"Semleges területen" fogadta Gordon Brown brit miniszterelnök tegnap a dalai lámát. Brown nem a kormányfői rezidencián, a Downing Street 10.-ben, hanem a Lambeth-palotában, a canterburyi érsek lakhelyén találkozott Tibet száműzetésben élő spirituális vezetőjével, aki tíz napot tölt Londonban.
Úgy tűnik, a parlament annak ellenére ismét napirendjére tűzi a héten a Tibetről szóló, illetve Kína elítélésével kapcsolatos javaslat tárgyalását, hogy a héten Gyurcsány Ferenc, Szili Katalin és a külügyi tárca részéről is arra szólították fel a pártokat, ne folytassák a plénumon a vitát - jelezve a földrengés után a kínai néppel való szolidaritást.
Moszkva és Peking közösen ítélte el az amerikai rakétavédelmi tervet, és ugyancsak egyetértett az emberi jogok megítélésében Dmitrij Medvegyev új orosz elnök első külföldi körútja alkalmával.
Ez a hétvége Amerikában hagyományosan a nyár kezdetének számít, így nincs abban semmi különös, hogy John McCain is a szokásos kerti grillpartival nyitja a szezont. A republikánus elnökjelölt vendégeinek listája mégis az amerikai sajtó egyik központi témájává vált, ugyanis nagyon valószínű, hogy közülük kerül majd ki az alelnökjelölt.
A legutóbbi, csütörtöki tüntetésen 300 000 és 700 000 közöttire becsülhető tömeg követelte a kormánytól, hogy ne emelje a teljes nyugdíjhoz szükséges munkaévek számát 40-ről 41-re.
Mintegy nyolcmilliárd dollárt fizetett ki az amerikai védelmi minisztérium Irakban működő alvállalkozóknak a csalásellenes szövetségi könyvviteli szabályokat megsértve - derült ki a tárca belső ellenőrzéséből.
Aggasztónak minősítette az amerikai védelmi minisztérium, hogy Pakisztánban egyre több rejtekhelyet létesített az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat, s úgy vélte, hogy évekbe telhet, mire az iszlámábádi kormányzat vissza tudja fordítani e tendenciát.
A földrengés sújtotta délnyugat-kínai Szecsuán (Sichuan) tartományba látogatott szombaton Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár - jelentette az Új Kína hírügynökség. Ban Ki Mun Bangkokból érkezett a tartomány székhelyére, Csengtuba (Chengdu) és a nap folyamán felkeresi Jinghsziu (Yingxiu) települést, ahol a május 12-i földmozgás epicentruma volt. A kínai hatóságok legfrissebb veszteségmérlege szerint a…
[1908. második félév] A statáriumot kihirdették és deczember 2-án a bécsi hóhér öt pribékjével Prágába érkezett. Most már a halálos rémület csöndje borult a cseh fővárosra...
Kubai utazások és a kommunista vezetésű karibi szigetországba történő pénzátutalások engedélyezését ígérte amerikai elnökké választása esetére pénteken a Demokrata Párt elnökjelöltségére egyre esélyesebbnek tekintett Barack Obama szenátor. Obama a Florida szövetségi állambeli Miamiban kubai származású választók előtt beszélt erről. Obama és várható republikánus párti vetélytársa, John McCain…
Tüntetőkkel csapott össze a rendőrség péntek éjszaka Nápolyban: a tömeg amiatt tiltakozva vonult utcára, hogy az új olasz kormány a városban bűzlő szeméthegyek felszámolása érdekében - a helyiek akarata ellenére - új hulladéklerakókat kíván létrehozni. A rendőrség közlése szerint az emberek Nápoly egyik külvárosában, Chiaianóban csaptak össze a rendfenntartókkal, egy tervezett új szemétlerakó…
Orbán Viktor a nagyberuházások átmeneti leállításáról beszélt a filmművészeti egyetemen tartott szűk körű találkozón. A Fidesz elnöke a Hírszerző.hu szerint azt is mondta: ha kormányra kerülnek, az első két évben megszorításokat terveznek, például befagyasztanák a nyugdíjakat, de utána tízéves programot hajtanának végre, a középrétegekre, az aktívakra támaszkodva.
[1908. december] A 8-ik század egyik őrjáratát, egy altisztet és két közlegényt, montenegrói bandák lesből orozva megtámadták, kettőt közülök agyonlőttek, a harmadikat pedig embertelenül megcsonkították...
Meghaladta a 60 ezret a kínai földrengés halálos áldozatainak száma, amely a 80 ezret is elérheti - közölte szombaton Ven Csia-pao miniszterelnök. A politikus által közölt adatok jelentős növekedést mutatnak az előző nap ismertetett veszteségmérlegben szereplő mintegy 55 ezer halotthoz képest. Ven Csia-pao minderről azután beszélt, hogy Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral együtt felkereste a Szecsuán…
Újabb bocsánatkérésre kényszerült az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó Hillary Clinton szenátor, mert Robert Kennedy meggyilkolásával magyarázta, hogy a jelek szerint romló esélyei dacára sem szállt ki az előválasztási kampányból.
