2008. május 23. péntek

máj. 23
0:17
Moszkvából irány Kelet! (Népszabadság)
Az új orosz elnök első külföldi látogatásának színhelye nem Európa, nem is Amerika, hanem a Kelet, Kazahsztán és Kína. Tegnap érkezett egynapos látogatásra Astanába, majd ma továbbrepül Pekingbe. Vajon ez az "Irány Kelet!" a Nyugattal szembeni hagyományos orosz gyanakvás, az emberi jogokat, a sajtószabadságot, demokráciadeficitet felhánytorgató Nyugat-Európától, Amerikától való nagyobb…
máj. 23
0:21
Távirati stílusban (Népszabadság)
máj. 23
0:25
Portugália: hódít az "igazi" baloldal (Népszabadság)
A szocialista kormány megszorító politikájával elégedetlenek a párttól balra álló két formációhoz pártolnak.
máj. 23
0:29
Szaakasvili biztosan győzött (Népszabadság)
Szabálytalanságok kísérték, ám alapvetően szabadnak tekinthető a szerdai parlamenti választás Grúziában - derül ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Parlamenti Közgyűlésének csütörtöki jelentéséből. Az előzetes eredmények szerint a januárban újraválasztott államfő, Mihail Szaakasvili vezette Egységes Nemzeti Mozgalom a szavazatok 62,8 százalékát szerezte meg, míg novemberben még…
máj. 23
0:33
Itália: börtön jár a szemetelőknek (Népszabadság)
Az ellenzék támogatásáról biztosította, a nápolyiak és a bevándorlók viszont fenntartással fogadták a Berlusconi-kormány első intézkedéseit a szemételtakarításról és a közbiztonságról.
máj. 23
0:37
Pozsony: oktatási reform vagy visszalépés? (Népszabadság)
A szlovák kormánykoalíció szavazatai révén jóváhagyták az új közoktatási törvényt, a Magyar Koalíció Pártja nemmel szavazott. Ján Mikolaj oktatásügyi miniszter szerint a jogszabályra égetően szükség van, mert a több mint két évtizede született törvény teljesen elavult. A jelenlegi tananyag mennyisége sok, nem ösztönzi a tanulókat kreatív gondolkodásra. A pedagógiai programok révén az eddigiekhez…
máj. 23
0:41
Wass Albert bűnös marad Romániában (Népszabadság)
A román legfelső bíróság jogerősen elutasította a Wass Albert ügyében az író fia, Wass Endre ügyvédje által benyújtott per-újrafelvételi kérelmet. A bíróság ezáltal megerősítette az 1946. március 13-án a Kolozsvári Népbíróság által hozott határozatot, amely Wass Albertet és édesapját, Wass Endrét háborús bűnösnek találta, és távollétükben halálra, illetve teljes vagyonelkobzásra ítélte.
máj. 23
0:45
Magyar-francia stratégiai partnerség (Népszabadság)
Nicolas Sarkozy támogatja, hogy az Európai Technológiai és Innovációs Intézet Budapesten jöjjön létre.
máj. 23
0:49
Folytatódik a vita Tibetről (Népszabadság)
máj. 23
5:24
Már a vereség utáni jövőjét építgeti Hillary Clinton (inforadio.hu)
Csupán politikai jövője miatt nem adta még fel a küzdelmet Hillary Clinton demokrata elnökjelölt-aspiráns vetélytársával, Barack Obamával szemben - mondta az InfoRádiónak az ELTE Angol-Amerikai Intézetének igazgatója. Frank Tibor hozzátette: a legtöbb elemző és a közvélemény már Barack Obamát tartja a Demokrata Párt elnökjelöltjének.
máj. 23
6:25
Ki jár jól az élelmiszerdrágulással? (Napi Online)
máj. 23
6:25
Ötvenöt ezer fölé emelkedett a kínai földrengés áldozatainak száma (inforadio.hu)
Ötvenöt ezer fölé emelkedett a múlt heti kínai földrengés Szecsuan tartománybeli halálos áldozatainak száma - jelentette be pénteken a terület kormányzó-helyettese.
