Szigorú közlekedési korlátozásokat vezettek be vasárnaptól Pekingben az olimpiai és a paralimpiai játékok idejére, tehát szeptember 20-ig bezárólag, a levegő minőségnek javítása, illetve a krónikus dugókkal küszködő közlekedés gördülékenyebbé tétele érdekében.
Az orosz légierőnek ma is lehetne támaszpontja Kubában, ehhez azonban politikai elhatározás szükséges - állítják az Izvesztyija által megkérdezett katonai szakértők. A kiindulópont, hogy a Szovjetunió szétesése, s így az orosz-kubai kapcsolatok gyors leépülése óta eltelt hosszú idő alatt a trend megfordult.
Államfőnek kijáró külsőségek és egyetértő nyilatkozatok fogadták Irakban Barack Obama demokrata párti elnökjelöltet. - Reméljük, hogy 2010-re kivonják a harcoló amerikai alakulatokat - mondta azt követően, hogy Nuri al-Maliki miniszterelnök találkozott Barack Obamával.
A Vereckei-hágón hétfőn felavatták az ezeréves magyar honfoglalás emlékművét és mellette az úgynevezett kárpáti Szics-gárdistáknak az emlékjelét, akiket állítólag 1939-ben ott végeztek ki - jelentette Kárpátalja megye állami közigazgatá-si hivatalának sajtószolgálata.
Az államfő és a miniszterelnök lemondását követelik az ellenzékiek Bulgáriában az Európai Bizottság jelentése nyomán. Az egyik politikus a kormányzat bojkottját hirdette meg.
Hétfőn Varsóban újra tárgyaltak az amerikai rakétapajzs telepítéséről - ezúttal Daniel Fried külügyi államtitkár és Radek Sikorski külügyminiszter ült asztalhoz, hogy tisztázzanak néhány további vitás kérdést. Sikorski a megbeszélés után azt mondta: közeledtek az álláspontok. (Fried Bronislaw Geremek temetésére érkezett a lengyel fővárosba.)
Az év végére már megérkezhetnek a szakembereink a terepre - mondta lapunknak Marc Perrin de Brichambaut, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) főtitkára azzal kapcsolatban, mikor indulhatnak meg a szervezet Afganisztán északi határát megerősítő projektjei.
13 évvel a boszniai háború vége után a szerb hatóságok elfogták Radovan Karadzsicot, a boszniai szerbek egykori politikai vezetőjét. Karadzicot 1995 óta, háborús bűnök vádjával körözte az ENSZ hágai Háborús Bírósága. Többek között a srebrenicai mészárlás előkészítésében is bűnrészesnek tartják.
Őrizetbe vették Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt, az egyik leginkább keresett, több mint egy évtizede szökésben lévő hágai vádlottat, akinek terhére többek között a II. világháború óta a legszörnyűbb európai vérengzésnek tartott srebrenicai mészárlás kitervelését és elrendelését róják.
Több mint egy évtizede kezdődött meg a hajsza a volt boszniai szerb elnök ellen. A fél országot átkutatták, végül a fővárosban kapta el a titkosszolgálat. A hágai Nemzetközi Törvényszék azzal vádolja, hogy Karadžić rendelte el a II. világháború óta a legszörnyűbb európai vérengzésnek tartott srebrenicai mészárlást.
George Bush amerikai elnök biztosította a Washingtonban tartózkodó koszovói vezetőket, hogy az Egyesült Államok próbálja elősegíteni a Szerbiától öt hónapja egyoldalúan elszakadt volt tartomány függetlenségének nemzetközi elismerését.
Núri al-Máliki iraki kormányfő állást foglalt amellett, hogy az amerikai katonák 2010-ig távozzanak az arab országból - állította az elnöki tisztségre esélyes amerikai demokrata párti politikus.
A volt boszniai szerb elnököt, az egyik leginkább keresett, több mint egy évtizede szökésben lévő hágai vádlottat ügyvédje szerint július 18-án, pénteken, a Belgrád és a szerb főváros melletti Batajnica település között közlekedő buszon vették őrizetbe. Európai és amerikai vezetők üdvözölték az intézkedést, amely komoly hatással lehet Szerbia európai uniós csatlakozási törekvéseire.
Őrizetbe vették Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt, az egyik leginkább keresett, több mint egy évtizede szökésben lévő hágai vádlottat, akinek terhére többek között a II. világháború óta a legszörnyűbb európai vérengzésnek tartott srebrenicai mészárlás kitervelését és elrendelését róják.
Meghallgatta egy vizsgálóbíró keddre virradóra Belgrádban a szerb biztonsági szolgálatok által elfogott, háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt - közölték szerb igazságügyi forrásból.
Az amerikai kongresszusnak nyíltan hadat kellene üzennie az al-Kaidának annak érdekében, hogy egyértelművé váljon: az Egyesült Államok fogva tarthatja a terrorszervezet feltételezett tagjait, amíg a konfliktus le nem zárul - jelentette ki Michael Mukasey amerikai igazságügy-miniszter.
A volt boszniai szerb elnök az egyik leginkább keresett, több mint egy évtizede szökésben lévő hágai vádlott, akinek a terhére a srebrenicai mészárlás kitervelését és elrendelését róják. Európai és amerikai vezetők üdvözölték az intézkedést, amely komoly hatással lehet Szerbia európai uniós csatlakozási törekvéseire és a szerb belpolitikára is.
