jeruzsálemi illetékesek.
febr. 14
9:04
Vizsgálják a lefűrészelt fejű rab vérnyomait (ma.hu)
Hemogenetikai vizsgálatot is elrendelt a rendőrség, hogy véglegesen kizárják a bűncselekmény lehetőségét annak az elítéltnek a halálával kapcsolatban, aki lefűrészelte saját fejét a sátoraljaújhelyi börtönben - tudta meg a HavariaPress.
febr. 14
9:20
Ünnepi szabadon bocsátás Türkmenisztánban (Népszava)
Szabadon engednek 1269 rabot Türkmenisztánban Gurbanguly Berdimukhammedov államfő amnesztiarendelete értelmében a február 19-én tartandó zászlóünnep alkalmából - jelentették be csütörtökön Asgabatban.
febr. 14
9:25
Fejbe lőttek egy ügyészt Oroszországban (hvg.hu)
Lelőttek egy korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészt szerda este a dél-oroszországi Szaratovban.
febr. 14
9:34
Fokozott riadókészültség a zsidó intézményekben (inforadio.hu)
Fokozott riadókészültségbe helyezték Izrael nagykövetségeit és más zsidó intézmények biztonsági szolgálatait. A hatóságok attól tartanak, hogy a libanoni Hezbollah hívei vezetőjük halála miatt támadást indítanak az izraeli közintézmények ellen.
febr. 14
9:36
Kuncze Gábor és Dobrev Klára búcsúzik Tom Lantostól (hvg.hu)
Tom Lantos hétfőn elhunyt magyar születésű amerikai képviselőt búcsúztatják a washingtoni kongresszusban.
febr. 14
9:52
Hat tipp utazástervezéshez (hvg.hu)
Az interneten számtalan praktikus eszköz található, amelyek használatával utazásaink megtervezése sokkal könnyebbé válik. Akik nem ismerik ezeket, azoknak most bemutatunk néhányat. Még arra a sokakat érdeklő kérdésre is választ kaphatunk, hogy mi van a Föld túlsó oldalán, vagyis hol bukkannánk fel újra a felszínre, ha átfúrnánk magunk alatt a jó öreg planétánkat.
febr. 14
9:56
Terroristagyanús személyeket vettek őrizetbe Spanyolországban (Index)
A hatóságok gyanúja szerint pénzt gyűjtöttek iszlám szélsőségesek "szent háborújának" támogatására.
febr. 14
10:00
Adócsalással gyanúsítják a német posta-vezért (origo.hu)
Adócsalással gyanúsítják a Német Posta igazgatóságának elnökét, ezért házkutatást tartottak a házában és a posta központjában is. A gyanú szerint Klaus Zumwinkel két évtizede csempészte Lichtensteinbe a pénzét, hogy ne kelljen adót fizetnie.
febr. 14
10:00
Ukrajnában nem lehetnek NATO bázisok (Kitekintő)
Ukrajna államfője, Viktor Juscsenko Moszkvában bejelentette, hogy Ukrajna kész törvényesen garantálni, hogy az országban nem lesznek katonai NATO bázisok.
febr. 14
10:23
A kémügy megszabadíthatja a hidegháborús gondolkodásmódtól az USA-t (DunaTV)
Kína felszólította az Egyesült Államokat, hogy szabaduljon meg "hidegháborús gondolkodásmódjától", miután az amerikai hatóságok őrizetbe vettek négy személyt Kína javára való kémkedés vádjával.
febr. 14
10:28
Tudatos harc az emberkereskedelem ellen (Népszabadság)
Rabszolga sorban tartott, vaskos jövedelem és jó állás helyett utcai prostitúcióra kényszerített kelet-európai lányok, gazdag gyermektelen házaspároknak eladott harmadik világbeli csecsemők – a 21. századi emberkereskedelem elrettentő történeteiből nincs hiány.
febr. 14
10:28
Több millió eurós adócsalás: bajban a német posta elnöke (Hírszerző)
Házkutatást tartott a rendőrség csütörtökön kora reggel a német posta adócsalással gyanúsított elnökének irodájában és lakásában.
febr. 14
10:34
Kétszer gyorsabban nőtt (Napi Online)
febr. 14
10:34
Elfogtak három terroristagyanús személyt Spanyolországban (Népszabadság)
A spanyol rendőrség őrizetbe vett csütörtökön Baszkföldön három embert, akit azzal gyanúsít, hogy egy iszlamista terrorista sejthez tartoznak - jelentette a Cadena Ser rádióadó.
febr. 14
10:36
Al-Kaidához kötődő militánsok meg akarták ölni a Fülöp-szigeteki elnököt (Népszabadság)
Az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő iszlám szélsőségesek merényletet terveztek Gloria Arroyo Fülöp-szigeteki elnök ellen, de a hatóságok saját állításuk szerint időben tudomást szereztek a támadás előkészületeiről.
febr. 14
10:42
Dix: a szigorú ellenőrzés nem állítja meg a bevándorlást (Népszava)
Német politikusok és adatvédelmi szakértők egyaránt elutasították Franco Frattini uniós bel- és igazságügyi biztos javaslatait a schengeni külső határok ellenőrzésének szigorítására.
febr. 14
10:50
A milliárdos rejtélyes halála: kormányutasítás vagy szívelégtelenség? (inforadio.hu)
A brit rendőrség megkezdte a Londonban a napokban elhunyt grúz milliárdos, Badri Patarkacisvili halála körülményeinek vizsgálatát. A brit hatóság ugyanis gyanúsnak találja a leggazdagabb grúz halálát és attól tart, a férfit Alekszandr Litvinyenko néhai orosz titkosügynökhöz hasonlóan gyilkolták meg.

Keresés