máj. 23
6:27
Gordon Brown pártja mélyrepülésben (Népszava)
Néhány héten belül másodszor érte érzékeny választási vereség a több mint tíz éve kormányzó brit Munkáspártot, amely ezúttal egy időközi parlamenti választáson maradt alul, egy olyan választókerületet elveszítve, amelyben annak létrehozása óta mindig Labour-képviselő nyert. Az első kommentárok szerint az újabb vereség Gordon Brown miniszterelnök további kormányfői pályafutását is…
máj. 23
6:41
Lopott bálnahúsból épített házat (inforadio.hu)
A Greenpeace japán tagozata azzal vádolta meg a bálnavadászokat, hogy lopják a drága bálnahúst. Az aktivisták azt állítják: négy hónapon át tartó nyomozást folytattak, és a leleplezéssel akarják ellehetleníteni a bálnavadászatot.
máj. 23
6:41
Kiárusítják az ukrán polgári védelmi fegyverzetét (Index)
A régi arzenál, amelyben gránátvetők, mesterlövészpuskák, pisztolyok is vannak, valószínűleg külföldre kerül majd.
máj. 23
6:43
Az ügyészség indítványozta a volt argentin elnök letartóztatását (Index)
Carlos Menem a nyomozók szerint igyekezett eltitkolni egy üzletember részvételét egy robbantásos merényletben.
máj. 23
6:43
Letartóztatják az argentin ex-elnököt az 1994-es robbantás ügyében (Népszava)
Carlos Menem volt argentin elnök őrizetbe vételét indítványozta a latin-amerikai ország ügyészsége, azzal vádolva a politikust, hogy igyekezett elpalástolni egy szíriai-argentin állampolgárságú üzletember részvételét a legvéresebb argentíniai terrorcselekményben.
máj. 23
7:11
NATO-csapás a kiberkalózokra (FigyelőNet)
Az internet elterjedésével megérkezett a háborúk legújabb generációja: a kiberháború. A viszonylag olcsón és egyszerűen kivitelezhető hackertámadások eszközével elsősorban Oroszország és Kína él, a NATO pedig egy közös központ felállításával reagált. A hackelés ugyanis nemcsak a biztonsági adatokra lehet veszélyes, hanem a gazdaságot is összeroppanthatja vagy emberéleteket követelhet.
máj. 23
7:12
Lottóval segítenék a kínai földrengés áldozatait (origo.hu)
Több mint ötvenöt ezer halálos áldozata van a legfrissebb veszteségmérleg szerint a múlt heti kínai földrengésnek Szecsuán tartományban, az otthontalanná vált emberek száma pedig meghaladja az ötmilliót. Az ígéretek szerint hamarosan ideiglenes lakóhelyet kapnak a rászorulók, a földdel egyenlővé tett települések újjáépítése viszont három évbe is telhet. A kormány lottójátékot indít az áldozatok…
máj. 23
7:14
Sólyom László Szingapúrban tart előadást (Népszava)
Sólyom László köztársasági elnök pénteken Szingapúrban fejezi be kilencnapos, három országot érintő délkelet-ázsiai körútját.
máj. 23
7:14
Rice: az Egyesült Államok újabb szankciókat akar Irán ellen (DunaTV)
Az Egyesült Államok mindaddig újabb szankciókat vezet be Irán ellen, amíg Teherán nem hagy fel vitatott nukleáris tevékenységével és a terrorizmus támogatására használja a nemzetközi pénzügyi rendszert - figyelmeztetett Condoleezza Rice.
máj. 23
7:16
Ötvenöt ezer áldozata van a kínai földrengésnek (DunaTV)
Ötvenöt ezer fölé emelkedett a múlt heti kínai földrengés Szecsuán (Sichuan) tartománybeli halálos áldozatainak száma - jelentette be pénteken a terület kormányzóhelyettese.
máj. 23
7:24
Katonai intézkedések a balkáni helyzet miatt (huszadikszazad.hu)
[1908. második félév] Az ágaskodó kis Balkán-országoknak a szemük elé kell tárni, hogy a monarkia ereje bőségesen elegendő az ő ránczbaszedésükre...
máj. 23
7:26
Obama titokban alelnökjelöltet keres (FigyelőNet)
Megkezdte alelnökjelöltje keresését Barack Obama szenátor, akitől vetélytársa, Hillary Clinton egyre több elemző szerint már nem tudja elvenni a demokrata párti elnökjelöltséget.
