A márciusi tibeti zavargások idején letartóztatott tibeti foglyok szabadon bocsátását kérte a pekingi kormány képviselőitől a dalai láma két megbízottja néhány nappal ezelőtti találkozójukon - közölte csütörtökön a dalai láma egyik küldötte.
Két nagy magyar segélyszervezet is úton van már Mianmarba, egyelőre azonban Thaiföldön várják a zöld jelezést a burmai hatóságoktól. A katonai diktatúra eddig nem nagyon szívelte a külföldi segélyezőszervezete.
Pakisztán sikeres kísérletet hajtott végre szombaton új, légi indítású robotrepülőgépével, egy nappal azután, hogy a rivális ország, India közepes hatótávolságú rakétát próbált ki.
Stratégiai együttműködésről állapodott meg Pozsonyban Mikulás Dzurinda, a Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKU) és Pavol Hrusovsky, a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke. Találkozójukra nem hívták meg eddigi politikai szövetségesüket, a Magyar Koalíció Pártját.
Ramón az utcán él, másfél saroknyira a lakásomtól. Hosszú, ősz szakállából kedves mosoly kerekedik minden járókelő felé. Ha arra járok, adok neki valamit, gyümölcsöt, péksüteményt. Pár napja meglepő szavakkal kezdte beszélgetésünket: - Én egy decens tolvaj vagyok. Csak attól lopok, aki gazdag. - Ezt talán rám értette, gondoltam, de szavai megnyugtattak, kinyilatkozását felháborodása váltotta ki:…
Ahogy közeledik a grúz parlamenti választások időpontja, úgy nő a feszültség Moszkva és Tbiliszi között a kaukázusi országtól elszakadni vágyó Abházia és Dél-Oszétia kapcsán.
A nyári meleg közeledtével járványtól tartanak a nápolyi orvosok. Továbbra is kétezer tonna szemét hever Campania tartomány utcáin. Brüsszel arra figyelmeztette Itáliát, hogy vagy működőképessé teszi végre a regionális hulladékfeldolgozást, vagy tetemes bírságot kockáztat. A szemét eltakarítását a munkáját jövő héten kezdő Berlusconi-kormány vállalta magára.
Az áldozatokkal együtt érző, magyar nyelvű üzenet is szerepel azoknak a plakátoknak az egyikén, amelyeket szerda este egy rendezvény keretében feszítettek ki az alsó-ausztriai kisváros, Amstetten főterén.
A jog erejéről, a törvénytiszteletről és a jogbiztonság megerősítéséről beszélt első hivatalos beszédében Oroszország új elnöke, miután a Kremlben ünnepélyesen letette hivatali esküjét. Dmitrij Medvegyev rövid beszéde jól tükrözte jogász végzettségét, ami az elemzők szerint meghatározza elnökségét is.
Együttérzésüket fejezték ki szerda este Amstetten polgárai a kisváros egyik házának pincéjében elképzelhetetlen mártíromságon átesett anya és három gyereke iránt. Az anyát a saját apja erőszakolta meg, gyerekeket csinált neki, és évtizedeken keresztül rabszolgasorban tartotta áldozatait. Akiknek a szenvedése azonban a látszat szerint kevésbé zaklatja fel az osztrák település lakóit, minthogy a…
Magyarországot hivatalosan még nem értesítették arról, hogy a napokban Oroszország beviteli tiltólistára tett több más nemzetiségű húsfeldolgozó cég mellett néhány magyar húsfeldolgozó üzemet is - tájékoztatta az MTI-t Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára, reagálva a nemzetközi sajtóban megjelent, ezzel kapcsolatos hírekre.
Magyar összefogásra, érdekérvényesítésre buzdított a három délvidéki párt összefogásából alakult magyar pártszövetség (Magyar Koalíció) szerda este Szabadkán, a több ezer ember részvételével megtartott kampányzáró nagygyűlésén.
Az ENSZ főtitkára felszólította szerdán a mianmari (burmai) kormányt, hogy könnyítse meg a segélyek és a mentőalakulatok bejuttatását a katasztrófa sújtotta országba. Egy magas rangú amerikai diplomata szerint egyébként feltehetően 100 ezren haltak meg Mianmarban és a katasztrófa sújtotta térségben az épületek 95 százaléka omlott össze.
Levontatták a zátonyról a Mona Lisa kirándulóhajót, amely a hét végén feneklett meg egy homokpadon Lettország partjainál - közölte szerdán Liene Ulbina, a parti őrség sajtóosztályának képviselője.
A kerékpárutak az Európai Regionális Fejlesztési Alap vagy a Civitas Plus Program keretében bizonyos feltételek mellett jogosultak lehetnek uniós támogatásra - kapott választ kérdésére az Európai Bizottságtól Hegyi Gyula szocialista európai parlamenti képviselő.
Az elmúlt évtized során 2007-ben volt a legalacsonyabb az ózonszennyeződés szintje Európában, ez részben a tavalyi nedves és hűvös nyárnak köszönhető - állapította meg az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EAA).
Dmitrij Medvegyev új orosz elnök tegnap Valerij Zorkin, az alkotmánybíróság elnöke előtt, kezét az alkotmányra helyezve letette a hivatali esküt a moszkvai Kreml Nagy Palotájának András-termében.
