Hírarchívum - Külföld - 2008 február 23.

2008. február 23. szombat

febr. 23
0:18
Magyar vendégmunkás a brit parlamentben (Népszabadság)
Az alkalmi és ügynökségek által közvetített dolgozók egyenlő elbírálását célzó brit törvényjavaslat előkészítése során magyar vendégmunkást is meghallgattak a londoni parlamentben.
febr. 23
0:22
Törökország a kurdokra támadt (Népszabadság)
A kurd felkelők észak-iraki állásai ellen indított támadást a török hadsereg. Az EU mérsékletre inti Ankarát.
febr. 23
0:23
Öt török katona és 24 kurd lázadó esett el Észak-Irakban (origo.hu)
Öt embert veszített a török hadsereg saját pénteki bejelentése szerint az előző este általa Észak-Irakban indított hadműveletben; a harcokban kéttucatnyi kurd lázadóval végeztek.
febr. 23
0:26
Clinton nem támadta le Obamát (Népszabadság)
Nem hozott szenzációt a texasi Austinban csütörtök este megrendezett televíziós vita. A demokrata párti jelöltek sorrendben huszadik, immár kétszereplősre szűkült összecsapása a legtöbb elemző szerint döntetlenhez közeli eredménnyel zárult, ami a versenyben jobban álló Barack Obamának kedvez.
febr. 23
0:30
Távirati stílusban (Népszabadság)
febr. 23
0:34
Kié egy 2002-es kijevi mandátum? (Népszabadság)
A 2002-es ukrajnai parlamenti választásokon Kárpátalja magyarlakta területein két ellenlábas magyar szervezet jelöltjei - Gajdos István és Kovács Miklós - versengett a mandátumért. A szavazatok összeszámlálása után előbb Kovácsot hozták ki győztesnek. Az eredményt Gajdos megtámadta és végül övé lett a mandátum. A baloldalinak mondott magyar párt jelöltje képviselte 2002 és 2006 között a…
febr. 23
0:38
Legalizált gyűlölet a falon (Népszabadság)
"Gyilkold, koncold, albán itt nem marad!"; "Magyarokat a jég alá!"; "Magyarok, söprés haza!" Ismerősnek ismerős mondatok, de nem régiek. Hétfőre virradóra számos vajdasági és szerbiai városban újabb falfelületeket borítottak el a gyűlöletet szító falfirkák.
febr. 23
2:25
Rice: A szerb kormány nem védte meg a követséget (origo.hu)
Az Egyesült Államok a szerb kormányt tartja felelősnek a belgrádi nagykövetséget ért minapi támadásért - közölte pénteken Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter.
febr. 23
5:22
Az amerikai nagykövetségen talált szénné égett holttest nem diplomáciai alkalmazott (Népszava)
Tiltakozik a világ amiatt, hogy csütörtök este Koszovó függetlenné válására válaszul szélsőséges szerb tüntetők megtámadtak és megrongáltak több külföldi diplomáciai képviseletet Belgrádban. A zavargásoknak egy halálos áldozatuk is volt. Az Egyesült Államok nehezményezi, hogy a szerb rendőrség nem részesítette elég hatékony védelemben az amerikai képviseletet. A szerbiai vezetők többé-kevésbé…
febr. 23
7:08
Lezuhant egy amerikai B-2-es bombázó a csendes-óceáni Guam szigetén (Népszava)
Lezuhant az amerikai légierő egy B-2-es bombázója a csendes-óceáni Guam szigetén - közölték Washingtonban közép-európai idő szerint szombat hajnalban. A gép két pilótája még idejében katapultált; a szűkszavú tájékoztatás szerint megvizsgálták őket, és jól vannak. A Fülöp-szigetektől bő kétezer kilométerre keletre fekvő Guam szigetén működik az Andersen amerikai légitámaszpont.
febr. 23
7:30
Elengedték a túszként fogva tartott rendőröket Guatemalában (Népszava)
Visszanyerte szabadságát pénteken Guatemalában az a 29 rendőr, akiket előző nap hurcoltak el nincstelen földművesek a földjeikkel kapcsolatos jogaik elismerését és bebörtönzött vezetőjük szabadon bocsátását követelve.