máj. 23
7:27
Az újabb vereség megpecsételheti a miniszterelnök sorsát (inforadio.hu)
Néhány héten belül másodszor érte érzékeny választási vereség a több mint tíz éve kormányzó brit Munkáspártot, amely ezúttal egy időközi parlamenti választáson maradt alul, egy olyan választókerületben, amelyet létrehozása óta mindig képviselt. Az első kommentárok szerint az újabb vereség Gordon Brown miniszterelnök további kormányfői pályafutását is megkérdőjelezheti.
máj. 23
7:29
Rugalmasságot mutat a mianmari vezetés segély-ügyben (Népszava)
A mianmari junta fejével tárgyal pénteken Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, aki azért utazott az egykori Burmába, hogy rábírja a katonai vezetést a nemzetközi segélyek beengedésére a természeti csapás körzetébe.
máj. 23
8:13
Újra kihallgatták az izraeli miniszterelnököt (Index)
Olmert a nyomozók szerint több mint százezer dollárt fogadott el törvénytelenül.
máj. 23
8:15
Használt fegyver olcsón Ukrajnából (Népszava)
Az ukrán polgári védelmi szolgálat mintegy 40 ezer elavult kézi lőfegyverét, 100 ezer gránátját és több millió töltényét készül áruba bocsátani a kijevi kabinet.
máj. 23
8:25
A balkáni helyzetről (huszadikszazad.hu)
[1908. november] Egy bécsi ujság legutóbbi számában azt a riasztó hírt közölte, hogy a monarchia Szerbia ellen már a legközelebbi napokban erélyes katonai intézkedéseket fog tenni...
máj. 23
8:29
Izraeli vadászgépek csaptak le Blair repülőjére (Index)
Két harci repülő kényszerítette leszállásra a volt brit kormányfő gépét, de a legénység nem szólt Blairnek, hogy baj van.
máj. 23
8:30
Kövérek a kis kínaiak (Metro)
Az életszínvonal növekedésével és a nyugati életmód terjedésével tíz év alatt 156 százalékkal emelkedett az elhízott gyerekek száma Kínában.
máj. 23
8:33
Putyin-ellenes hangulat az elnökválasztási kampányban (Kitekintő)
McCain belenézett Putyin szemébe és három dolgot látott benne: egy K egy G és egy B betűt.
máj. 23
8:43
55 ezer felett az áldozatok száma Kínában (FigyelőNet)
Li Cseng-jün kormányzóhelyettes pénteken már 55 239 halottról és 24 949 eltűntről beszélt. Összesen 5,5 millió épület omlott össze, és további 5,9 millió ház rongálódott meg a múlt heti kínai földrengésben.
máj. 23
8:44
Elefántok csatája kezdődhet Németországban (Napi Online)
máj. 23
8:45
A gyász miatt maradt el a tűzijáték. Lottóval az áldozatokért (hvg.hu)
Ötvenötezer fölé emelkedett a múlt heti kínai földrengés Szecsuán tartománybeli halálos áldozatainak száma – jelentette be pénteken a terület kormányzó-helyettese.
máj. 23
8:59
Csökken a notebookok ára, erősít a Toshiba (Napi Online)
máj. 23
9:00
Bushnak nem tetsző katonai költségvetést fogadtak el (hvg.hu)
Az amerikai törvényhozás alsóháza elfogadta a jövő évi katonai költségvetést, annak ellenére, hogy George Bush elnök előzőleg a törvény megvétózásával fenyegetőzött.
máj. 23
9:02
Három hét késéssel engedik be a segélymunkásokat Burmába (DunaTV)
A mianmari katonai kormányzat feje, Than Sve tábornok pénteken belegyezett abba, hogy beengedjenek "minden" segélymunkást a Nargis ciklon 2,4 millió túlélőjének megsegítésére - közölte a tárgyalás után Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár.
