José Castellanos ezredesről még a családja sem tudta, hogy a második világháború alatt zsidókat mentett Európában. Nem sokkal a halála előtt, amikor kitudódott a történet, lánya megkérdezte, miért nem mesélt erről soha. Azt felelte, azért, mert a helyében mindenki így tett volna. El Salvador egykori genfi főkonzulja több mint három évtizede hunyt el, ám története mostanában új életre kelt: hazája…
A jelentős távolság sem tartotta vissza a fiatalokat, félmillióan várták a Sidney-öbölben XVI. Benedeket, a nyolcvanegy éves egyházfő pedig SMS-ben köszöntötte a 23. Ifjúsági Világtalálkozó résztvevőit.
Hajnali két órától délig folytatódott az a robbanássorozat, amely a napokban drámai pusztítást végzett az Üzbegisztán déli részén fekvő, ötvenezres lakosú Kagan városában. Az esemény súlyát jelzi, hogy Taskentben kormánybizottság alakult az esemény kivizsgálására, Savkat Mirzijajev miniszterelnök vezetésével. A sebesültek és halottak számáról ellentmondásos információk keltek szárnyra, sokan…
Egész Oroszországban megemlékezéseket tartottak szerdán, az utolsó orosz cár és családja kivégzésének 90. évfordulóján. Az Urálban lévő Jekatyerinburgban több százan II. Miklós és a család tagjainak fényképeivel tartottak körmenetet. Az elmúlt napokban és hetekben számtalan televíziós riport, film és sajtópublikáció vezette fel az évfordulót.
Bár a miniszterelnök visszaadná hivatalát, II. Albert király nem engedi, hogy ismét kormány nélkül maradjon Belgium. Yves Leterme azért akart lemondani, mert nem sikerült megegyezést összehoznia a vallonok és a flamandok közt. Utóbbiak ugyanis legszívesebben kettéválasztanák az országot.
"Nem hazudtam a nyomozóknak, de olykor összezavarhattam a tényeket" - mondta Morris (Móse) Talansky amerikai üzletember a Jeruzsálemben megkezdődött kihallgatásán. Ehud Olmert miniszterelnök ügyvédei azt remélik, hogy sikerül kétségbe vonni a koronatanú szavahihetőségét, ha keresztkérdésekkel faggatják, és ha bemutatják a rendőrségen rögzített vallomásainak ellentmondásait. Az első bírósági nap…
A kolumbiai fegyveres erők visszaéltek a Vöröskereszt jelzésével, amikor kiszabadították a hat éve raboskodó Ingrid Betancourt és három amerikai ügynök mellett további 11 foglyot a baloldali gerillák táborából. "Sajnáljuk, hogy ez megtörtént" - mondta Álvaro Uribe államfő, miután sajtójelentésekben már felmerült a hadviselés szabályainak a megsértése.
Amerika januártól a nukleáris arzenálok csökkentésének szószólója lesz. Mindkét elnökjelölt jelezte, hogy támogatja az atomfegyverek számának csökkentését, és megválasztása esetén előveszi a kísérleti robbantások tilalmáról szóló, a Bush-kormányzat által félretolt szerződést. Barack Obama egyértelműen támogatja a ratifikációt, John McCain kissé óvatosabban fogalmazva a kérdés felülvizsgálatáról…
Rekordot döntött mindkét elnökjelölt kampánya júniusban: Barack Obama 52 millió, John McCain 22 millió dollár támogatást tudott begyűjteni. A két jelöltnek most nagyjából ugyanannyi pénze van, de a demokraták érzik inkább nyeregben magukat, az ingadozók mellett jelentős összegeket költenek a hagyományosan a republikánusokhra szavazó államokban is.
Az elanyagiasodott társadalom hamis bálványait ostorozta a pápa csütörtökön Sydneyben a katolikus ifjúsági világtalálkozón. Mintegy 150 ezer fiatal előtt mondott beszédében XVI. Benedek az emberiség számára létfontosságúnak nevezte az erőszakmentességet, a fenntartható fejlődést, az igazságosságot és a környezet oltalmát. A pápa a Sydney 2000 hajó fedélzetén érkezett a helyszínre.
Bocsánatot kért a tajvani elnök a 21 évvel ezelőtt bevezetett statárium után bebörtönzött és megkínzott emberek ezreinek szenvedéséért. Ma Jing-Jeou már korábban is megtette ezt, igaz, akkor még nem elnökként. A statáriumot a kormányzó Kuomintang párt vezette be, a korszakot fehérterrorkétn tartja számon a tajvaniak emlékezete.
Európai terroristák az Európai Unióban kibocsátott útlevelekkel próbálnak beszivárogni az Egyesült Államokba, és nincs arra garancia, hogy a hatóságok ezeket a személyeket a határon ki tudják szűrni - mondta Michael Chertoff amerikai belbiztonsági miniszter csütörtökön a képviselőházban.
Az év eleje óta ő a huszonegyedik áldozata a szúrófegyverrel elkövetett erőszaknak. A brit kormány igyekszik megfékezni az országot szinte járványszerűen bűneseteket.
Újabb fiatalt késeltek meg Londonban; az év eleje óta ő a huszonegyedik, akit így öltek meg. A 18 éves fiatalembert London egyik déli városnegyedében támadták meg; a mentők súlyos állapotban vitték kórházba, de már nem tudtak segíteni rajta.