febr. 23
7:46
Támogatás az áldozatok hozzátartozóinak (Népszava)
A Chicago White Sox baseball-csapata jövő heti mérkőzésén a Northern Illinois University emblémájával díszített sapkában lép pályára, így emlékezve az egyetemen történt február 14-i lövöldözés áldozataira.
febr. 23
8:10
Korrupció és tiltott szex a VW-nél (Napi Online)
febr. 23
8:21
Megdőlhet a történelmi magyar rekord (inforadio.hu)
Januárban a zimbabwei infláció éves szinten meghaladta a 100 ezer százalékot - közölte az afrikai állam központi statisztikai hivatala. Jelenleg Zimbabwében a leggyorsabb a pénzromlás üteme, a második helyezett Irakban "csak" mintegy 60 százalékos az ütem.
febr. 23
8:40
Lezuhant egy Lopakodó (FigyelőNet)
Lezuhant az amerikai légierő egy B-2-es bombázója a csendes-óceáni Guam szigetén helyi idő szerint szombaton. A pilóták megúszták.
febr. 23
8:42
Balhé készül Belgrád és Moszkva között (FigyelőNet)
Botrány van kibontakozóban Moszkva és Belgrád között egy tévéműsor miatt: egy híradó műsorvezetője azt mondta, Zoran Djindjic néhai szerb kormányfő "megérdemelten kapta a golyót", s a moszkvai szerb nagykövetség már kifejezésre juttatta nemtetszését és elkérte az adás felvételét.
febr. 23
8:43
Amerika szerint a szerb kormány felelős a nagykövetséget ért támadásért (ma.hu)
Az Egyesült Államok a szerb kormányt tartja felelősnek a belgrádi nagykövetséget ért minapi támadásért - közölte pénteken Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter.
febr. 23
8:48
Lezuhant egy B-2-es bombázó Guam szigetén (Népszabadság)
Lezuhant az amerikai légierő egy B-2-es bombázója a csendes-óceáni Guam szigetén helyi idő szerint szombaton.
febr. 23
9:21
Lezuhant az amerikai légierő egyik bombázója (Hírszerző)
Lezuhant az amerikai légierő egy B-2-es bombázója a csendes-óceáni Guam szigetén helyi idő szerint szombaton.
febr. 23
9:37
Washington: a legfrissebb NAÜ-jelentés alapul szolgálhat az Irán elleni újabb szankciókhoz (Népszava)
Az Egyesült Államok szerint a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ) az iráni atomprogramról szóló legfrissebb jelentése alapul szolgálhat az iszlám köztársaság elleni újabb büntetőintézkedések bevezetéséhez.
febr. 23
9:38
Oscar-díj: a bukmékerek szerint csak a női főszereplő személye kétséges (Hírszerző)
A hollywoodi bukmékerek szerint a "Nem Vénnek Való Vidék" nyeri vasárnap a legjobb film Oscar-díját és hatalmas meglepetés lenne, ha nem Daniel Day-Lewis vinné haza a legjobb színésznek járó aranyszobrot a "Vérző Olaj"-ban nyújtott alakításáért.
febr. 23
9:55
Rice a belgrádi amerikai nagykövetséget ért támadásról (hvg.hu)
Az Egyesült Államok a szerb kormányt tartja felelősnek a belgrádi nagykövetséget ért minapi támadásért - közölte Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter.
febr. 23
10:22
Elhárulhat a veszély Tokaj felett (Népszabadság)
Teljes értelmetlenségnek minősítette a kelet-szlovákiai Tőketerebesre (Trebisov) tervezett, három három széntüzelésű és egy gázüzemelésű, összesen 885 MW teljesítményű hőerőmű felépítésének tervét a pozsonyi gazdasági tárca vezetője.
febr. 23
10:25
Elhunyt a volt szlovén államfő (FigyelőNet)
Ötvenhét éves korában szombatra virradóra elhunyt Janez Drnovsek egykori szlovén államfő.