máj. 23
9:04
Abbász: az EU játsszon fontos politikai szerepet az izraeli-palesztin békefolyamatban (Hír 3)
Mahmúd Abbász palesztin elnök felhívta az Európai Uniót (EU) arra, hogy játsszon "fontos politikai szerepet" az izraeli-palesztin békefolyamatban. Abbász Bernard Kouchner francia külügyminiszterrel csütörtökön Rámalláhban folytatott megbeszélése után, kettejük közös sajtóértekezletén tette közzé felhívását. Abbász elismerte, hogy az EU gazdasági segítséget nyújt a palesztinoknak, mindazonáltal…
máj. 23
9:14
Patthelyzet Szerbiában (FigyelőNet)
Szerbiában a május 11-i választást követően nem jött létre a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többség, így Borisz Tadics államfő még mindig nem is nevezett meg kormányfőjelöltet.
máj. 23
9:15
Az izraeli vadászgépek majdnem lelőtték Tony Blair repülőjét (inforadio.hu)
Pillanatok választották el a haláltól Tony Blairt, a volt brit kormányfőt szállító magángépet ugyanis már célba vette két izraeli vadászgép, amelynek pilótái azt hitték, a repülőgép terrorista akcióra készül.
máj. 23
9:25
Andrássy a választójogról és a nemzeti érdekekről (huszadikszazad.hu)
[1908. november] A legfőbb szükség azonban, hogy a magyar állam vezetése ne kerülhessen a tulzók kezébe, olyan elemek kezébe, a melyeknek végczélja nem a magyar nemzet érdekeinek szolgálata...
máj. 23
9:31
Ötvenöt ezer fölé emelkedett a kínai földrengés szecsuáni áldozatainak száma (ma.hu)
Ötvenötezer fölé emelkedett a múlt heti kínai földrengés Szecsuán (Sichuan) tartománybeli halálos áldozatainak száma - jelentette be pénteken a terület kormányzó-helyettese.
máj. 23
9:31
Ban Ki Mun sikere Mianmarban: a junta beengedi a segélymunkásokat (Népszabadság)
A mianmari katonai kormányzat feje, Than Sve tábornok pénteken belegyezett abba, hogy beengedjenek "minden" segélymunkást a Nargis ciklon 2,4 millió túlélőjének megsegítésére - közölte az ENSZ főtitkára személyes találkozójuk után.
máj. 23
9:31
Bólintott a tábornok, jöhetnek a segélyek (hvg.hu)
A mianmari katonai kormányzat feje, Than Sve tábornok belegyezett abba, hogy beengedjenek „minden segélymunkást” a Nargis ciklon 2,4 millió túlélőjének megsegítésére – közölte a vele folytatott megbeszélés után Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár.
máj. 23
9:33
Ötvenötezer fölé emelkedett a szecsuáni áldozatok száma (Népszabadság)
Ötvenötezer fölé emelkedett a múlt heti kínai földrengés Szecsuán (Sichuan)  tartománybeli halálos áldozatainak száma - jelentette be pénteken a  terület kormányzó-helyettese. A csütörtökön közzétett veszteségmérlegben még 51 151 halálos áldozat és 29 328 eltűnt személy szerepelt.
máj. 23
9:34
Iratfeltárás az ukrán szolgálatoknál (Kitekintő)
Ukrajna Biztonsági Szolgálta azt a célt tűzte ki maga elé, hogy feltárja és mindenki számára nyilvánossá tegye a korábban titkos anyagokat az ukrán nép függetlenségért vívott harcáról.
máj. 23
9:34
A mianmari junta vezetője beleegyezett "minden" segélymunkás beengedésébe (Hír 3)
A mianmari katonai kormányzat feje, Than Sve tábornok pénteken belegyezett abba, hogy beengedjenek "minden" segélymunkást a a Nargis ciklon 2,4 millió túlélőjének megsegítésére - közölte a vele folytatott megbeszélés után Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár. "Beleegyezett minden segélymunkás beengedésébe" - mondta Ban, aki azért érkezett a délkelet-ázsiai országba, hogy rávegye a világtól elzárkózó katonai…
máj. 23
9:43
Postai bélyegen Hitler kegyeltje (zoom.hu)
A Német Posta szóvivője elismerte, hogy hibáztak, amikor bélyegre nyomatták Hitler egykori helyettesének képét.
máj. 23
9:45
Mianmar beengedi a segélyszervezeteket (FigyelőNet)
Mianmar katonai vezetői úgy döntöttek, hogy beengedik a a ciklon sújtotta országba a külföldi segélyszervezeteket – jelentette be Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára pénteken.

Keresés