Tüntetőkkel csapott össze a rendőrség péntek éjszaka Nápolyban: a tömeg amiatt tiltakozva vonult utcára, hogy az új olasz kormány a városban bűzlő szeméthegyek felszámolása érdekében - a helyiek akarata ellenére - új hulladéklerakókat kíván létrehozni.
Tüntetőkkel csapott össze a rendőrség péntek éjszaka Nápolyban: a tömeg amiatt tiltakozva vonult utcára, hogy az új olasz kormány a városban bűzlő szeméthegyek felszámolása érdekében - a helyiek akarata ellenére - új hulladéklerakókat kíván létrehozni.
[1908. második félév] Az invázió keresztülvitele czéljából valamely hatalomnak nem kell szükségkép a tengeren való hegemóniával bírnia. Elégséges az időleges vagy lokális uralom...
Nápolyban tüntetőkkel csapott össze a rendőrség az éjjel; tízen megsérültek. Az olasz városban a kormány új hulladéklerakók létrehozására vonatkozó, szerdán elfogadott rendelete miatt vonultak az utcára a tiltakozók.
Újabb bocsánatkérésre kényszerült az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó Hillary Clinton szenátor, mert Robert Kennedy meggyilkolásával magyarázta, hogy a jelek szerint romló esélyei dacára sem szállt ki az előválasztási kampányból.
A szállodák tele vannak, a várost feldíszítették, Belgárdban rengeteg a küldföldi. Az ok az, hogy szombaton rendezik a szerb fővárosban az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét, amitől az ország azt várja, hogy ismét visszafogadja Európa.
Kína tízmillió dolláros segélyt nyújt Mianmarnak, hogy hozzájáruljon a Nargis ciklon okozta puszítás következményeinek felszámolásához - közölte Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kormányfő.
Összecsaptak a tüntetők a rendőrökkel Nápoly északnyugati külvárosában pénteken, miután a helyiek meg akarták akadályozni, hogy egy új szeméttelep nyíljon. A csata éjszakáig tartott, közölte az ANSA hírügynökség. Pénteken egyébként megindult a hulladékjárat a Nápoly-Hamburg útvonalon. 56 darab hulladékkal teli konténer érkezett meg vonaton az észak-német kikötővárosba Nápolyból.
A Richter-skála szerinti 6.7-es erősségű földrengés rázta meg péntek éjjel Indonézia keleti tartományát, Maluku-t. Egyelőre nincs hír áldozatokról és károkról. Röviddel a földmozgás után 6-os erősségű utórengés következett - közölte az AFP hírügynökséggel Andi Zulfikar, az indonéziai geofizikai intézet munkatársa.
Meghaladta a 60 ezret a kínai földrengés halálos áldozatainak a száma - ismertette Ven Csia-pao kínai miniszterelnök. A politikus ezt a Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral a földrengés epicentrumában tett közös látogatásán jelentette be, ahol egyben azt is nyivánosságra hozta, hogy országa tizmillió dolláros segélyt ad Mianmarnak.
Nem vonják felelősségre azokat az amerikai tengerészgyalogosokat, akik civileket öltek meg tavaly márciusban egy afganisztáni összecsapásban. Közben kiderült, hogy az amerikai hadsereg többmilliárd dollárt költött el szabálytalanul.
[1908. december] Az orosz diplomácziai körök most már azt kivánják, hogy Ausztria és Magyarország az annektált tartományokból saját szuverénitása alatt autonóm államot alakítson...
Tüntetőkkel csapott össze a rendőrség péntek éjszaka Nápolyban: a tömeg amiatt tiltakozva vonult utcára, hogy az új olasz kormány a városban bűzlő szeméthegyek felszámolása érdekében - a helyiek akarata ellenére - új hulladéklerakókat kíván létrehozni.
Az emlősfajok egyharmadát, a fészekrakó madarak több mint felét és a növények 60 százalékát fenyegeti kihalás Csehországban - írta a Pravo című cseh napilap.
Az ENSZ adatai szerint évente 2,5 millió ember válik a globális emberkereskedelem áldozatává, elsősorban nők és gyermekek. A legtöbb „humán áru” Ázsiából és Afrikából származik, Európában pedig a közép- és kelet-európai térség a leginkább érintett.
Őrizetbe vett a rendőrség két embert, akiket egy kaposvári tóban holtan megtalált 17 éves nagyatádi fiú meggyilkolásával gyanúsítanak - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.
Négy fiatal sérült meg egy közúti balesetben a Szigetbecse és Ráckeve közötti úton szombat reggel; a rendőrség félpályás útzár mellett helyszínel - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Kína tízmillió dolláros segélyt nyújt Mianmarnak, hogy hozzájáruljon a Nargis ciklon okozta puszítás következményeinek felszámolásához - közölte szombaton Ven Csia-pao kormányfő.
Idén 50 százalékkal emelkedett a gyilkosságok száma Mexikóban. Ennek oka a drogkartellek ellen indított harc, amelynek során eddig 4000 ember halt meg.
A nyári ítélkezési szünet előtt már nem várható, hogy kitűzik a Zuschlag-ügy tárgyalását, így Zuschlag János volt szocialista képviselő és 15 társa csak ősszel állhat a bíróság elé - írta a Népszava szombati számában.