febr. 23
10:34
Tízezen tüntettek Montenegróban Koszovó függetlensége ellen (DunaTV)
Több mint tízezren vonultak utcára pénteken Montenegróban, Koszovó függetlensége ellen tiltakozva.
febr. 23
10:35
Lezuhant az amerikai légierő egyik bombázója (hvg.hu)
Lezuhant az amerikai légierő egy B-2-es bombázója a csendes-óceáni Guam szigetén - közölték Washingtonban közép-európai idő szerint szombat hajnalban.
febr. 23
10:38
Botrány készül Moszkva és Belgrád között egy tévéműsor miatt (Népszava)
Botrány van kibontakozóban Moszkva és Belgrád között egy tévéműsor miatt: egy híradó műsorvezetője azt mondta, Zoran Djindjic néhai szerb kormányfő "megérdemelten kapta a golyót", s a moszkvai szerb nagykövetség már kifejezésre juttatta nemtetszését és elkérte az adás felvételét.
febr. 23
10:50
Elhunyt Janes Drnovsek egykori szlovén államfő (hvg.hu)
Ötvenhét éves korában szombatra virradóra elhunyt Janez Drnovsek egykori szlovén államfő.
febr. 23
10:52
A NAÜ jelentése szankciókhoz vezethet (Metro)
Az USA szerint a Nemzetközi Atomenergia ügynökségnek (NAÜ) az iráni atomprogramról szóló legfrissebb jelentése alapul szolgálhat az iszlám köztársaság elleni újabb büntetőintézkedések bevezetéséhez.
febr. 23
10:54
Meghalt Szlovénia korábbi elnöke (inforadio.hu)
Ötvenhét éves korában elhunyt Janez Drnovsek egykori szlovén államfő.
febr. 23
10:56
Elhunyt Janez Drnovsek egykori szlovén államfő (hvg.hu)
Ötvenhét éves korában szombatra virradóra elhunyt Janez Drnovsek egykori szlovén államfő.
febr. 23
10:59
"Jobb lenne, ha a Fidesz nem szólna bele" (Népszava)
Gémesi Ferenc szerint izgatott kirohanások helyett szerencsésebb lenne higgadtan arra koncentrálni, mit is tudnak tenni a nem könnyű helyzetben élő kárpátaljai magyar közösség érdekében, ezért arra kérte Németh Zsolt fideszes politikust: kímélje meg a kárpátaljai magyarokat a magyar belpolitikai használatra szánt üzenetektől, és ne ártson az ígéretesen alakuló magyar-ukrán kapcsolatoknak se a…
febr. 23
11:05
Megsemmisült egy méregdrága amerikai lopakodó (inforadio.hu)
Lezuhant az amerikai légierő egyik B-2-es bombázója a csendes-óceáni Guam szigetén.
febr. 23
11:07
Botrány Moszkva és Belgrád között egy tévéműsor miatt? (hvg.hu)
Botrány van kibontakozóban Moszkva és Belgrád között egy tévéműsor miatt: egy híradó műsorvezetője azt mondta, Zoran Gyingyics néhai szerb kormányfő "megérdemelten kapta a golyót". A moszkvai szerb nagykövetség már kifejezésre juttatta nemtetszését és elkérte az adás felvételét.
febr. 23
11:25
45-en sérültek egy török vonatbalesetben (FigyelőNet)
Negyvenöt ember megsérült egy személy- és egy tehervonat ütközésében szombaton Törökországban.
febr. 23
11:39
Súlyos vonatbaleset Törökországban (inforadio.hu)
Negyvenöt ember megsérült, amikor összeütközött egy személy- és egy tehervonat Törökországban.
febr. 23
11:44
Saját kütyüink mérgeznek minket (inforadio.hu)
Sokmillió tonna elektronikai hulladék marad feldolgozatlanul és kezeletlenül, pedig tele van veszélyes nehézfémekkel és más mérgező anyagokkal - hívta fel a figyelmet a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet.
febr. 23
11:55
Elhunyt Janes Drnovsek volt szlovén államfő (ma.hu)
Elhunyt Janez Drnovsek egykori szlovén államfő szombatra virradóra, ötvenhét éves korában, hosszan tartó betegséget követően.