Radovan Karadzicot már pénteken este elfogták, egy buszon - állítja az egykori boszniai szerb vezető ügyvédje. Pedig nagyon kevés olyan ember él a volt Jugoszláviában, aki még bízott benne, hogy az egyik legkeresettebb szerb háborús bűnös valaha is rács mögé kerül.
Százzal száguldott Orbán Viktor Romániában, amikor megállították a helyi rendőrök, hogy megbírságolják. A Fidesz elnökénél nem volt elegendő készpénz, ezért elvették a jogosítványát, amit két nappal később adtak vissza egy barátjának - írja a Blikk. Orbán elismerte a szabálytalanságot.
Őrizetbe vették Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt, az egyik leginkább keresett, több mint egy évtizede szökésben lévő hágai vádlottat, akinek terhére többek között a II. világháború óta a legszörnyűbb európai vérengzésnek tartott srebrenicai mészárlás kitervelését és elrendelését róják.
Őrizetbe vették Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt, az egyik leginkább keresett hágai vádlottat - jelentette be hétfő este a szerb elnöki hivatal. Karadzicot a hágai Nemzetközi Törvényszék népirtással, háborús és emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolja. A volt boszniai szerb elnököt még a múlt héten pénteken, este 21:30-kor vették őrizetbe Belgrádnál egy buszon - közölte kedden a…
Őrizetbe vették Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt, az egyik leginkább keresett, több mint egy évtizede szökésben lévő hágai vádlottat, akinek terhére többek között a II. világháború óta a legszörnyűbb európai vérengzésnek tartott srebrenicai mészárlás kitervelését és elrendelését róják.
Újabb magyar munkavállalókat szedtek rá Londonban. Eddig huszan kértek segítséget a kinti követségtől. Feltehetően ugyanaz az állásközvetítő verte át a magyarokat, aki már tavaly novemberében is pénzt csalt ki a kiutazóktól.
A dübörgő napenergia-ipar hullámait szeretné meglovagolni amerikai diákok új fejlesztése, egy új napkollektor, amely olyan erősen koncentrálja az energiát, hogy még a fémet is képes megolvasztani.
Fegyvervásárlásról írnak alá megállapodásokat Moszkvában a venezuelai elnök kedden kezdődő látogatása során: Hugo Chávez az eredeti tervekhez képest egy nappal később érkezik az orosz fővárosba, de a késés okát egyelőre nem közölték.
Még hónapok eltelhetnek addig, amíg a hágai nemzetközi bíróság elé kerülhet Radovan Karadzic. A boszniai szerbek majd' 13 éve bujkáló egykori vezetőjét népirtással, háborús és emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják.
Núri al-Máliki iraki kormányfő állást foglalt amellett, hogy az amerikai katonák 2010-ig távozzanak az arab országból - állította az elnöki tisztségre esélyes amerikai demokrata párti politikus.
Egy vizsgálóbíró keddre virradóra kihallgatta Belgrádban a szerb biztonsági szolgálatok által elfogott, háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzsics volt boszniai szerb elnököt - közölték szerb igazságügyi forrásból.
Meghallgatta egy vizsgálóbíró keddre virradóra Belgrádban a szerb biztonsági szolgálatok által elfogott, háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt - közölték szerb igazságügyi forrásból.
Őrizetbe vették Radovan Karadzsics volt boszniai szerb elnököt, az egyik leginkább keresett, több mint egy évtizede szökésben lévő hágai vádlottat, akinek terhére többek között a II. világháború óta a legszörnyűbb európai vérengzésnek tartott srebrenicai mészárlás kitervelését és elrendelését róják.
Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt még a múlt héten pénteken, este 21:30-kor vették őrizetbe Belgrádnál egy buszon - közölte kedden Svetozar Vujacic, a legkeresettebb hágai vádlott ügyvédje.
Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt még a múlt héten pénteken, este 21:30-kor vették őrizetbe Belgrádnál egy buszon - közölte kedden a legkeresettebb hágai vádlott ügyvédje.
Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt még a múlt héten pénteken, este 21:30-kor vették őrizetbe Belgrádnál egy buszon - közölte kedden Svetozar Vujacic, a legkeresettebb hágai vádlott ügyvédje. Karadzic a kihallgatáson azt mondta, hogy "valamilyen sapkát húztak a fejére", ezért nem is tudja, hogy kik fogták el.
Gyorshajtásért vették el Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének jogosítványát romániai látogatása alatt a rendőrök - írta keddi számában a Blikk. A politikus a bulvárlapnak elmondta, hogy július 4-én Arad és Déva között állították meg a román rendőrök, akik szerint a megengedett sebességnél gyorsabban haladt. Orbán Viktor elismerte a szabálysértést, de a helyszínen nem tudta kifizetni a 250 lejes…
A dublini látogatáson tartózkodó Nicolas Sarkozy francia elnök Brian Cowen ír miniszterelnökkel tartott találkozóján kijelentette, hogy tiszteletben tartja az Európai Unió reformszerződéséről tartott (elutasító) ír népszavazás eredményét.
Több mint egy évtized bujkálás után Szerbia fővárosában elfogták a népirtással és háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzicot. A boszniai szerbek egykori vezetőjének majd a hágai nemzetközi bíróságon kell felelnie az ellene felhozott vádak miatt.