A Mianmarban állomásozó amerikai nagykövet szerint akár a százezret is elérheti az országban pusztító ciklon áldozatainak száma. A diplomata szerint járványok kitörésétől lehet tartani. A helyzetet súlyosbítja, hogy a katonai kormány csak részben engedi be a külföldi segélyszervezeteket. Elemzők szerint azért, mert attól félnek: a külföld iránt érezne hálát a segélyek miatt a katasztrófa által…
Nem született szerdán uniós megállapodás az illegális bevándorlók kitoloncolásával kapcsolatos jogi szabályozás ügyében, mert a nagyköveti szintű egyeztetésen több mint tíz tagállam - köztük Magyarország - képviselője fenntartásokat hangoztatott a szöveg különböző pontjaival kapcsolatban - értesült az MTI diplomáciai forrásból.
Az Egyesült Államok más helyszínt fog keresni tervezett kelet-európai rakétavédelmi rendszere egyes elemeinek, amennyiben Lengyelország elutasítja azok telepítését területén - közölte egy magas rangú amerikai külügyi illetékes szerdán Varsóban.
Tizenegyen megsérültek abban a gázrobbanásban, amely szerdán délután történt Pécsett; egyikük este a kórházban meghalt. A baleset miatt életveszélyessé vált épületbe összesen 46-an nem költözhetnek vissza.
Az Európai Unió Galileo névre keresztelt műholdprogramja rendkívüli fontossággal bír az EU gazdasági-katonai függetlenségének növelésében. Ráadásul az amerikai GPS-nél sok szempontból jobb rendszer bizonyítja, hogy az unió technológiai fejlettsége a világ élvonalába tartozik. Ez nemcsak presztízs, hanem biztonsági szempontból is előnyt jelenthet.
[1907. október] Erdély és a délnyugati megyék nem egy községben a lakosság tulnyomó része református vagy római katholikus, anyanyelvéűl azonban ma már az oláh nyelvet vallja. Ennek a szégyenletes állapotnak akar a miniszter következetes munkával véget vetni...
Miközben szinte az egész világ az élelmiszerválság hatásaitól szenved, meglepő adatok láttak napvilágot a britek pazarló fogyasztási szokásairól. Az Egyesült Királyság polgárai naponta 220 ezer félkilós kenyeret, 1,6 millió banánt, 550 ezer adag csirkehúst, 5,1 millió darab burgonyát, 660 ezer tojást, 1,2 millió darab kolbászt és 1,3 millió doboz joghurtot dobnak ki a szemétbe.
A vérfertőzéssel gyanúsított osztrák férfi visszautasította, hogy szörnyetegnek nevezzék, egyben kijelentette, hogy akár az összes gyermekét megölhette volna, anélkül, hogy azt bárki megtudja - írta egy osztrák lap szerdán.
Kubában álreformok zajlanak, és az Egyesült Államok nem oldja fel a szigetország elleni korlátozásokat - jelentette ki George Bush amerikai elnök szerdán.
Az Egyesült Államok más helyszínt fog keresni tervezett kelet-európai rakétavédelmi rendszere egyes elemeinek, amennyiben Lengyelország elutasítja azok telepítését területén.
Pakisztán sikeres kísérletet hajtott végre szombaton új, légi indítású robotrepülőgépével egy nappal azután, hogy a rivális ország, India közepes hatótávolságú rakétát próbált ki.
Kigyulladt és teljes terjedelmében ég egy családi ház a Tolna megyei Medinán, egy ember életét vesztette - tájékoztatta csütörtök reggel az MTI-t a megyei katasztrófavédelem.
Tizenöt rendőrt függesztettek fel állásukból az Egyesült Államokban, Philadelphia városában, miután egy helyi tévétársaság filmre vette, hogy az egyenruhások brutálisan vernek és rugdosnak három gyanúsítottat az utcán - számolt be az amerikai média szerdán.
A burmai (mianmari) ciklon halálos áldozatainak számát már 80 ezerre becsülik az Irravadi folyó deltájában - mondta egy helyi katonatiszt az AFP francia hírügynökségnek csütörtökön. Az állami média szerint több mint 60 ezren haltak meg vagy tűntek el. Az ENSZ szerint még ötezer négyzetkilométert borít víz a szombati vihar óta.
[1907. október] Garbai Sándor és társai, budapesti lakosok bejelentik, hogy a székesfőváros lakosságának egy része október tizedikén az általános választói jog ügyében felvonulást és népgyűlést rendez...
A márciusi tibeti zavargások idején letartóztatott tibeti foglyok szabadon bocsátását kérte a pekingi kormány képviselőitől a dalai láma két megbízottja néhány nappal ezelőtti találkozójukon – közölte az egyik tibeti tárgyaló.
Európában a második világháború tömeggyilkosságai után vált általánossá a halálbüntetés eltörlése, így számunkra már elképzelhetetlenek azok a legális kivégzések, amelyek Ázsiában jelenleg is mindennaposak a lakosság életében.
Oroszország növelni fogja katonai kontingensét Abháziában, a szakadár grúziai régióban, ha Tbiliszi folytatja katonai jelenlétének megerősítését az abház határ mentén - közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.
A márciusi tibeti zavargások idején letartóztatott tibeti foglyok szabadon bocsátását kérte a pekingi kormány képviselőitől a dalai láma két megbízottja néhány nappal ezelőtti találkozójukon - közölte a dalai láma egyik küldötte. A foglyok elengedése mellett kérelmezték a sebesültek megfelelő orvosi ellátását, valamint, hogy korlátozás nélkül fogadhassanak látogatókat, beleértve újságírókat is.…
Pakisztán sikeres kísérletet hajtott végre szombaton új, légi indítású robotrepülőgépével, egy nappal azután, hogy a rivális ország, India közepes hatótávolságú rakétát próbált ki.
A márciusi tibeti zavargások idején letartóztatott foglyok szabadon bocsátását és a Tibetben folytatott kínai átnevelő kampány beszüntetését kérte a pekingi kormány képviselőitől a dalai láma két megbízottja.