febr. 23
12:07
Adócsalási botrány Németországban (hvg.hu)
Az utóbbi évtizedek legnagyobb adócsalási ügyében Németországban több száz jól szituált, főként vezető beosztású ember ellen nyomoznak, akik az adóhivatal elől Liechtensteinbe menekítették pénzüket.
febr. 23
12:09
Berlusconi kész a nagykoalícióra (FigyelőNet)
Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő, a jobboldali erők vezéralakja nem zárná ki a nagykoalíciót, de csak ha szoros eredményt hoznának az olasz választások.
febr. 23
12:12
Gyurcsány: "Máig azt vallom, hogy a Fidesz is helyesen tette 1998-ban..." (ma.hu)
Gyurcsány Ferenc szerint a történelmileg helyes útra a Fidesz előbb talált rá, mint a baloldal, de miközben a Fidesz egyre inkább távolodik, és mára lényegében teljesen letért erről az útról, addig - cikkcakkokkal és viták, belső konfliktusok árán - a baloldal egyre inkább rátalál erre a közelítésre. A miniszterelnök erről szóló, Baloldali polgárosodás című írása a Népszava szombati számában…
febr. 23
12:12
Elhunyt Janes Drnovsek (Népszava)
Ötvenhét éves korában szombatra virradóra elhunyt Janez Drnovsek egykori szlovén államfő. A politikust 2002-ben választották meg Szlovénia államfőjévé, miután egy évtizeden át az ország miniszterelnöke volt. Az ország egyik legnépszerűbb politikai személyisége volt, aki segített abban, hogy Szlovénia elnyerje függetlenségét, majd az európai uniós és NATO-tagságot.
febr. 23
12:26
Kutatnak a szerbek a rendbontók után (FigyelőNet)
A hatóságok felkutatják azokat, akik részt vettek az amerikai nagykövetség és más külföldi képviseletek, illetve érdekeltségek elleni belgrádi támadásokban - jelentette be szombaton a szerb legfőbb ügyész.
febr. 23
12:29
Hat afgán biztonsági őrt ölt meg egy pokolgép Kelet-Afganisztánban (Népszava)
Hat afgán biztonsági őrt ölt meg szombaton egy pokolgép Kelet-Afganisztánban, Kunar tartományban a helyi hatóságok bejelentése szerint. A pakisztáni határ közelében fekvő Aszadábád városában robbant egy út mellett helyezett pokolgép, s végzett egy építőipari cég biztonsági alkalmazottjaival. A robbanóeszköz akkor lépett működésbe, amikor a biztonságiak gépkocsija elhaladt mellette. Egyelőre nem…
febr. 23
12:32
Lezuhant egy lopakodó Guam szigetén (Index)
A pilóták jól vannak, a gép egymilliárd dollárt ér, és már csak 20 van belőle.
febr. 23
12:34
Meghalt Janez Drnovsek (Index)
Az egykori szlovén államfő rákos volt, de nem vett igénybe orvosi segítséget, inkább diétázott.
febr. 23
12:36
Híd épül Dzsibuti és Jemen között? (Index)
Az arab világot Afrikával összekötő híd 28,5 kilométer hosszú lesz, ha megépül.
febr. 23
12:36
A szerb kormány egy része a huligánok mellé állt (FigyelőNet)
Bár Boris Tadic szerb államfő, Vojislav Kostunica miniszterelnök és a legtöbb szerb párt elítélte a belgrádi zavargásokat, de más tények és megnyilatkozások arra utalnak, hogy a szerb kormány kétarcú politikát folytat, s vannak tagjai, akik kifejezetten a rombolók, a külföldi nagykövetségeket támadók mellett állnak.
febr. 23
12:36
Török invázió iraki Kurdisztán ellen (Kitekintő)
A török hadsereg nagyszabású katonai akciót indított a marxista Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) Irakban állomásozó egységei ellen.
febr. 23
12:40
Nyomoznak a belgrádi randalírozók után (inforadio.hu)
Keresi a szerb rendőrség azokat, akik csütörtökön megtámadtak több nagykövetséget Belgrádban - közölte a szerb legfőbb ügyész.

Keresés