A katasztrófavédelem adatai szerint az országban a fővárost sújtotta a leginkább az éjjeli vihar. Budapesten a tűzoltókat több mint hetven helyre riasztották, fennakadások voltak a tömegközlekedésben is. A meteorológusok szerint pénteken is viharos szélre és jégesőre kell készülni az ország keleti és déli részén.
A világ valamennyi vallásának híveit a terrorizmus elleni közös fellépésre és a konfliktusok békés megoldására szólította fel pénteken Sydney-ben XVI. Benedek pápa.
Nyomozást indít a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) annak az amerikai fegyverkereskedő cégnek a vezetője ellen, amely részt vett a 77 darab magyar T-72-es harckocsi Irakba juttatásában is 2005-ben - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.
Európai terroristák az Európai Unióban kibocsátott útlevelekkel próbálnak beutazni az Egyesült Államokba. Nincs arra garancia, hogy a hatóságok ezeket a személyeket a határon ki tudják szűrni.
Dinnyetermelők történelmi győzelme a parkolókban; a világgazdaság túlélni látszik a hitelválságot; Brüsszel nem érti, mit keres Bulgária az Európai Unióban. Semmi bulvár, csak a hírérték számít. Röviden. Stílusosan. Ahogy máshol nem kapja meg.
Az Európai Unióban Magyarországon az egyik legalacsonyabb a kis- és középvállalkozások (kkv) részesedése a felzárkóztatási forrásokból, 2013-ig a források mindössze 3,3 százalékát irányozták elő a kkv-knak - idézi az Európai Bizottság felmérését a pénteki Világgazdaság.
A világ valamennyi vallásának híveit a terrorizmus elleni közös fellépésre és a konfliktusok békés megoldására szólította fel pénteken Sydney-ben XVI. Benedek pápa. A katolikus egyházfő, aki a katolikus ifjúsági világtalálkozóra érkezett Ausztráliába, a kontinens iszlám és zsidó vezetőivel való találkozón hangsúlyozta: egy olyan világban, amelyet az erőszak minden formája fenyeget, a vallásos…
Európai terroristák az Európai Unióban kibocsátott útlevelekkel próbálnak beszivárogni az Egyesült Államokba, és nincs arra garancia, hogy a hatóságok ezeket a személyeket a határon ki tudják szűrni - mondta Michael Chertoff amerikai belbiztonsági miniszter csütörtökön a képviselőházban.
Július végén a guantánamói katonai törvényszék elé állhat Oszama bin Laden egykori sofőrje. A férfit összeesküvés és terrorizmus támogatásával vádolják.
Yves Leterme hétfőn ajánlotta fel kormánya lemondását, miután a kitűzött időpontig nem sikerült megállapodni az intézményi rendszer átalakításáról, ám ezt II. Albert belga király nem fogadta el.
Július 30-án Washingtonban üléseznek a palesztin és az izraeli tárgyalók Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter jelenlétében - közölte Száeb Erekát, a palesztin tárgyalóküldöttség tagja, elnöki tanácsadó.
A világ valamennyi vallásának híveit a terrorizmus elleni közös fellépésre és a konfliktusok békés megoldására szólította fel pénteken Sydney-ben XVI. Benedek pápa.
Az A csoport másik mérkőzésén Németország 3–0-ra legyőzte Bulgáriát, ezzel eldőlt, hogy a magyar válogatott bejutott az elődöntőbe az U19-es labdarúgó Európa-bajnokságon.
Újabb fiatalt késeltek meg Londonban csütörtökön. Az év eleje óta ő a huszonegyedik áldozata a szúrófegyverrel elkövetett erőszaknak - közölte a rendőrség.
Nem fogadta el Yves Leterme belga miniszterelnök lemondását II. Albert király - jelentette be a királyi palota csütörtök éjjel. A miniszterelnök hétfőn ajánlotta fel kormánya lemondását a királynak, miután a kitűzött időpontig nem sikerült megállapodásra jutni a belga intézményi rendszer átalakításáról. A Leterme-kormány célja az volt, hogy július 15-ig dolgozzák ki a flamand és a vallon…
Megkéseltek egy 18 éves fiatalt Londonban csütörtök este, a fiú belehalt sérüléseibe. Az év eleje óta ő a huszonegyedik megkéselt áldozat, ezért a brit kormány radikális intézkedéseket vezetett be: késelések börtönben ülő elkövetőihez, és kórházban ápolt áldozataihoz küldik azokat, akiknél az utcán kést találnak.
Továbbra is a terrorizmus elleni harc élvez elsőbbséget az unió közös rendőri szervezete, az Europol munkájában, míg Magyarország vonatkozásában megnövekedett a nemzeti összekötő iroda által szervezett és koordinált nemzetközi műveletek száma - tartalmazza a szervezetnek, az Európai Rendőrségi Hivatalnak a 2007-es évről szóló jelentése, amelyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra Hágában. A…
Szombaton ül tárgyalóasztalhoz Bálványosfürdőn Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Szombaton ül tárgyalóasztalhoz Bálványosfürdőn Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Az orosz ellenkezések dacára Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár kitart amellett, hogy a koszovói ENSZ-közigazgatás (UNMIK) átadja a rendvédelmi feladatokat az Európai Uniónak.